Rákosi Mátyás pályája az új kutatások tükrében

Rákosi Mátyás (1892. március 9. Ada, Bács-Bodrog vármegye – 1971. február 5. Gorkij, Szovjetunió) a 20. századi magyar történelem megkerülhetetlen szereplője. Tevékenységét a modern tudományosság és a közvélemény egyaránt egyértelműen negatívan látja, életéről, munkásságáról mégis beszélni kell.

Rákosi Mátyás pályaképe eredetileg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Tudástárának Pártvezetők adatbázisában jelent meg. A cikket a NEB és az Újkor.hu együttműködésének keretében másodközöljük.

Rákosi Mátyás főbb tisztségei

Kereskedelemügyi népbiztoshelyettes

1919. március 21.–1919. április 3.

A szociális termelés öt népbiztosának egyike

1919. április 3.–1919. június 24.

Az MKP, illetve az MDP KV főtitkára

1945. február 23.–1953. június 28.

Az MKP, illetve az MDP KV tagja

1945. február 23.–1956. október 31.

Az MKP, illetve az MDP KV Titkársága tagja

1945. február 23.–1956. július 18.

Az MKP, illetve az MDP PB tagja

1945. május 22.–1956. július 18.

A Nemzeti Főtanács tagja

1945. szeptember 27.–1945. december 7.

Az MKP, illetve az MDP Szervező Bizottsága tagja

1946. október 2.–1953. június 28.

Miniszterelnökhelyettes-államminiszter

1945. november 15.–1949. szeptember 5.

Az MKP, illetve az MDP KV Szervező Bizottsága tagja

1946. október 1.–1953. június 28.

A Minisztertanács elnökhelyettese

1949. szeptember 5.–1952. augusztus 14.

Az MDP KV Szervező Bizottsága elnöke

1950. május 31.–1953. június 28.

A Minisztertanács elnöke

1952. augusztus 14.–1953. július 4.

Az MDP KV első titkára

1953. június 28.–1956. július 18.

 

Budapest VIII., Blaha Lujza tér, Rákosi Mátyás dedikál, mögötte Gerő Ernő, filmkamerával Berendik István operatőr. A felvétel „Az első szabad magyar könyv­nap” nyitónapján, 1945. július 12-én készült. Forrás: Fortepan / Bojár Sándor

Rákosi Mátyás pályája

Rosenfeld Mátyás néven született. Apja, Rosenfeld József terménykereskedő volt, anyja, Léderer Cecília a háztartást vezette, a szülők tizennégy gyereket neveltek (közülük tizenkettő élte meg a felnőttkort), ő volt az ötödik. Apja ingadozó üzletmenete miatt több alkalommal lakhelyet változtattak: 1904-ben Sopronban kapták meg az értesítést, hogy kérelmükre a család összes tagjának vezetéknevét Rákosira magyarosították. Apja, egy bátyja és egy húga is náci koncentrációs táborban vesztette életét. 1945-ben újra nevet változtató öccsei közül Biró Zoltán 1948–1956 között a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja, a KV osztályvezetője, illetve osztályvezető-helyettese, 1953–1956-ban a pártfőiskola igazgatója, Biró Ferenc Kossuth-díjas (1949) repülőgép-gépészmérnök, 1949–1960 között a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1950-től 1956-ig kohó- és gépipari, illetve középgépipari miniszterhelyettes volt.

Az elemit 1898-ban az adai népiskolában kezdte, majd ugyanabban az évben Sopronban folytatta. 1902-ben a soproni III. számú reáliskola diákja lett. 1905-től a Szegedi Magyar Királyi Állami Főreáliskolában tanult, 1910-ben ott is érettségizett, közben 1907-ben néhány hónapig ismét soproni diák volt. A Királyi József Műegyetem vegyészmérnöki osztályán akart tovább tanulni, de családja anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé, így 1910 őszén a budapesti Magyar Királyi Keleti Kereskedelmi Akadémia hallgatója lett. A kétéves képzés gyakorlati orientáltságot, kisebb tandíjat és egzisztenciális biztonságot jelentett. Német, török és francia nyelvet tanult, 1912-ben okleveles kereskedői képesítést szerzett. 1910-ben Szabadkán belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1911 őszén néhány hónapon át a Galilei Kör egyik titkára volt, 1912 tavaszán társaival megalakította az ellenzéket támogató Országos Diákbizottságot.

