Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok

125 éve, 1896. április 11-én nyerte Hajós Alfréd az olimpiák történetének első magyar bajnoki címét. Hogy aztán pár perccel később rögtön a másodikat is megszerezze.

Az első ismert magyar úszóverseny az 1880-as Balaton-átúszás volt. Az úszósportnak az igazi lendületet a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) megalakulás jelentette, akik rendszeresen szerveztek versenyeket a Lukács fürdőben. Ekkoriban három versenytáv létezett, rövid-, közép- és hosszútáv úszás. Ezek pontos hosszát azért sem lehetett meghatározni, mert még nem léteztek szabványos medencemértek. A Monarchiában leginkább 34 méteres medencék voltak (a hossz azzal magyarázható, hogy 1 bécsi öl = 34 cm.), így a különféle versenytávok, ezek felszorzásából jöttek ki. A budapesti és a bécsi versenyeken tehát a rövidtávúszás általában 102 méter, a középtávúszás 510 méter, a hosszútávúszás pedig 1088 vagy 1190 méter volt. De nyílt vízen többnyire kerek számokban határozták meg a versenyhosszokat. Az olimpián például 100, 500, és 1200 méteres versenyeket rendeztek. Az 1893-94-es években jelentek meg olyan fiatal úszótehetségek, mint Balatoni (Gräfl) Károly, Deutsch Gyula, vagy a Magyar Úszó Egyesület (MÚE) versenyzője, Hajós Alfréd.

Az 1895-ös bécsi úszó Európa-bajnokság győztese, Hajós (Guttmann) Alfréd (forrás: Wikimedia Commons)

Hajós Alfréd 1878. február 1-én született Guttmann Arnold néven. Apja a csehországi származású zsákhordó, Guttmann Jakab, anyja Löwy Rozália. (BFL XV.20.2 A28 0445. 166.) Apja már 4 éves korában megtanította úszni a Dunán kialakított uszodában. Négy testvére mindegyike úszott, Hajós Henrik az 1906-os nem hivatalos olimpián váltóban szerzett aranyérmet. A sors fintora, hogy apjuk, Hajós Alfréd 13 éves korában a Dunába fulladva lelte halálát. Így Hajós korán árvasorba kerül.

A Markó utca Főreáliskolába járt. Saját elmondása szerint nyeszlett, félénk gyerek volt, nem szerette a testnevelés órákat. Egy alkalommal, amikor sikertelenül próbált felmászni a mászórúdra, tanára dr. Ottó József leszidta, hogy gyakoroljon sokat, csak akkor próbáljon újra felmászni, ha meg is tudja csinálni. Titokban minden nap magányosan gyakorolt a tornateremben. Pár hét múlva újra odaállt a rúdhoz, és mindenkinél előbb ért fel a tetejére. Innentől a testnevelés lett a kedvenc időtöltése. Úszóként első versenye a Dunauszoda 1892-es házi viadala volt, ahol junior győztesként diadalmaskodott.

Első említése a sajtóban Hajós Nándor (Guttmann Alfréd) formában történik. 1905-ig egyaránt szerepel Hajós, Guttmann, illetve Hajós-Guttmman, és Gutmann-Hajós elnevezéssel. Ekkor azonban hivatalosan is felveszi a Hajós nevet. (BFL XV.20.2 A28 0445. 166.) Az 1908-as házassági anyakönyvében már Hajós Arnoldént szerepel. (BFL XV.20.1 XXXIII.1.a A593 0651. 473.) Az Alfréd keresztnevet ugyanis csak halála előtt egy évvel, 1954-ban veszi fel hivatalosan. Ennek ellenére már a kezdettektől – változó vezetéknévvel, de – mindenhol Alfrédként és/vagy Nándorként szerepel. Soha nem Arnoldként. A terveit is Hajós Alfréd néven írta alá. Érdekes módon, a diplomáját Guttmann Alfréd névre állították ki 1899-ben. (BMEL VIII.103.f 1766/1899) A Pester Lloydban megjelent Kemény Ferenc Olympia Rediviva címmel írt kétrészes cikkét olvasva elhatározta, hogy elindul az olimpián. Innentől kezdve, szinte minden gondolata e körül forgott.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar alapító tagja Kemény Ferenc (forrás: Wikimedia Commons)

