Németország, a vonakodó szövetséges?

Ha Németország katonai potenciáljáról érdeklődnénk, az átlagember valószínűleg egy pacifista országot vázolna fel nekünk – vagy kiegészítve némi romantikus „nosztalgiával” a 20. század első felének német katonai sikerei iránt; vagy épp ellenkezőleg, örülve az „új” Németországnak és háborúellenes hozzáállásának. Az utóbbi évtizedekben leginkább arról lehetett hallani, hogy Németország passzívan szemléli a konfliktusokat, miközben a bevetett erőkről olyan történeteket olvashatunk, mint például hogy nem hagyhatják el bázisaikat sötétedés után. Hevő Péter könyve a német haderő átalakulásának kérdését mutatja be az ezredforduló idején az „out-of-area” vitán keresztül.

Németország a századforduló előtt különleges helyzetben találta magát. A szovjet rendszer összeomlásának hatására az addig kettéosztott Németországban megkezdődött az egyesítési folyamat: a Németországi Szövetségi Köztársaság felvette tagállamokként a Német Demokratikus Köztársaság tagjait, az állam ma is hivatalosan a Németországi Szövetségi Köztársaság nevet viseli, a köznyelvből azonban kikopott ez a kifejezés és az NSZK rövidítés is. Emellett ez az időszak igen turbulens geopolitikai szempontból: ekkor vízionálja Francis Fukuyama a „történelem végét”, ekkor kerül sor az öbölháborúra, s a délszláv háború is ekkor kezdődött. Ebből is látszik, hogy Németországnak nem csak az újraegyesítéssel és az azzal járó nehézségekkel, de egy válságokkal teli időszakkal is meg kellett küzdenie, miközben minden szem az országra szegeződött: vajon visszatér-e a hagyományos német militarizmus és nemzeti gondolkodás a német politikai mainstreamjébe?

A könyv ennek az időszaknak egyik kulcskérdése, az „out-of-area” vitán – azaz, hogy a német szövetségi haderő bevethető-e az ország határain túl, s ha igen, milyen céllal? – keresztül mutatja be ezt az izgalmas időszakot. A mű a szerző doktori disszertációjában is már vizsgált kutatásának kibővítése, folytatása.

A könyv a bevezető és az összegző fejezetek mellett négy nagy szerkezeti egységre oszlik: az első segít megérteni az olvasónak, mi is az az „out-of-area” vita; a második az öbölháborúra adott német reakciót vizsgálja; a harmadik a kilencvenes évek útkeresését, a délszláv háborút és az ENSZ-missziókhoz való hozzáállást vizsgálja; míg a negyedik rész az ezredfordulót és a szociáldemokrata-zöld koalíciós kormányok munkáját veszi górcső alá. A fejezetek eloszlása nagyjából arányos, az utolsó két tematikus rész azonban némileg hosszabb a többinél.

A könyv olvasmányos, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy szakkönyv lévén számos szakkifejezést használ, és nyelvezete is ehhez igazodik. Sok esetben él az eredeti nyelvű nevekkel (pl. Bundeswehr), szakszavakkal (pl. out-of-area); ezek megnehezíthetik a témában kevésbé jártas olvasók számára a szöveg értelmezését.

A könyv – számomra – legérdekesebb része, hogy bemutatja Németország vergődését a nagyhatalmi politika és a szövetségi érdek, illetve a saját történelmi öröksége közt. A munkából jól kirajzolódik az a következtetés, hogy Németország a mai napig nem tudta feldolgozni örökségét, különösképp az 1933 és 1945 közti nemzetiszocialista időszakot, s ezek a negatív történelmi tapasztalatok a mai napig rányomják az ország politikusainak és lakosainak gondolkodására a bélyegüket. Remek példa erre az öbölháború során tanúsított viselkedés, illetve az, hogy Németország inkább pénzzel igyekezett megoldani a támogatás kérdését, mintsem katonákkal. Amikor segítettek, az is megkérdőjelezhetőre sikerült: Törökország légtérvédelmi célra segítséget kért NATO szövetségeseitől, s hosszú vita után egy francia-német-olasz kontingens települt az országba – igen ám, csak a Németország által segítségül küldött AlphaJet repülőgépek teljesen alkalmatlanok voltak a feladatra.

A másik pont, amelyet szeretnék kiemelni, az a délszláv háború, különösen a Koszovóban történt 1999-es NATO beavatkozásának esete. Ekkor Németországban a kormány azzal érvelt, hogy azért van szükség egy másik, szuverén ország (Szerbia) területe ellen végrehajtott légicsapásokra, hogy megakadályozzanak egy népirtást. Ez már csak azért is érdekes, mert még a szerb célpontok elleni légicsapások előtt botrány alakult ki Németországban abból, hogy a részben német legénységű NATO repülőgépek részt vehetnek-e a Balkán feletti légtérzár fenntartásában vagy sem, ha ez potenciálisan harci bevetések vagy légicsapások irányításával jár?

A könyv ezeket a kérdéseket és vitákat is részletesen bemutatja és körüljárja. A forrásanyagában a politikai és katonai dokumentumok mellett számos korabeli cikk és elemzés is megtalálható, így igen gazdag háttérből táplálkozik.

Hevő Péter könyve igen alapos bemutatása, elemzése a korszak német politikájának és közhangulatának az ország nemzetközi szerepvállalásának tükrében. A mű remekül mutat rá a német társadalom és a fegyveres erők ambivalens kapcsolatára, valamint arra, hogy ez milyen hatással van napjainkig Berlin nemzetközi szerepvállalásaira.

Lengyel Ádám

Ezt olvastad?

Összenő, ami összetartozik? A két német hadsereg egyesítése

Az 1990-es újraegyesítéssel a két német állam kérdésén kívül a német hadtörténelem egy fontos fejezete is lezárult, hiszen aznap szűnt

X