Hálózati logika és történeti rekonstrukció

A múlt megismeréséhez számos történeti segédtudomány áll a kutatók rendelkezésére. A klasszikus diszciplínákon (heraldika, numizmatika, genealógia, vexillológia, történeti földrajz stb.) túl, az utóbbi időben újabb, modernebb segédtudományok (történetpszichológia, hálózatelemzés stb.) is megjelentek a történetírás módszertanában. A most következő rövid írásban megkísérlem összefoglalni a történettudományban megjelenő hálózati logika alkalmazási területeit, valamint előnyeit és hátrányait. Írásom bevezető esszéként szolgál a hálózatkutatás e sajátos felhasználásába.

A történeti hálózatelemzés számos területen alkalmazható, azonban a legáltalánosabb megjelenési formája (mint számos egyéb tudományterület esetében) magában a tudástermelésben található: a historiográfia valójában történetírók és történészek, források és feldolgozások hálózata. A hivatkozások rendszere már évszázadokkal ezelőtt létezett, hiszen a régi korok történetírói is korábbi dokumentumokra támaszkodva készítették el saját interpretációjukat. Manapság tulajdonképpen (az önálló, új kutatások mellett) a hivatkozások bonyolult hálózata jelenti a tudományos teljesítményt. A történeti vizsgálódás fontos szemlélete az ún. Actor-network Theory (ANT).

Gabrielle Durepos és Albert James Mills közös tanulmányukban áttekintik az ANT historiográfiában betöltött helyét. Írásukból levezethető a hálózatiság egy sajátos eleme, miszerint a tudományos munkák önmagukban is hálózatok, de a tudományterület makrostruktúrájában önálló pontként („actor”) jelennek meg. A historiográfia egyes kutatói hivatkozás- és idézetelemzéssel kísérelték meg feltérképezni, hogyan alakult és változott a tudományterület bizonyos szegmenseinek „tudása”. A hálózatkutatás ebben az esetben rávilágít arra, hogy míg egyes szerzők kölcsönös hivatkozásai (a gráf csomópontjai) mennyire meghatározóak, addig a gráfnak vannak olyan pontjai is, amelyek bár sok szerzőre hivatkoznak, a kölcsönösség mégsem jelenik meg. Ha a kialakított hálózatot térképre vetítjük, egy jelenleg nagy népszerűségnek örvendő kutatási terület fő kérdéskörére, a globális tudástermelés területi (nyugat-kelet, észak-dél) és kronológiai asszimetriájára is bizonyítékot kapunk.

Témánk szempontjából azonban még fontosabb a hálózatelemzés a múlt rekonstrukciójában való gyakorlati felhasználása. A Nature News 2008 májusában megjelent egyik cikke mulatságos szavakkal arról számolt be, hogy „A kutatók ’Facebook-kezelésben’ részesítettek egy francia tartományt”. Claire Lemercier tanulmányában azt vizsgálja, hogyan alkalmazható a hálózatkutatás a történeti közösségek megismerésében. A Nature News-ban megjelent cikket inkább elrettentő példaként említi, ugyanis meglátása szerint egyes történészek inkább feláldozzák a történelemhűséget, annak érdekében, hogy a hálózatiságot felhasználva minél komplexebb múltbéli rendszereket tudjanak leírni. Világosan látszik, hogy a múlt dokumentumainak korlátozott elérhetősége és megbízhatósága a történeti közösségek/társadalmak/osztályok/stb. szociális hálózatának felmérésére csak szűk keretet tud biztosítani. Ahelyett, hogy a történészek a gráfelméletet és hálózatiságot, csupán modern jellege és trenddé válása miatt használnák, úgy tűnik módszertani szerepe fokozatosan stabilizálódni tudott, és a történettudomány eszköztárában teljes értékű módszerré vált. Jelenleg a döntően lineáris felfogású történettudomány úgy tekint a hálózatkutatásra, mint egyfajta különleges szemléletmódra, ami képes a jelenségeket egy határozottan más perspektívába helyezni.

Véleményem szerint a hálózati logika leglátványosabb eredményei az ún. mikrotörténelemben érzékelhetőek, ugyanis nagyon hatásosan lehet összeegyeztetni a hálózatiság „kisvilágok” elméletét a mikrotörténelem alapvetéseivel. A történelmi rekonstrukció akkor lehet sikeres, ha a történész elfogadja, hogy kutatása a múlt egyfajta sajátos lenyomata. A múlt hálózatainak feltérképezése is csupán absztrakció, nem a feltétlen igazság. A hálózatiság módszereinek alkalmazása természetesen egyetlen tudományterület esetében sem válhat kizárólagossá, de ez az állítás a társadalomtudományok és azon belül a történettudomány esetében hatványozottan igaz.