Európában a XIX. század ’70-es éveiben kezdett elterjedni a versenyszerű sportolás. Egyre gyakrabban rendeztek nemzetközi versenyeket. Politikailag azonban a kontinens nem volt egységes. A francia külpolitikát a Németország elleni reváns gondolata irányította. A politikai porondon egymással szemben álló csoportok: a monarchisták és republikánusok ellentétei a testnevelés kérdésében is megnyilvánultak. Pierre de Coubertin ezen kívánt változtatni a sporton keresztül. 1889-ben vetette fel először a négy évenkénti megrendezett ókori olimpiák felújításának gondolatát. A Francia Atlétikai Sporttársaságok Uniójának 1894. június 16-án kezdődő nyolc napos ülésére külföldi vendégeket is hívott, akik sokat fáradoztak hazájuk testkultúrájának felvirágoztatásán. Itt, a június 23-i ülésnapon született meg a döntés az olimpiai játékok modern formában történő felújításáról. Ezt tekintjük a Nemzetközi Olimpia Bizottság alakuló ülésének. Azt is elhatározták, hogy az első olimpia 1896-ban Athénban, a második 1900-ban Párizsban kerüljön megrendezésre. A későbbiekben mindig más-más ország lesz a rendező. A NOB első elnökéül a görög Demetriosz Vikelaszt, titkárául pedig Pierre de Coubertint választották. További 12 tag került a testületbe, köztük dr. Kemény Ferenc. Magyarországot gróf Csáky Albin, a pár nappal korábban lemondott kultuszminiszter, Hegedűs Sándor országgyűlési képviselő és gróf Hoyos László, az Osztrák-Magyar Monarchia párizsi nagykövete képviselte az ülésen. De Coubertin javaslatára olyanok is szerepeltek a NOB alapító tagjai között, akik személyesen nem vettek részt a kongresszuson. Így az a Kemény Ferenc is, aki el sem utazott el Párizsba. Ezzel lényegében Magyarország NOB-tagságának elismerése is megtörtént. Lefektették továbbá a 9 pontból álló olimpiai chartát. A kötelező sportágak a következők voltak: atlétika, torna, küzdő-, vízi- és lovas sportok. A részleteket, pl. a távokat, a sportágakon belüli egyes számokat, az alapokmány nem tartalmazza.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hét tagja 1896 április 10-én, Athénban. Állnak: Willibald Gebhardt (Németország), Jiri Guth-Jarkovsky (Csehország), Kemény Ferenc (Magyarország), Viktor Balck (Svédország), ülnek: Pierre de Coubertin titkár (Franciaország), Demetriosz Vikelasz elnök (Görögország), Alekszej Dmitrijevics Butovszkij (Oroszország) (forrás: Wikimedia Commons)

Kemény Ferenc Nagybecskereken született 1860-ban, Kohn (más forrás szerint Kaufmann) Ferenc néven. Fizikából és matematikából szerzett tanári diplomát, majd Párizsba utazott, hogy a Sorbonne előadásait hallgassa. Korábbi vélemények szerint itt ismerkedett meg Coubertinnel, akivel együtt ábrándoztak, az olimpia mozgalom megalkotásán. Dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója szerint azonban erre nincs semmi bizonyíték, ellenkezőleg: Coubertin 1894-ben nem a régi ismeretségre való hivatkozással kérte fel Keményt az olimpiai mozgalomhoz való csatlakozásra. Párizsból határérve tanítani kezdett, majd francia és német nyelvből és irodalomból szerzett újabb diplomát. Mindössze 30 évesen lett az Egri Állami Reáliskola igazgató-helyettese, majd igazgatója. 1894-ben került a fővárosba, a Budapest Székesfővárosi IV. Kerületi Községi Reáliskolába, majd később tankerületi főigazgató lett. Az Olympia Rediviva című cikkel kívánta felhívni a figyelmet az olimpia mozgalomra. Célját elérte, nem csak Hajós jött lázba a sorokat olvasva, de szeptemberben a kultuszkormányzat is úgy nyilatkozott: Magyarország részt vesz az első újkori olimpián Athénban.

