„Fortitudo et prudentia” – Fiumei kormányzói helyettesek és kormányzóhelyettesek az összefonódó társadalmakban
Jelen írás a fiumei kormányzói helyettesek és kormányzóhelyettesek származását, családi összeköttetéseit, társadalmi beágyazottságát, képzettségét, kompetenciáit és életpályájuk legfőbb fordulópontjait mutatja be. Mindeközben azt is vizsgálja, hogy milyen megfontolások alapján nevezték ki őket és működésük miképp hatott Fiume fejlődésére, illetve mikor és hogyan ért véget hivatali pályafutásuk?
Származás és családi kapcsolatok
Miként korábbi munkámból kiderült, a világháborút lezáró békeszerződés aláírásáig a fiumei kormányzói helyettes és kormányzóhelyettesi hivatalt az alábbi személyek töltötték be:
Vallentsits Antal: 1872–1885,
lilienbergi Abele Rezső: 1896–1897,
hatvani Gaál Tibor: 1897–1901, 1901–1906,
capellói Wickenburg István: 1908–1910,
borostyánkői Egan Lajos: 1917–1920.
A felsorolt nevekből két következtetés rögtön levonható. Az egyik, hogy az arisztokrata Wickenburg István kivételével, a helyettesek nem a nagy történelmi családokhoz és/vagy az főnemességhez, hanem inkább a középosztályhoz, a hivatalt vállaló nemességhez tartoztak. A másik pedig az, hogy tősgyökeres magyar (és egyedüli református!) Gaál Tibortól eltekintve mind indigenák – tehát honosított külföldi nemesi családból származók – voltak. A magyar nemesi cím viselése a társadalmi beilleszkedés, a könnyebb birtokszerzés, valamint a magasabb állami pozíciók elérése miatt számított. Így a helyettesek nemcsak a magyar államhoz, de az egész Osztrák–Magyar Monarchiához kötődtek rokonai kapcsolataik révén, noha nagyfokú (ha nem teljes) integrációjukra utal, hogy nevüket már magyaros formában használták és a Magyar Királyság területén is születtek. A Vallentsits név szláv (krajnai–szlovén) felmenőkre enged következtetni, a Wickenburg és az Abele osztrák (velencei, illetve krajnai), valamint az Egan család ír eredetét szintén számos forrás megerősíti.
Mindennek ismeretében nem meglepő, hogy már az apák is a Habsburg Birodalom szolgálatában álltak. Id. Vallentsits Antal cs. k. tábornok, Abele Ferenc cs. k. ezredes, a Habsburg Miksa mexikói kalandjában részt vevő Wickenburg Ödön cs. k. kamarás és őrnagy, Gaál Ernő aljegyző, majd főügyvéd, id. Egan Ede pedig kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező jószágigazgató volt Vasmegyében. Hasonló tendencia érvényesül a helyettesek fivéreinek pályaválasztásában. Vallentsits Alfréd Grazot és Bosznia–Hercegovinát is megjárt cs. k. vezérőrnagyként vonult nyugalomba, Gaál Adorján híres műépítészként tevékenykedett, Wickenburg Márk államtitkári, majd Ballhausplatz-i karriere pedig legalább olyan jól ismert, mint Egan Ede kormánybiztosi szerepe a „Hegyvidéki akció”-ban.
A helyettesek birodalmi struktúrákba illeszkedését házasságik is erősítette. Vallentsits az eredetileg Gronje Vremene-i, de később Fiumébe költöző hajótulajdonos lányát, Jellouscheg Ludovikát, Abele a szintén fiumei vállalkozó családból származó Maria Cunardit, Gaál a valószínűleg egri Török Saroltát, Wickenburg Chotek Zsófia egyik társalkodónőjét, a stuttgarti születésű Pückler-Limpurg Mária Zsófiát, Egan Lajos pedig egy bécsi polgárlányt, Hanke Bertát vette feleségül. A helyettesek párválasztását illetően az is figyelmet érdemel, hogy Wickenburgtól eltekintve, aki már 46. életévét is betöltötte a nősüléskor, a többiek 30–34 éves korukban elkötelezték magukat. Továbbá Abelén és Wickenburgon kívül még Fiumébe érkezésük előtt megnősültek, tehát a házasság mint a helyi társadalomba integrálódás esetleges eszköze már nem állt rendelkezésükre.
