„Hullatja levelét az idő vén fája” – Komjáthy István és a Mondák könyve mai szemmel

Komjáthy István Mondák könyve – Hun és magyar mondák című kötete elsőként 1955-ben látta meg a napvilágot. Az első kiadást tizenöt másik követte, legutóbb 2016-ban vehették kézbe az olvasók a Móra Kiadó jóvoltából, de 2014-ben bekerült a Nemzeti Könyvtár című monumentális sorozatba is. Vajon mi lehet a titka ennek a kötetnek, hogy mind a mai napig töretlen iránta az érdeklődés? És kicsoda a szerzője, Komjáthy István? 

Komjáthy István

Komjáthy István. Forrás: Móra Kiadó

Komjáthy István a csallóközi Ekelen született 1917. március 30-án. Ahogy a Mondák könyve utószavában fogalmaz, itt, gyermekévei során közvetlenül ismerte meg a magyar hitregevilág számos elemét, mert a régi szokások, babonák, hiedelmek még akkor is éltek, és az öregek között „tudós sámánok” is akadtak. Egyetemi tanulmányait Pozsonyban kezdte meg, majd magyar-történelem szakos tanári oklevelét 1941-ben, a debreceni Tisza István Tudományegyetemen szerezte meg. Ezután a besztercei állami gimnáziumban kezdett tanítani. Különösen fontosnak tartotta a tehetségek felkarolását, ahogy az A tehetségkutatás magyar módja című, 1944-ben summa cum laude minősítéssel megvédett bölcsészdoktori értekezéséből is kiderül. 1944-től 1946-ig a komáromi állami gimnáziumban, majd 1946-tól a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban tanított, amelynek 1949-től 1951-ig igazgatója is volt. 1951-től a Móra Kiadó elődjénél, az Ifjúsági Könyvkiadónál dolgozott irodalmi szerkesztőként. Az 1956-ban részt vett az Írószövetség tevékenységében, és mint a 2006-ban, a Magyar Nemzet hasábjain, több részben megjelent visszaemlékezéseiből kiderül, a budapesti harcok több helyszínén ott volt. A forradalom elfojtása után másfél évig nem kapott állást, majd 1958-tól visszatért a tanári pályára. Budapesten, Kaposvárott, majd újra a fővárosban tanított. 1962 nyarán megbetegedett, amelyből nem gyógyult már fel: 1963. december 20-án, Budapesten elhunyt.

Komjáthy István gyászjelentése. Forrás: Országos Széchényi Könyvtár, Gyászjelentés-gyűjtemény

Komjáthy irodalmi munkássága

Komjáthy István diplomája megszerzésétől haláláig folyamatosan alkotómunkát végzett. Jelentős mennyiségű energiáját kötötték le a lap- és könyvszerkesztési munkálatok, mégis több könyve látott napvilágot. A még életében megjelent művei közül legjelentősebbeknek – a Mondák könyve mellett – a Hunyadi és a Zengő Hortobágy című elbeszélő költeményeket (mindkettő 1951), a Keresztül-kasul a Hortobágyon (1951) című riportkötetet, illetve a Szürke nyúl országa (1952), az Aranykert (1954) és a Botond – ezer év mondáiból és regéiből (1956) című könyveket tartja az irodalomtörténet. Az előző bekezdésben említett doktori értekezését 2004-ben adta ki az Attraktor Kiadó. A Mátyás-mondák könyve című kéziratát 2002-ben Kríza Ildikó rendezte sajtó alá, 2011-ben pedig a Betyárvilág című kötet látott napvilágot gyűjtése alapján Dóka Péter tollából.

A Mondák könyve

A Mondák könyve öt részre tagozódik. A Puszta című első részben az idők hajnalába kap betekintést az olvasó, abba a mitikus világba, ahol a tetejetlen fa feletti Felsővilágban lakik Arany Atyácska a gyermekeivel, a fa tövében pedig az öreg Puszta fiaival és lányaival, akiknek életét a gonosz Lúdvérc parancsára Kalamóna sárkány keseríti meg, hogy aztán Szépmező Szárnya diadala után a később Hadak Urává váló Tűzkovács Király parancsára elinduljanak az új haza, az „aranyos szegelet” felé, amelynek keresése utána valamennyi rész központi eleme lesz… A magyar népmesékben jártas olvasók az első részt lapozgatva számos ismerős elemet találhatnak, a szereplők közül többek neve ismerősen csenghet. Nem véletlenül. Komjáthy tudatosan támaszkodott a különféle mesei és népregei elemekre, illetve azokra az etnográfiai gyűjteményekre, amelyekhez a mű írása során hozzáfért, miként erről az utószóban is ír. Nemcsak a magyarországi néprajzi gyűjtések jelentettek forrást számára, hanem a hanti (osztják), az udmurt (votják) és a manysi (vogul) mondák és népköltészet is. Hangsúlyozni kell, hogy nem tudományos, hanem irodalmi műről van szó, így a különböző etnográfiai elemek összetartó kovászát Komjáthy István – irigylésre méltó – alkotói fantáziája jelenti.

