„Király légy bár, jöjj és reszketve nézz!” – Egy amerikai benyomásai a Memento Parkról

Mondhatnám úgy is, hogy illő volt egy rendkívül rideg őszvégi napon ellátogatni a Memento Parkba. Akik esetleg nem ismerik, ez a Park azokat a szobrokat őrzi, amelyeket Magyarország kommunista időszakában állítottak, majd a rezsim bukása után eltávolítottak a közterületekről. A közeledő tél már megölte a parkban található zöld növények nagy részét, ami a hanyatlás kísérteties hangulatát kölcsönözte a helynek. A park közepén csillag alakban elhalt, feketéllő fűre bukkantam, és azon morfondíroztam, vajon ez a pusztuló fűfolt találóbb-e a színes vörös virágoknál, amelyek általában a csillagot alkotják.

Stephen Sholl a Virginia Tech Egyetem mesterképzésének végzős hallgatója. A Hungary Foundation és Mathias Corvinus Collegium Budapest Fellowship Programjának junior fellowként a Nemzeti Emlékezet Bizottságánál végez kutatásokat. Írását a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Újkor.hu együttműködésének keretében közöljük.

Ahogy a számtalan, kommunista érából származó szobor között sétáltam ebben a szabadtéri múzeumban, a park szimbolikája egészen nyilvánvalóvá vált. A Memento Park sétára kijelölt ösvényei három egymásra helyezett ∞ [a végtelen matematikai jele – a szerk.] szimbólumot alkotnak. Mint az idegenvezető rámutatott, ezt úgy tervezték, hogy szimbolizálja a magyarországi kommunista rendszer örökkévalónak tűnő természetét. Pár méterenként új szobor bukkant föl, amely a Magyar Népköztársaság „hőseit” ábrázolta. Gazdag gyűjtemény a szovjet katonáktól Marxon és Leninen át az eszményített munkásig; a sztálini időszak nagyszabású realizmusától kezdve a kommunista elnyomás későbbi korszakainak modernebb és elvontabb ábrázolásmódjáig.

Nehéz volt beleélnem magam abba, hogy milyen érzés lehetett ilyen szobrok árnyékában élni, ahogy nem volt könnyű felfogni azt a hétköznapi rettegést sem, amelyet ezek a szobrok képviseltek. Bár a rezsim, amely ezeket állította, már régen letűnt, a szobrokból még mindig baljós félelemérzet árad. Feltűnően hasonló érzés volt, mint amikor Nürnbergben sétáltam a Harmadik Birodalom üres kongresszusi központjában. A rezsim már halott, el is temették, de az épület hátramaradt. Talán pont a szobrok által felidézett, önmagáért beszélő hangulat az oka annak, hogy az ösvényen nincsenek elhelyezve táblák vagy kiírások. A Memento Park a szobrokon és a park kialakításán kívül kevés kommentárral szolgál. A szobrok lecsupaszítva állnak ott, akárcsak a hozzájuk kötődő hazugságok és a hatalom hamis érzete az európai kommunizmus 1989-es teljes összeomlása óta.

A park leglenyűgözőbb szobra nem meglepő módon Sztáliné. A park többi szobrával ellentétben ez a szobor nem eredeti, hanem reprodukció, azonban nem az eredeti ép szobor mása ez, hanem azt az állapotot rekonstruálták, amibe az 1956-os forradalom során került. Azon a pár napon át, amíg a bátor szabadságharcosok kezükben tartották Budapestet, Sztálin szobrát ledöntötték, és csak csizma maradt meg e bálványból. Ez a szobor képviseli az egész parkot, amit a zsarnokság bukásának szenteltek. Egyetlen szimbólum sem olyan nyilvánvaló, mint Sztálin lábbelije. Csizmája egyszerre kelt rémületet a nézőben, tudván, hogy e szimbólum mit képviselt annak idején, és megkönnyebbülést, hiszen a mögöttes tartalom végül megbukott.

A Memento Parkról alkotott benyomásom záróakkordjaként ajánlom e helyet minden magyar és nem magyar ember számára, s közben hadd idézzek Percey Shelley Ozymandiás című verséből. A parkban tett sétám során jutott eszembe e költemény, ami egy olyan utazót ábrázol, aki egy halott zsarnok szobrára lel.

Egy messzi vándor jött, ki ős romok
Felől regélt: A pusztán szörnyü két
Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
Lep egy kőarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok,
S vad szenvedélye még kivésve ég
A hűs kövön, bár, mely véste, a kéz,
S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
“Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
Nevem Ozymandiás, urak ura.”
Más semmi jel. A roppant rom körül
Határtalan szélesre s hosszura
A holt homoksík némán szétterül.
(Tóth Árpád fordítása)

Írta: Stephen Sholl
Fordította: Surjányi Dávid

A borítókép forrása: Memento Park sajtófotó

Ezt olvastad?

Beszámoló a Sors mint tapasztalat (1945–1989) című műhelykonferenciáról

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia társrendezésében 2023. május 18–19-én

X