Budapest XIV., Hősök tere, az 1947. május 1-i ünnepség. Az emelvényen Veres Péter, Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád. Forrás: Fortepan / Berkó Pál

1912-től a Kereskedelemügyi Minisztérium ösztöndíjának köszönhetően Hamburgban, 1913-tól Londonban gyakornokoskodott, a londoni magyar klubban nyomtatásban is megjelent előadást tartott a nemzetiségi elnyomásról. Röviddel az első világháború kitörése előtt hazatért, kézhez vette behívóját, s bevonult a 6. szabadkai honvéd gyalogezredhez. 1914. október végén a fővárosba került, a tartalékos tiszti iskola elvégzése után hadapród őrmesteri rendfokozatot kapott. 1915. februárban a keleti frontra vezényelték, áprilisban az Északkeleti-Kárpátokban alakulatával együtt orosz fogságba esett. Áprilisban előbb a szibériai antipinai táborba, majd a csitai tiszti táborba, 1917-ben a mandzsúriai határ közelében fekvő Dauriába vitték. A táborban a Vörös Gárda szervezése érdekében agitált, felvette a kapcsolatot a bolsevikokkal. 1918 februárjában megszökött a fehérek által elfoglalt hadifogolytáborból, miután újra elfogták, az Osztrov Gorodaja-i gyűjtőkórházba került, ahol félrokkantságot állapítottak meg, és egy tiszti hadifogolycsere-akció keretében áprilisban tért vissza Magyarországra. Két hétig a zsolnai átmenőtáborban tartózkodott, májusban Szabadkán élő családjához utazott, s az őszirózsás forradalom kitöréséig kiképzőtiszt volt az ott állomásozó honvéd gyalogezrednél.

1918 novemberében Budapestre ment, ahol tagja és aktivistája lett a hónap végén megalapított Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1919. február 21-én, mint a párt vidéki titkárát, a teljes kommunista vezérkarral együtt őt is letartóztatták. Március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásakor szabadult, s az aznap megalakult Forradalmi Kormányzótanács legfiatalabb tagjaként kereskedelemügyi népbiztoshelyettes lett. Április 3-ától június 24-ig a szociális termelés öt népbiztosának egyike volt. Április 21-én a frontra küldték, a tanácskormány Ruszinszkó teljhatalmú megbízottjaként, május 3-ától a salgótarjáni divízió politikai megbízottjaként működött, majd a Vörös Hadsereg déli fronton lévő egységeinél teljesített szolgálatot. Június végétől a Kormányzótanács Központi Ellenőrző Bizottsága és a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács tagja volt, másodmagával megbízták a kerületi népgazdasági tanácsok és a gazdasági hivatalok megszervezésével, július 17-én a proletárdiktatúra karhatalmi szerve, a Vörös Őrség országos főparancsnokává nevezték ki.

1919. augusztus 2-án a tanácshatalom bukása miatt Ausztriába menekült, ahol előbb Karlsteinbe, majd Steinhofba internálták. 1920. április 27-én szabadon bocsátották, de egy május 1-jei nyilvános bécsi munkásgyűlésen elmondott beszéde miatt örökre kiutasították az országból. Moszkvába utazott, s 1920. július–augusztusban a KMP képviselőjeként részt vett a Kommunista Internacionálé (Komintern) II. kongresszusán. A következő két évben a kommunista világpárt megbízottjaként Németországban, Csehszlovákiában, Olaszországban és Franciaországban a Komintern intencióinak megfelelő kommunista pártokat szervezett, támogatta a radikális megmozdulásokat, szerepe volt több, a háború után újraalapított munkáspárt szétszakításában. 1921. júliusban a Komintern Végrehajtó Bizottságának egyik titkárává választották, 1922. novemberben a Titkárság póttagja és a Szervező Iroda rendes tagja lett. A magyar párt frakcióharcaiban Kun Béla nézeteivel értett egyet, ugyanakkor igyekezett kívülállónak mutatkozni.

