Az amerikai Prométheusz – Az Oppenheimer című filmről

Napjainkban egy-egy ország hadászati fejlettségét és katonai súlyát alapvetően meghatározza, hogy rendelkezik-e atombombával. Ezres nagyságrendben állnak készleten atomfegyverek ezeknél a hatalmaknál és mind a mai napig különösen odafigyel a világ közvéleménye, ha egy atomhatalom háborúzik. Azonban hosszú út vezetett az első atomfegyver kifejlesztéséig. Christopher Nolan Oppenheimere három órán át, megannyi szálat futtatva mutatja be az atombomba atyjának karrierjét és személyiségfejlődését. Máté Zsolt filmkritikája.

(Forrás: imdb.com)

Christopher Nolan a megannyi sikeres képregény-adaptációján túl a Dunkirk című filmje nyomán már a történelmi filmek rajongóinak körében is ismert rendezőnek számít. Az Oppenheimer, amely a rendező minden eddiginél hosszabb filmje, egy rendkívül komplex személyiségről és a hozzá kapcsolódó mély etikai kérdésekről szól. A film ugyanis azon túl, hogy beszámol a címszereplő J. Robert Oppenheimer (Cillian Murphy) életéről, az elméleti fizikus komplex gondolkodásmódjába, az atomfegyverhez kapcsolódó etikai kérdésekbe, valamint a politika és tudósok viszonyába  is bepillantást enged.

Nolan munka közben (Forrás: imdb.com)

A film három nagyobb egységre bontható. Oppenheimer egyetemi karrierjén keresztül a néző megismerheti a kvantumfizika és az atombomba kifejlesztéséhez szükséges paradigmák alapjait. Ezt követi az atombomba kifejlesztésének és a Manhattan terv mindennapjainak bemutatása. Végül szemtanúi lehetünk a hidegháborús, McCarthy-féle kommunista-ellenes légkörben Oppenheimer meghurcolásának. A rendező azonban ezt a kronologikus rendet megbontva, a történet apró szeleteit a film legelejétől párhuzamosan láttatja. Már a film elején reflektál a végkifejletre, illetve még a film végének hitt pillanatokban is alapvető kérdéseket válaszol meg. Az egyik leglátványosabb példa, amikor a kvantumfizika megértetésénél az atomfegyver működése közben lezajlódó folyamatokat már az egyetemi katedráról tartott előadás alatt láthatjuk illusztrációként, illetve az előadó víziójaként. A látványvilág kapcsán a rendező több nyilatkozatában kihangsúlyozta, hogy nem használt számítógépes grafikát a filmben, mindezek ellenére elképesztő minőségű audiovizuális hatás éri a nézőt. Ráadásul Christopher Nolan a színes és fekete-fehér jelenetekkel is tudatosan operál, az idősíkok megkülönböztetésén túl utalva az egyre világosabbá váló összefüggésekre és médianyilvánosság előtt zajló eseményekre.

(Forrás: imdb.com)

A történeti ívben ráadásul nem csak az atombomba fejlesztése az egyetlen kérdés. Oppenheimer szerelmi életén kívül az amerikai politika és a tudósok közti viszony témáján túl a gyereknevelés és önmegvalósítás összeegyeztethetősége, az emberi manipulálhatóság, az atomfegyver emberiségre és történelemre gyakorolt hatása is többször előkerül. A hazai történetírásban egy igen ritkán előkerülő szálat ragadnék csak ki mindezek közül, ami az amerikai kommunisták történetére vonatkozik. Ez a közelmúlt amerikai filmjei közül a J. Edgar (2011) és Ave, Cézár! (2016) című alkotásokban is megjelent, ha csak nyúlfarknyi jelentőséggel is. Az Oppenheimer esetében azonban a címszereplő életében marginális súlya ellenére a film harmadik szakaszában egy rendkívül fontos szállá válik. A 20. századi történelem mélyebb ismerői számára is folyamatos figyelem kell az Oppenheimer több szálon futó történetének lekövetéséhez, ugyanis a két világháború között, a második világégés alatt, valamint a kibontakozó hidegháborúban is meglehetősen eltérő volt a kommunista ideológia amerikai megítélése.

