III. Béla, a legnagyobb Árpád-házi király

825 évvel ezelőtt, 1196. április 23-án hunyt el III. Béla, akit egyesek az Árpád-kor egyik legnagyobb uralkodójának tekintenek. Uralkodása alatt helyreállította a Magyar Királyság megtépázott presztízsét és erejét, és rendezte az ország belső viszonyait. Unokája, IV. Béla a „Nagy” jelzővel is kitüntette őt egy oklevélben, bár a magyar történetírás végül nem használta állandó jelzőként a király neve mellett.

III. Béla magyar király egészalakos portréja a 17. századból (Wikipedia)

Bizánc árnyékában

Könyves Kálmán halálát követően a Magyar Királyság történetében egy átmeneti periódus következett. Ebben az időszakban megfigyelhető, hogy a magyar elit megosztottá vált a különböző trónkövetelők és királyok között, gyakoribbá váltak a belső fegyveres összecsapások. Ez részben az ebben az időszakban uralkodó magyar királyok gyengébb képességeinek köszönhető, akiknek sorából egyedül a történeti emlékezet által méltatlanul elhanyagolt II. Géza (1141–1162) jelent kivételt.

A másik nagyobb történeti folyamatot a külpolitikai viszonyok jelentős megváltozása és a Bizánci Birodalom megerősödése jelentette. Az 1071-es szeldzsukoktól elszenvedett manzikerti vereséget követően a Komnénosz-dinasztia császárai eredményesen állították helyre a birodalom hatalmát. Ennek eredménye a sokkal aktívabb balkáni jelenlét és a magyar belpolitikába történő rendszeres beavatkozás és a háborúk sora lett.

A későbbi III. Béla ebben a politikai helyzetben, vélhetően 1148-ben látta meg a napvilágot II. Géza király és Eufrozina gyermekeként. 1161 körül már a horvát-szlavón-dalmát területekből apja által szervezett dukátus élén állt. II. Géza halála után azonban bátyja, III. István (1161–1172) váltakozó sikerű harcokat vívott a trónjára törő nagybátyjaival és Bizánccal. Béla 1164-ben végül egy egyezmény keretében Bizáncba került, ám a konstantinápolyi tartózkodása nem oldotta meg végleg a birodalom és a Magyar Királyság zajló konfliktust. I. Mánuel (1143–1180) bizánci császár ugyanis igényt tartott Béla dukátusára is, amelyet azonban csak súlyos háborúk árán tudott megszerezni III. Istvántól.

Az édesanyja révén Szent László unokájának számító I. Mánuelnek a pillanatnyi területi nyereségen túl más tervei is voltak Bélával. A császár ekkoriban már a negyvenes évei közepét taposta, így készült arra az esetre, ha nem születne fiúgyermeke. Béla megkapta az Aleksziosz nevet és eljegyezték a császár lányával, Máriával. Emellett megkapta a deszpotész címet, amelyet korábban csak a császárok viseltek, így a birodalom rangban második emberévé emelkedett, megelőzve többek között a sebastokratórt és a kaiszart is. Az utódlás biztosítása mellett „járulékos” haszonként a magyar és a bizánci trón egyesítése lebeghetett Mánuel szeme előtt. Béla e minőségében elkísérte Mánuelt a magyarországi hadjárataira és 1166-ban részt vett a konstantinápolyi zsinaton is. Még bizánci tartózkodása idején tett egy adományt a jeruzsálemi johanniták részére, igaz, ezt már mint Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercege tette meg.

Antiochiai Mária (Wikipedia)

A magyar trón megszerzése

1169. szeptember 14-én ugyanis megszületett az akkor 51 éves Mánuel fia, Alexiosz, a későbbi császár. Ez számos következménnyel járt, amelyek meghatározták nemcsak a bizánci, hanem a magyar történelmet is. Míg előbbi esetében ez a fordulat lényegében a Komnénosz-dinasztia bukásához vezető spirált indította el, utóbbiban egy rendkívül szerencsés fordulatnak tekinthető, amely a Magyar Királyság újbóli megerősödését hozta.

