Lőcse felemelkedése a kezdetektől a 14. század közepéig

Lőcse alapításának történetét elsőként a 15. századi Szepesszombati Krónikában jegyezték le, amelynek elbeszélését – hol kibővítve, hol kivonatolva – a teljes kora újkori szepesi krónikairodalom átvette. A hagyomány szerint a szepesi szászok a Menedékkőre húzódva vészelték át az 1241–1242. évi tatárjárás pusztítását, majd a veszély elmúltával maguk mögött hagyták a kopár és terméketlen szirtet, s áttelepültek egy gazdagon termő, tölgyesekkel borított helyre, ahol megalapították Lőcse városát. A történet hitelét ugyanakkor súlyos anakronizmusok terhelik. Amennyiben az egykorú forrásokat nézzük, Lőcse nevével első alkalommal Almás falu 1249. évi határjárásában találkozunk, amelyben említik a városba tartó nagy utat. 1271-ben ugyanakkor, midőn V. István privilégiumban rögzítette a szepesi szászok kiváltságait, Lőcse a szász provincia fővárosaként (civitas provincie capitalis) immár a Szepesség egyik központi településeként tűnik fel. Noha a város kialakulása és korai története homályba vész, a fennmaradt források lehetőséget nyújtanak felvázolni, miként alakultak ki a régióban betöltött központi szerepkörei.

Lőcse az Árpád-kori oklevelekben Szemenye néven ismert Lőcsei-hegység tágas déli völgyében jött létre, a hegyekben eredő Lőcse-patak mentén. A város neve a víznévből származik, amely az ősszláv lěvъ szóra vezethető vissza, s melléknévként bal, bal oldali jelentéssel bír. Mindez magától értetődően arra a földrajzi helyzetre utal, hogy a patak bal oldalról torkollik a Szepesség térszerveződését alapvetően meghatározó Hernádba. A Szepesség területére a tatárjárás után beköltöző szászok kiváltságait az 1250-es évektől emlegetik forrásaink, majd miután társadalmi és politikai jelentőségük a következő két évtizedben felértékelődött, V. István király 1271-ben kiváltságlevélben rögzítette helyzetüket. A privilégium azon pontja, amely szerint a szász közösség választott bírája és a szepesi ispán kizárólag Lőcsén ítélkezhettek a szászok felett, minden bizonnyal már egy bevett gyakorlatot rögzített, amely a megelőző évtizedekben alakult ki.

A szepesi szászok első név szerint ismert ispánja, Lengvárt fia Goblin első alkalommal 1257-ben tűnik fel a méltóságban. Egy évvel később IV. Béla király négy ekealjnyi földbirtokot adományozott neki a Hernád völgyében fekvő Nádasd faluban az aranyadók jogán, majd 1263-ban az uralkodó egész Nádasdot Goblinnak adta, de immár a szászok joga szerint. Ez utóbbi adománylevelet 1319-ben írta át és erősítette meg a szepesi káptalan Goblin hasonnevű fia kérésére, akit szokatlan módon az „írnok falvá”-ból valóként említenek (Goblinus filius quondam Goblini de villa Scriptoris). A foglalkozásnév az idősebb Goblinra utal, aki a szepesi káptalan 1271. évi oklevelében scriptorként tűnik fel mint fogott bíró, s egy 1341. évi oklevélből azt is tudjuk, hogy Lőcse írnoka volt a 13. században.

Bár a rendelkezésre álló források nem elegendőek ahhoz, hogy Goblin életútját részletesen felvázolhassuk, példáján keresztül tetten érhető, hogy Lőcse polgársága már az 1250-es években vezető szerephez jutott a szász közösségben. Noha a város centrális fekvésének köszönhetően kiválóan alkalmas volt arra, hogy a Szepesség egyik meghatározó településévé lépjen elő, nem valószínű, hogy a szászok tudatosan fővárosukként alapították volna Lőcsét, amint azt a hagyomány fenntartotta. Sokkal valószínűbb, hogy a szász törvényszék a közösség vezető tisztségeit megszerző lőcseieknek köszönhetően honosodott meg a városban. A szász közösség életében betöltött központi funkcióknak köszönhetően a település már fejlődése legkorábbi szakaszától kezdve döntően német jellegű volt. 1314–1315. évi oklevelekben bizonyos Dénes lőcsei polgár magyar ragadványnévvel szerepel (Dyonisius dictus Magar), s ez a következetes megkülönböztetés ugyancsak utalhat arra, hogy a település lakossága túlnyomó többségében német ajkú volt.

