Bécs, mint a történeti segédtudományok központja – Georg Scheibelreiter előadása

2024. november 5-én rendezte meg az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszéke a Segédtudományok, levéltár, szakdidaktika – Előadások a Segédtudományi Tanszéken című előadás-sorozatának ezen félévi harmadik előadását. Az előadó Georg Scheibelreiter – a Bécsi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára és a Nemzetközi Heraldikai Akadémia alelnöke, az európai középkor-kutatás egy igen kiemelkedő alakja – Vienna as a Centre of the Auxiliary Sciences of History (Bécs, mint a történeti segédtudományok központja) címmel tartotta meg angol nyelvű előadását.

Az előadást Körmendi Tamás, a Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezetőjének köszöntője vezette fel, melyben bemutatta az előadó fontosabb eredményeit, valamint megosztotta a hallgatósággal Scheibelreiter professzorral való első találkozásának történetét is.

Scheibelreiter professzor előadását a történelem segédtudományainak bemutatásával kezdte. Ezen tudományok más-más megközelítések mentén, külön utakon, szisztematikusan mérik fel a történeti forrásokat és kategorizálják, kritikai vizsgálat alá veszik azokat. A fentiek miatt ahhoz, hogy a történész a segédtudományokban elmélyedjen, hosszú és kitartó munkára van szüksége. A professzor részletesen bemutatta a történeti segédtudományok kialakulásának folyamatát: a történeti források aprólékos vizsgálata már a késő középkorban elkezdődött a különböző hamis oklevelek kiszűrésével, az elsőként kialakuló segédtudományok, mint a diplomatika, a heraldika vagy a genealógia különböző jogbiztosító dokumentumok hitelességének vizsgálatára jöttek létre. Az újkor során kezdett formálódni a történeti segédtudományok módszertana. Erre elsősorban a középkorból fentmaradt források álltak a tudósok rendelkezésére, melyeket általában a monostorokban őriztek, így a középkor vált a segédtudományok „kiképzőterévé”, míg a történeti kutatás ezen korszakát monasztikus korszaknak is szokás nevezni. A 18. század végére az egyre változatosabbá és széleskörben elterjedt történeti segédtudományokat a felvilágosodás jegyében szigorú rendszerbe foglaltaták, ezzel egyidőben azok művelése kikerült a monostorokból és intézményesült. Az az egyetemek tananyagának is fontos részévé vált. Az egyik ilyen egyetem a Bécsi Egyetem volt, ahol 1774-ben kezdték meg a történeti segédtudomány okoktatását.

A professzor, rátérve a történeti segédtudományok bécsi történetére kifejtette, hogy a 19. századra a tudományos pozitivizmus és a nacionalizmus térnyerésével az egyre igényesebbé váló történeti kutatásokat elkezdték politikai eszköznek is tekinteni, mely a nacionalista történetírás megjelenéséhez vezetett. Ugyanezen nacionalista történetírás volt a fő motiváló erő az Osztrák Császárságban is egy tudományos, nacionalista történetkutató intézet létrehozására. Ez a cél elnyerte Leo Thun kulturális és oktatási miniszter (1849–1860) tetszését is, aki 1853-ban zöld utat adott a vállalkozásnak, így 1854. október 20-án megalakulhatott a mind a mai napig fennálló Institut für Österreichische Geschichtsforschung Albert Jäger vezetésével. Az Intézet kezdetben egy hároméves képzést kínált a hallgatóknak, melyben a filológiai jellegű ismeretek domináltak, maguk a történeti segédtudományok a heraldika és a kronológia kivételével még nem voltak jelen a tananyagban. 1869-től, miután Theodor von Sickel került az élére, az Intézetben egy, a németek rendszeréhez hasonló oktatási modellt honosítottak meg. Ennek keretein belül a paleográfia, a kronológia és különösen a diplomatika egyre nagyobb teret kezdett nyerni. Az Intézet Engelbert Mühlbacher igazgató vezetése alatt is töretlenül fejlődött, 1896 és 1903 között az európai történeti kutatások egyik legjelentősebb iskolájává vált, repertoárjába bekerült az egyháztörténet is. Az 20. század másik meghatározó igazgatója Heinrich Fichtenau volt, aki számos korszerű oktatóanyag megalkotásán túl, a mentalitástörténeti kutatások ösztönzésével is öregbítette az Intézet hírnevét, amely  számos kiemelkedő kutatót adott a történettudománynak, az iskola egykori diákjai pedig szétszóródtak a germán világban és azon is túl.

Az Intézet mellett a másik meghatározó bécsi segédtudományi műhely szintén a 19. századból való: 1870-ben alapították meg a Heraldisch-Genealogische Gesellschaft-ot (Heraldikai-Genealógiai Társaság), közkeletű nevén ADLER-t. Az ADLER egy arisztokrata alapítású társaság volt, melynek tagjai saját eredetük, családjuk kutatása érdekében fordultak a történelem segédtudományai felé. A Társaság kezdeti arisztokratikus jellege miatt nem meglepő, hogy első védnöke I. Ferenc József kisöccse, Lajos Viktor főherceg volt. Napjainkban az ADLER egy rendkívül jelentős szakkönyvtárral és egy igen nagy forrásgyűjteménnyel rendelkezik, mely számos címereslevelet, pátenst és anyakönyvet tartalmaz.  

Az Intézet és az ADLER 19. századi megalapításuktól kezdve fontos szerepet játszottak az osztrák és az európai történéttudomány fejlődésében. A két intézmény mind a mai napig a történészképzés fellegvára, számos modern kutatás támogatója. A professzor előadása zárásaként kiosztotta a 20. század elején az Intézetben tanuló magyar diákok névsorát, akik között a hallgatóság számos jeles történész nevét vélte felfedezni, mint Eckhart Ferenc, Fehérpataky László vagy Áldásy Antal. Az előadást követően az esemény egy rövid fogadással zárult.

Kiss-Komjáthy Andor

Ezt olvastad?

Az újra felfedezett Savoyai Jenő

A gróf Savoyai Jenő (eredeti nevén Eugène-François de Savoie-Carignano) életét és pályáját ismerő kutatók számára 2025 és 2026 egy-egy jubileumra

X