Budapest VI., Csengery utca 68., a felvétel a VI. kerületi pártszervezet székháza (ma Fáklya Klub) előtt készült 1948-ban. Rákosi Mátyás, Szobek András, Vas Zoltán. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

1924. decemberben a KMP újjászervezése céljából titokban Magyarországra utazott. A párt Bécsben megtartott I. kongresszusán (1925. augusztus 18–22.) bekerült a Központi Bizottságba, és megbízták a magyarországi titkárság vezetésével. Budapestre visszatérve szeptember 22-én letartóztatták, 1926. augusztus 4-én nyolc és fél év fegyházra ítélték. Vácott, majd 1930. januártól a szegedi Csillag börtönben raboskodott. Büntetése lejártakor, 1934. májusban a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért ismét perbe fogták, és 1935. február 8-án életfogytiglani fegyházra ítélték. A bírósági eljárások elleni tiltakozásul szervezett nemzetközi akciók révén az egyik legismertebb magyar kommunista politikussá vált. 1935. augusztusban távollétében ismét a Komintern VB tagja lett (1941. június 22-ig). 1940. október 30-án az 1849-ben a cári csapatok által zsákmányolt honvédzászlókért cserébe szabadon bocsátották, s a Szovjetunióba távozhatott. 1940. november 2-án a börtönből vele egy időben kiengedett Vas Zoltánnal együtt Uzsoknál lépték át az akkori magyar–szovjet határt. Moszkvába érkezése után a börtönévei alatt szerzett tekintélye révén a sztálini terror miatt megfogyatkozó magyar kommunista emigráció első számú vezetője lett, ő képviselte a KMP-t a Kominternben, annak 1943. júniusi feloszlatása után pedig a KMP Külföldi Bizottságát irányította. 1941. júniusától 1944. decemberéig a moszkvai Kossuth Rádió vezető szerkesztője volt. 1944 folyamán elnökletével dolgozták ki a háború utáni Magyarország átalakítására vonatkozó kommunista programokat.

1944. decemberben Szegeden távollétében az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választották. 1945. január 30-án érkezett Moszkvából Debrecenbe, az Ideiglenes Nemzeti Kormány székhelyére. 1945. február 22-én Budapestre utazott, ahol másnap egyesítették a volt emigránsokból álló debreceni Központi Vezetőséget és a budapesti Központi Bizottságot, s megválasztották a Magyar Kommunista Párt főtitkárává. Az 1945. május 20–21-én rendezett első országos pártértekezleten a párt aktuális programja szerint, amely a proletárdiktatúrába való békés átnövést hirdette, élesen fellépett az azonnali hatalomváltást szorgalmazókkal szemben. 1945. szeptembertől az Ideiglenes Nemzetgyűlés Politikai Bizottságának a tagja volt, ugyancsak ő képviselte a kommunista pártot az államfőt helyettesítő háromtagú Nemzeti Főtanácsban is.

Budapest, a Széchenyi Lánchíd pesti hídfője, háttérben a Széchenyi István (Roosevelt) tér 1949-ben. Az újjáépített híd átadási ünnepsége zajlik, a menet élén Vas Zoltán, Dobi István, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Bebrits Lajos, mögötte sötét kabátban Kádár János. Forrás: Fortepan / UVATERV

Az MKP számára kudarcot jelentő 1945. november 4-i választások után a szovjet nyomásra megkötött pártközi megállapodás miatt november 15-én ismét koalíciós kormány alakult, amelyben miniszterelnök-helyettesi és államminiszteri posztot kapott. (E tisztségét 1949. szeptember 5-ig töltötte be, azután a Minisztertanács elnökhelyettese volt.) Célja attól kezdve a legnagyobb párt, a Független Kisgazdapárt meggyengítése és politikai ellenfeleinek a közéletből való kiszorítása lett. Ebben segítségére volt a megszálló szovjet hadsereg, az irányítása alatt álló politikai rendőrség, illetve a kommunista vezetésű Belügyminisztérium. 1947 nyarára befejeződött az FKGP politikai, adminisztratív és törvénytelen eszközökkel (a konstruált „köztársaság-ellenes összeesküvési” ügy) végbevitt feldarabolása, amelynek végén sikerült Nagy Ferenc miniszterelnököt emigrációba kényszerítenie. Az 1947. augusztus 31-re kiírt választásokon a pártok közötti versengésből törvénytelen eszközt is igénybe véve (kékcédulás választási csalás) az MKP került ki a legerősebb pártként.