Az olimpia ügyét időközben a Nemzeti Torna Egylet vette szárnyai alá, melynek elnöke Berzeviczy Albert volt. Szakértőnek meghívták Kemény Ferencet is. Úgy határoztak, hogy a budapesti sportegyesületek egy vagy két képviselőjéből álló bizottságot hoznak létre. Az olimpiai játékokat előkészítő magyar bizottság alakuló ülésére 1895. december 19-én került sor. Akkor, amikor még csupán Franciaországban, Görögországban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban kezdte el működését a helyi olimpiai mozgalom vezető testülete. A bizottság elnökévé dr. Berzeviczy Albertet, másodelnökévé dr. Gerenday Györgyöt és titkárává dr. Kemény Ferencet választották. Az első Magyar Olimpiai Bizottságnak további 14 tagja volt.

A görögök anyagi okokból halogatták, hogy tényleges lépéseket tegyenek az olimpia rendezés érdekében, ezért Coubertin az olimpiai játékok Budapesten történő megrendezésének esélyeit is latolgatta. Kemény Ferenctől tudta, hogy Magyarország 1896-ban rendezi fennállásának ezredéves ünnepségét. Kemény levelet írt a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszternek, Eötvös Lórántnak, hogy az athéni politikai helyzet miatt úgy véli, az első olimpia helyszíne hazánk székesfővárosa lehetne. A minisztérium válaszában elutasította kérést, mondván az olimpiai mozgalom túlságosan új, ezért kockázatos a játékok megrendezése. Illetve vannak nálunk nagyobb és gazdagabb országok, nekik lenne inkább érdemes rendezniük. (MNL OL K 500-1918-42-124187/2522/1895) De valójában Coubertin is csak azt kívánta elérni a megkereséssel, hogy a görögöket jobb belátásra bírja. Sikerrel. Görögországban közben mozgalom indult az olimpiarendezés érdekében. Közadakozásból – elsősorban Jeórjosz Avérof alexandriai görög kereskedő adományából – megindulhattak az építkezések.

A magyar kormány, a Kultuszminisztériumon keresztül 1000 Ft-ot szavazott meg az olimpiai részvételre. A bizottság úgy határozott, az 1000 Ft-ot a versenyzők küldésére kell fordítani és csak azokat nevezik, akiknek az eredményei elérik a nemzetközi színvonalat. A kiküldetésekről március közepén próbaversenyek keretében döntöttek. Kemény Ferenc újsághirdetésben tett közzé felhívást, aki indulni kíván az olimpián, nála jelentkezzen.

Az 1895-ös úszóversenyeken rövidtávon rendszerint Hajós győzött, így például a bécsi nem hivatalos Európa-bajnokságon is. A hosszabb távokon azonban általában Deutsch Gyula diadalmaskodott, de többnyire Balatoni (Gräfl) Károly is Hajós előtt végzett. Az olimpia válogatóversenyek 1896. március 8-án kezdődtek. Az úszóviadalokat március 9-én rendezték, a Rudas fürdő 23 méteres medencéjében, ahol versenyezni csak 17 méterig lehetett, mert onnantól túl sekély volt a víz. Rövidtávon természetesen Hajós győzött, de a hosszabb távokon Deutsch volt az esélyes. Középtávon Balatoni (Gräfl) nagy iramban kezdett, Deutsch az ő tempóját követte. A tízedik hossznál fél uszodányi előnnyel vezettek Hajós előtt, aki a saját tempójában követte őket. Ezután azonban elkezdtek fáradni, a huszadik hosszra Hajós utolérte őket. Balatoni nem tudni mikor szállt ki a küzdelemből, Deutsch azonban a huszonötödik hossznál feladta versenyt, így végül Hajós győzött. Mivel az első két szám megnyerésével a válogató eldőlt, a hosszútávú versenyt már meg sem rendezték. Hajós Alfréd indulhatott az olimpia úszóversenyein.

