Egyházpolitika sajátos nézőpontból – Károlyi és Berinkey idejében

Az utóbbi évtizedekben kialakult gyakorlat szerint a történettudomány nagyban támaszkodik a személyes visszaemlékezésekre mint a megélt történelem forrásaira. Ezek az anyagok jól szemléltetik, hogyan éltek meg egyes korokat, eseményeket bizonyos, a társadalom adott szintjén elhelyezkedő személyek. Ez a „történelem alulnézetből” felfogás jól kiegészíti a hivatalos, közgyűjteményekben fellelhető iratok és dokumentumok által elénk táruló képet. Harmadik, nem elhanyagolható szegmensként pedig a megismerést segítik a politika tényleges alakítói, az elit elbeszélt és írott visszaemlékezései. Utóbbi, erősen szubjektív csoportba sorolható Persián Ádám, a Károlyi-, majd a Berinkey-kormány katolikus egyházügyi kormánybiztosának, később miniszteri tanácsosának emlékirata, amely az 1918. november 1. és 1919. március 21. közötti hazai eseményeket tárja elénk, már ami a katolikus egyházpolitikát illeti. A Károlyi-per iratai között található mintegy kétszáz gépelt oldal terjedelmű, helyenként hiányos anyag feltehetően 1928-1929 folyamán keletkezett. Jelen formájában Tengely Adrienn szöveggondozásának köszönhetően, bevezető tanulmányával és magyarázó jegyzeteivel ellátva olvasható.

Tengely Adrienn (szerk.): Kereszt és forradalom. Persián Ádám katolikus egyházügyi kormánybiztos emlékirata. (1918. november 1. – 1919. március 21.) Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség – Historia Ecclesiastica Alapítvány, 2019.

Persián emlékiratát olvasva egyértelműen tetten érhető az utólagos önigazolás, önfelmentés szándéka, amely együtt jár az őszirózsás forradalom idején meghatározó és a Horthy-korszakban is fontos pozíciókat betöltő egyházi vezetők, politikusok lelkes kormánytámogató, köztársaságpárti ténykedésének hangsúlyozásával. Az egykori kormánybiztos konkrét események bemutatásával, dokumentumok segítségével mutatja be például Csernoch János esztergomi érsek, bíboros-hercegprímás, Vass József, az első Teleki-kormány közélelmezési, valamint vallás- és közoktatásügyi, a Bethlen-kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, miniszterelnök-helyettes vagy éppen az újságíró, keresztényszocialista politikus, a kultuszminiszteri posztot Vasst megelőzően betöltő Haller István forradalom alatti magatartását, szerepvállalását. Emlékirata ebből a szempontból rokonítható gróf Batthyány Tivadar: Beszámolóm című munkájával, amelyben a Károlyi-kormány első belügyminisztere saját 1918-19-es tevékenységét igyekszik tisztázni, miközben az ellenforradalmi rendszer emblematikus alakjairól, köztük harcos legitimistákról leírja, milyen lelkesen rohantak hűséget esküdni a fiatal magyar köztársaságra.  Így tesz Persián is, aki Apponyi Albert, Andrássy Gyula és Mikes János grófokat sem kíméli. Mikest különösen nem, mivel a szombathelyi püspök 1919. február végi, bizonyítékok nélküli, puszta vádakra alapozott internálása és a Szmrecsányi Lajos egri érsek, valamint Rott Nándor veszprémi püspök ellen indított titkos, kormánykörökből induló támadások komoly vádpontként merültek fel a forradalmi hónapok vezető személyiségei ellen folytatott perekben.

Az egykori kormánybiztos vissza-visszatér a katolikus klérus, különösen a püspöki kar forradalom alatti magatartásának alakulására, mivel alapvetően ez határozta meg az egyházpolitikai reformok sorsát. A megyéspüspökök kezdeti lelkes támogatása egyértelműen egyfajta túlélési stratégia részének tekinthető. A felsőklérus magatartása azzal magyarázható, hogy mindenképpen el akarta kerülni az egyház életét korlátozó intézkedések bevezetését, mint amilyen a kötelező iskolai hitoktatásnak a szociáldemokraták és a polgári radikálisok által hangoztatott eltörlése volt. Tartottak attól is, hogy a magát forradalminak nevező, ám alapvetően polgári kormányzatot egy szélsőbaloldali, egyházellenes koalíció váltja fel, így érdekük volt a kiépülő rendszer fennmaradása.

A gyorsan változó viszonyok olyan lépésekre kényszerítették az egyházvezetést, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A jogbizonytalanság életre hívta az Országos Katolikus Tanácsot, sőt, a püspöki kar még a radikális követeléseket megfogalmazó Papi Tanács megalakulását sem akadályozta, bár működését tevőlegesen nem támogatta.

Lovászy Márton

A Károlyi-, majd a Berinkey-kabinet válságos időkben vállalkozott a kormányzati szerepre. Hogy csak néhányat említsek: az országot a feldarabolódás valós veszélye fenyegette, a társadalom alsó rétegei radikalizálódtak, a frontról hazaérkező katonák ellátásáról is gondoskodni kellett. Mindeközben az államnak olyan egyházi vonatkozású kérdésekkel is foglalkoznia kellett, mint a főkegyúri jog gyakorlása vagy a katolikus autonómia 1848 óta húzódó ügyének megoldása volt. Persián az ezekre vonatkozó tárgyalásokról is részletesen beszámol.