Lényeges még az utódlás és a társadalmi mobilitás kérdése. A helyettesek fiainak karrierválasztásában feltűnő, hogy gyakorlatilag apák mintáját követték és családjuk társadalmi/gazdasági helyzetének (és presztízsének) megfelelő pályán helyezkedtek el. Vallentsits Pál a Lloyd hivatalnoka, Guido főhadnagy, Károly pedig műegyetemi tanulmányokat követően mérnök lett. Abele fiai a diplomácia és az állami hivatalok felé orientálódtak. Az első világháborúban elhunyt Abele Tibort belügyminiszteri fogalmazóként alkalmazták, Egon pedig előbb milánói főkonzul, majd isztambuli követségi tanácsos lett. A harmadik fiú, Tasziló pályája és sorsa egyelőre nem ismert. Szintén az apai minta követését példázza Egan Béla karriere. Őt (pletykák szerint éppen Egan Lajos kérésére) a fiumei kormányzósághoz osztották be és már segédfogalmazóként szolgált akkor, mikor 1914-ben a keleti fronton elesett. A sorból némileg kilógnak Gaál Tibor fiai, Gedeon és Ábris. A Gaál-fivérek már gyerekkorukban is – a korszellem jegyében – nagy érdeklődést tanúsítottak a modellezés és a motorok, valamint a repülő és autósportok iránt. Tibor felnőve gépészmérnöki diplomát szerzett, míg Ábris az 1920-as évek végén az Amerikai Egyesült Államokba költözött és műkereskedő lett. Ugyanakkor utóbbi is a szülői mintát követte, amikor feleségül vette Papp Zsuzsát, egy királyi tanácsos lányát, és násznagynak az egykori fiumei kormányzót, Szapáry László londoni követet kérte fel.
A helyettesek lányainak legalább a minimum célként kitűzött társadalmi pozíció tartását, esetleges felfele irányuló mobilitását mindenekelőtt egy előnyös házasság megkötése garantálhatta, ahogy azonban az alábbi példák mutatják, ez egyik esetben sem valósult meg. Édesanyja ápolása és Károly öccse taníttatása miatt elszegényedő, majd harctéri önkéntes ápolónőként megnyomorodó Vallentsits Margit éveken át állami kegydíjra szorult, Abele Miletta pedig bár Simonyi Jenő őrnagy mellett rendezett körülmények közt élt Pozsonyban, 1932-ben ideggyengesége miatt öngyilkos lett. A sors Wickenburg Máriával sem volt kegyesebb. Ahogy Vallentsits Mária, ő sem házasodott meg és miután a család fokozatosan elvesztette a vagyonát, megözvegyült édesanyját napszámos és adóbeszedői munkák elvállalásával tartotta el, 1964-ben pedig a csepeli plébánián házvezetőnőként helyezkedett el.
Életutak, pályaívek
A társadalmi osztályhoz tartozás és a családi kötelékek mellett meghatározó meg a személyes kompetencia és az iskolai végzettség, valamint a korábbi hivatali karrier. A helyettesek legfőbb közös tulajdonsága, hogy a német és magyar mellett valamennyien kitűnően ismerték az olasz nyelvet, hiszen enélkül fiumei szolgálatuk elképzelhetetlen lett volna. Ezenkívül Wickenburg még gyerekkorában elsajátította a spanyolt nyelv alapjait is, és akárcsak Egan Lajos, bírta a francia és az angol nyelveket is. Feltűnő azonban, hogy a minősítési és szolgálati táblázatok a horvát nyelv ismeretéről nem tesznek említést, noha ez életútjuk és különösen több évtizedes fiumei szolgálatuk alapján feltételezhető. (Egan Lajos szolgálati táblázata egyelőre nem került elő.)