A Goblin írnoki hivatalára vonatkozó adatok bizonyítják, hogy Lőcsén már a 13. század második felében számolhatunk városi írásbeliséggel, aminek azért van nagy jelentősége, mert az önkormányzat legrégibb ismert kiadványa csupán 1407-ből maradt fenn. A Szepesszombati Krónika elbeszélése szerint 1332-ben tűzvész pusztított Lőcsén, amely során rengeteg régi okmány hamuvá lett, ami részint megmagyarázza a korai időkből származó dokumentumok hiányát. A városi írásbeliség kezdetei bizonyosan összefüggenek a szász törvényszék működésével, hiszen a szász közösség Lőcsén tartotta gyűléseit, s értelemszerűen itt foglalta írásba a különféle ügyekben tett rendelkezéseit. A menedékkői karthauzi monostor 1299. évi alapítólevelének méltóságsorában Gottfried ítélőmester (protonotarius) nevével is találkozunk, s amennyiben a várossal északkelet felől szomszédos völgyben kialakult, a szász falvak 1317. évi lajstromában Lőcse tartozékaként feltüntetett Gottfriedfalva az ő nevét őrizte meg, úgy joggal gondolhatjuk, hogy maga is lőcsei polgár volt.

A város polgárságából az Árpád-kor végén „Nagy” Helbrand emelkedett ki, aki 1294–1298 között a szászispáni méltóságot is betöltötte, ugyanakkor politikai szerepvállalása ekkor már több évtizedes múltra tekintett vissza. Még V. István királytól nyerte adományba a Lőcse keleti szomszédságában fekvő Kolcsót, méghozzá nemesi jogon. 1284-ben IV. (Kun) László megerősítette apja adományát, s oklevelében a nagy (magnus) megnevezéssel illette hívét. 1293-ban III. András újfent megerősítette Helbrandot Kolcsó birtokában, s szolgálatai közül kiemelte azon érdemét, hogy koronázása után teljes rokonságával elébe ment Kassára és mint természetes urát (dominus naturalis) a Szepességbe vezette. Az utolsó Árpád-házi király 1290. július 23-án lépett trónra, majd az ősszel országjárásra indult, minek során szeptemberben Budáról Esztergomon keresztül Zólyomba vonult, október 17-én azonban már a Kassa melletti Abaújszinán, október 23-án pedig immár Eperjesen adott ki oklevelet. Az uralkodó ezt követően érkezett a Szepességbe, ahol hosszabb időt, legalább egy hónapot töltött, minthogy november 2-án Olasziban, november 29-én pedig Szepesvárott bocsátott ki oklevelet. Hogy Helbrand milyen előzmények után került kapcsolatba az új királlyal mindössze pár hónappal a koronázás után, nem derül ki a forrásokból, a király itineráriuma alapján ugyanakkor megállapítható, hogy legalább két-három hetet, de nem kizárt, hogy akár másfél hónapot töltött az uralkodó kíséretében, s ez idő alatt elmélyíthette kapcsolatait András környezetében. Érdemes megjegyezni továbbá, hogy a kiváltságos szászoknak mind Kassán, mind Eperjesen komoly súlya volt, így az, hogy Helbrand az út ezen szakaszára csatlakozott a király kíséretéhez, a lőcsei szászok és a jelentős észak-magyarországi városok német ajkú polgársága között fennálló kapcsolatokra is utalhat.

