emigráció
Beszámoló az American Hungarian Educators Association (AHEA) 2023-as konferenciájáról
Az 1974-ben alapított American Hungarian Educators Association (AHEA, Amerikai Magyar Tanáregyesület) az USA egyik legrangosabb magyar vonatkozású szakmai és tudományos szervezete, amely a magyar kultúra oktatásával és terjesztésével foglalkozik. A
„A hétköznapi ember nézőpontjából nézem a történelmet.” – Interjú Szentkirályi Endrével
Szentkirályi Endre clevelandi születésű történész, középiskolai tanár. Az „amerikai Debrecenben” felnőve személyesen élte át a legnagyobb amerikai magyar közösség történetének utóbbi évtizedeit. ’56-os magyar menekültek gyermekeként, megannyi ’45-ös menekült és
Az egyháztörténész és az állambiztonság – a NEB videóinterjúja Adriányi Gáborral
Adriányi Gábor munkássága megkerülhetetlennek számít a római katolikus egyház története iránt érdeklődők számára. A Bonni Egyetem Katolikus Teológiai Kar Közép- és Újkori Egyháztörténeti Tanszék professor emeritusaként tevékenykedő és 2016-ban a
A Túl az Óperencián című filmről
Az 1990-es évek elején a kelta kisnépek reneszánsza köszöntött be Hollywoodban. Az évtized során számos amerikai film idézte meg a skót és az ír történelmet, akár a 18. századi Skócia
1956 és a spanyol intervenció lehetősége
Az 1956-os magyar forradalom Kelet-Közép-Európa egyik legradikálisabb megmozdulása volt a Szovjetunió ellen. A fellépő politikai válság kibontakozását a szovjet vezetés drasztikus eszközök közepette szüntette meg. A magyar forradalom igazi médiaeseménynek
Egy svéd telepes család Amerikában – A Kivándorlók
1849-ben, a magyar szabadságharccal egy időben, Svédországban egy csendesebb ellenállás vette kezdetét: a nagy amerikai kivándorlás. Vilhelm Moberg svéd író regényciklusának (Kivándorlók, Bevándorlók, Telepesek, Az utolsó levél Svédországba) főhőse, Karl-Oscar
St. George Budapest – Az ausztrál labdarúgás úttörő magyar klubja
Az elmúlt századok folyamán a jobb és nyugodtabb élet reményében kivándorló magyarok új hazájukban sokszor kisebb-nagyobb közösségeket alkotva birkóztak meg a beilleszkedés nehézségeivel. A közösségépítés egyik legizgalmasabb formája a sport
A székelyföldi „kis Kossuth” – Berzenczey László élete
Berzenczey László az erdélyi 1848-as forradalom és szabadságharc egyik legelfeledettebb és legellentmondásosabb alakja az utókor szemében. Kossuth szimpatizáns volt, valamint az erdélyi liberális ellenzék nemzeti radikális vonalához tartozott. Nevével jórészt
A szabadságharctól a forradalomig – A 18. századi franciaországi magyar emigráció története
A bécsi Magyar Történeti Intézet meghívására Tóth Ferenc történész, romanista 2022. február 9-én online is követhető előadást tartott a 18. századi franciaországi magyar emigrációról. Az előadásban az emigráció történetén keresztül
Jókai Mór cigánybárója rajzfilmen – Szaffi
Szaffi, a cigánylány (valójában előkelő születésű oszmán hölgy) történetét szinte mindenki ismeri Magyarországon. A 18. század elején dúló török háború (1716–1718) idején, 1716-ban Savoyai Jenő herceg, császári tábornok megostromolja az