kultúrtörténet
Mohamedtől Napóleonig – John Tolan professzor előadása Budapesten
John Tolan, a Nantes-i Egyetem professzora nem először fordul meg Magyarországon, hiszen korábban már több hazai konferencián és tudományos rendezvényen is szerepelt. Legutóbb 2016-ban tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémia
Jogász-politikus és szépíró – A „nappali” és az „éjszakai Madách” (Beszámoló egy konferenciáról)
Jóllehet a szépirodalmi művek a kezdetektől fogva számtalan jogi kérdést írnak le, elég csak a bűn problematikájára gondolni, a jog és irodalom tudományos szinten való összekapcsolódása csak néhány évtizeddel ezelőttre
VallásCooltúra – Vallásokról, vallástudományról közérthetően
Mi köze van a Q-Anonnak és az összeesküvés-elméleteknek a valláshoz? Mi a különbség a vallási turizmus és a zarándoklat közt? Mi a helyzet a sorozatgyilkosokkal és az ő esetleges vallási
Száz esztendő múltán is örökzöld – Huizinga Őszi középkorának első teljes magyar fordításáról
Johan Huizinga holland történész Őszi középkor című munkája (eredeti címén: Herfsttij der Midelleeuwen) először 1919-ben jelent meg. Már a szerző életében több kiadást, illetve több fordítást megért, a középkori történelemmel
Konfliktus és kapcsolódás között – A texasi történészhallgatók 2023. évi konferenciája
A texasi A&M Egyetem (Texas A&M University) történészhallgatói 2023 februárjában immár 13. alkalommal szervezték meg éves konferenciájukat, melyre az Amerikai Egyesült Államok és a nagyvilág különböző pontjairól érkeztek előadók. Az
„…az én alapidentitásom az, hogy muzeológus vagyok.” – Beszélgetés Képes Gábor informatikatörténésszel
Neumann János 1903. december 28-án született, idén, az év utolsó napjaiban lesz születésének 120. évfordulója. A nevét viselő számítógép-tudományi társaság így az egész 2023-as évet ennek az évfordulónak, Neumann emlékének
Bárdok elektromos gitárral – A heavy metal és a mitológiák találkozása
Mi az a heavy metal? A „heavy metal” kifejezéssel találkozva igen sokak számára a mai napig inkább negatív felhangú érzések és gondolatok kerülnek előtérbe. Ennek alapja a különféle évtizedes félreértések
A cigányzene megjelenése a magyar kultúrában – Áldás vagy átok?
A kávéházi cigányzene mára már kétszáz éves múltra tekinthet vissza és mind a mai napig rendkívül fontos szerepet játszik a magyar zenei életben. Sikerének köszönhetően jelentősen befolyásolta a magyar társadalom
Régi idők státuszszimbóluma, a cukor
Bár a cukor napjainkban alapvető élelmiszernek számít, s évszázadok óta jelen van Európában, a mindennapi életben betöltött szerepe az idők során nagymértékben változott. Ebben legfőképpen elterjedése és egyre nagyobb mennyiségben
Kipurcant a fogyasztás, Kádárnak egy szót se!
A mai könyv az 1960-as, ’70-es, ’80-as évek szoftvilágát mutatja meg a kádári Magyarországon. Egy ember az élete során sokféle útikalauzzal találkozhat, viszont ez idáig időutazással kapcsolatos élménybeszámolókkal aligha találkozhattunk.