A történeti hálózatkutatás eddigi eredményeinek és különböző módszereinek bázisát Marten Düring hozta létre, ahol válogatott bibliográfiában gyűjtik a hálózati logikát alkalmazó történeti munkákat. Fontos azonban megjegyezni, hogy a történelem segédtudományai között nem volt mindig ismeretlen a hálózatiság. Szemléletes példa erre a genealógia módszertana, ami a családfakutatással, tehát a családon belüli, generációkon átívelő hálózatok leírásával foglalkozik. Padgett és Ansell híres munkája a genealógia és hálózatkutatás skáláját még tovább bővítve vizsgálta, hogyan vált a Medici család a reneszánsz Firenze legnagyobb hatalmú, vezető famíliájává. Közel száz XV. századi firenzei vezető családot rendeztek hálózattá, ami egyértelműen megállapította a Medici család sikerének okát. A rendszerben alig volt kimutatható kapcsolat a különböző elit oligarcha családok között, ugyanakkor a közvetítő, központi híd szerepét a Medici család töltötte be. A firenzei dokumentumok ilyenfajta vizualizálása megkönnyítette a kutatók dolgát és az arisztokrata családok hálózatiságának kimutatásával letisztultabb képpel járultak hozzá a reneszánsz Firenze hatalmi viszonyainak rekonstruálásához.

Felmerül azonban a kérdés, hogy mik azok az értelmezhető kötelékek, amelyek alapján a hálózat leírhatóvá válik. Lemercier kifejti, hogy a kutatásnak (a már részletezett okokból kifolyólag) egyértelműen meg kell határoznia a vizsgált összeköttetéseket. Meg kell különböztetnie az egyértelmű kapcsolatot („link”, ami egy adott időpont megtörtént interakcióját jelenti, pl. egy földbirtok adás-vételi szerződése), a „hasonlóságon” alapuló („potenciális interakció”) kapcsolattól (pl. egy intézmény alumni tagjai). A kapcsolatok fontos tulajdonsága a kötelék születése és megszűnése, ez sajnos a történelemközpontú vizsgálat egyik nagy hátránya is, hiszen a legtöbb esetben csak a kötelék létezésének ténye ismert, egyéb attribútumai ismeretlenek maradnak. A hálózatok hosszú időt felölelő vizsgálata látszólag ugyan fontos a történészek számára, de nehézségei és a hibalehetőségek miatt elhanyagolt terület. A történettudomány a hálózatokra inkább bizonyos korszakok pillanatképeiként tekint.

Erre kiváló példaként szolgál a gazdaságtörténet hálózatainak feltárása. A világ felfedezését követő globális piacgazdaság kialakulásának rendszerét már a középiskolákban is tanítják, ám nem világítanak rá annak hálózati jellegére. A kereskedelmi kapcsolatok sűrűsödése, az újabb és újabb lerakatok és kikötők szabályos, az adatoknak köszönhetően jól leírható hálózatot mutatnak, mégsem szolgálnak magyarázatul a hálózat belső alakulására és a különböző korok közötti változásokra és összefüggésekre. Egy hálózat, legyen az adott rendszer bármilyen dinamikus is, annak csupán statikus képét tudja adni. Ezért szükség van a különböző módszerek együttes, egymást kiegészítő használatára ahhoz, hogy a hálózatok belső működését is megismerhessük.

Szociológusok és történészek számára a különböző történelmi szereplők (személyek, csoportok, intézmények, társadalmi rétegek stb.) közötti kapcsolat nagyon fontos, de korlátozott lehetőségeik vannak ezek széleskörű kibontására. Ugyanakkor a vizsgált összeköttetések minőségének meghatározása, a használható és nem használható kapcsolatok elkülönítése után kialakított történeti hálózat nagyon látványos pillanatképet jelenthet egy történelmi eseményről vagy korszakról.

A társadalomtudományokban az utóbbi 20 évben még jobban felértékelődtek a „kapcsolat”, „bizalom”, együttműködés”, „szociabilitás” és „hálózat” fogalmak. Ezek helyes és ésszerű adaptálásával, valamint a kritériumoknak megfelelő, és a rendelkezésre álló adatok helyes kódolásával végzett hálózatkutatással a történettudomány eszköztára egy újabb interdiszciplináris módszerrel bővült, ami valóban érdekes és fontos, esetleg szemléletváltó kutatási eredmények fő eljárásmódjává válhat.

Bácskai-Nagy Barnabás

Felhasznált irodalom:

Barabási Albert-László: A hálózatok tudománya, Budapest, Libri Könyvkiadó, 2017.

Durepos, Gabrielle – Mills, Albert James: Actor-Network Theory, ANTi-History and Critical Organizational Historiography, Organization, XIX. évf., 2011/6, 703-721. https://doi.org/10.1177/1350508411420196

Erickson, Bonnie H.: Social Network and History – A Review Essay, Historical Methods, XXX. 1997/3, 149-157. https://doi.org/10.1080/01615449709601182

Lemercier, Claire: Formal Network Methods in History: Why and How?, in Georg Fertig (ed.): Social Networks, Political Institutions, and Rural Societies, Turnhout, Brepols, 2015, 281-310.

Padgett, John F. – Ansell, Christopher K.: Robust Action and the Rise of the Medici 1400-1434, American Journal of Sociology, XCVIII. évf., 1993/6, 1259–1319.

A borítókép forrása a Journal of Historical Network Research 2020-as 4. számának borítója.

Ezt olvastad?

Heti Ajánló 2018/43.

Izgalmas és változatos tudományos programokkal teli hétnek nézünk elébe. Kínálatunkban ezúttal helyett kaptak vidéki és fővárosi konferenciák, előadások, könyvbemutatók és

X