Hajós Alfréd legnagyobb hazai riválisa Deutsch Gyula (forrás: mtkcsalad.hu)

A jelölőbizottság 5 versenyző indulását szavazta meg, a legtöbb szavazatot Hajós kapta. Az állami támogatásból fejenként 200–200 Ft esett a versenyzőkre, a maradék 100 Ft-ot az egyesületüknek kellett fizetni. A Magyar Atlétikai Club azonban felajánlotta, hogy tagjait 200 forinttal támogatja és az így felszabadult 200 forintos többlet révén lehetségessé vált még egy versenyző kiküldetése. Így végül 6 sportoló indulását szavazták meg. Saját költségen további 8 sportoló jelezte indulási szándékát. Mellettük 3 kísérő utazott. (MNL OL K 500 – 1918-42-124187/14892/1896)

Hajósnak az olimpia indulás miatt négy hétre el kellett kéredzkednie a Műegyetemtől. Tanára Ilosvay Lajos szigorúan annyit mondott:

„Az ivás, a kártya, a tánc és a sport nem vezethet jóra! Most pedig elmehet”. (Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok 51. o.)

A sajtó egy része sem rokonszenvezett a vállalkozással. A Sportélet „gyászmagyarkáknak” nevezte őket, akik

„teljes vereséggel, tiszta kudarccal fognak hazájukba visszatérni […] s az ezeréves magyar testnevelés ügye egy jövendő ezer évre pellengérre lesz állítva.” (Mező Ferenc: Az újkori olimpia. Athéntől-Melbourne-ig 7. o.)

A küldöttség első csoportja március 22-én indult útnak Athénba. Hajós a második csapattal, március 29-én utazott el. A pályaudvaron a Budapesti Torna Club (BTC) tagja, a Sportvilág szerkesztője Stobbe Ferenc egy magyar zászlót nyomott a kezébe:

„Vidd el ezt, Frédi! Hátha győz valamelyiktek. [sic!] A görögöknek aligha lesz ilyen! A követségtől legfeljebb az osztrák-magyar hadsereg közös zászlaját, a piros-fehér-pirosat kaphatják meg. Vagy a fekete-sárga osztrákot.” (Lukács László – Szepesi György: 112: A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980. 8. o.)

Az első újkori olimpia magyar részvevői az athéni stadionban. (Állnak balról jobbra Kellner Gyula, Kakas Gyula, Szokolyi Alajos, Dáni Nándor. Ülnek: Hajós Alfréd és Wein Dezső (forrás: Hajós A.: Így lettem olimpiai bajnok)

Az olimpiát 9 sportág összesen 43 versenyszámában, 14 ország 241 férfi versenyzőjének részvételével rendezték meg. Magyarországot végül 6 sportág, 15 versenyszámában, 7 versenyző (Dáni Nándor (atléta), Hajós Alfréd (úszó), Kakas Gyula (tornász), Kellner Gyula (atléta), Szokolyi Alajos (atléta), Tapavicza Momcsilló (teniszező, birkózó, súlyemelő), és Wein Dezső (torna)) képviselte. A versenyek április 6-án kezdődtek. Az első versenynap, első versenyszáma a 100 m síkfutás első előfutama volt. Itt a Magyar Atlétikai Szövetség megalapítója, Hont vármegye későbbi főlevéltárnoka, Szokolyi Alajos rajtolt az 1-es rajtszámmal, így tulajdonképpen a modernkori olimpiák történetének első indulója egy magyar levéltáros volt. Később megszerezte a 3. helyet, de ekkor ezért érmet még nem adtak, ugyanis csak az első helyezett kapott ezüstérmet, a második pedig rezet. Atlétáink közül Dáni Nándor 800 m-en második, Kellner Gyula maraton futásban – az első hat helyezett között egyetlen nem görögként – harmadik helyen végez, miután a házigazdák egyik versenyzőjét kizárták, mert a táv egy részét kocsin tette meg. A vajdasági szerb Tapavicza Momcsilló – aki Hajóssal együtt járt a Műegyetemre– teniszben, holtversenyben lett harmadik.

