A cigányzene megjelenése a magyar kultúrában – Áldás vagy átok?

A kávéházi cigányzene mára már kétszáz éves múltra tekinthet vissza és mind a mai napig rendkívül fontos szerepet játszik a magyar zenei életben. Sikerének köszönhetően jelentősen befolyásolta a magyar társadalom fejlődését és hatást gyakorolt a polgárosodás folyamatára is. Fontos kulcsszereplője a 19. századi kulturális forradalomnak, a kávéházakban zajló összejövetelek pedig már szinte elképzelhetetlenek a cigányzenészek fülbemászó játéka nélkül.

A cigányzene az új zenei stílus megteremtésével sokáig egyedüliként uralta a szórakoztató zenei piacot hazánkban, még az ország számára sok nehézséget hozó 20. században is megtalálta a helyét a magyar zene élvonalában és nemzetközi viszonylatban is, ez pedig nagyban hozzájárult Magyarország nemzetközi megítélésének javulásához is. Népszerűségének egy fontos tényezője abban állhat, hogy a cigányzenészek a nótától az operettig, a nyitányon és az operán át a slágerig és a klasszikus zenéig bármit eljátszottak kotta használata nélkül. Az emberek az egyszerű fehér terítővel letakart asztalok mellett ülve részesülhetnek koncertélményben.

Valentiny János: Cigányiskola (Kép forrása: Wikipedia)

Nyerges Erika neve ismerősen csenghet azok számára, akik a cigányzene kultúrtörténete iránt érdeklődnek. A pedagógus végzettségű írónő pályájának korai szakaszában már foglalkozott helytörténet-kutatással is. Első publikációinak központi témái között szerepelt a II. világháború, illetve a Holokauszt, de érdeklődést mutatott Békés megye néprajza, valamint a betyárok története iránt is. A betyárvilág kapcsán végzett kutatói tevékenység fordíthatta figyelmét a romák kultúrtörténete, illetve a cigányzene-kutatás felé, mely témában 2011 óta jelennek meg kisebb-nagyobb írásai. 2013-ban daljátékban emlékezik meg a Rajkó-zenekarról, 2015-ben pedig kiadja első cigányzene-történettel foglalkozó monográfiáját is, A kávéházi cigányzene kialakulása és hatása a magyar polgári kultúrára címmel.

A jelen recenzió témája az írónő 2020-ban megjelent legújabb monográfiája (Húzd rá cigány, te örök, te áldott…” A kávéházi cigányzene története), mely a korábban megjelent kötet összefoglalóbb változata. Hasonlóan a korábbi kötethez, ez is két nagy korszakot ölel magába: első nagy egysége a cigányok Kárpát-medencében való megjelenésétől 1900-ig tartó időszakot vizsgálja, második nagy egysége pedig az 1900-tól 1941-ig tartó évtizedeket mutatja be.

Valentiny János: Fiú hegedűvel (Kép forrása: Wikipedia)

Mint az a cigányzene történetéből ismert az első cigánycsoportok valamikor a 15. században jelentek meg a Kárpát-medencében. Hamarosan arra is ráébredtek, hogy a mindennapi betevő előteremtéséhez elengedhetetlen, hogy munkát találjanak a maguk számára. A középkorban a király és a városok földesurai vagyonuknak köszönhetően megengedhették maguknak, hogy otthonaikban mulatságokat rendezzenek és szórakozzanak. Az összejövetelek fontos eleme volt a zene, így az első kenyérkereső cigányok – akik jól értettek a zenélés művészetéhez – muzsikusokként váltak ismertekké a főúri udvarokban. A kötetben a szerző az általa felhasznált szakirodalom és korabeli sajtóban megjelent cikkek alapján arra a következtetésre jut, hogy az első cigányzenészek már 1417-ben megjelentek Oláhország határain kívül, 1423-ban pedig Zsigmond királytól megkapták az első hivatalos menlevelet, amely biztosította számukra a szabad átutazást (salvus conductus). A kötet részletesen végigvezeti olvasóját a középkori cigányzene évtizedein, így megismerhetjük általa mindazokat az uralkodókat és főurakat – pl. Hunyadi János, II. Lajos vagy a török korban élő Szinán pasa – akiket a cigányok már a korai időktől fogva elkápráztattak addig ismeretlen zenéjükkel.

