Heti Ajánló 2018/8.
Államszocializmus, régészet és hadtörténet a most következő hét top témái. Heti Ajánlónk Eseménynaptárunk alapján.
Kedden, február 20-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete tart közös konferenciát “A vallás szerepe a politika alakításában” címmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika kampuszán. (Bővebben.)
Szerdán, február 21-én 13.00 órától kezdődik az Ablakok a múltra című ókortörténeti rendezvény a Debreceni Egyetemen. A esemény, amelyen előadások mellett könyvbemutatók is helyet kapnak, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézet Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszékének szervezésében valósul meg. (Bővebben.)
17.00 órakor kezdődik a Zentai Történelmi Levéltár és a KSH Könyvtár közös, A titói Jugoszlávia levéltári forrásai című hatkötetes sorozatának beszélgetéssel egybekötött bemutatója. A bemutatót kerekasztal-beszélgetés követi, amelynek meghívott vendégei Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója, Molnár Tibor, a levéltár főlevéltárosa és Hornyák Árpád, a Pécsi Tudományegyetem docense. (Bővebben.)
17.30-kor kerül sor a Politikatörténeti Intézet Anno Filmklubjának kilencedik vetítésére, ahol ezúttal Tímár Péter Egészséges erotika (1985) című filmjét nézhetik meg az érdeklődők. A vetítést ezúttal is beszélgetés követi, amelynek meghívott vendége Laska Pál forgatókönyvíró és Takács Róbert történész. (Bővebben.)
Szombaton, február 24-én 10.00 órától a Rubicon szerkesztősége és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Magyar katonák a II. világháború keleti hadszínterén címmel tart mesterkurzust és tudományos ismeretterjesztő konferenciát a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. (Bővebben.)
11.00 órától Szeverényi Vajk régész kalauzolja a látogatókat a debreceni Déri Múzeumban. A tárlatvezetés az Ami minden halandót foglalkoztat című tematikus múzeumi programsorozat része. (Bővebben.)
13:30-tól kerül sor a Hadtörténelmi Délutánok következő programjára, amelynek vendége ezúttal Dr. Krámli Mihály, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója, aki A Monarchia valódi csatahajói 1907-1918 címmel tart előadást. (Bővebben.)
Ezek lesznek a hét általunk ajánlott programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.
(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)
Ezt olvastad?
További cikkek
Tisztújító közgyűlés a Magyar Történelmi Társulatban
2023. május 13-án tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Történelmi Társulat. Nyolc év után leköszönt elnöki posztjáról Hermann Róbert, illetve a főtitkári pozícióról Csukovits Enikő. Az ülésen értékelték az elmúlt időszak […]
VallásCooltúra – Vallásokról, vallástudományról közérthetően
Mi köze van a Q-Anonnak és az összeesküvés-elméleteknek a valláshoz? Mi a különbség a vallási turizmus és a zarándoklat közt? Mi a helyzet a sorozatgyilkosokkal és az ő esetleges vallási […]
Üzenetek a 19. századból – Széchenyi István leveleinek online adatbázisa
Fegyvert ragad Napóleon ellen, megismerkedik a korszak technológiai újításaival és egy tudós társaságot is életre hív. Máskor a szüleitől vár pénzeszközöket likviditása helyreállítására, szerelmet vall a kiszemelt hölgynek, vagy éppen […]
Előző cikk
A boszorkányüldözés és háttere az újkori Európában
A 16–17. század legsúlyosabb jelenségei között tartjuk számon a boszorkányüldözést. Nők és férfiak ezreit vetették máglyára, végezték ki, állították koholt vádakkal bíróság elé. Az első, pánikszerű üldözési hullámok a 15. […]