Kulturális transzferek – Német porcelánfestők Herenden az 1920-as években

A két világháború között, különösen az 1930-as évek második felében több tízezer magyar mezőgazdasági idénymunkás dolgozott Németországban. Kevésbé ismert azonban hogy ezzel egyidőben a munkaerővándorlás, ha kisebb mértékben, de fordított irányban is működött. Míg Németországba elsősorban a mezőgazdasági munkások, addig Magyarországra főként speciális tudással rendelkező németországi és csehszlovák állampolgárságú német munkavállalók érkeztek.

A statisztikai adatokon kívül ma már keveset tudni ezekről az emberekről, jó ha néha egy-egy névjegyzék, netán önéletrajz előbukkan valamelyik közgyűjteményből. Az pedig kifejezetten ritka, hogy történeteiket arcokhoz tudnánk kötni.

Ilyen egyedi kivételnek számítanak a meisseni porcelánfestő, Hans Damme fotói, aki többedmagával 1923 tavaszán érkezett a Herendi Porcelángyárhoz. 1923 és 1925 között hivatalosan huszonnégy német származású vendégmunkás dolgozott hosszabb-rövidebb ideig Herenden. Közülük tizenháromnak nemcsak a nevét, de fontosabb adatait is ismerjük. Hatan az Osztrák-Monarchia felbomlása után Csehszlovákiához került Szudéta-vidékről, míg öten Németországból keleti feléből érkeztek a magyar vállalkozáshoz.

Az első háborút követő közép-európai békerendszerek egy jól működő gazdasági struktúrát vágtak ketté, hiszen számos helyen alapanyag-lelőhelyek, a gyárak valamint a megrendelői körök, útvonalak kerültek az új államhatárok két oldalára. A politikai és gazdasági változások súlyosan érintették Európa porcelánipari központját, a német és csehszlovák határ mentén fekvő, üveg- és porcelánipari háromszöget. A Bayreuth, Karlsbad (Karlovy Vary) és Pilsen (Plzen) között fekvő határmenti területen több száz vállalkozás működött, több tízezer családnak adva munkát és megélhetést. Az első világháború alatt, majd az impériumváltások okozta bizonytalanság illetve a fogyasztás visszaesés miatt jelentősen csökkent az üveg- és porcelán iránti kereslet, ezzel együtt pedig több tízezren veszítették el állásukat.

Ezekben az években a munkanélküliség, a súlyos szociális viszonyok miatt általánossá váltak a bérmozgalmak és sztrájkok a határ mindkét oldalán.  1922-ben Bajorországban például 214 gyárban közel 115 ezer, míg 1924-ben 138 gyárban majd 40 ezer munkás sztrájkolt. A csehszlovák oldalon a nemzetiségi ellentétek miatt még feszültebb volt a helyzet. A legnagyobb porcelánipari konszern, az EPIAG alkalmazottai 1924 őszén hatalmas sztrájkot tartottak Karlsbadban és környékén

Ugyan a sztrájkokban résztvevők száma folyamatosan csökkent, azonban a munkavállalók életkörülményei az infláció és a kevés munkalehetőség, az alacsony fizetések miatt csak az 1920-as évek második felére kezdett javulni.

Ennek következtében nagyszámban próbáltak szerencsét német munkások külföldön, így kerültek Herendre Hans Dammeék is. A tizenhárom többségében húsz és harminc év közötti, nőtlen porcelánfestő olyan munkahelyeken dolgozott korábban, mint a bajorországi Nyphemburg vagy az altrohlau-i Victoria Porcelángyár. Itt létük alatt egyszerre érezhették magukat otthon a döntően németek által lakott faluban, viszont alkalmazásukkal éppen a vendéglátók, a helyi porcelánfestők maradtak munka nélkül. A kezdeti, kisebb súrlódások ellenére többségük, akár 5-6 évig is a vállalat alkalmazásában maradt és aktív tagja lett a falu közösségének. Az Osztrák-Magyar Monarchia határvárosában, Asch-ban (Aš) született Richard Roth például egyik alapítója volt a herendi futballcsapatnak, míg az elbogeni-i (Loket) születésű Walter Waldmann és grassett-i születésű Albert Keilwerth a nagy német és csehországi gyárakban szerzett tudásuknak köszönhetően a legjobb festőnek számítottak ezekben az években. Érdekes, hogy éppen a fényképeket tulajdonló Hans Dammeről nem tudunk semmit, viszont a huszonnégy munkavállaló közül egyedül az ő arcképe maradt meg az utókornak.

A magyar belügyi rendelkezések értelmében a külföldi honos, jelen esetben német és csehszlovák állampolgároknak 1930-ban el kellett hagyniuk Herendet, azonban hatásuk a minta- és motívumkincsek alakításában, ha névtelenül is, de örökre nyomot hagyott.

Felhasznált irodalom

Volker Hertwig: Kleine wirtschafsgeschichte zur porzellanindustrie in Nordostbayern. In: Wolfgang Schilling (Hgst): Leben für das weisse Gold. Arbeit und Alltag der Porzelliner 1920‒1970. Selb 1995.

Szűts István Gergely: A Herendi Porcelángyár története a 20. század első felében. Doktori disszertáció, PPKE-BTK, Budapest 2017.

Szűts István Gergely

Ezt olvastad?

Az örök primadonna: Maria Callas

Maria Callas azt jelenti a zenés színháznak, mint Picasso a festészetnek vagy Shakespeare a drámairodalomnak: még annak is van némi

X