1947. szeptember 22-én az 1943-ban feloszlatott Komintern helyett létrehozott Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája alakuló ülésén elfogadott határozat nyomán a szovjet érdekszférába tartozó közép- és kelet-európai országokban felgyorsult a kommunista pártok teljes hatalomátvételének folyamata és a többpártrendszer felszámolása. Ennek következő lépéseként Rákosi napirendre tűzte a Szociáldemokrata Párttal való egyesülést, ami valójában munkásegység címén a szociáldemokrácia felszámolását jelentette. A fúzióra 1948. júniusban került sor, Rákosi attól kezdve a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára volt, 1950-től – a testület 1953. évi feloszlatásáig – a KV Szervező Bizottsága elnökeként is funkcionált. 1949. februárban ő lett a többpártrendszer maradványainak felszámolására megalakított Magyar Függetlenségi Népfront elnöke is.

Budapest VI., Dózsa György út 84., MÉMOSZ székház, 1951. Rákosi Mátyás a Magyar Dolgozók Párja (MDP) II. kongresszusa idején küldöttek körében. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

1949-re a törvénytelen eljárások elérték a kommunista párt legfelső vezetését. A szeptemberi Rajk-per, a volt belügyminiszter minden valóságalapot nélkülöző elítéltetése és kivégzése nyomán nemcsak a pártot, hanem az egész társadalmat elöntötte az „éberség” szellemében az ellenségkeresés, a továbbra is a Rákosi irányítása alatt álló politikai rendőrség által bevezetett tömeges terror. (Az Államvédelmi Hatóság 1951–1953 között szervezetileg is az ő felügyelete alatt állt.) Politikai döntéseinek egyik mozgatórugója az volt, hogy érezte Sztálin ellenszenvét, és igyekezett a szovjet diktátor valós vagy vélt elvárásait túlteljesíteni. 1950-ben az első ötéves terv elindításával, valamint a tanácsrendszer kialakításával megvalósult a proletárdiktatúra szovjet modellje. Legfőbb szövetségeseivel, a szintén volt moszkvai emigráns Gerő Ernővel és Farkas Mihállyal együtt 1950-ben életre hívták az MDP vezető testületei előtt is titokban tartott Honvédelmi Bizottságot.

Az „egyre éleződő osztályharc” következő állomásaként 1950-ben a volt baloldali szociáldemokrata politikusok, majd 1951-ben a volt hazai kommunisták estek a törvénytelenségek áldozatául. Rákosi a diktatúra kiépítésében a szovjet mintát másolta, a sztálini doktrínának megfelelően készült az elkerülhetetlennek tartott újabb világháborúra. Ezt is szolgálta a túlfeszített iparosítási program, valamint a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása. A realitásokat figyelembe nem vevő gazdaságpolitikája a háború utáni stabilizáció eredményeit megsemmisítette, az áru- és élelmiszerhiány miatt 1951-ben újra be kellett vezetni a jegyrendszert. A propagandagépezet által gerjesztett személyi kultusza ugyanakkor töretlenül nőtt, 60. születésnapját számos kiadvány és többhetes ünnepségsorozat köszöntötte. 1952. augusztus 14-én a Minisztertanács elnökének posztját is átvette.

