Jelentés a férjemről – Egy pártfőtitkár feleségének emlékei – Josefa Slánská memoárja

Az 1920-as évek Kelet-Közép-Európájában egy fiatal, tizenhat éves lány és egy huszonnyolc éves férfi megismerkedik egymással egy demonstráción, ahol azonnal egymásba szeretnek. Szerelmük ereje pedig oly elsöprő, hogy minden gátat lerombol, amit a kegyetlenségekben bővelkedő 20. század eléjük gördít: egymás iránti érzett szerelmük erősebb a börtönőrök durvaságánál, a rendszernél, ami titkolózásra és bujkálására kényszeríti őket, erősebb a második világháborúnál is. A sors azonban különösen kegyetlen az évek alatt ifjú házasokká, majd szülőkké váló párral szemben: második kisgyermeküket egy ismeretlen rabolja el tőlük, majd az 1950-es évek sztálinista diktatúrája szakítja el őket egymástól, amikor a férjet koholt vádakon alapuló koncepciós per áldozataként kivégzik. A szerelem azonban a veszteség, a terror, az internálás, majd a száműzetés alatt is összefűzi egymással a párt, noha ujjaikat már nem tudják összefonni az őket elválasztó széles dróthálón keresztül, mikor utoljára láthatják egymást a börtön beszélőjében. A férj kivégzését követően pedig, ha az asszony szívén a mérhetetlen gyász ütötte sebeket nem is tudja begyógyítani a szerelem, enyhíti azt. A nő így hát tollat ragad, hogy papírra vesse az életét… E rövid cselekményleírás akár egy tragikus szerelmi történetet rejtő regény fülszövege is lehetne, azonban ha néhány részletet, például a két főhős nevét is hozzáadjuk, kiderül, hogy a Zpráva o mém muži egy igen komoly, morális kérdéseket is feszegető, nehéz memoár. Hiszen szerzője, Josefa Slánská Rudolf Slánskýnak, Csehszlovákia Kommunista Pártja főtitkárának volt a felesége.

Slánkský aktív kommunistaként a második világháborúban megjárta a moszkvai emigrációt, részt vett a szlovák nemzeti felkelésben, 1946-ban pedig a párt főtitkára lett. Az ebben a pozícióban rejlő erőt az 1948-as hatalomátvételt követően tudta kiaknázni, amikor gyakorlatilag a párt és az ország második embere lett – a hierarchiában előtte csak a párt elnöki pozícióját, illetve a köztársasági elnöki posztot betöltő Klement Gottwald állt. A sors furcsa fintora, hogy a párton belül megbúvó ellenséget leleplező hajszát is maga Slánský indította el Sztálin elvárásainak megfelelően az 1948-as kommunista hatalomátvételt követően, és lett végül annak áldozata. Slánkskýt tizenhárom vádlott-társával együtt az 1952. november 20-tól 27-ig tartó „Államellenes Összeesküvő Központ R. Slánský vezetésével” elnevezésű, koholt vádakon alapuló perben ítélték el. A halálos ítéletet a tizennégy vádlott közül tizenegyre rótták ki, köztük Slánksýra is, három személyt pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. A halálos ítéletet december 3-án hajtották végre.[1]

A történet így már más, árnyaltabb, nehezebb.

A 2018-ban a JOTA és az  Ústav pro studium totalitních režimů gondozásában újra kiadott kötetet az eredeti előszó és a 2018-as utószó, valamint egy rövid interjú mellett három nagyobb részre lehetne felosztani. Az eredeti, 1968-as megjelenés Pavel Kohout cseh-osztrák író által jegyzett előszavát egy rövid, ám nélkülözhetetlen összefoglaló előzi meg Libor Svoboda történésztől, amely történelmi kontextusban helyezi Slánský és felesége személyét, rövid életrajzi áttekintést nyújtva az olvasónak, amely a későbbiek tekintetében jó támpontnak bizonyul. A kötet második részében Slánskýra, illetve a perre, majd a rehabilitációra vonatkozó válogatott dokumentumok olvashatóak 1951 júliusától 1968 áprilisáig bezárólag. A dokumentumok széles palettán mozognak: újságcikkek, tudósítások, beszédek, levelek és a bíróság hivatalos határozatai is szerepelnek a gyűjteményben. Végül, a harmadik rész maga a memoár: Josefa Slánská emlékei, érzései, gondolatai. S mintegy keretbe foglalva a könyvet, a kötet utószavában ismét egy történész, ezúttal Igor Lukes értékeli a visszaemlékezést és mérlegeli az az alapján felmerülő kérdéseket.