Ezután érkezett el április 11-e, az úszóversenyek napja. A versenyt a tenger vizében, a Zea-öbölben tartották. Bár ez egy zárt öböl, a víz nagyon hideg és hullámos volt áprilisban. Európában ekkoriban az angolok voltak a legjobb úszók, de ők távol maradtak versenytől. Deutsch a válogatón elszenvedett vereség miatt nem volt ott, a többszörös Európa-bajnok német Wolf pedig üzleti elfoglaltsága miatt nem utazott el. Az amerikai Williams azonban fekete lónak számított, Európában senki nem ismerte őt. Már az egy évvel korábbi Európa-bajnokságon is tapasztalható volt a magyar úszók fölénye. Ennek egyik, ha nem legfőbb oka volt az úgynevezett „magyar tempó”, ami gyakorlatilag a mai értelemben vett gyorsúszást jelentette. Nem volt ugyanis ekkor még szabályozva, ki milyen stílusban ússzon. A többi nemzet páros karral, tehát mellben úszott, a magyarok azonban úttörő módon váltott karral tempóztak a vízben. Ezt a technikát a matrózoktól lesték el, akik ösztönösen így haladtak a vízben. Az úszok azonban továbbfejlesztették ezt a mozgást, az evezősöktől látott technikával, ahogy ők mozgatták a lapátot, karjukat kiemelték majd a tenyér és a kar felületével szelték a vizet, ez vitte előre a testüket. Ezt egészítették ki a lábtempóval: minden kézütemre két rövid rúgómozdulatot végeztek s ezzel igyekeztek — a mai pillangóúszáshoz hasonlóan — testüket a víz felszínén tartani. De Balatoni (Gräfl) például nem használta lábtempót, kizárólag a karja segítségével haladt előre. Amikor a németek először látták Frankfurtban a „magyar tempót”, Biegelbauer Árpád stílusát egyenesen nevetségesnek tartották.

A parton mintegy 40 000 főnyi tömeg kísérte figyelemmel a versenyt. A rövidtávú versenyek az öböl mélyén kerültek lebonyolításra. Az indító- és a célvonalat bójákra erősített kötelekkel rögzítették le. A versenyzőket kis gőzösökkel szállították a rajthoz. A pisztolylövés eldördülése után Hajós teljes erőből vetette magát a küzdelembe. Fogalma sem volt róla hány métert tett meg, és hányadik helyen áll, csak a közönség zúgására eszmélt rá, hogy célba ért, mégpedig az első helyen.

Az eredményhirdetésnél Stobbe Ferenc bokrétaünnepi zászlaját vonták fel, a zenekar pedig belekezdett az osztrák himnuszba. Néhány taktus után azonban elhallgattak, a hirtelen beállt csendben pedig néhány ember ajkán megszólaltak a magyar himnusz hangjai. Valószínűleg a helyszínen tartózkodó Iszer Károly, a BTC művezetője intette le a rezesbandát.

Hajós az 500 méter küzdelmeibe is benevezett, de a középtávúszás rajtja olyan közel volt a rövidtávú verseny végéhez, hogy az eredményhirdetésről már nem ért oda a kezdésre. De így legalább volt ideje rápihenni az 1200 méteres versenyre. A rajt előtt, a hideg ellen faggyúval kente be a testét. Ezúttal nem a vízben, hanem a gőzösök fedélzetén volt a starthely. A kis hajók a verseny elrajtolása után visszatértek a partra, csak ezután jutott eszükbe hogy szükség lehet rájuk, az elfáradt versenyzők esetleges mentésénél. A legjobbkor, mert egymás után kellett kihalászniuk a meggémberedett versenyzőket, köztük az 500 méteren győztes osztrák Neumannt, aki Hajós előnyét látva, feladta a versenyt. Mert bizony Hajós addigra már 20-25 méterest fórra tett szert. Bár az ő fejében is megfordult, hogy a borzalmas körülmények következtében esetleg görcsöt kaphat, ami miatt fel kell adnia a küzdelmet. De a biztos vezetés megsokszorozta az erejét, és végül körülbelül 60 méteres előnnyel, 18 perc 22,2 másodperces világcsúccsal ért célba.