A megegyezést bármely ügyben nehezítette, hogy az egymást követő két kormánynak nem volt tulajdonképpeni egyházpolitikája, csak az egyes kormánytagok és pártok rendelkeztek sokszor eltérő elképzelésekkel, a miniszterek, sőt, sokszor ugyanazok a személyek is egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tettek. A kormányzatra egyébként is jellemző volt, hogy a pillanatnyi benyomások hatására hozott döntéseket, teljesen rapszodikusan működött az egyházpolitikai kérdésekben. Több miniszter a jövőben szét akarta választani az államot és az egyházat, ugyanakkor nyilvánvaló ellentmondásként az állam magának vindikálta a főkegyúri jogot. Az egyházat érintő legfontosabb ügyeket még csak nem is a minisztertanács vagy a vallásügyi miniszterek: a mérsékeltebb Lovászy Márton, majd a radikális demokrata Vass János tartották a kezükben, hanem a két kinevezett kormánybiztos – katolikus részről Persián Ádám, protestáns részről Kovács J. István. Mindketten szabad kezet kaptak, és a felmerülő kérdésekben majdhogynem függetlenül, saját elképzelésük szerint döntöttek. A kormány álláspontját már csak azért sem képviselhették, mert ilyen, amint az imént utaltam rá, a legtöbb esetben nem volt, illetve ha volt is, folyamatosan változott.

És ahogy gróf Károlyi Mihály maga nem volt alkalmas az ország vezetésére rendelt államférfinak, úgy Persián sem tölthette be megfelelően kormánybiztosi megbízatását. A kiugrott bencés papnövendékből lett újságíró ellenséges érzülettel viseltetett a főpapság iránt, és egyre türelmetlenebbül sürgette a reformok bevezetését. S bár a miniszteri tárcát nem ő vezette, Vass János valószínűleg az ő elképzeléseit hangoztatta a vallásügyek de jure irányítójaként. Tengely Adrienn ezt a katolikus autonómia kapcsán emeli ki bevezető tanulmányában. Az, hogy Persián az autonómia kérdésének mielőbbi megoldását sürgette, alapjaiban sértette az egyház hierarchikus szervezetét. Vehemanciája kiváltotta a püspökök nemtetszését, Csernoch János pedig hiába intette mérsékletre a kormányt.

Csernoch János esztergomi érsek hiába intette mérsékletre a Károlyi-kormányt.

A kabinet és az egyházi vezetés között kialakuló kölcsönös bizalmatlanság odáig vezetett, hogy a püspöki kar tagjai egyre élesebben bírálták az egyházpolitikai intézkedéseket. Persián eleve sértett emberként nem volt hajlandó meglátni, hogy az ellenszenv egyértelmű és legfőbb oka az ő kormánybiztosi működése.

Újságíróként többre volt hivatott, mint amit politikusként elért. Nem mindennapi talentummal rendelkezett. A Heti Szemle korabeli megfogalmazása szerint „az Alkotmány jeles tollú munkatársa, akinek éles szemű, valóságos detektív felderítései, színes riportjai előkelő helyet biztosítanak a hírlapirodalomban.” (15. o.) Ezt meredeken felfelé ívelő karrierje is bizonyítja. A lap országgyűlési tudósítója, később vezércikkírója, majd a politikai rovat vezetője lett. Az Alkotmány mellett elvállalta a Katolikus Tudósító felelős szerkesztői posztját, és jelentős szerepe volt a vidéki katolikus sajtó megszervezésében is. A Katolikus Népszövetség keretein belül a közéletbe is aktívan bekapcsolódott.

Az Alkotmány 1918. október 31-i számának fejléce

1914-ben sok más fiatal társához hasonlóan bevonult katonának a szerb frontra. Valószínűleg háborús tapasztalatai és a hátországban egyre erőteljesebben jelentkező társadalmi-gazdasági nehézségek hatására fordult érdeklődése hazatérése után egyre inkább az aktív politizálás irányába. Kormánybiztosként pedig valóra válthatta az elképzelését, hogy ne csak szemlélője és tudósítója, hanem valódi mozgatója legyen az eseményeknek. Erre sarkallta vérmérséklete és igazságérzete is. Politikai eszmeiségét a keresztényszocialista elvek határozták meg, így nem meglepő, hogy 1918-ban az újonnan alakult Keresztény Szociális Néppárt titkára és Giesswein Sándor prelátus demokratikus-szociális irányvonalának egyik legfőbb képviselője lett. Ez az irányultsága élete végéig megmaradt, bár keresztény jellege egyre kevésbé volt meghatározó.

A forradalmak utáni számonkérés őt is elérte. 1920 júliusában elvesztette miniszteri tanácsosi pozícióját. Ezt megelőzően a katolikus írók és hírlapírók érdekvédelmi szervezeteként működő Országos Pázmány Egyesület 1919. augusztus 16-i ülésén Malcsiner Emil, a Magyar Kurír főszerkesztője indítványozta kizárását kormánybiztosi működésére hivatkozva. Ez az előterjesztés vezetett el az évekig húzódó, nagy közérdeklődésre számot tartó Persián-Malcsiner perhez.

Biró Mihály: Köztársaságot!

Persián sorozatos politikai kudarcok után 1929 végén vagy 1930 elején útlevél nélkül kiszökött az országból, és Pozsonyba emigrált. Itt ért véget rövid, de rendkívül hányatott élete. 47 évet élt.

A kötet főszövegét követő mellékletben fontos dokumentumok és forrásértékű szövegek kaptak helyet. A jegyzetekben szereplő rövidítések feloldása mellett Tengely Adrienn négy és fél oldalnyi bibliográfiát közöl. A könyvet alapos, a szakirodalmi művek szerzőinek és szerkesztőinek nevét is tartalmazó névmutató zárja.

Váczi Márk

 

Ezt olvastad?

A kormányközeli konzervatív napilap, a Budapesti Hírlap a következőképpen jellemezte Károlyi Gyulát, amikor 1932-ben lemondott a miniszterelnöki posztról: „Soha nem