Rákosi Mátyás és jakut származású felesége, Fenya Fjodorovna Kornyilova szavazatukat adják le az 1950. október 22-i első tanácsválasztáson a XIV. kerületi Állami Általános Fiúgimnázium (ma Szent István Gimnázium) egyik termében. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

Sztálin halála után a szovjet pártvezetés a kelet-európai csatlós államok közül előbb az NDK-ban, majd Magyarországon is korrekciókba fogott, ez együtt járt Rákosi hatalmának korlátozásával. 1953. június 13-ára Moszkvába rendelték, ahol a küldöttség többi tagjának jelenlétében élesen bírálták. A szovjet pártelnökség utasítása nyomán az MDP KV 1953. június 27–28-i ülésén önkritikára kényszerült, főtitkári címét első titkárra változtatták, július 4-én a kormányfői tisztet Nagy Imrének kellett átadnia. Ugyanakkor elérte, hogy a politikáját elítélő párthatározat nem került nyilvánosságra. Ettől kezdve hatalma visszaszerzésén munkálkodott, szembehelyezkedve Nagy Imre törekvéseivel. Gyógykezelés címén többször is hetekre a Szovjetunióba utazott, ahol fokozatosan sikerült a maga oldalára állítania a szovjet párt vezetőit. Az MDP KV 1955. március 2–4. között tartott ülésén a miniszterelnök „jobboldali elhajló” politikáját elítélő határozatot fogadtatott el, majd április közepén kizáratta Nagyot a PB-ből és a KV-ból, s leváltatta kormányfői posztjáról.

Tata, 1952. Farkas Mihály, Rákosi Mátyás és Hegyi Gyula sportolók között. Farkas mögött két olimpiai bajnok, Gerevich Aladár kardvívó és Németh Imre kalapácsvető. Forrás: Fortepan / Horváth Lajos

Korábbi teljhatalmát azonban már nem sikerült visszaállítania. A szovjet pártvezetés 1955. májusban rendezte a viszonyt Jugoszláviával, ami után Magyarországon is felmerült Rákosi szerepe a jugoszláv–magyar viszony kiélezésében, amelynek fontos eleme volt 1949-ben a Rajk-per. A Nagy Imre-kormány idején elkezdett rehabilitálásokat hátráltatta, a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári, XX. kongresszusa után azonban egyre többször hangoztatták felelősségét a törvénysértő eljárásokban. Rákosi igyekezett mindent az ÁVH már bebörtönzött vezetőjére, Péter Gáborra és Farkasra hárítani, de 1956. május 18-án egy budapesti pártaktíván kénytelen volt elismerni személyes felelősségét a Rajk-ügyben. A KV 1956. július 18-i rendkívüli ülésén – a szovjet pártvezetést képviselő Mikojan kezdeményezésére – felmentették első titkári tisztségéből és PB-tagsága alól. Július 22-én – a hivatalos indoklás szerint gyógykezeltetésre – a Szovjetunióba utazott.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a szovjet politikusok folyamatosan konzultáltak vele, de 1957 tavaszára a magyar párt élére állított Kádár János megszilárdította hatalmát, s ezzel Rákosi végleg háttérbe szorult. Még átigazolták a Magyar Szocialista Munkáspártba, de 1957. május 9-én az Országgyűlés megfosztotta 1944 decembere óta folyamatos parlamenti mandátumától és az Elnöki Tanácsban 1955. szeptemberben kapott tagságától. 1957 augusztusában a szovjet vezetés a Fekete-tenger melletti Krasznodart jelölte ki lakóhelyéül. 1960. novemberben felfüggesztették párttagságát, 1962. augusztus 15-én a törvénysértésekben viselt felelőssége miatt kizárták az MSZMP-ből. 1962. szeptembertől egy kirgiz kisváros, Tokmak volt száműzetésének színhelye. 1966. októberben költözhetett Arzamaszba, onnan 1967 őszén Gorkijba, a mai Nyizsnyij Novgorodba. Az MSZMP PB az 1960–1970-es évek fordulóján több ízben foglalkozott hazatelepedési kérelmével, de a politikai tevékenységtől való eltiltást és a házi őrizetet elutasította, így repatriálása meghiúsult. Hamvait a Farkasréti temetőben helyezték el.

