Fiatal Numizmaták Konferenciája | Konferenciafelhívás
A Jósa András Múzeum, valamint az ELTE BTK Történeti Intézet Történelem Segédtudományai Tanszék szervezésében 2019 novemberében immár második alkalommal kerül megrendezésre a Fiatal Numizmaták Konferenciája (FNK).
A tervek szerint páros években az ELTE, páratlan években egy-egy jelentősebb numizmatikai gyűjteménnyel rendelkező vidéki múzeum ad otthont a rendezvénynek, melynek célja, hogy a magyar numizmatika kiemelkedő jelentőségű fórumává váljon.
Az FNK egyrészt tematikus megnyilatkozási felületet nyújt a pályájuk elején járó kutatóknak, másrészt elősegíti az ígéretes tehetségek szakmai fejlődését. Célja továbbá az is, hogy a legújabb kutatási eredmények minél szélesebb körben váljanak ismertté és alkalmazottá.
- A konferencia időpontja: 2019. november 6.
- A konferencia helyszíne: Jósa András Múzeum, 4400 Nyíregyháza Benczúr tér 21.
- A konferencia szekciói: Ókor (1), Középkor (2), Újkor (3), Bankjegyek és értékpapírok (4)
Az FNK előadója lehet bármely bölcsész, aki tudományosan megalapozott numizmatikai kutatásokkal foglalkozik, elvégezte legalább az alapképzést (BA) vagy hat félévet sikeresen abszolvált a tanárszakos képzésben, és a konferencia időpontjáig 40. életévét még nem töltötte be. Jelentkezni jelentkezési lap kitöltésével és az előadás absztraktjának megküldésével lehet. A jelentkezési lap ezen a linken érhető el.
Az absztrakttal kapcsolatos követelmények: a tervezett előadás tartalmának összefoglalása fél A4-es oldalnyi terjedelemben (15–20 sor, 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus). Szükségünk van továbbá maximum 2 db (lehetőleg jó minőségű) ábrára/fotóra, amely szintén az előadás témáját jeleníti meg.
A jelentkezés elfogadásáról a benyújtott absztraktok alapján a szekcióelnökökből álló eseti tudományos bizottság dönt.
Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 20.
Az előző évi konferencia programját ide kattintva olvashatják el.
Numizmatika iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk néhány további cikkünket:
Koreától Spanyolországig – Koronázási érmek nyomában
Varga Máté: Középkori és kora újkori aranypénzek. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Éremgyűjteménye I.
Milyen kincset rejtett a csökölyi szőlő? – Újabb kaposvári éremkatalógus
Ezt olvastad?
További cikkek
Darryl Cooper „tévedései” a második világháborúról
A történelmi ismeretterjesztés a történettudományt művelők egyik, ha nem legfontosabb feladata, hiszen nem elég a kutatásokat elvégezni, eredményüket kommunikálni is kell az érdeklődők felé. Ez részint azért szükséges, hogy a […]
„Nem. Én vagyok, az apád!” – James Earl Jones emlékére
93 éves korában, 2024. szeptember 9-én elhunyt James Earl Jones amerikai színész. Hangja sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan ikonikus karaktereknek kölcsönözte, mint Darth Vader vagy Mufasa – emellett a […]
Nándorfehérvár 1521. évi ostroma és elvesztése – könyvbemutató a Bálnában
Hogyan veszett el Magyarország kulcsa, a Délvidék kapuja? Miként került török kézre 1521-ben a 65 évvel korábban sikerrel megvédett Nándorfehérvár? Mit jelentett ez a vereség politikai szempontból? Dr. Cseh Valentinnek […]
Előző cikk
Harc a Dunáért – A dunai hajózás a 19-20. században
Ezt az írást egy személyes megjegyzéssel kell kezdenem, ti. a „Harc a Dunáért” témát nem én találtam ki. A dunai kikötők és a városfejlődés kapcsolatával, a folyópartok iparosításának térhatásaival, s […]