Béla-Alexiosz vélhetően eleinte személyesen aligha érezte ezt a szerencsét. Elválasztották Máriától, és helyette Mánuel császár feleségének a féltestvérével, Châtillon Ágnessel, bizánci nevén Annával házasították össze. Béla elvesztette a deszpotész címet és az alacsonyabb kaiszar címmel ruházták fel. 1171-ben az akkor alig két esztendős trónörökös Alexioszt császárrá koronázták. (A későbbi bizánci események során Béla korábbi jegyesét, Komnénosz Máriát 1182-ben mérgeztette meg I. Andronikosz császár, a fiatal II. Alexiosz császár pedig 1183-ban „eltűnt” a nyilvánosság elől, Andronikosz titokban megfojtatta és testét a tengerbe vetettette).

1172. március 24-én elhunyt III. István király. Lübecki Arnold tudósítása szerint a magyar udvarban az a szóbeszéd járta, hogy a királyt megmérgezték, és az összeesküvés mögött a király idegenben lévő testvére állt. Hogy ebből az értesülésből mi igaz, azt ma már nem tudhatjuk, egyetlen további forrásunk sincs arra, hogy Béla hercegnek valóban benne lett volna-e a keze a bátyja halálában. Mindenesetre Mánuel, amint István haláláról értesült, Szófiában találkozott a magyar követekkel, kinyilvánította Bélát Magyarország királyának, de egyúttal meg is eskette, hogy a császár és a bizánciak javát fogja szolgálni.

Bélát egyáltalán nem fogadták tárt karokkal Magyarországon. III. István várandós felesége elmenekült az országból, és ebben az időben több előkelő is követte a példáját. A Bélával szemben álló csoport öccsét, Géza herceget kívánta a magyar trónra emelni. Géza fontos támogatói között volt Eufrozina anyakirályné, valamint Lukács esztergomi érsek. Lukács, akárcsak III. István nagybátyjaival szemben, úgy Bélával szemben is megtagadta a koronázást.

Béla elnyerte III. Sándor pápa támogatását, aki utasította Lukácsot a koronázásra, miután pedig az erre nem volt hajlandó, kivételes engedélyt adott a kalocsai érseknek, hogy megkoronázhassa a királyt. Az egyház támogatásában és a magyarországi klérus megnyerésében segíthetett az a döntése, hogy még a koronázása előtt megerősítette az 1169-es egyezséget a magyar király és az egyház között. Végül csaknem egy évvel a bátyja halála után, 1173. január 24-én koronázták királlyá.

III. Béla király arcrekonstrukciója (Wikipedia)

A megerősödő királyság

III. Béla uralkodásának első éveit a konszolidáció jellemezte. Géza herceg híveit eltávolíttatta a hatalomból, őt magát bezáratta, Eufrozinát pedig Barancsban, bizánci területen őriztette. 1176-ban segédcsapatokat küldött Mánuelnek a müriokephaloni csatában, amelyben a császár katasztrofális vereséget szenvedett, és amelytől kezdve sokan Bizánc újabb hanyatlását számítják. III. Béla megtartotta a császárnak tett esküjét, ám amikor Mánuel 1180-ban elhunyt, Béla elérkezettnek látta az időt, hogy visszaszerezze azokat a területeket, amelyeket Bizánc még az ő nevében hódított el a Magyar Királyságtól. Sőt, kihasználva a Balkánon a szerb Nemanjidák és a bolgár Aszenidák függetlenségi törekvéseit, olyan távoli területekig jutottak el a hadai, mint Nis vagy Szófia. Ezt részben elősegítette az a tény is, hogy Mánuel özvegye Bélához fordult segítségért Andronikosz császár ellen. Ebben az időben Béla aktív tényezőnek számított a bizánci belpolitikában. Egyes angolszász történeti feldolgozások bizonytalan hitelű görög forrásokra támaszkodva hajlamosak úgy bemutatni III. Béla uralmának korai éveit, hogy Mánuel császár hűbérese volt és adót fizetett neki, amely függőség a császár halálával ért véget, de erre semmilyen forrásunk nincs.