A helyettesek életútjának másik közös jellemzője, hogy négyen közülük jogi doktorátust szereztek a bécsi és budapesti egyetemen, és tudatosan készültek a közigazgatási pályára. Példának okáért Vallentsits pályafutása 1854-ben indult, mikor a császári–királyi krajnai kormányzóságnál fogalmazógyakornokká nevezték ki, ahonnan kerületi biztosként a Temesi bánságba helyezték át. 1861-től fogalmazóként a Helytartóságnál működött, ahonnan előbb a Kancelláriára, majd 1867-ben a Belügyminisztériumba került. Fiumében szolgálatát az újonnan létrehozott fiumei és magyar–horvát kormányzóságnál 1870 augusztusában kezdte meg Zichy József kormányzó mellett osztálytanácsosi minőségben és asztalnoki kitüntetéssel. Itt élt 1885-ös – egyelőre nem ismert okokból történő – nyugdíjazásáig, ami után Tata-Tóvárosba költözött. Jóllehet, fiumei kapcsolatait még ezután is ápolta, hiszen 1886 és 1891 között a Lloyd gőzhajózási társaság magyarországi vezérügynökeként tevékenykedett. Ez érthető is, hiszen helyben és országosan is elismert volt: fiumei szolgálataiért a Lipót-rend lovagkeresztjét már 1875-ben megkapta, 1879-ben pedig a Rappresentanza választotta meg Fiume város díszpolgárává. Vallentsits 1898 augusztusában tért vissza Tata-Tóvárosból a kikötővárosba. Bánffy Dezső miniszterelnök a fiumei municipális válság tetőpontján őt nevezte ki polgármesternek (podestának). Jóllehet ez a statútum pontjai szerint nem lett volna lehetséges, hiszen Vallentsits akkor már több mint tíz éve nem fizetett községi adót és ezáltal fiumei illetőséggel sem rendelkezett. Emiatt értelemszerűen Vallentsits korábbi közmegítélését döntően átalakították és az autonomisták támadásának egyik legfőbb célpontja lett. Vallentsits a kormányzói tanács 1901-es felállításáig szolgált, majd egy évvel később Fiumében hunyt el.
Látszólag jóval kevesebb hivatali helyváltoztatás jellemezte Abele Rezső korai életútját. Abele tanulmányait követően, 1875-ben fogalmazóként szinte rögtön a fiumei pénzügyigazgatósághoz került, ahonnan megbízhatósága és kiemelkedő munkabírása miatt 1882-ben miniszteri titkári minőségben helyezték át a kormányzósághoz Zichy Ágost kormányzó szorgalmazására. Abele a hivatali ranglétrán fokozatosan előre haladva, végül 1897 nyarán miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott osztálytanácsosként távozott Fiuméből. Kormányzói helyettesi kinevezését is ezért kapta meg. Ekkor az 1896-ban felállított Közigazgatási Bírósághoz ítélőbíróvá, pár évvel később pedig tanácselnökké nevezték ki. Élete 1923-ban budapesti otthonában ért véget, ahol egyelőre ismeretlen okok miatt öngyilkos lett.
Vele szemben Gaál Tibor viszonylag későn érkezett Fiumébe. Hivatali éveit díjtalan joggyakornokként a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéken 1883-ban kezdte, majd a pestvidéki törvényszéken, négy év múlva pedig segédfogalmazóként az Igazságügyi minisztériumban alkalmazták. Életében nagyobb változást az egri királyi ügyészséghez való – költözéssel járó – alügyészi kinevezése jelentette, ahonnan előbb ismét Budapestre, 1888-ban pedig a fiumei ügyészségre került. A kormányzósághoz csak 1897-ben, Abele távoztával helyezték át, mikor miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott miniszteri osztálytanácsosként a kormányzói feladatok ellátásával bízták meg. Fiuméből 1906-ban, egyelőre ismeretlen okokból, a Belügyminisztériumba kérte átvételét, azonban illetményeit 1912-ig változatlanul a kormányzói hivatal folyósította. Jellemző, hogy Egan Lajos valóságos miniszteri tanácsossá való kinevezése éppen ezen összeg felszabadítását követően valósulhatott meg. 1941-ben Budapesten hunyt el.
A Miksa mexikói hadjáratát gyerekként megjárt Wickenburg államhivatali működését 1882-ben fogalmazógyakornokként kezdte, a budapesti Adófelügyelőségnél ahonnan alig fél évvel később a Pénzügyminisztérium alá tartozó fiumei adófelügyelőséghez helyezték át. Wickenburg 1885-ben saját kérelmére került a kormányzósághoz, mikor annak személyzeti létszámában egy miniszteri fogalmazói állás üresen maradt. Wickenburg pályafutásában a következő fordulópontot a kormányzói tanács felállítása, valamint az abban betöltött közigazgatási előadói állása hozta el. Itt fokozatosan előre haladva 1908-ban előbb a kormányzóhelyettesi kinevezést, majd jobb jelölt híján, 1910 végén a kormányzói méltóságot is elérte. A kikötővárost csak Tisza István kormányalakítása után, 1917-ben hagyta el. Ezt követően előbb Jakabházára, 1923-ban pedig a Fejér megyei Velencére költözött, ahol 1931-es haláláig gazdálkodással és képzőművészettel töltötte idejét.
