Föld, ember, törvény – búcsú Dr. Tolnay Gábortól

In memoriam

Dr. Tolnay Gábortól, Mezőtúr (2010) és Öcsöd (2006) díszpolgárától, a jeles agrártörténésztől, a történelemtudományok kandidátusától, a MTA tagjától, középiskolai magyar–történelem tanártól, politológustól, könyvtárostól, múzeumigazgatótól búcsúzunk, aki az újesztendő hajnalán örökre megpihent. Tizennyolc éven át volt a Honismeret szerkesztőbizottságának tagja. Egy senior kutatótól köszönünk el, akinek tudományos kíváncsisága előrehaladott korában sem lankadt. Túl a hatvanon barátkozott össze a számítógéppel, majd felfedezte és remekül használta az internetet, és még nyolcvanas éveiben is eljárt levéltárakba, szakmai találkozókra. Többször beszélgettünk, felüdülés volt a társaságában lenni. Rendkívüli műveltségéért, tájékozottságáért, céltudatosságáért, precizitásáért, egyedi lényeglátásáért, élces, fanyar humoráért szerettük és tiszteltük. Polgár volt, öntudatos, karakán polgár, világos értékrenddel. Egy ízben riportot készítettem vele az életéről, így mesélt családjáról:

„1931. január 18-án születtem Öcsödön. Elég »rossz származásúnak« számítottam, hiszen az édesapámtól örökölt 45 kat. hold föld miatt »kulák származásúnak« számítottam, amit még tetézett az is, hogy édesanyám, – Golián Ilona – akkor »népnyúzó«-nak nevezett főjegyző lánya volt. Ráadásul alig hagytam el a két éves kort, amikor édesapám, Tolnay Antal Gábor fiatalon meghalt. Kemény sors méretett anyámra, de nem adta fel. Szervezte, irányította az apai örökségemmel együtt járó tennivalókat. Szigorú volt magával, a környezetével és természetesen velem is. Rendszerint csak Tolnaynak szólított. Az irodalom, a könyvek szeretete, az értelmiségi lét is jelen volt a családban, mindezek mélyen megtapadtak bennem is. Elemi iskoláimat helyben végeztem, majd a szarvasi gimnáziumban érettségiztem. Egy év »ráfejeléssel« – az udvar másik épületében lévő Tanítóképző Intézetben készültem fel a pedagógusi hivatásra. Akkor vezették be a tanítóképzésben a gyakorló évet, amit letöltve képesítőztünk és ált. isk. tanítók lettünk. Már a gyakorló évet is tanyasi iskolában töltöttem és az alsó tagozatban szerzett »gyakorlat« után kaptam diplomát. Közben lemondtam a földemről, majd pár hónap után államosították még a házunkat is.

Meg kell említenem azt is, hogy kaptam a sorstól egy igen nagy ajándékot. Dr. Hanzó Lajos történelem–földrajz szakos tanárunk már 1942 óta figyelemmel kísérte tanulmányaimat, szinte pótapámként és mentoromként figyelt rám, még tanítóként is figyelemmel kísérte pályámat. Úgy gondolom, hogy az ő hatása is közrejátszott abban, hogy agrártörténész lettem.

Első munkahelyemül az öcsödi bábocskai tanyai iskola szolgált. A boldogság nem tartott sokáig, ugyanis 1952. július 18-án be kellett vonulnom Miskolcra, munkaszolgálatra, ami el is tartott 1954. október 7-ig. Ez a két »országépítő« év tele volt »kalanddal«, megaláztatással, kiszolgáltatottsággal. Óriási emberismeretet szereztem. Hazatérve a gödénylaposi általános iskolában kaptam állást. Konstatáltam, hogy hat fiatal pályatársammal bővült az öcsödi általános iskola tantestülete. Köztük egy csinos, nagyon kedves, megnyerő tanítónővel, Varga Margitkával. Ő lett a feleségem, mindenben hűséges társam, gyermekeim anyja, 1955 júliusában házasodtunk össze. Két fiunk született, Gábor (1956) és Ferenc (1958). Összesen 13 évig voltam tanyai tanító. Nagyon szerettük a kinti életet, a természet közelségét, a szófogadó és szorgalmas tanyasi gyerekeket, a tiszteletet adó, ragaszkodó szülőket. De nem bírtam magammal, tanulni akartam és 1957-ben beadtam a jelentkezésemet a budapesti ELTE magyar–történelem szakára. Nagyon szerettem az egyetemi éveket a sok-sok nehézség ellenére, hiszen a fővárosba eljutni sem volt egyszerű feladat. Summa summárum: 1963-ban diplomáztam és a 111 vizsgám négyesen felüli átlaggal összegezhető. Büszke vagyok arra, hogy Szabad György azt írta a leckekönyvembe: igen jeles! Hívott is a tanszékre maga mellé, de amikor otthon feltettem a nagy kérdést, Margitka nemet mondott. Sohasem bántam meg, hogy tiszteletben tartottam a kérését! Akkor már egy éve a falusi iskolában igazgatóhelyettesként dolgoztam, a következő tanévben pedig a gimnáziumi tagozat vezetését bízták rám, amit közel tíz éven át láttam el.”

