A Trockij-gyilkosság
Az októberi forradalom „második embere”, Lev Trockij, aki Lenin után az egyik legtekintélyesebb bolsevik vezető volt, a hatalomátvétel után tíz évvel gyakorlatilag számkivetetté vált. Életének utolsó éveit az ehhez vezető út megértésének szentelte, miközben családtagjai, barátai és ismerősei lassan eltűntek mellőle. A bolsevik forradalom egyik legellentmondásosabb alakjaként Trockij életét és politikai tevékenységét végig követték mind a túlzó magasztalások, mind az ellene irányuló túlfűtött gyűlölet.
Lev Davidovics Trockij– eredeti nevén Bronstein – 1879. november 7-én látta meg a napvilágot Ukrajnában, a Herszoni kormányzóság jelizavetgradi járásának kis falujában, Janovkában. Édesapja zsidó származású, de vallását nem gyakorló jómódú földbérlő volt. Lev Davidovics kilenc éves koráig ki sem tette a lábát a szülőfalujából. Életének első nagy fordulatát az 1888-as esztendő jelentette, amikor szülei Odesszába küldték tanulni. Ekkor került először távol a szülői háztól, s ekkor szakadt ki végérvényesen szülei világából is, akikkel egyébként azok haláláig megőrizte a kiváló kapcsolatát. Odesszában édesanyja sógoránál, Mojszej Filipovics Spencernél élt, akit a széles látókör, műveltség és liberális ellenzékiség jellemzett. Itt csöppent bele Trockij a könyvek és a művészetek világába, amely ettől kezdve élete végéig meghatározó részévé vált a mindennapjainak.
Odesszában nyolc évig járt középiskolába és először egy évvel annak befejezése után tartóztatták le. „Egyeteme” – jó néhány kor- és sorstársáéhoz hasonlóan – a börtön, a száműzetés és az emigráció lett. Kétszer, összesen négy évig ült a cári börtönökben, s két ízben sikerült megszöknie Szibériából. Emigrációba két alkalommal kényszerült, s összesen tizenkét évet töltött Európa és az észak-amerikai földrész különböző országaiban. Az első világháború alatt, 1915-ben börtönbüntetésre ítélték a Hohenzollernek Németországában. A következő évben Franciaországból kiutasították és kitoloncolták Spanyolországba, ahonnan – egy rövid madridi elzárás és egy egy hónapos cádizi rendőri felügyelet után – kiutasították és így került végül az Egyesült Államokba.
Az emigrációból hazatérve Trockij 1917-ben aktivizálta magát a bolsevik pártban, tagja lett a Központi Bizottságnak, s már októberben, Lenin mellett a legtekintélyesebb vezetőként irányította a felkelést. A pártban először a külügyi népbiztos tisztjét töltötte be, ám a Németország, Ausztria–Magyarország, Törökország és Bulgária küldöttségével folytatott breszt-litovszki tárgyalások során Lenin leváltotta. Trockij szerint egy kapitalista hatalommal a tanácskormány nem köthetett külön békét, halogató diplomáciai magatartásával, a „sem háború, sem béke hozzáállásával pedig időt próbált nyerni egy esetleges német szocialista forradalomnak. (Bízott abban, hogy megfelelő propagandával a keleti front kimerült német katonáit is fel lehetett volna lázítani.) Maga a Központi Bizottság is megosztott volt a békeszerződés kérdésében és a katonai lehetőségek kapcsán. Miután azonban a német vezetés megelégelte a szovjet hozzáállást és 1918 februárjában a fegyverszünetet semmisnek tekintve hadmozdulatokba kezdett, nyilvánvalóvá vált, hogy a német hadsereg olyan számottevő erőt tud továbbra is felmutatni a keleti fronton, amely a kibontakozó orosz polgárháborúban a bolsevikokat gyengíteni meg. A német előtt kellemetlenné vált Trockij nélkül, az új külügyi népbiztos megkötötte a breszt-litovszki békét márciusban, amellyel a tanácskormány hatalmas területeket adott fel az egykori cári Oroszország nyugati részéből. A béke révén viszont a Központi Bizottság megszabadult a német nyomástól és a figyelmét, a forrásait teljesen egészében polgárháború megnyerésére fordíthatta.