„Soha nem ismertem életemben a halálfélelmet, de most páni félelem fogott el. Rettegve úsztam, s megint nem láttam senkit az ellenfeleim közül. Egyedül voltam a tengeröböl mélyén, szinte nem is a versenyláz hajtott, hanem a kétségbeesés, az életösztön.” (Lukács L. – Szepesi Gy.: 112: A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980. 9. o.)

– mesélte később.

Az athéni olimpia úszóversenyeinek helyszíne, a pireuszi Zea-öböl (forrás: Hajós A.: Így lettem olimpiai bajnok)

Másnap a görög sajtóban a „magyar delfin” néven említették az úszóversenyek kétszeres győztesét. Az érmeket az április 16-i záróünnepségen maga a görög király adta át a győzteseknek. Az ezt követő ceremónián I. György király németül kérdezte Hajóstól:

„Hol tanult meg ilyen jól úszni?”

Hajós, bár előzőleg készült a protokolláris beszélgetésre, zavarba jött, és csak ennyit mondott:

 „A vízben, felség” (Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok 73. o.)

– nagy derültség fogadta.

A Sportvilág 1896. április 19-i, a magyar olimpiai helyezetteket bemutatva így ír Hajósról:

„Hajós (Guttmann) Alfréd 1878. február 1-én született, jelenleg műegyetemi hallgató, a M. U. E. és a Bp. T. C. tagja. Guttmann középtermetű, karcsú alak, szépen fejlett: izomzattal, hosszú távokon angol tempóval, [Hajós a visszaemlékezésében azt írja magyar tempóval nyerte a hosszútávúszást is – P. L.] rövid távokon magyar tempóval úszik. Legjobb disztancziája 80–150 méter, mely távokon kitűnő erőnek bizonyult. Úszása közben feltűnik rendkívüli energiája, melynek leginkább köszönheti győzelmeit kitűnő ellenfeleivel szemben.

[…]

A lezajlott olympiai versenyeken fényesen igazolta a beléje helyezett bizalmat.
Az előzőleg rendezett próbaversenyen, úgy a 100, mint az 500 méter távon erős ellenfelei felett győzedelmeskedett, mire az országos bizottság jelölése alkalmával valamennyi szavazatot csak ő kapta meg. Rendkívül értékessé teszi újabb czímét: az olympiai győztes czímet az a körülmény, hogy két egész különböző távon a 100 és 1200 méteresen aratta egymásután győzelmét. A rövid távon legerősebb ellenfelét Williams amerikait 1 percz 221/5 másodpercz alatt győzte le a 11 fokú vízben, a másik futamban pedig újból kimutatta az addig mindent megnyert amerikaiakkal szemben erejét. Ideje a 100 méteres úszásban 3 másodperczczel megközelíti a világrekordot s talán el is éri, ha kegyetlen hideg időjárás nem akadályozza.”

Az 1906-os, athéni nem hivatalos olimpián győztes 4×250 méteres váltó három tagja, Hajós Alfréd testvére Hajós Henik, a St. Louis-i olimpia kétszeres bajnoka, első osztályú labdarúgó Halmay Zoltán, és Kiss Géza (Sportvilág 1905.08.27.)

Az olimpikonokat szállító vonat a Keleti pályaudvarra érkezett, április 24-én 13:30-kor. Az állomáson mintegy 200 ismerős és rokon várta a küldöttséget. A nagy rivális Deutsch Gyula volt az első, aki Hajós nyakába borult. Guttmann Jakabné türelmesen várta fiát a peronon. Hetek óta nem látták egymást. Hajós lecsókolta az örömkönnyeket édesanyja arcáról, aki kíváncsian fürkészte, mennyit változott a fia a távolléte alatt. A pályaudvarról első útja a Műegyetemre vezetett. Diáktársai Kőnig Gyula professzor előadását megszakítva, ujjongva fogadták a terembe toppanó kétszeres olimpiai bajnokot. Másnap azonban, már ott dolgozott a többiek között, készítette rajzait, mintha el sem utazott volna.