Lewis Strauss karaktere (Forrás: imdb.com)

Ennyi komplexitás és mélység után felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy mégis hogyan maradhat izgalmas egy film 180 percen keresztül? Mozgalmas tempóval. A vágók biztosan megszolgálták a bérüket, az operatőrök számos jelenetben fókuszálással terelték a néző figyelmét, mindezek mellett a hanghatások és zene is képes volt fenntartani a figyelmet. Bár a filmben csak egyetlen atombomba robbantását látjuk, az Oppenheimernek számos egyéb kirobbanó pillanata van. Legyen szó egy váratlan fordulatról, elsőre érthetetlen cselekedetről vagy érzéki jelenetről.

A kísérleti robbantás (Forrás: imdb.com)

A címszereplő mellett ki kell térni más színészekre is, ugyanis számos fantasztikus alakítást láthatunk a filmben. Oppenheimer után a második legtöbb figyelmet kapó karakter a Robert Downey Jr. által alakított Lewis Strauss, aki az Amerikai Egyesült Államok Atomenergia Bizottságának tagjaként és elnökeként volt kapcsolatban a főszereplővel. A Manhattan Projekt katonai vezetőjének (Leslie Groves) megformálásában Matt Damon is rendkívüli színészi teljesítményt nyújt. A magyar olvasóknak különösen érdekes lehet, hogy a híres magyar szakemberek miként jelennek meg a filmben. Neumann János és a kutatás során használt számítógépek nem szerepelnek a filmben, azonban Teller Ede és Szilárd Leó igen. Előbbi kapta a több képernyőidőt, utóbbit egy magyar színész, Haumann Máté alakítja. Aki emlékszik még a televízióból vagy dokumentumfilmekből az emigrációba került magyar tudósok nyilatkozataira, rögtön felismerheti a karaktereket.

Teller Ede és az UV-védelem a kísérleti robbantáskor (Forrás: imdb.com)

A film történelmi hűségét bizonyítja a mögötte álló hatalmas kutatómunka. A készítők nyilatkozatai alapján a 2006-os Pulitzer-díjat kiérdemlő Kai Bird és Martin J. Sherwin American Prometheus: The Triumph and Tragedy of J. Robert Oppenheimer című kötet adta a forgatókönyv gerincét. Az autentikus járművek, ruhák egyaránt megteremtik a korhű hangulatot. Egy jelenetben még magát Robert Oppenheimert is hallhatjuk felvételről. Számos olyan utalás van a filmben, ami akár más dokumentumfilmekből is ismerős lehet. Így Az élet Hitler után című dokumentumfilmben is elhangzó Truman-Sztálin párbeszéd egy új hatalmas fegyverről, a német „csodafegyver” fejlesztési program vagy a szovjet atomkémkedés. A történelmi kontextus így nem kizárólag a látványban, hanem a párbeszédekben is hiteles. A film hosszúsága és komplexitása ellenére is mindössze néhány másodpercet szán a hidegháborús fegyverkezésben az atomfegyverek szállítására vonatkozó fejlesztések témájára, holottt ez hozta magával űrversenyt, amely megannyi filmalkotásnak lett témája.

Terepszemle Los Alamosban (Forrás: imdb.com)

Hogy egy jó film-e az istenektől a tüzet elhozó, a kutatásaival járó morális teher alatt roskadozó fickóról szóló Oppenheimer? Ezek a főszereplőre a film során akasztott jelzők az ítélkezés széles skáláját nyújtják. Véleményem szerint az idei év legjobb filmje, továbbá az atombomba fejlesztését, valamint a hidegháború korai korszakát bemutató egyik legjobb alkotás. Látványvilága egyértelműen a moziban való megtekintésre bíztatja az érdeklődőt. Egy-két korszakba vágó dokumentumfilmmel (Az élet Hitler után, 2016) vagy könyvvel (például Hubert Mania: Láncreakció – Az atombomba története vagy Richard Rhodes: Az atombomba története) vagy sorozattal (Manhattan, 2014) érdemes lehet hangolódni a filmre, hogy így ne csak a film főbb fordulatainál, hanem megannyi apró érdekességénél is átélhető legyen az „erről már hallottam/olvastam”-élmény.

Máté Zsolt

Ezt olvastad?

„Személy szerint én úgy tekintek Carterre, mint egy változásra az egyiptomi történelemben. Képesítése vitatható volt, [és] kezdetben egy régész helyszíni
Támogasson minket