Everlasting Love – A Belfast című filmről

Kenneth Branagh több mint 40 éves pályafutása során olyan filmekkel kápráztatta el a nézőközönséget, mint például a Sok hűhó semmiért (1993), a Hamlet (1996), a Thor (2011), valamint a Hamupipőke (2015). 2021-es rendezése azonban minden eddigi filmjétől eltér, ugyanis a Belfast című filmdrámájába nemcsak önéletrajzi ihletésű cselekményszálakat sző bele, hanem egyidejűleg a modernkori vallási konfliktusokra is reflektál.

(Forrás: port.hu)

Jelenlegi alkotásában az 1960-as évek végén, Észak-Írországban kialakult eredetileg etnonacionalista, azonban felekezeti alapokon is álló szembenállást jeleníti meg. Mindemellett az alkotás egyediségét hangsúlyozza az is, hogy Branagh a mára már elfeledett, ámbár mostanában újra felkapott fekete-fehér képi világot választotta gyermekkorának megelevenítéséhez. A filmet 2021 szeptemberében a 48. Telluride Filmfesztiválon mutatták be, a Colorado állambeli Telluride városában, az Egyesült Államokban. Majd a 2022-es Oscar-gálán hét jelöléssel indult, ahol pedig a legjobb eredeti forgatókönyv kategória nyerteseként vihette haza az aranyszobrocskát.

A film főszereplője a kilencéves Buddy (Jude Hill), aki a bátyjával (Lewis McAskie), a szüleivel (Caitriona Balfe, Jamie Dornan), illetve a nagyszüleivel (Judi Dench, Ciarán Hinds) lakik – meglepő módon – Belfastban. Az édesapa vendégmunkásként dolgozik Angliában, így folyamatosan távol van a családjától, aminek következtében rengeteg időt töltenek a fiúk a nagyszülőknél, amíg az édesanyjuk dolgozik. A protestáns család a munkáslét nehézségei ellenére szeretetben, meghittségben és legfőképp békében él az ír katolikus környezetben. Igaz, Buddy nem érti a vallási különbségeket, valamint azt, hogy miért kell vasárnaponként a lelkész kissé agresszív prédikációit hallgatnia. Persze ezek mellett megtapasztal mindent, ami egy kilencéves kisfiú életében meghatározó szerepet tölthet be: az első szerelmet; a rosszul választott barátokat, akik bajba keverik; illetve nagyapjának halálát. A történet befejezése pedig az, hogy a család mindent hátrahagyva Londonba költözik, hogy egy új és biztonságosabb életet kezdjen.

A nagyszülőkkel (Forrás: port.hu)

A cselekményt mindvégig Buddy szemszögéből látjuk, így a megszokottól eltérő, új aspektusból ismerhetjük meg az amúgy is kaotikus állapotban lévő 1960-as évek végi Észak–Írországot. A történet 1969. augusztus 15-én, a katolikusok számára kiemelten fontos egyházi ünnepen, Nagyboldogasszony napján kezdődik. A nyitójelenetben egy munkásnegyed utcáját láthatjuk, ahol a gyerekek békésen játszanak egymással, a felnőttek beszélgetnek. Azonban ez az idillikus kép hamar szertefoszlik, mert dühödt angol protestánsok törnek a járókelőkre, majd gyújtogatni és rongálni kezdenek.

Ez az esemény volt az észak-írországi etnonacionalista konfliktusnak, vagy ismertebb nevén a „The Troubles” (a bajok) kezdete, ami közel 30 éven át tartott. 1998. április 10-én kötötték meg a nagypénteki megállapodást az írek és az angolok, azonban a köztük kialakult ellentétek miatti feszültség még mind a mai napig érezhető és csak az utóbbi években csendesedtek el ténylegesen az atrocitások. Miért is alakult ki konfliktus az írek és az angolok közt, és valójában milyen jellegű volt a köztük fennálló ellentét?

Sokan egyfajta vallási szembenállásként értelmezik a „The Troubles”-t, azonban ez a megítélés helytelen a szakemberek szerint. Ugyanis nem a katolikus írek és a protestáns angolok álltak szemben, hanem az unionisták és a nacionalisták. A konfliktus középpontjában pedig Észak-Írország hovatartozása állt. A többségében ulsteri protestánsokból álló unionisták, akikhez a lojalisták csatlakoztak, azt szerették volna, hogy az Egyesült Királyság része maradjon a terület. Velük szemben viszont a nacionalisták és a republikánusok, akik főként katolikusok voltak, el akartak szakadni a szigetországtól és Írországhoz szerettek volna csatlakozni. A két pólus közötti konfrontáció gyökerei Írország 12. század utáni angol megszállásával kezdődött meg, amikor is a hódítók elnyomásával szemben vették fel az írek a harcot. Sajnálatos módon a filmből ez a történelmi háttér nem derül ki, így, ha a néző nem olvas utána a témának, azt hiheti, hogy a konfliktus vallási eredetű volt és nem politikai. Természetesen a szembenállásnak volt felekezeti eredete, hiszen Anglia a 16. században protestáns hitre tért át, míg Írország megőrizte katolikus identitását, ami sok nézeteltéréshez vezetett az évszázadok során.