Slánská a leendő férjével való találkozása pillanatától kezdve eleveníti fel emlékeit a kötet lapjain. Visszaemlékezése azonban nem pusztán „Ruda” személye és a kommunista pártban, a kommunizmus Csehszlovákiában való felépítésében betöltött szerepe miatt nem szokványos memoár. Az események ugyanis nem egy összefüggő élettörténetként tárulnak az olvasó elé, Slánská inkább képeket villant fel életéből, vagyis az egyes fejezetek történetei közt van, hogy pusztán napok, máskor évek telnek el. Hosszan megemlékezik számára fontos barátokról, élete legnagyobb veszteségeiről, a ma történészeit és a téma iránt érdeklődőket azonban mindez talán nem elégíti ki. Hiszen bár a felvillantott képek révén értékes bepillantás kapható a pár magánéletébe, talán pont a legtöbb kérdést felvető 1945–1948-as és az 1948–1951-es időszakok maradnak tárgyalás nélkül, amikor a család Slánský révén Csehszlovákia második családja volt. Az olvasó tehát tanúja lehet Josefa és Rudolf 1920-as és 1930-as évek nehézségei között való családdá válásának, az 1938-as müncheni egyezményt követő moszkvai emigrációnak, második gyermekük elrablásának, a háború végén a Szovjetunióból való hazatérésüknek, majd néhány évet átugorva  Slánský  letartóztatásának és Josefa ezt követő megpróbáltatásainak. Hogy a család számára legprosperálóbb éveknek a memoárból történő kihagyásának oka Slánská személyes döntése volt, vagy a tény, hogy írásai még a prágai tavasz felszabadult atmoszférája előtt készültek, talán már sosem fog kiderülni. Valószínűleg mindkettő közrejátszhat a memoár ilyen hiányosságában, amelyet végül 1963-ban Pavel Kohout rábeszélésére készített el. Josefa munkájának kiadására azonban még öt évet kellett várni, ekkor a Literární Listy[2] 9–15. számában közölték részleteiben. A prágai tavaszt követő husáki normalizáció miatt azonban a közlés megtorpant, a memoárt teljes terjedelmében csupán 1990-ben adták ki a Svoboda kiadónál. Ugyanakkor 1968-as megjelenését követően Josefa visszaemlékezéseit több nyelvre is lefordították: megjelent angolul, németül, franciául, olaszul és hollandul is.

A történésznek nem feladata a moralizálás, Slánská feljegyzéseit olvasva azonban akaratlanul is felmerül a kérdés: miként gondolkodjunk Josefa helyzetéről, akit kivetett magából az a sztálinista rendszer, amelynek létrehozását maga Slánský aktívan és eredményesen támogatta? Hogyan érezzünk együtt a gyermekeivel együtt nehéz körülmények közé internált, a Ruzyně börtönében[3] megkínzott, évekkel később is az őrök által elkövetett kegyetlenségekkel álmodó asszonnyal, akinek szeretett férje tevékenyen részt vett annak a világnak a felépítésében, amelyben mindez megtörténhetett? De kétségtelenül a Slánský által is épített rendszer tette lehetővé azt is, hogy az internálást követően Slánskát és gyermekeit, valamint nővére családját is 1953-ban száműzzék, illetve hogy fia ekkor ne tanulhasson tovább. Prágába csupán évekkel később, 1955-ben térhettek vissza, bár egykori életüket és annak minőségét ekkor már nem folytathatták. És mindennek ellenére Slánská kitartott férje mellett, a kommunizmusba vetett hite mellett, és mindazért, amin ő és családja keresztül ment a szovjet tanácsadókat és a Státní bezpečnostot, a csehszlovák állmbiztonsági szervezetet tette felelőssé,[4] noha utóbbi kétségbevonhatatlanul a sztálinista diktatúra mintáján kiépülő csehszlovák rendszer oszlopos része volt. A könyv már csak tematikájából adódóan is nehéz olvasmány, ezek a kérdések pedig nem könnyítik meg befogadását és értékelését.

A Zpráva o mém muži műfajából adódóan szubjektív és elfogult nézőpontja, valamint tartalmi hiányosságai ellenére egy nehéz, ugyanakkor értékes munka, ami nem csupán az 1950-es évek csehszlovák sztálinista diktatúrájába nyújt bepillantást, hanem a Slánský házaspár magánéletébe is. E két tényező ötvözete pedig egy egészen új, személyes perspektívából helyezi megvilágításba a Slánský-per ismert eseménysorozatát, illetve a történészi szakma objektivitásától némileg eltávolodva komoly morális kérdések átgondolására invitálja az olvasót.

Bessenyei Vanda

[1] A perről bővebben ld. Bessenyei Vanda: Koncepciós perek Csehszlovákiában 1948 és 1954 között. In Bessenyei Vanda (fordítás és bevezető tanulmány): Források a Slánský-per és mellékpereinek történetéhez. Documenta Historica 102. Szeged, SZTE BTK Történész Diákkör, 2019. 6–10.

[2] A Literární Listy a Csehszlovák Írók Szövetségének hetilapjaként jelent meg 1968-ban. Összesen 26 számot ért meg, valamint hét különkiadást. A főszerkesztők között maga Pavel Kohout is képviseltette magát. A megszállás után, 1971-ben Listy címmel külföldön alapította újra a lapot Jiří Pelikán, majd a bársonyos forradalmat követően, 1990-től az újság ismét Prágában jelenhetett meg. 2003-tól pedig Olomoucban jelenik meg kéthavonta.

[3] A Ruzyně ma Prága második legnagyobb börtöne a Pankrác után. Az 1935-ben épült börtön a szovjet típusú rendszer politikai tisztogatásainak egyik emblematikus színhelye volt: a Slánský-per vádlottjai mellett itt raboskodott például Václav Havel is 1979-től 1983-ig.

[4] Hertl, David – Marková Zuzana: Josefa Slánská. Žena, která neomylně minula pravdu.

Ezt olvastad?

BeszÉLJ! – Hogyan tárjuk fel a családi múltat?

“Nagyanyó azt mondta, mindenkinek van története, és ez a mi történetünk.” - Ez a mondat összefoglalja, miről is szól Tóth

X