A bizánci konfliktus végül 1185-ben megegyezéssel ért véget: II. Iszaakiosz bizánci császár eljegyezte Béla lányát, Margitot, míg Béla a felesége halálát követően kísérletet tett Mánuel császár 30 év körüli nőrokonának, Teodóra kezének az elnyerésére, ám ezt végül a konstantinápolyi zsinat megakadályozta. Ennek ellenére az egyezmény megszületett, a hódításai egy részét Béla hozományként biztosította Margitnak, így a magyar-bizánci viszony, az olykor fellángoló érdekkülönbségek ellenére is, végig kiegyensúlyozott tudott maradni.

1178-79 során Béla konfliktusba keveredett András kalocsai érsekkel, aki megsértette őt királyi méltóságában. Ezért az érseket kivette a főpapi székéből és megfosztotta jövedelmétől, és így tett az érsek híveivel, például a fehérvári préposttal is, mire III. Sándor pápa kiátkozással fenyegette meg a királyt és meg is büntette. Ám a pápa büntetései alól Lukács esztergomi érsek feloldozta a királyt. A konfliktus végül megegyezéssel zárult, András bocsánatot kért és nyert a királytól, a király pedig mindenkivel kibékülve megerősödve került ki a viszályból.

A III. Béla által megteremtett belső nyugalom lehetőséget biztosított arra, hogy reformokkal erősítse meg a királyságát. Az ő uralma alatt készülhetett el az a jövedelem-összeírás, ami lehetőséget teremt arra, hogy betekintsünk a magyar királyok gazdagságába. Ennek alapján az évi mintegy 23 tonna ezüstre rúgó bevételével a király Európa egyik leggazdagabb uralkodójának számított. III. Béla gátat szabott a 12. századra jellemző folyamatos pénzromlásnak, amely egyre kisebb méretű és egyre kisebb nemesfémtartalmú pénzek forgalomba hozatalával járt, és a vert érmék súlya és nemesfémtartalma is emelkedett. Emellett bizánci mintára rézpénzt hozott forgalomba, amelyek nagy mennyiségben kerülnek elő mind a mai napig. Béla idején jelentek meg a pszeudo-arab pénzek is, amelyeken arab feliratutánzatok láthatók, ami jól tükrözi az uralkodó széleskörű horizontját is.

Szintén III. Béla nevéhez kötődik az oklevéladási gyakorlat elterjedése. Egy 1181-ben kelt okleveléből kiderül, hogy elrendelte az elé kerülő ügyek írásba foglalását. 1185-től pedig felállította az állandó királyi kancelláriát, ahol a kancellár mellett már több állandó jegyző is dolgozott. (A feltételezések szerint ezek egyike lehetett Anonymus, a Gesta Hungarorum szerzője is). Az Árpád-kori okleveles forrásaink 13. században történő dinamikus gyarapodása ennek a rendelkezésnek a folyománya lehet.

III. Béla erősítette fel a ciszterci rend magyarországi megtelepedését is. Öt új monostort, Egrest, Pásztót, Pilist, Szentgotthárdot és Zircet is az ő uralkodása alatt építettek fel királyi kezdeményezésre. Hasonlóképpen támogatta a johannita rendet. 1192-ben elérte, hogy I. László királyt szentté avassák, ami komoly fegyverténynek számított az uralkodó részéről.