(Forrás: blikk.hu)

A közel harminc évig tartó polgárháborúban kiváltképp paramilitáris erők vettek részt. A nacionalistákat az Irish Republican Army (IRA, magyarul: Ír Köztársasági Hadsereg), illetve az Irish National Liberation Army (INLA, magyarul: Ír Nemzeti Felszabadítási Hadsereg) támogatta. A lojalisták mellett pedig az Ulster Volunteer Force (UVF, magyarul: Ulsteri Önkéntes Erők), az Ulster Defence Association (UDA, magyarul: Ulsteri Védelmi Szövetség), a Royal Ulster Constabulary (RUC, magyarul: Ulsteri Királyi Csendőrség), illetve az egyetlen katonai erő, a British Armed Forces (BAF, magyarul: Brit Fegyveres Erők) álltak. Mindezen katonai egységek mellett természetesen önkéntes csoportok is alakultak, amelyek önkéntes akciók keretein belül követtek el véres merényleteket. A polgárháborús viszonyokat és a rend helyreállítására tett kísérleteket tovább nehezítette az a tény, hogy számos esetben az egyes katonai alakulatokon belül is konfliktus alakult ki, hiába harcoltak egy oldalon, azonos elvek alapján. A polgárháborúban összesen közel 3500 fő vesztette életét, akik közül körülbelül 1800 személy volt civil. A történetben az édesapa a költözést is azzal indokolja, hogy gyermekeket és ártatlan embereket gyilkolnak meg az utcán.

A család Londonba való áttelepülését az erőszakos konfliktus mellett a munkásosztály hétköznapi életének nehézségei is indokolttá teszik. A történetből ugyan konkrétan nem derül ki, de utalásokból megtudhatjuk, hogy a család súlyos anyagi gondjainak egyik legfőbb oka a családfő játékszenvedélye. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy ebben az időszakban az Egyesült Királyságban kifejezetten rossz körülmények közt élt a munkásréteg, sokszor kellett akár akaratukon kívül munkát váltaniuk, vagy vendégmunkásként az ország másik részében, a családjuktól távol munkát vállalniuk. A nagyapa életére vonatkozó pár mondat is ezeket az állításokat bizonyítja, aki egy leicesteri szénbányában dolgozott hosszú ideig, aminek következtében tüdőbeteg lett.

(Forrás: port.hu)

Habár Harold Wilson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke (1964–1970) – aki a film során is feltűnik egy eredeti riportfelvétel bejátszásának köszönhetően – munkáspárti politikus volt, nem tudta megoldani a munkásréteg alapvető szociális problémáit. Mindezek mellett a miniszterelnöksége alatt kialakult észak-írországi helyzetet sem tudta megfelelően kezelni, hiszen az ő utasítására vonult be a térségbe a brit hadsereg, ami csak tovább súlyosbította a konfliktust. Aminek következtében 1969 szeptember végéig mindegy 1500 protestáns és 310 katolikus család kényszerült hátra hagyni mindenét és új életet kezdeni egy számukra idegen városban.

„Soha nem jöttek rá, hogy ki vagyok. De én tudtam, és ez az egyetlen személy, akinek ezt tudnia kell.”

Hangzik el a bölcsesség a nagyapa szájából, akit már a kórházban látogat meg Buddy. A kisfiú Londonba való költözésük lehetőségéről és ezzel kapcsolatos félelmeiről számol be nagyapjának, aki megnyugtatásként mondja saját élettapasztalatából építkezve a fentebb idézett mondatot. A nagyapa írként került a Birmingham közeli szénbányába, ahol több éven keresztül dolgozott. Az akcentusa miatt a többi munkás nem értette, hogy mit beszél, ezért a hecc kedvéért minden egyes nap más kiejtést használt, hogy a bányászok ne tudjanak rájönni, hogy pontosan ki ő és honnan jött. Véleményem szerint Kenneth Branagh, a forgatókönyv írása közben, mintegy önigazolásként fogalmazta meg ezt az aforizmát, hiszen a brit filmiparban kitűnő shakespeare-i angoljáról és interpretációiról híres, nem pedig ír munkás származásáról.

A rendező instruál (Forrás: vanityfair)

Ugyanehhez a gondolatmenethez tudom csatolni a film – minden valószínűséggel – legimpozánsabb jelenetét, amelyben a nagyapa halotti torán az Everlasting Love című dalra táncolnak a szülők. Ugyanis hiába minden nehézség és fájdalom a család életében, mégis összetartanak és szeretik egymást. Valamint annak ellenére, hogy el kell költözniük, mind jól tudják, hogy a szívük mélyén írek maradnak, akiknek Belfast az otthonuk, ahova bármikor hazatérhetnek.

Everlasting Love (Forrás: port.hu)

Ajánlom Kenneth Branagh drámáját mindazoknak, akik egy olyan történelmi vonatkozású filmet szeretnének megnézni, ami a gyermeki nézőpont miatt könnyed hangvételű, még ha témáját tekintve nem is az. A rövid játékidő (másfél órás csupán a történet) miatt pedig kitűnő választás lehet bármelyik este. Ugyanakkor, ha valaki mélyebben érdeklődik az észak-írországi konfliktus iránt, ne hagyatkozzon csupán a filmben látottakra, mivel a rendező interpretációja nem bontja ki a szembenállás valódi okát. Helyette a rendező, helyenként idillikus gyermekkori emlékeinek enged teret.

Tímár Csenge Mária

Ezt olvastad?

A Netflix új Erzsébet császárnéról szóló sorozata sok meglepetést rejt. Az alkotók láthatóan a két korábbi, a platformot máig uraló