A könyv hangulatához sokat tesznek hozzá Boromisza Zsolt kiváló illusztrációi.

A mű második (Hunor), harmadik (Keve) és negyedik (Attila) része a hun mondakörbe viszik át az olvasót. Az Álmos című ötödik rész a magyar mondakört öleli fel, attól kezdve, hogy Keve kapitány hátrahagyta a magyarokat Meotiszban, hogy hunjaival elinduljon Hadak Ura küldetését teljesíteni, egészen a honfoglalásig. E részben újra nagy szerepet kapott az írói fantázia, amely Álmos és Ajnó szerelmét fűzte bele a történetbe. A Hunor című rész inkább regei alapon áll, a Keve, az Attila, és persze az Álmos című részek viszont már nagyban támaszkodnak korabeli írott forrásokra is, így bizánci auktorokra és a magyar krónikairodalomra. Komjáthy kétségtelenül jól ismerte korának, az 1950-es éveknek szakirodalmát. Utószavában nemcsak olyan elődökre hivatkozik, mint Reguly Antal, Ipolyi Arnold vagy Kandra-Kabos Jakab, de olyan kortársaira is, mint László Gyula vagy Berze Nagy János. Az irodalmi megformálásban Arany János Buda halála című eposzát említi meg ugyanitt elődként. Szerencsére nyomát sem találjuk sem az elő-, sem az utószóban, netán a jegyzetekben a marxizmus-leninizmus klasszikusainak, pedig az 1950-es években kiadott könyvekben ez gyakran előfordul. Ezért is állhatta ki a Mondák könyve irodalmi alkotásként az idők próbáját, és válhatott olyan művé, amelyet 2021-ben is nyugodtan kézbe vehetünk. Ha Komjáthy meg kívánt volna felelni kora, azaz a Rákosi-korszak propagandájának, kötete ugyanúgy könyvtári raktárak hátsó polcain végezte volna, mint az ekkor megjelent kiadványok zöme.

Felmerülhet az a kérdés bennünk, hogy bár más finnugor népek emlékeire nagyban támaszkodik a mű, de súlypontja a hunokra helyeződik, akkor Komjáthy a hun–magyar rokonság mellett tette-e le a voksát. Erre a már többször említett utószóban ad magyarázatot:

„…bár Kézai s nyomán más krónikásaink ténynek tekintik, a történelmi igazság csupán annyi, hogy a hunok és magyarok hasonló jellegű, kultúrájú, pusztalakó népek voltak, egyébként könyvünk sem állít ennél többet”. (388.)

A kötet egésze bravúros írói-szerkesztői munka. A szerzőnek sikerült a különböző mozaikokból egy önnön logikájában koherens, élvezetesen megírt könyvet alkotnia. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a Mondák könyve nem tudományos munka, ne tekintsen rá senki forrásként. Irodalom, annak a legnemesebb értelmében. Olyan mű, amely a történelem, a régmúlt iránti érdeklődést felkelti, és amelyet jó olvasni felnőttnek és gyereknek (teszteltem a sajátjaimon) egyaránt, még akkor is, ha a befogadást nehezíti a sok magyarázat nélküli régies kifejezés, amelyre rá kell keresnünk menet közben. A könyv végére érve valósággal kedvet kap az ember, hogy utánaolvasson a magyar őstörténeti kutatások friss eredményeinek.

Szőts Zoltán Oszkár

A cikk megírásához a következő kiadást használtam: Komjáthy István: Mondák könyve. Hun és magyar mondák. Budapest, Móra, 201616.

E cikk borítóképén Boromisza Zsolt egyik ebből a kötetből vett illusztrációja látható.

Ezt olvastad?

A kormányközeli konzervatív napilap, a Budapesti Hírlap a következőképpen jellemezte Károlyi Gyulát, amikor 1932-ben lemondott a miniszterelnöki posztról: „Soha nem