Bulgária, Szófia, 1953. Pártelit. Balról a második Hegedűs András, a hatodik Gerő Ernő, mellette/mögötte Apró Antal, középen Rákosi Mátyás, mögötte Hidas István, mellette Fenya Fjodorovna Kornyilova (Rákosi Mátyás felesége), előtte Valko Cservenkov, a Bolgár Kommunista Párt főtitkára, miniszterelnök. Forrás: Fortepan / Fortepan

Rákosi Mátyás díjai, kitüntetései

Magyar Szabadság Érdemrend bronz és ezüst fokozata (1947); Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje és babérágakkal ékesített nagykeresztje (mindkettő 1947); Kossuth Érdemrend I. fokozata (1948); A Köztársasági Elnök Elismerésének Aranykoszorúja (1948, 1949); Munka Érdemrend arany fokozata (1950); Magyar Népköztársasági Érdemrend I. fokozata (1950, két alkalommal).

Rákosi Mátyás fő művei

A magyar demokráciáért. Budapest, Szikra, 1947.

Népi demokráciánk új feladatai. Budapest, Szikra, 1948.

A fordulat éve. Budapest, Szikra, 1948.

Építjük a nép országát. Budapest, Szikra, 1949.

Válogatott beszédek és cikkek. Budapest, Szikra, 1950; 4. bővített kiadás 1955.

A békéért és a szocializmus építéséért. [Beszédek, írások.] Budapest, Szikra, 1951.

Népi demokráciánk útja. Budapest, Szikra, 1952.

A szocialista Magyarországért. Budapest, Szikra, 1953.

Visszaemlékezések, 1940–1956. I–II. kötet. Budapest, Napvilág, 1997.

Visszaemlékezések, 1892–1925. I–II. kötet. Budapest, Napvilág, 2002.

Budapest XVI., Margit utca, az IKARUS mátyásföldi gyártelepe, 1956. Elöl középen Rákosi Mátyás. Forrás: Fortepan / Hegyi Zsolt, Balla Demeter felvétele

Források és irodalom

Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerkesztette Nyírő András. Budapest, Interart Stúdió, 1989. 307–309.

Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért, 1945–1948. Budapest, Európa, 1992.

Feitl István: A bukott Rákosi. Rákosi Mátyás 1956–1971 között. Budapest, Politikatörténeti Alapítvány, 1993.

Pünkösti Árpád: Rákosi a csúcson, 1948–1953. Budapest, Európa, 1996.

Pünkösti Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halála, 1953–1971. Budapest, Európa, 2001.

Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról, 1953–1956. Kiszeljov és Andropov titkos jelentései. Összeállította és a bevezető tanulmányt készítette Baráth Magdolna. Budapest, Napvilág, 2002.

Bölöny József–Hubai László: Magyarország kormányai, 1848–2004. Ötödik, bővített és javított kiadás. Budapest, Akadémiai, 2004. 425–426.

Az 1947. szeptember 16-ra összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.–1949. április 12. Főszerkesztők: Marelyn Kiss József, Vida István. Szerkesztette Horváth Zsolt és Hubai László. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2005. 341–344.

Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon. 1945–1956. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–Rubicon, 2011.

Lehallgatott kihallgatások. Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai, 1962. Szerkesztette Baráth Magdolna és Feitl István. Budapest, Napvilág–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2013.

A Komintern „védőszárnyai” alatt. Orosz levéltári iratok Rákosi Mátyás börtönéveiről. 1925–1940. Összeállította, szerkesztette, a bevezető tanulmányt írta Kolontári Attila és Seres Attila. Budapest, Argumentum, 2014.

Apor Balázs: The Invisible Shining. The Cult of Mátyás Rákosi in Stalinist Hungary. 1945–1956. Budapest–New York, Central European University Press, 2017.

Ungváry Krisztián–Meruk József: Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai. Egy sztálinista diktátor börtönben, jólétben és száműzetésben. Budapest, Jaffa, 2018.

Feitl István: Ki volt Rákosi Mátyás? Budapest, Napvilág, 2020.

 

Borítókép: Budapest XIV., Városliget, Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitója 1948. június 11-én, Rákosi Mátyás beszél. Forrás: Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Ezt olvastad?

,,A csehek és a szlovákok végérvényesen eldöntik és már el is döntötték, hogy a németekkel és a magyarokkal mostani körülmények