A pályaválasztás sajátos alternatíváit Egan esete példázza. Ő a drezdai, bécsi és budapesti egyetemen mérnöki tanulmányokat folytatott, majd több évig különböző országokban folyammérnökként tevékenykedett. Testvérével, Edével együtt 1884-ben vette fel a magyar állampolgárságot, és csak ezután kerülhetett állami hivatalnokként a fiumei Tengerészeti Hatósághoz 1885 elején. 1901-ben műszaki szakértelme miatt nevezték ki közgazdasági előadónak a kormányzói tanácsba, ami viszont kimondottan hátrányosan érintette. Személyes affinitásán és ambícióin kívül azért is, mert a Tengerészeti Hatóságnál gyorsabb előmenetelre számított, ráadásul új hivatalában kedvezőtlenebb rang és javadalmazás illette meg. Joggal feltételezhető, hogy 1917-es kormányzóhelyettesi kinevezését sem feltétlen megtiszteltetésként élte meg. Naplója szerint Fiumét csak 1920. május 29-én hagyta el, borostyánkői (immáron Ausztriához tartozó) birtokára pedig éppen 1920. június 4-én érkezett meg. Alig három hónappal később itt is hunyt el.
A legkisebb közös többszörös
Az életutakból öt fontos, az állami bürokrácia modernizációját és polgárosulását is jelző következtetés vonható le:
- A kormányzói feladatok ellátása nem volt speciális végzettséghez kötve, hanem ahhoz az állami hivatalvállaláshoz szükséges feltételek szolgáltak alapul: magyar állampolgárság, egyetemi oklevél és gyakorlati szaktudás, műveltség, több nyelv (különösen a magyar, német és az olasz!), valamint a fiumei viszonyok és szokások ismerete.
- Az „ideális” hivatalnoki kvalitások: nagyfokú teherbírás, szolgálatkészség, felelősségvállalás, kiszámíthatóság, döntés- és ítélőképesség, valamint az állam iránti feltétlen lojalitás.
- Bírnia kellett a felsőbb hatóságok, elsődlegesen a kormányzó és a központi kormány bizalmát.
- A szolgálat követelménye.
- Ahogy Vallentsits podestává, illetve Wickenburg kormányzóvá való kinevezése is igazolja, a helyettesi megbízatás olykor egy magasabb méltóság előszobája is lehetett.
Nem meglepő, hogy a helyettesek hivatali előléptetését és kitüntetését szorgalmazó felterjesztésekben a jelöltek ügybuzgalmát, szakértelmét, nyelvtudását, helyismeretét, munkaszeretetét dicsérték, emellett a morális érdemeiket (tiszta jellemüket, kifogástalan magatartásukat, áldozatkészségüket, állam iránti hűségüket) is mindig kiemelték. Jellemző volt az is, hogy ezekben a felterjesztésekben sokszor szintén megemlítették a speciális fiumei társadalmi és politikai viszonyokat, a nehéz szolgálati körülményeket és szerény előrejutási lehetőségeket, vagy éppen a kialakult válságos helyzetet is.
A közös jelzők alkalmazásán túl az egyedi megjegyzések is informatívak. Vallentsitsnél tapintatos eljárási módját, Gaálnál jogászi tehetségét, kezdeményezőkészségét és szervezeti feladatokhoz nélkülözhetetlen „szellemi mozgató erejét”, Wickenburgnál társadalmilag előkelő helyét, megnyerő modorát és rangidősségét, valamint a „magyar állameszme fejlesztését”, Egannál pedig sokoldalúságát, kitartását, kötelességérzetét, igazságos erélyességét, valamint a városi polgárság felé megnyilvánuló „nemzetiség és osztálykülönbség” nélküli rokonszenvét hangoztatták. Mindazonáltal az előrejutást és a helyettesi kinevezést elsősorban nem a hivatali kötelesség teljesítése, hanem a szolgálat szükségletei eredményezték. Ez pedig akár társadalmi megítélésüket, integrációs lehetőségeiket és anyagi helyzetüket is befolyásolhatta.