III. Béla ábrázolása a Képes krónikában (Wikipedia)

Európai hatalom

Châtillon Ágnes 1184 körül bekövetkezett halála után III. Béla új házastárs után nézett. Bizánci kísérletéről fentebb már írtunk, ezt követően Matildot (vagy más néven Richenzát), Oroszlán Henrik szász herceg lányát, II. Henrik angol király unokáját kérte meg, akik ekkor Angliában tartózkodtak száműzetésben. A királyi unoka kezéért a skót uralkodó is versengett, de Henrik végül egyik házassághoz sem járult hozzá. III. Béla következő jelöltje a francia király nővére, Capet Margit volt, aki a francia király, Fülöp Ágost legidősebb nővéreként komoly presztízsnyereséget jelentett a magyar királynak, miután a házasság létrejött. Igaz, Margit Henrik ifjabb király felesége volt, akinek szült is egy korán elhalt gyermeket, ám megvádolták azzal, hogy viszonyt folytat William Marshallal, Pembroke későbbi grófjával. Már a kortársak is úgy vélekedtek, hogy mindez egyrészt Henrik válási szándékának eredménye, aki nem remélt több gyermeket a feleségétől, valamint kapóra jött Marshall ellenfeleinek is. Ez a folt, valamint Margit esetleges gyermektelensége azonban nem számított az ekkor három életben lévő fiúörökössel rendelkező III. Bélának, a magyar uralkodó a politikai kapcsolatokat tartotta szem előtt. (Imrén és Andráson kívül még egy fia életben volt 1198-ban, aki azonban vélhetően azt követően nem sokkal elhunyt).

1189-ben Magyarország területén vonult keresztül Barbarossa Frigyes császár keresztes serege, miután két évvel korábban Szaladin elfoglalta Jeruzsálemet. Bár a magyar uralkodót kapacitálták a részvételre az újabb keresztes háborúban, nem vállalta azt, bár a keresztet felvette. Az átvonulás zavartalanul zajlott le, III. Béla ellátta a császár népes keresztes hadát és részben ki is egyezett vele, hiszen korábban egymás ellenfelei voltak. Béla Esztergomban, Óbudán és a Csepel-szigeten is vendégül látta Barbarossa Frigyest. Ám a saját politikai érdekeit is megvédte vele szemben: mikor Frigyes Konstantinápoly elfoglalásával fenyegette meg a bizánci császárt, III. Béla jelezte, hogy a lehetséges konfliktusban II. Iszaakiosz pártjára fog állni.

III. Béla felújította a korábbi magyar uralkodók kísérletét arra, hogy beavatkozzon Halics életébe. A Magyar Királyságtól északkeletre elterülő orosz fejedelemség uralkodója, Jaroszláv, elhunyt. Előbb egyik fia, majd annak testvére, Vlagyimir követte, ám őt Lodoméria fejedelme megfosztotta a hatalmától. Vlagyimir Magyarországra menekült, és Béla segítségét kérte. A magyar hadak be is vonultak Halicsba, de Vlagyimir helyett másodszülött fiát, Andrást helyezte a trónra. Vlagyimirt visszahozta Magyarországra, fogságba vetette, uralkodói titulatúrájába pedig ekkoriban vette fel a Halics királya címet. Ám András uralma nem maradt tartós Halicsban: ugyan több kísérletet visszavertek, ám a súlyos adók és a vallási különbségek a magyarok ellen hangolták a helyi elitet. Időközben Vlagyimir megszökött a magyar fogságból, és a német vazallus lengyel fejedelem segítségével elűzték Andrást Halicsból, akinek 1190-ben haza kellett térnie Magyarországra.