Ebben az újonnan hadügyi népbiztossá kinevezett Trockijnak óriási szerepe jutott, hiszen a Vörös Hadsereg megszervezésével és irányításával elévülhetetlen érdemeket szerzett a fehérek elleni háborúban. A frontokat híressé vált, nyomdával, könyvtárral és távíróval felszerelt páncélvonatán járta be és tartotta felügyelete alatt. Személyesen különösen Szentpétervár védelmében volt meghatározó szerepe, de nem elhanyagolhatók érdemei Kolcsak és Vrangel csapatainak szétverésében sem. Szabad óráiban Terrorizmus és kommunizmuscímű híres, Kautsky elleni vitairatát írta a vonaton, de a polgárháború vége felé közeledve egyre inkább a belső gazdasági problémák kérdései kötötték le. Nem véletlenül 1920 folyamán nagy szerepe volt a tönkretett vasúthálózat helyreállításában, ami elengedhetetlen előfeltétele volt a romokban heverő gazdaság beindításának. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy közlekedésügyi népbiztosként, valamint a Központi Szállítási Bizottság elnökeként felügyelte, és erőszakkal kikényszerítette a hadikommunizmus által megkövetelt, előírt beszolgáltatási kötelezettségek teljesítését vidéken.
Annak ellenére, hogy a közvélemény a betegeskedő Lenin „örökösét” látta benne, politikai befolyása a polgárháború lezárulásával csökkenni kezdett, köszönve részben intellektuális beképzeltségének, pökhendiségének és vezető párttársai, különösen a műveletlen Sztálin lenézésének. A Lenin utódlásért és a pozíciókért folytatott frakcióharcokban gyengének bizonyult: nem kereste fel Lenint a betegsége idején, és nem használta ki a helyzete megerősítésére Lenin és Sztálin konfliktusát. Maga Lenin is őt tartotta a legmegfelelőbb utódjának bizonyos feltételek mellett, ahogy azt az 1922-es politikai végrendeletében (Levél a Kongresszushoz) is megfogalmazta:
Trockij elvtárs, mint már a Közlekedésügyi Népbiztosság kérdésében a Központi Bizottság ellen folytatott harca megmutatta, nem csupán kiváló képességeivel tűnik ki. Személyileg ugyan talán ő a legtehetségesebb ember a jelenlegi Központi Bizottságban, de túlságosan elveti a sulykot magabiztosságánál fogva és a munka tisztán adminisztratív oldala iránti túlzott vonzalma miatt. [1]
Ezzel szemben Sztálinnal Lenin jóval kritikusabb hangnemet ütött meg, kifejtve hogy a grúz a Központi Bizottság főtitkárként olyan felbecsülhetetlen hatalmat összpontosított a kezében, amellyel nem biztos, hogy olyan körültekintéssel és mértéktartással tud majd bánni, hogy ne veszélyeztetné a párt egységét. Trockij valóban alábecsülte Sztálint, akit egyszerűen „pártunk legkiemelkedőbb középszerűségének” titulált, s néha még a politikától is megvetően visszavonulva könyveket írt az irodalomról, a bürokráciáról, a mindennapi élet problémáiról, Látványos arroganciája révén kollégái körében sem örvendett túl nagy népszerűségnek, pl. a politikai bizottság egyik ülésén egy francia regényt olvasgatott. Amíg Trockij gyakorlatilag önként a háttérbe vonult, Sztálin a kezdetben bürokratikus jellege miatt kevésbé presztízspozíciónak tekintett főtitkári szerepben tőle függő és hozzá hű talpnyalókat jutatott csendben a bolsevik vezetés alsó- és középszintjére.
Trockij 1923-ban elkövette azt a könnyelműséget, hogy kritizálta a Központi Bizottság tevékenységét és a pártban uralkodó viszonyokat. Ezzel okot adott arra, hogy ellenzéki tevékenységgel vádolják meg. 1924 folyamán a Sztálin, Zinovjev és Buharin vezette pártbeli többség Trockijt politikailag elszigetelte (Lenin politikai végrendeletének felolvasásakor Sztálin mellé álltak), majd az 1925. januári plénumon leváltották a hadügyi népbiztos tisztségéből, s ezt követően már csak jelentéktelen hivatalok élére nevezték ki. 1926 októberében a KB-plénumon Sztálin „szociáldemokrata elhajlással” vádolta meg, aki válaszképp a „forradalom sírásójának” nevezte a grúzt, aki erre dühösen kirohant.Még aznap este Pjatakov így kesergett Trockij élettársának: „Miért, miért mondta ezt Lev Davidovics? Sztálin sosem bocsátja ezt meg neki, még a harmadik, negyedik nemzedéknek sem!”[2] Másnap Trockijt kizárták a Politikai Bizottságból.