Integráció és szegregáció kérdése
A fentiek kapcsán méltán merül fel a helyettesek integrálódásának mértéke és mélysége a lokális társadalomba, valamint a helyi elittel ápolt kapcsolatuk milyensége. A „locus” ez esetben egyrészt az állami bürokrácia szűkebben vett hierarchikus világát jelentette, ahol a dominancia, beilleszkedés, érdekérvényesítés problémái folyamatos döntéseket igényeltek. Helyi, országos és birodalmi szinten egyaránt. Bár a kormányzósági hivatal kollektív mentalitásának és a hivatalnokok kapcsolatainak szisztematikus feltárása még hátra van, néhány esetektől eltekintve, a források szakmai szolidaritásról, közös értékrendről, rítusokról, sorsközösség vállalásáról és az együttműködési képesség/hajlandóság viszonylag magas fokáról tanúskodnak. Az iratokból az is kitűnik, hogy a helyettesek egyfajta személyes küldetéstudattal rendelkeztek. Felelősnek érezték magukat az állami érdekek képviseléséért, hivatalukért, és különösen a többi állami tisztviselőért és alkalmazottért. Megbízatásukat magyar állampolgári kötelességteljesítésként fogták fel, és ahogy arra távirataik, vagy éppen Egan naplója is utal, úgy érezték, minden intézkedésükért elszámolással tartoznak felettes hatóságuk és az állam felé. Jelentsen az az adott történelmi pillanatban bármit vagy bárkit.
Másrészt az integrációs tér egyben a szélesen értelmezett társadalmi, gazdasági és politikai mezőt is felölelte, hiszen a helyettesek nem elszigetelt módon, kizárólag a magyar „világban” éltek és tevékenykedtek. Már csak azért is, mivel a mindennapi élet szükségletein túl egyszerre több hivatalt is viseltek és/vagy szolgálati idejükön kívül plusz feladatokat is elláttak. Így például Vallentsits egészen 1885-ig az Állandó Vegyes felülvizsgáló bizottság polgári elnökeként működött, Abele a fiumei városi takarékpénztárnál volt kormány-, és miniszteri tőzsdebiztos, míg Gaál a Fiumei Kereskedelmi Bank igazgatóságában foglalt helyet. Wickenburgot többek közt a népiskolák és óvodák tanítói fegyelmi ügyében eljáró bizottságba és az Az ezredéves kiállítás Fiume kerületi bizottsága művészeti csoportjába is beválasztották, valamint 1898-tól a Magyar–Horvát tengeri gőzhajózási társaság miniszteri biztosává is megtették. Egan Lajos pedig már csak mérnöki és ipari szakértelme folytán is az állami hajóépítő szakbizottságban elnökölt és Whitehead Torpedógyár felügyelői közé is meghívták. Ezenkívül egészen 1917-es kormányzóhelyettesi kinevezéséig az iparfelügyelő feladatokat is ő végezte. A többes hivatalvállalás okai közt sorolhatók fel a helyettesek releváns kompetenciái, a beosztással járó bizottsági kötelezettségeik, valamint a magas fiumei árviszonyok, melyek a középosztályi életszínvonal fenntartását igencsak megnehezítették a szerény hivatali fizetést élvező tisztviselők számára.
A helyettesek integrációjának vizsgálatához az egyesületi tagságok szintén fontos adalékokkal szolgálnak. Mint már szó volt róla, Vallentsits Antal nevéhez kötődik a Vöröskereszt fiumei fiókjának felállítása, melynek 1914-ben főmegbízotti, később pedig elnöki tisztjét Wickenburg is betöltötte. Abelétől kezdve pedig szinte valamennyien beléptek a Fiumei állami tisztviselők egyesületébe, és többnyire részt vettek a horvát és olasz nyelvű fiumei elitet tömörítő Nemzeti Kaszinó programjain is. Kiemelendő, hogy Wickenburg már gyerekkorától rajongott a művészetekért, és fiumei tartózkodása alatt számos országos és helyi szintű kiállításon szerepelt képeivel. A helyettesek sokoldalú érdeklődésén túl ugyancsak az interetnikus összefonódásokra utal, hogy Gaál Tibor nemcsak egyszerűen részt vett a fiumei, zömmel az értelmiség, valamint a felső- és középosztály tagjaiból álló Sirius szabadkőműves páholy megalapításában, de annak I. felügyelőjévé is megválasztották. Továbbá az is, hogy Egan Lajos a Magyar Mérnök és Építész Egyleti tagsága mellett feleségével együtt csatlakozott a kikötőváros vagyonosabb polgárait és polgárnőit tömörítő fiumei Lovaregylethez.