Mikor a dékáni hivatalban felkereste Ilosvay tanár urat, hogy köszönetet mondjon neki, amiért elengedte az olimpiára, a professzor végig sem hallgatta:

Nem érdekelnek a legendái — nem vagyok kíváncsi arra, hogy mennyit ugrott (!) a versenyen! De biztosítom, hogy annál kíváncsibb leszek arra, hogy vizsgáin mennyire felel meg a követelményeknek.” (Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok 79. o.)

Két hónap múlva éppen Ilosvayhoz került kémia vizsgára. Kitűnőre vizsgázott. A professzor odalépett hozzá és a kezét nyújtotta:

„Most pedig én is gratulálok olimpiai győzelméhez! Szívből kívánom, hogy hivatása terén is olyan sikereket könyveljen el, mint amilyenek az athéni győzelmei voltak!” (Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok 79–80. o.)

Hajós Alfréd az olimpiai bajnoki címekkel úszóként 18 évesen felért a csúcsra. Még elindult pár versenyen, de az 1896-os Magyar Úszóbajnokság után visszavonult az úszástól. De nem hagyott fel teljesen a sporttal, atlétaként is sikeres volt, az igazi szerelem azonban a labdarúgás lett élete hátralevő részében. Ott volt a magyar futball bölcsőjénél, majd a szövetségi kapitányi és az MLSZ alelnöki posztját is betöltötte. Az egyetem elvégzése után pedig az ország elsőszámú sportépítésze lett.

Hajós olimpia utáni életpályájáról bővebben lásd a Levéltári mozaikokon itt.

Pecsők László

Források:

Budapest Főváros Levéltára (BFL)

BFL XV.17.d.329 Építési ügyosztályok tervtára

BFL XV.20.1 XXXIII.1.a BFL Digitalizált mikrofilmek, Állami anyakönyvek

BFL XV.20.2 BFL Digitalizált mikrofilmek, Egyházi anyakönyvek

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltára (BMEL)

BMEL VIII.103.f  Építészmérnöki kar, Nappali tagozatos hallgatói törzskönyvek

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL)

MNL OL K 500 Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium levéltára, Egyetemek, főiskolák, középiskolák

Felhasznált irodalom:

Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok, Sport Lap- és Könyvkiadó, 1956.

Árvai Tünde: Első olimpiaikonjaink – Négy sportág, négy arany In: Újkor.hu http://ujkor.hu/content/elso-olimpiaikonjaink-negy-sportag-negy-arany

Árvai Tünde: Egy magyar név az athéni márványban – Kemény Ferenc In: Újkor.hu https://ujkor.hu/content/egy-magyar-nev-az-atheni-marvanyban-kemeny-ferenc

Keresztényi József: Az olimpiák története. Olümpiától Moszkváig, Gondolat, 1980.

Keresztényi József: Kis olimpiatörténet, Gondolat, 1988.

Mező Ferenc: Az újkori olimpia. Athéntől-Melbourne-ig, Sport Lap- és Könyvkiadó, 1956.

Siklóssy László: A magyar sport ezer éve III., Országos Testnevelési Tanács, 1929.

Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink, Corvina, 2012.

Lukács László – Szepesi György: 112: A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980, Sport, 1980.

Syposs Zoltán: Ez a szép játék. Arcok a magyar sport történetéből, Sport, 1976.

Szabó Lajos: Kemény Ferenc, a magyar olimpizmus alapítója, In: Rubicon 2012/7. 36-39. o.

Ezt olvastad?

Kárbin Ákos történész Wekerle Sándor és az Osztrák–Magyar Monarchia valutareformjának kezdeti lépései 1889–1893. Döntéshozatal és megvalósítás címmel 2015-ben megvédett doktori értekezését