A cavernák mélyétől a tavaszi ébredésig

A Hadtörténelmi Délutánok novemberi alkalma két érdekes eseményt is tartogatott az érdeklődőknek: egyrészt a Nagyháború.hu blogjának állandó szerzője, Stencinger Norbert tartott előadást, majd Számvéber Norbert könyvbemutatója következett.

A magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály harcai a Monte San Gabriele védelmében címmel kezdődött el a rendezvény. Stencinger Norbert bevezetőjében Olaszország hadba lépésének történetét mutatta be – ezt a nagyhatalmak, mint például a britek is szorgalmazták. Ennek fejében a háború lezártakor területi gyarapodást ígértek Olaszországnak.

Az antanthatalmakkal folytatott tárgyalások fokozatosan élezték ki a helyzetet a központi hatalmak és Olaszország között. A XIX. század utolsó felétől az Olasz Királyság Németország és a Monarchia szövetségese volt, de a világháború kirobbanásakor semleges álláspontot vett fel, és csak 1915-ben lépett be a harcokba.

Az olaszok elleni preventív támadást szorgalmazta Franz Conrad von Hötzendorf, a Monarchia hadseregének vezérkari főnöke, de a tervek XIX. századi taktikán alapultak. Ráadásul 1914-ben a Monarchia hadvezetése még nem tudhatta, hogy három fronton fognak harcolni. Taktikai szempontból érdemes lett volna az olasz frontot védekezéssel tartani, nem pedig a támadást erőltetni, ahogy arra a későbbi években sor került.

Stencinger ezután bemutatta, hogyan készültek az olaszok a háborúra már jóval korábban a hadba lépés előtt. 1914 nyarától már megkezdődött a felkészülés, amely a titkos útfejlesztések mellett mozgósítást is jelentett. Nagy hangsúlyt fektettek a hegyi vadászok kiképzésére, és ahogy az látható volt más országok hadseregeinek esetében is, a könnyűlovasságot fokozatosan „leszállították a lovakról”. A hadi helyzet szempontjából fontos kiemelni, hogy az olasz hadsereg állandó tüzérségi fölényben volt.

Az előadó ezután visszatért a történelmi események bemutatásához. Fontos eseményként emelte ki az 1915. április 26-án aláírt londoni egyezményt, amely Olaszország hadba lépését jelentette. Ezek után májustól támadólag léptek fel a Monarchia ellenében: elsősorban Dél-Tirolban és a Dalmát tengerparton. A hegyi hágók erősítésére is nagy hangsúlyt fektettek, de a későbbi véres harcok színhelyéül szolgáló Doberdó-fennsík kimaradt.

Ezt követően Stencinger az isonzói csatákra fókuszált, hiszen az előadás tárgyát képező 20. honvéd gyaloghadosztály itt harcolt az olasz fronton. A harcokat tizenkét csatára bontják, ezek közül utolsó a caporettói áttörés, amely a Monarchia győzelmét és a az isonzói harcok végét jelentette.

Korábban a harcokat az olaszok támadásai jellemezték. Az isonzói csaták a hegyekben zajlottak, ahol nem volt lehetőség lövészárkok kialakítására, emiatt nagy veszteségek voltak mindkét oldalon. Ugyanakkor Görz városa is a harcok középpontjába került, és többször gazdát cserélt a harcok során.

Ahogy arra az előadás utalt, a hatodik isonzói csata lehetőséget biztosított a Monarchia számára, hogy győzzön, hiszen a tiroli átcsoportosítás miatt az olaszok kiürítették a Doberdó-fennsíkot. Létrejött az áttöréshez szükséges kétszeres túlerő, de végül a Monarchia hadvezetése a visszavonulás mellett döntött.

A frontszakasz két oldalán az alábbi erők feszültek egymásnak: olasz részről a 2. és a 3. hadsereg, míg a Monarchia az 5. hadsereget küldte harcba. Utóbbi része volt a 20. honvéd gyaloghadosztály, amelynek kötelékébe a budapesti 1-es, a debreceni 3-as és a nagyváradi 4-es gyalogezred tartozott. Az ezredek legénysége részben magyar volt, de nemzetiségi katonák is harcoltak benne. A harcokra általában jellemző, hogy az olaszok védelmi vonalai jobbnak bizonyultak. A felderítést is ki kell emelni: éjszaka reflektorokkal világították az ellenséges vonalakat, így nehezítették a csapatmozgásokat. A monarchiás csapatok jobb híján sokszor barlangokba, úgynevezett cavernákba húzódtak, hogy védjék magukat. A vízellátás gyakran akadozott, vagy egyáltalán nem is volt. A reménytelen helyzetben sokan megőrültek.

Végezetül Stencinger azokról a hadi vállalkozásokról beszélt, amelyek a napi harcokat jelentették a katonák számára. Ebben jeleskedtek a honvédek is, de a siker gyakran csekély volt, mivel a támadások összehangolatlanok voltak a rohamcsapatok és a gyalogság részéről, az utánpótlás akadozott. Az előadás egyik legérdekesebb momentumaként a történész bemutatta a helyszínen végzett kutatómunkát, melynek része a katonák által használt barlangok felderítése és a hadszíntér kutatása is.

A kérdések és a technikai szünet után következett Számvéber Norbert Páncélosok a Dunántúlon – Az utolsó páncélosütközetek Magyarországon 1945 tavaszán című könyvének bemutatása.

A Peko és az Akadémiai Kiadó közös kiadványát maga a szerző mutatta be. A kötet a II. világháború magyarországi harcainak végét mutatja be, amelybe beletartozik a Tavaszi ébredés hadművelet és a Bécs ellen irányuló szovjet offenzíva.

A bemutató a könyv szerkezetén kívül sok más információt tartogatott a szép számban megjelent nézőközönség számára. Számvéber ecsetelte a jelenleg folyó kutatásokat és publikációkat, elsősorban orosz részről, amelyet némi kritikával illetett sarkos megállapításaik és torzításaik miatt; az angolszász kutatók perspektíváját pedig eltérőnek ítélte, mivel kutatásaik súlypontja nem a keleti hadszíntérre helyeződik. Kiemelte ugyanakkor, hogy sok hasznos publikáció íródik, amely annak köszönhető, hogy most már lehetséges az egykori szovjet levéltárakban kutatni. A cél azonban az volt, hogy a történelem ezen időszakát rendezze és tisztázza a kérdéseket. Ezek közül fontos kiemelni, hogy Számvéber szerint a Tavaszi ébredés hadművelet nem csak egyszerű iszapbirkózás, hanem hadászati szempontból érdekes események sora.

Az előadó szerzőként fontosnak tartja a különböző nézőpontok bemutatását: legyen az egy tábornoké vagy egy közkatonáé. Korábbi könyveihez hasonlóan megvizsgálja és bemutatja a szemben álló felek harceszközeit, lehetőségeit, hadvezetésüket és a terepviszonyokat.

Ezen sorok írója nem vállalkozik a könyv tartalmi bemutatásra, de annyi bizonyos, hogy részletekbe menő munkát fognak majd az olvasók a kezükbe venni. Számvéber Norbert ugyanis részletesen, kronologikus sorrendben mutatja be a különböző harci alakulatok cselekményeit, ahogy azt korábbi munkáiban is tette.

Gyönki Viktória

Ezt olvastad?

A Bánság és Szeged 1848/49-ben

2024. május 30-án került megrendezésre „A Bánság és Szeged 1848/49-ben” című konferencia a Szegedi Tudományegyetem Dísztermében. Az esemény az SZTE

X