Végezetül még azt is meg kell jegyezni, hogy bár értékrendjükben, életvitelükben több polgári mintázat fellelhető, a helyettesek elsősorban hivatalnokok voltak, akik felsőbb utasításokhoz kötve, sem személyes, sem polgári szabadságukkal nem rendelkezhettek teljes mértékben. Mindebből következik, hogy a számos általános vonás ellenére célszerűbb egyéni történetekről és kötődésekről kell beszélni. Már csak azért is, mert a helyetteseket környezetük magyarként, mi több, a magyar állam és a közös birodalom egyik fontos képviselőjeként, szolgájaként látta. És a források alapján nagyon is úgy tűnik, ők is így tekintettek magukra. Ez az állampatrióta attitűd viszont az állami és városi érdekek intenzívebb összeütközése során mind láthatóbban elválasztotta őket a fiumei lakosság bizonyos szegmenseitől. Előbb csak a gazdasági és társadalmi pozíciójukat féltő csoportosulásoktól, majd (jogos és jogtalan) mind szélsőségesebb követeléseket megfogalmazó, időközben átalakuló városi elittől és annak politikai bázisától is.
Jelen tanulmány az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-18-3-IV-KRE-1 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült.
Felhasznált források
Levéltár
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
MNL OL K 26.
MNL OL K 150.
MNL OL K 168.
MNL OL P 1134.
MNL OL P 2256.
MNL OL P 2257.
Rijekai Állami Levéltár
DAR JU 5.
Sajtó
Budapesti Hírlap
Népszava
Pesti Hírlap
Magyarország tiszti cím- és névtára
Il Giornale
La Bilancia
La Voce del Popolo
Felhasznált irodalom
Magyarország vármegyéi és városai. Fiume és a magyar–horvát tengerpart. Szerk.: Sziklay János – Borovszky Samu. Apollo Irodalmi Társaság, Budapest, 1909.
Brubaker, Rogers–Cooper, Frederick 2000. Beyond Identity. Theory and Society, 29. 1–47.
Brubaker, Rogers 2006. Ethnicity without groups. Cambridge, Mass.: Harvard University Press
Deák, Isván 1990. Beyond Nationalism. A Social and Political History of the Habsburg Officer Corps, 1848-1918. Oxford: Oxford University Press.
Somogyi Éva: Hivatalnokok a Habsburg Monarchia közös kormányzatában. In: A horvát–magyar együttélés fordulópontjai. Szerk.: Fodor Pál, Sokcsevics Dénes. 397–404
Somogyi Éva: Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban. A közös külügyminisztérium magyar tisztviselői, 1867–1914. Bp., 2017.
Egan Lajos naplója – Impériumváltások Fiumében a kormányzóhelyettes szemével (1918–1920). Szerkesztette, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányokat és a jegyzeteket írta Ordasi Ágnes. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2019.
Ordasi Ágnes
Ezt olvastad?
További cikkek
A halhatatlanság iránti vágy kőbe öntött monumentuma. A bécsi kapucinus kripta építéstörténete és jelentősége
Bécs, a hajdani császárváros első kerületének utcái alatt található egy több kamrából álló pincerendszer, amely figyelemre méltó műalkotásokat rejt magában. E csöndes, föld alatti világban évszázadokon átívelő gyász uralkodik – […]
Romaellenes tömeggyilkosságok a frontvonal árnyékában – Nagyszalonta és Doboz, 1944. október
Az 1944-1945-ös időszak kulcsfontosságú Magyarország történetében. Habár a magyar csapatok 1941. június végétől részt vettek a Szovjetunió elleni háborúban, Közép-Európa több államához hasonlóan Magyarország 1944-ben vált hadműveleti területté. A harcokkal […]
Falkavadászat Erzsébet királynéval
A falkavadászat nem más, mint hajtás lóháton, kutyák segítségével leginkább róka, ritkább esetben szarvas vagy nyúl után. A rókavadászat az avatatlan szem számára egyszerűnek tűnhetett, valójában azonban csak a magas […]
Előző cikk
Játékmustra a Nemzeti Múzeumban
Április 5-én délután – néhány órával a nyitvatartási időn is túlnyúlva – izgalmas rendezvénynek adott otthont a Nemzeti Múzeum. Múzeumi Játékmustra néven történelmi vonatkozású játékok bemutatkozó vásárává alakultak a kiállítótermek. […]