Kapitány a hídon – Turbucz Dávid új könyve Horthyról, a tengerésztisztről

Horthy Miklós tengernagy életének megírásával sokan próbálkoztak már. Volt köztük mennybemenesztős-rajongós, szándékoltan elítélős, felületes, katonás és teljesen tájékozatlan.  Volt köztük magyar, német, francia és amerikai szerző. Egyik sem nyújtott, mert nem is nyújthatott teljes képet – mégha az eddig Horthyról megjelent biográfiák némelyikének érdemeit hiba is lenne elvitatni. Ez a sokrétű érdeklődés jelezte és jelzi, hogy a haditengerész és államfő hosszú élete nemcsak a magyar történészi szakma és a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére tarthat számot, hanem a nemzetközi színtéren is fontos lenne bemutatni az egykori kormányzó életét, a lehető legszélesebb forrásbázisra támaszkodva. A sémákba illeszkedő, mégis atipikus karrier az övé: úgy jutott a magasra (a lehető legmagasabbra) tengerésztisztként, hogy egy, a flottafejlesztésben nem különösebben érdekelt birodalomrész (a magyar) állampolgára volt, megelőzött csaknem háromtucatnyi rangidős tisztet, amikor 1918-ban elnyerte IV. Károlytól a k. u. k. Kriegsmarine parancsnokságát – és ez utóbbi posztra korábbi tanulmányi eredményei előremenetele és képességei egyáltalán nem predesztinálták. A haditengerész-karriert pedig megfejelte azzal, hogy átnyergelt a politikára; ez önmagában ugyan még nem rendkívüli a két világháború közti időszakban, hiszen Francótól Pilsudskin át Hindenburgig és Pétainig számos helyen tünedeztek fel obsitos katonatisztek az államhatalom környékén. Horthy azonban minden kétséget kizáróan rendkívüli jelenség volt államfőségének csaknem negyedszázados hossza és a nevével jellemzett rendszer stabilitása okán.

Furcsa módon ezt a pályájával sokakat izgató, ténykedésével ma is közéleti viharokat kiváltó férfiút még nem rajzolta meg a magyar történetkutatás. És nemcsak a teljes körű, alapos Horthy-életrajz hiányzik, hanem a haditengerész Horthy pályájának; élete első ötven évének felvázolása is. A legtöbbet a témában Csonkaréti Károly írt népszerűsítő művében, illetve Paul G. Halpern amerikai haditengerészet-történész volt jószerivel eddig az egyetlen, aki a bécsi levéltárakban őrzött iratokat is felhasználta az otrantói csatáról írott, magyarul is megjelent könyvéhez. Turbucz Dávid a Horthy-kultusz kutatása felől érkezett meg a kormányzó politikus szerepének vizsgálatához: erről szólt doktori dolgozata, majd 2016-ban megjelent, csaknem 500 oldalas monográfiája a katona és politikus személye körül kialakult percepciókról. De írt ismeretterjesztő életrajzot a kormányzóról (2014), megszámlálhatatlan cikket és tanulmányt – és jó reményünk van arra, hogy belátható időn belül szerzője legyen annak a vaskos monográfiának, amely a levéltári és a kiadott források legszélesebb körének felhasználásával, szaktudományos minősítésekkel mutatja be ezt a 89 évet átfogó történetet – nem alaptalan a remény, hogy mondott kötet alatt majd beszakad az asztal.

Turbucz mostani könyve (Horthy Miklós, a haditengerésztiszt) a bécsi archívumokban, magyar kutató által még nem nagyon bolygatott forrásokat feltárva mutatja be a kenderesi földbirtokoscsaládból jövő, nem különösebben tanulásőrült Horthy Miklós pályáját és kezdetben lassú, majd egyre gyorsuló iramú felemelkedését az osztrák-magyar haditengerészetben. Turbucz nem fél tabukat dönteni: beszél Horthy kimondottan gyenge tanulmányi eredményeiről, meglátja a flottán belüli patrónusait (elsősorban Rudolf Montecuccoli tengernagyot), mérlegre teszi a szárnysegédi éveket az idős I. Ferenc József mellett, beszél a sokakat izgató tetoválásról, és arról: mi vezette az uralkodót arra, hogy egy sorhajókapitányt nevezzen ki hadiflottája parancsnokának 1918 elején: megelőzve ezzel 13 sorhajókapitányt (köztük 8 volt évfolyamtársát) és 20 tengernagyot. Horthy ezért ódzkodott is a kinevezéstől, de aztán erősebb volt az uralkodói akarat meg a személyes ambíció, meg az a szokatlan tény, hogy Horthy végülis magyar volt és a magyar politikai elitnek egy kicsit kedvet kellett csinálni a flotta támogatásához.

Ahol Turbucz bátorságot lát hőse életében (például Otrantónál), ott nem habozik azt nevén nevezni, ahol konfabulálást érzékel Horthy emigrációban írt emlékirataiban azt is helyére teszi: tapintatosan, de nagyon határozottan. Ezt a fontos könyvet olvasva, írója is sokat elárul magáról: láthatóan sokszor rosszkedvű lesz a mítoszképzés megtapasztalásától, nem szenvedheti a lódítást, füllentést, hazugságot és nagy szeretettel csap le a pályatársak hibás analíziseire, félreértett forrásaira. Miközben csak Horthyval akart foglalkozni, észrevétlenül maga is a közös haditengerészet szakértőjévé vált: elég magabiztosan mozog a Kobra naszád kondenzátorcsövei meg a torpedóvetők környékén, és minden létező információt kifacsar egy bécsi hivatalos ebéd ültetési rendéből.

Már most bizonyosnak tűnik, hogy Turbucz Dávid kezében a Horthy-életrajz jó kezekben lesz.

Ablonczy Balázs

Ezt olvastad?

Az apokalipszis éve – Ablonczy Balázs: Az utolsó nyár

Idén késő tavasszal jelent meg a nemrég ötvenedik születésnapját ünneplő történész, Ablonczy Balázs új kötete, „Az utolsó nyár – Magyarország,

X