Trockij az 1920-as évek végére már nyíltan szembehelyezkedett az egyre erősödő sztálini többséggel. „Ma meghamisítják szavainkat, holnap tetteinket fogják meghamisítani” – írta Trockij 1927-ben a sztálini valóságról. Ezt követően megfosztották párttagságától, majd 1928 januárjában kazahsztáni száműzetésre küldték Alma-Atába. Amikorra 1928. november 7-én a moszkvai Nagyszínházban tartott ünnepségen bemutatták Eisenstein Októbercímű filmjét, akkorra abból kivágták azokat a részeket, amelyen Trockij karaktere szerepelt. De Sztálin Trockij bukása és elszigeteltsége ellenére sem nyugodott meg, továbbra sem érezte tökéletesen biztosnak hatalmát, ezért 1929 januárjában „szovjetellenes tevékenységre” hivatkozva legnagyobb riválisát a Szovjetunió elhagyására kötelezte. Ezt követően a politikus Törökországban telepedett le, miután a török kormány az Isztambulhoz közeli Büyükada-szigeten adott neki menedéket.
Trockij száműzetésében egy orosz nyelvű lapot szerkesztett, megírta önéletrajzát és az orosz forradalom történetét, s egy pillanatra sem hagyott fel Sztálin rendszerének bírálatával. Törökország után egy ideig a franciaországi Barbizonban, majd Norvégiában telepedett le. 1936 augusztusában egy norvég kiadónál akarta megjelentetni Az elárult forradalom című művét, amely napjainkig a sztálini rendszer egyik legkeményebb hangvételű bírálatának számít. Utószavában már az épp zajló „moszkvai perek” néven ismert nagy tisztogató akcióra is reagált. (A három évig tartó koncepciós és kirakat perek áldozatai között volt Buharin, Zinovjev és Kamenyev is, akikkel szemben az egyik fő vádpont a „trockizmus” volt.) Részben ez miatt, részben pedig azért, mert a szovjetek megvádolták, hogy összeesküvést szőtt Sztálin ellen, 1936 végén Trockijt kitoloncolták Norvégiából.
1937-ben Mexikóvárosba költözött, ahol a híres festő házaspár, Diego Rivera és Frida Kahlo házában lakott 1939 májusáig. Ekkor ismét költöznie kellett, mert összeveszett Riverával, amelynek egyik vélt, de nem bizonyított okának Trockij és Kahlo szerelmi viszonyát tartják számon. Utolsó lakhelye az Avenida Viennán volt, amit 1940. május 23-a hajnalán géppuskatűz alá vett a David Alfaro Siqueiros kommunista festő által szervezett kommandó. Trockij ezt a támadást még sértetlenül megúszta, de ugyanezen a helyen talált rá három hónappal később gyilkosa, Ramón Mercader is. Trockij meggyilkolásával először az NKVD egyik tisztjét, Leonyid Eitingot bízták meg, az pedig a neves festőt, David Alfaro Siqueirost spanyol polgárháborús veteránt és baloldali radikálist szemelte ki a gyilkosság végrehajtásával. Siqueiros mexikói katonatisztnek álcázva magát, 1940. május 23-án egy banda élén megrohamozta a villát. Bombát rejtettek el, az azonban nem robbant fel. Siqueiros abban a hitben távozott, hogy a merénylet sikerült, azonban Trockij csak a jobb lábán sérült meg.
Eitingon ezután egy bizonytalan kilétű, több néven is ismert fiatalembert, Ramón Mercadert bízott meg a feladattal. Ramón felújította kapcsolatát régi szerelmével, Sylvia Ageloffal, akivel még Párizsban, egy trockista összejövetelen ismerkedett meg. A viszony újraélesztése után Mexikóba utaztak, ahol Sylvia csakhamar Trockij titkárnője lett. A bizalom elnyerését követően Sylvia a párját is bemutatta az emigráns politikusnak, akit így a villa őrei is megismertek. Egy alkalommal, 1940. augusztus 20-án, a megbeszéltek szerint Mercader egy cikket vitt Trockijnak elbírálásra. Amikor vendéglátója belemerült az olvasásba, a merénylő hátulról jégcsákánnyal támadt rá. Az öreg forradalmár súlyos sebesülése ellenére dulakodni kezdett merénylőjével. Hamarosan Trockij testőrei is megérkeztek és lefegyverezték Mercadert.