III. Béla szobra Baján (Wikipedia)

III. Béla öröksége, halála

III. Béla uralkodása az Árpád-kor királyi csúcsteljesítményének tekinthető, nem véletlenül illette a Nagy melléknévvel egy oklevelében unokája, IV. Béla. Alatta teljesedett ki az a hatalomgyakorlás, amelynek az alapjait még Szent István rakta le, és amely elsősorban a király kezében lévő földbirtokokra támaszkodott. Utódainak viszont már alkalmazkodnia kellett a változó idők viszonyaihoz. III. Béla már 1182-ben megkoronázta a fiát, Imre herceget, aki 1194-1196 között Dalmáciát és Horvátországot kormányozta. Apja tekintélyének köszönhetően 1196-ban akadálytalanul vehette át az ország kormányzását, öccse, András herceg tekintélyes vagyont kapott, hogy teljesítse III. Béla keresztes hadjárat indításáról szóló fogadalmát.

Albericus megemlíti, hogy III. Béla az úrvacsora alatt Kalán püspök keze által halt meg, aki az ostyát méreggel itatta át. Ezt a forráshelyet használta fel Kolozsvári Grandpierre Endre, hogy III. Béla 1196. április 23-án bekövetkezett halálát a magyar királyok ellen elkövetett gyilkosságsorozat részeként mutassa be. Kalánnak látszólag a motivációja is megvolt erre: Imre herceg kinevezése előtt ő kormányozta Dalmáciát. Ám a mérgezés teóriája ellen több érv is felhozható. Egyrészt Albericus évtizedekkel később, és akkor is csak gyanúként, és nem tényként kezelte Kalán mérgezését. Másfelől Kalán pályafutásán egy ilyen tettnek nyomot kellett volna hagynia, ám erről nincs szó: nem lépett fel ellene Imre király és nem találjuk meg őt András herceg támogatói között sem. Amikor ellenfelei megtorpedózzák azt a törekvését, hogy az esztergomi érseki széket betöltse, akkor nem a mérgezés gyanújával, hanem az unokahúgával folytatott vérfertőző viszonnyal érvelnek.

III. Béla egyéb módon is kiemelkedik középkori uralkodóink közül. 1848-ban Érdy János feltárta az uralkodó sírját, így ma a Mátyás-templomban újratemetett király és a felesége, Chatillon Ágnes az egyetlen, akit biztosan azonosítani tudunk a magyar királyok közül. Az antropológiai vizsgálatok szerint III. Béla 190 centiméternél is magasabb lehetett, amivel kiemelkedett a kortársai közül. László Gyula felvetése volt az, hogy a győri Szent László-herma III. Béla arcvonásait tükrözheti. Bár Tóth Endre felvetette, hogy a neki tulajdonított székesfehérvári királysír esetleg nem az övé, hanem Könyves Kálmáné és a feleségéé lehetett, az archeogenetikai vizsgálatok megerősítették az eredeti feltételezést, mivel a király maradványaival együtt egy korábban eltemetett, Árpád-házi rokon is előkerült, akiben vélhetően II. (Vak) Béla királyt tisztelhetjük.

III. Béla sírjának feltárásáról és ennek vizsgálatáról lásd korábbi cikkeinket:

Bebizonyosodott, hogy III. Béla nem finnugor eredetű volt? Amiről a hírek beszéltek, és amiről nem

„Kinek teste a fehérvári egyházban temettetett” – Viták a székesfehérvári királysír azonosításáról

Kanyó Ferenc

Felhasznált irodalom:

B. Szabó János: Háborúban Bizánccal. Magyarország és a Balkán a 11-12. században. Budapest, 2013. Corvina. 131–182. o.

Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest, 2003. Osiris Kiadó. 328–366. o.

Korai magyar történeti lexikon 91–92. o.

Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpádok. Fejedelmek és királyok. Budapest, 2003. Szukits Kiadó 219–241. o.

Makk Ferenc: A 12. század története. Budapest, 1986. Gondolat

Makk Ferenc: III. Béla és Bizánc. Századok (1982) 33–61. o.

Szabados György: Könyves Béla király? Egy székesfehérvári királysír azonosításáról. Alba Regia C Sorozat 44 (2016). 193–204. o.

Ezt olvastad?

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt
Támogasson minket