Azonban hiába voltak keresettek a cigányzenészek a főúri udvarokban már a kezdetektől fogva, a polgári lakossághoz egyelőre nem érhettek el. E folyamatot az is nehezítette, hogy – ahogyan Nyerges Erika erre szintén rávilágít könyvében – a polgárság tagjai eleinte elítélték, ha valaki zenészmesterséggel kereste a kenyerét vagy ilyen jellegű tanulmányokat folytatott. Rosszallásukat erősítette az egyházi emberek zenészekkel kapcsolatos magatartása is. A gyermekek egyházi szabályok szerint való neveltetése rendkívüli módon befolyásolta a zenéhez való viszonyulásukat is. A cigányzenészek lelkesedését azonban nem törte le a társadalom lenéző magatartása, inkább erőt adott nekik ahhoz, hogy tovább csiszolják kivételes zenei képességüket.

Greguss Imre Cinka Panna című festményének képeslap-reprodukciója (Kép forrása: Wikipedia)

A folyamatos tanulásnak köszönhetően a 18. században szinte a semmiből robbantak be a köztudatba az első cigányzenekarok. Az első hagyományos cigányzenekar létrehozójaként Czinka Pannát említi a zenetörténet-írás. Ő maga polgári neveltetésben részesült – földesura és néhány gömöri földbirtokos segítségével zenei tanulmányokat folytatott Rozsnyón tizennégy éves koráig. Ő maga a hétköznapokban paraszti életet élt, cigánybandájának tagjai is családjából kerültek ki. A kötet Barna Mihály személyében még egy fontosabb cigányprímást említ a korai időkből, ám – valószínűsíthetően a megfelelő mennyiségű forrás hiányában – róla csak igen keveset tudhatunk meg, az írónő kutatómunkájának eredménye egy 1776-ban keletkezett német nyelvű iratra támaszkodik.

A 18-19. század fordulóján – a kezdeti alkalomszerű megjelenések helyett – a cigányzenészek már egyre huzamosabb ideig játszottak bandákba szerveződve, igaz ekkor még nem tudtak megélni úri pártfogóik anyagi támogatása nélkül. A biztosabb megélhetés reményében így rá voltak kényszerítve a cigányokról szóló mesék, történetek és egyéb irodalmi alkotások által ismertetett vándorló életmódra. Népszerűségüket azonban a nehézségek ellenére is sikerült tovább növelniük, hiszen kottaolvasási képességük lehetővé tette, hogy rövid idő alatt bővítsék repertoárjukat és így versenyben maradjanak a külföldi zenészekkel szemben. Az 1790-es évek elején lehetővé vált számukra, hogy az országhatárokon kívül is bemutatkozhassanak. I. Ferenc császár koronázási ünnepségén részt vett előadóként Bihari János is, akit magyar „Rossiniként” is emlegettek. Igazi sikereket azonban főként a forradalmi években sikerült elérnie, amikor bandájával megfordult a nagyobb kávéházakban és kerthelyiségekben, ahol a polgári társadalom tagjai is megismerhették kivételes játékát.

Bihari János (Kép forrása: Wikipedia)

A 19. században az európai forradalmi hullámnak köszönhetően sok cigányprímás katonazenészi szerepbe kényszerült. A cigányzenészek jellemét nagymértékben meghatározta a hazaszeretet és a kivételes bátorság. Azonban még azokban a puskaporral fűtött időkben is megmaradtak saját mesterségüknél. Ők nem kardot, hanem hangszereket tartottak a kezükben. A kötet számos korabeli sajtóhírt és visszaemlékezést idézve fest átfogó összefoglaló képet a cigányzenészek életének e sajátos korszakáról. Egyik-másik cigányzenész katonai pályafutásával kiemelkedő részletességgel foglalkozik – pl. Dombi Marci – míg másokat csupán említésszerűen tárgyal.

A híres cigányzenészek a harctérről való visszatérésüket követve országos hangverseny-körutakon népszerűsítették muzsikájukat. Munkájukat jelentősen nehezítette, hogy a hazafias művek – mint pl. a Rákóczi-induló, Klapka-induló – nem maradhattak repertoáron. A budapesti szórakozóhelyeken inkább csak német szavakat lehetett hallani, egyetlen kivétel volt ez alól az Arany Sas fogadó, ahol nem kellett tartani a titkosrendőrség kémeitől, ezért itt a jó étel és ital mellé a közönség élvezhette kedvelt cigánymuzsikusainak játékát is. Az írók és költők a Vahot Imre, Lisznyai Kálmán és Sárosi Gyula által rendezett Dalidók keretében jöhettek össze egy-egy beszélgetésre, ahová cigányzenészeket is elhívtak. Itt mutatkozott be Patikárius Ferenc is, aki egy legenda szerint arról kapta nevét, hogy zenéjével sikeresen meggyógyított egy beteg nemesurat.