A merényletet követően Lev Davidovicsot kórházba szállították, azonban a világforradalmárt nem tudták megmenteni, másnapra belehalt a sérüléseibe. Ramón Mercadert ezután őrizetbe vették, s a kihallgatásán azt vallotta, hogy Trockij szemet vetett Sylvia Ageloff-ra, amit a nő nem visszautasított a hatóságok előtt. Vallomásában Ramón elmondta, hogy amikor lesújtott Trockijra, az felkiáltott és iszonyatosan üvöltött. „Soha nem felejtem el, amíg élek. Azt kiáltotta: Áááááá!… nagyon hosszan, végtelenül hosszan, még most is úgy érzem, átdöfi vele az agyam”[3] – vallotta a merénylő. Mercadert húsz évi börtönbüntetésre ítélték, amelyet csaknem teljesen letöltött, s végül a merénylet 20. évfordulóján, 1960. augusztus 20-án szabadult. Börtönévei során egy amerikai könyvkiadó kereste fel, hatalmas pénzösszeget kínálva neki, amennyiben megírja az összeesküvés történetét. Sztálin haragjától félve, Mercader ezt nem vállalta. (Szabadulását követően Moszkvába utazott, ahol megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést.) Ramón Mercader személyén és tettén keresztül Sztálin titkosrendőrsége megmutatta, hogy a világon bármely pontján képes volt utolérni a politikai ellenfeleket. Nemzetközileg kiterjedt befolyásukat a Trockij-gyilkossággal egyben figyelmeztetésnek is szánták.
Lev Davidovics előszeretettel hangsúlyozta politikai rátermettségét és élete végéig kitartott azon véleménye mellett, hogy a Szovjetunióban sokkal jobb világ lett volna, ha ő szerezte volna meg a hatalmat Sztálin helyett. Azonban nem felejthetjük el, hogy Trockij ugyanúgy részese, sőt mozgatója volt a tanácshatalom által elkövetett bűnöknek. Jómaga is támogatta a kulákok, a papok és nem bolsevik politikusok üldözését, s eszközeiben a terror alkalmazásának épp olyan meghatározó szerepe volt mint Sztálin esetében. Az utódlásért folytatott politikai küzdelmet azért is veszítette el, mert csökönyösségét és felsőbbrendűségi érzését kihasználva a grúz származású Sztálint sokkal furfangosabbnak bizonyult, a pártvezetésben támogatókat, a pártban pedig talpnyalókat szerzett. Trockij legnagyobb tragédiája talán mégis az volt, hogy élete utolsó napjaiban sem döbbent rá arra, hogy ő, családja és barátai valójában nem Sztálin áldozatai voltak, hanem azé a rendszeré, amelynek az alapjait ő és Lenin raktak le 1917 októberében.
Szolnoki Nikoletta
Szakirodalom:
Lev Trockij: Életem– önéletrajzi vázlat, Kossuth Könyvkiadó 1989
Krausz Tamás: A száműzött Trockij, Kolibri 1989
Béládi László – Krausz Tamás: Életrajzok a bolsevizmus történetéből, ELTE,1988
Hahner Péter: 13 diktátor, Animus 2017
50 szupertitkos dokumentum a történelem irattárából
Trockijtól, Trockijról; BME, Bp., 1988
[1] Lenin Művei 36. köt. Kossuth Kiadó Budapest, 1958. 602.o.
[2] Hahner Péter: 13 diktátor Animus, Budapest 2017
[3] 50 szupertitkos dokumentum a történelem irattárából – Geographia kiadó 2009, 270-271.o.
Ezt olvastad?
További cikkek
A halhatatlanság iránti vágy kőbe öntött monumentuma. A bécsi kapucinus kripta építéstörténete és jelentősége
Bécs, a hajdani császárváros első kerületének utcái alatt található egy több kamrából álló pincerendszer, amely figyelemre méltó műalkotásokat rejt magában. E csöndes, föld alatti világban évszázadokon átívelő gyász uralkodik – […]
Egy kalóz háborúban is kalóz! – Sir Francis Drake a Spanyol Armada ellen
1588 nyarán a spanyol és az angol királyságok flottái csaptak össze a Le Manche-csatornán, hogy eldőljön: a kihívó Anglia vagy az akkor a világ legerősebb hatalmának tartott Spanyolország lesz a […]
Színészből elnök: Ronald Reagan és elnöksége
Ronald Reagan az Amerikai Egyesült Államok negyvenedik elnöke volt 1981 és 1989 között. A színészből lett elnök pályafutását Magyarországon jellemzően a hidegháború lezárásában játszott szerepe, valamint a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés […]
Előző cikk
A történész felelőssége – Pető Andrea kötetének bemutatása a levéltárban
2018. szeptember 26-án a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában mutatták be Pető Andrea Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt című kötetét. A Vörös Hadsereg […]