A Tolnay család 1973-ban költözött Mezőtúrra, Gabi bácsi a mezőgazdasági főiskola könyvtárának igazgatói állását pályázta meg. Testhezálló feladat volt, szerette a szakkönyvek birodalmát, fontosnak tartotta az agárképzést, amelybe tanárként is bekapcsolódhatott. 1978-tól ismét munkahelyet váltott, a Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskolában kapott könyvtárvezetői állást, kihívásnak tekintette az ősi gimnázium bibliotékájának rendbetételét, feltárását, részt vett az oktatásban is.
1990-ben nyugdíjba vonult, de mondhatni, egy napot sem pihent. A rendszerváltáskor indult el a kárpótlás, a „felszabadulás”-kor államosított területetekből a jogszabály által meghatározott módon lehetett visszaigényelni földeket. Ennek a lebonyolítására hozták létre a Megyei Kárpótlási Hivatalt, itt dolgozott, már nyugalmazottként 1991–1994 között. Gyönyörű feladat számára, hiszen kutatási területe a magyar agrártörténet volt, otthonosan mozgott a témában.
Az igazi „jutalomjáték” még ezután következett: felkérést kapott a Túri Fazekas Múzeum igazgatására. Természetesen itt is megújult lendülettel, tettre készen dolgozott 15 éven át. Közben a gyűjtemény új, funkciójához méltó körülmények közé került. Mindemellett folytatta tudományos munkásságát is. Büszke volt rá, hogy a Szolnok Megyei Múzeum tudományos titkárává választotta.

Tolnay Gábor közel ötven évet élt Mezőtúron a „Lordok házá”-ban. A Kossuth téri emeletes ház magaslataiból is szerves kapcsolatot őrzött a földdel, igaz nem kapával művelve azt, hanem agrártörténészként.
Életműve fókuszában a XX. század első felének agrártörténete, a Nagyatádi-féle földreform és annak megvalósítása állt. Ebben a témában is több kötete és publikációja jelent meg. (Műveinek listája az interneten a Magyar Tudományos Művek Tárában és a Wikipédián is megtalálható, szerzőtársa, Takáts Rózsa gondozásában.)

Megemlékezésem címéül az egyik legjelentősebb agrármonográfiájának címét választottam: Föld, ember, törvény. A 2004-ben megjelent művet szeretett feleségének és Dévaványa lakóinak ajánlotta. „Több mint négy évtizede foglalkozom a Nagyatádi-féle földreform történetével. Mostani munkámban is folytatom annak a történelmi folyamatnak a bemutatását, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye mezőgazdaságának egyes kérdései 1920-1944 között című munkámban megkezdtem. Nevezetesen azt, hogy egy zárt közigazgatási egységben – akkor Szolnok megyében, most Dévaványán – feltárjam és bemutassam az 1920-as évek földreformjának végrehajtását” – foglalta össze a mű lényegét.

Éveken át tanulmányozta és feldolgozta a gyümölcsnemesítő Bereczki Máté életművét, benne a mezőtúri Dörgő Dániellel folytatott szakmai levelezését. Ebből állapította meg, hogy a két ember kapcsolatának köszönhetően 1850 és 1895 között robbanásszerűen honosodott meg a kertészeti kultúra Mezőtúron.
Mezőtúr város önkormányzata 2010-ben díszpolgári címet adományozott részére, elismerve ezzel a kiemelkedő színvonalú tudományos életutat, és a Túri Fazekas Múzeum élén kifejtett igazgatói tevékenységet. Munkásságát fémjelzi a Csete Balázs-díj (1994), a Bél Mátyás – Notitia Hungariae Emlékérem (1999), a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Nagydíj (2000) is.
Feleségével együtt meghatározó egyéniségei voltak Öcsöd és Mezőtúr pedagógus-társadalmának, évtizedeken keresztül generációk tanultak tőlük az iskolákban. Mindig a legkedvesebb, legemberségesebb tanárok között tartották számon őket.

A közmegbecsülésnek örvendő dr. Tolnay Gábor – sokunknak Gabi bácsi – 2023. január elsején örök álomra szenderült. Életének utolsó négy évét Gábor fiánál töltötte, ekkor már ápolásra, folyamatos segítségre szorult. Szellemi érdeklődése szinte mindvégig megmaradt. Mezőtúron élő, két fia után négy unokának és nyolc dédunokának örülhetett. Szerettei és tisztelői 2023. január 16-án az öcsödi, Izbéki-féle temetőben búcsúztak el tőle, felesége és édesanyja mellett talált végső nyugalomra. Beteljesült egy régi vallomása: „Nekem Öcsöd volt a világ közepe, a legfontosabb. Ma is az egyedüli hely, ahol maradéktalanul jól érzem magam.”

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Berczeliné Boldog Mária cikkének teljes, hivatkozásokkal ellátott változata a Honismeret 2023. évi 2. számában jelent meg. A folyóirat honlapja az alábbi címlapra kattintva érhető el.

Berczeliné Boldog Mária

Ezt olvastad?

Az agrártörténeten és a néprajzon túl – Tanulmányok az Alföld mezőgazdaságáról

Az egyes tudományterületeken, tudományos diszciplínákon belüli specializálódás, egy-egy részterület szűkebb kutatási egységekre történő „széttagolódása” természetes és voltaképpen szükséges velejárója a

X