Dankó Pista (Kép forrása: Wikipedia)

A 19. század utolsó évtizedeiben aztán a cigányzene nagy lépést tett előre a fejlődés útján. A cigányok alapvetően sosem szerettek igazán tanulni, ám a közönség igényeinek változásával rájöttek arra, hogy ha életben akarnak maradni a zenei pályán, nekik is újítaniuk kell. Épp ezért – főként német és cseh zenészek támogatásával – igyekeztek magukévá tenni az új zenei stílusokat, így már operakivonatokat és egyvelegeket is játszhattak kotta nélkül. Az első kísérleteket követően megjelentek az első cigánykarmesterek, pl. Ellenbogen Adolf, Limka Kamilló vagy Parádi Sándor. Más cigányzenészek konzervatóriumba mentek, hogy tovább képezzék magukat. Voltak köztük olyanok, akik a nótaszerzésben látták a jövőjüket. Leghíresebb nótaszerzőjük Dankó Pista volt, akinek dalai a kor számos mozifilmjében és külföldön is hallhatóak voltak. Töretlen lelkesedésének köszönhetően a cigányzene a 20. század fordulóján is képes volt megőrizni korábbi népszerűségét.

A 20. század folyamán a cigányzene – habár megmaradt korábbi színterein is, ahogyan arról jelen kötet is részletesen beszámol – a technikai feltételek korszerűsödésével a televízió és rádió műsoraiban is megjelent. Magyarországon 1924-ben közvetítették az első hivatalos rádióműsort, a rendszeres napi nyolc-tíz órás rádióműsor pedig 1925. december 1-jén indult, melyben cigányzenei kísérettel ünnepi műsort közvetítettek. A cigányzenész alakja emellett feltűnt a 20. század számos nagysikerű mozifilmjében – A cigánylány, Cigánybáró – valamint a festészetben is. Zenéjük népszerűségét a 20. században megjelenő új zenei stílus, a jazz sem tudta megtörni. A cigányzene a mai napig fontos szerepet tölt be az emberek életében annak ellenére, hogy a 19-20. századi háborús viszonyok és a folyamatos egymás közötti rivalizálás sok cigányzenész megélhetését veszélybe sodorta.

Nyerges Erika: „Húzd rá cigány, te örök, te áldott…” A kávéházi cigányzene története, Személyes Történelem, Ad Librum Kiadó, Budapest, 2020, 278 oldal (Kép forrása: Lira.hu)

A cigányok a puszta, a csikós és a gulyás mellé adtak egy legalább ugyanilyen fontos hungarikumot az országnak. A magyar nemzet ma elképzelhetetlen lenne a cigányzene nélkül. Így kijelenthető, hogy a recenzió címében megfogalmazott kérdésre egyértelmű a válasz: a cigányzene megjelenése a magyar zenei életben egyértelműen áldás volt, a kételkedők mégis úgy vélik a ma embere már nem nagyon hallgat cigányzenét. Ez talán annak is köszönhető, hogy a cigányzenének egykor színpadot teremtő éttermek közül sok bezárt, a zenei ízlés és felfogás pedig együtt változott a korral. A Dankó Rádió, a Muzsika TV, a különböző vetélkedők és zenei versenyek azonban még életben tartják a cigány zenei kultúrát – a vetélkedőket számos cigány származású versenyző nyerte már meg. Vagy ott van a Rajkó Zenekar, a 100 Tagú Cigányzenekar, az alapítványi zeneiskolák, klubok és a hagyományőrző csoportok, amelyek révén hallhatunk cigányzenét, így ez a hagyomány továbbra is megmarad. A különböző hagyományok ápolása mellett azonban ugyanilyen fontos azoknak a kutatóknak a munkája is, akik a cigányzene kultúrtörténetének feltárására vállalkoznak. Nyerges Erika újabb kötete közérthető nyelven mutatja be nem csak a cigányzene történetét, hanem a cigány kisebbség mindennapi életét is, annak minden szépségével és nehézségével együtt.

Baliga Violetta Lilla

Ezt olvastad?

A Pazirik mára egyet jelent a történelmi emlékek minőségi rekonstrukciójával, amiről bárki meggyőződhet az interneten vagy a kiállítóterekben. A végeredmény