Bizonyos, hogy Lőcse vezető polgárai kezdettől fogva részt vettek a kereskedelemben, ezt bizonyítja, hogy a fentebb már emlegetett idősebb Goblint egy 1306. évi oklevél lőcsei kereskedőnek (mercator) nevezi. A város árucserében való részvételét elősegítette a Szepesség úthálózatában elfoglalt pozíciója. Az Észak-Magyarországot kelet-nyugati irányba átszelő főút Eperjes felől érkezett a Szepességbe, majd az ispáni várat maga mögött hagyva Lőcsére ért, ahonnan Csütörtökhelyen keresztül Poprád szász faluba vezetett, s a Poprád felső folyása mentén haladt tovább keletre, a Liptói-medence felé. A város déli határában nyíló völgykapun kiinduló út a Lőcse-patak vonalát követte, majd onnan délnyugat felé fordulva Iglónál lépett át a Hernádon, s haladt tovább a hegyek között a Rozsnyói-medence és a gömöri részek irányába. Ezeket az utakat már az 1250–1260-as évek határjárásai is többször említik. Északi irányban a hegység szűkebb völgyei között haladt egy út, amely a középkorban Lublónak nevezett Jakubjánka-patak forrásvidékétől annak vonalát követve jutott el északon Lublóig. Ez utóbbi útvonal jelentősége a Poprád menti település fejlődésével párhuzamosan a 14. század elején értékelődött fel.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Lengyelországba tartó kereskedelmi- és hadiút a Poprád vonalát követte, így Lőcse a távolsági kereskedelembe csupán közvetett módon kapcsolódott be. Hogy a város mégis nagyobb hasznot húzhasson a nemzetközi árucseréből, I. Károly 1321-ben lerakati jogot adományozott Lőcsének, amelynek értelmében a külföldi kereskedők a városba érkezve kötelesek voltak áruikat két hétre kihelyezni és áruba bocsátani, s csak ezt követően folytathatták útjukat, avagy térhettek vissza hazájukba. Az oklevél szerint az uralkodó Hannus szászispán kérésére ruházta fel a várost e nagy jelentőségű kereskedelmi kiváltsággal, s mivel 1319. és 1320. évi oklevelekből tudjuk, hogy Hannus maga is lőcsei polgár volt, tetten érhető a lőcsei elit tudatos törekvése a város árucserében betöltött pozícióinak erősítésére. Annak köszönhetően, hogy a király támogatta a polgárság célját, megnyílt az út, hogy Lőcse a vidék meghatározó kereskedelmi központjává váljék. A helyi vásárokra ezt követően az első adat 1339-ből ismert, amikor Lőcse keddi hetipiaca háromvásáros kikiáltás helyszíneként tűnik fel.

A fejlődés maga után vonta, hogy Lőcsének szembe kellett néznie olyan erőkkel, amelyek a polgárok gazdagságának és a város jelentőségét megalapozó politikai és gazdasági jogok elbitorlására törekedhetnek. Lőcse még a Károly-kori konszolidáció idején szembe került a helyi nemesek javait akár erőszakkal is elbitorló Druget Vilmos szepesi ispánnal. Vilmos 1330. évi végrendeletéből tudjuk, hogy – ismeretlen előzmények után – királyi utasításra elfogatta János lőcsei városbírót, s házából elhordatta ingóságait, amivel 40 márkás kárt okozott. Lelkiismerete megnyugtatásáért az ispán 150 márkát biztosított János bírónak, amiből 90 márkát maga adott meg neki, 60 márkát pedig a szomolnoki bánya jövedelmeiből kötött le számára.

A 14. század közepén a város immár a rivális szász településekkel szemben kényszerült megvédeni jogait. I. (Nagy) Lajos kivonatosan ismert 1364. évi ítéletlevele szerint hat évvel korábban, tehát 1358-ban a szászok egy csoportja megkísérelte áthelyezni a közösség törvényszékét Lőcséről Csütörtökhelyre, s Lőcse elkobzott kiváltságleveleit ugyancsak Csütörtökhelyre vitték. Az ügy részletei nem ismertek, ugyanakkor bizonyos, hogy Csütörtökhely nem csupán a szász közösségben betöltött központi funkciókat kívánta elbitorolni Lőcsétől, hanem a régió gazdasági életében betöltött szerepét is át kívánta venni. Csütörtökhely jelentősége a település útcsomóponti jellegéből fakadt. A Szepesi-medencét kelet-nyugati irányban átszelő nagy út Lőcsét maga mögött hagyva Csütörtökhelyre, majd Poprád szász faluba haladt tovább. Erről az útról Csütörtökhelynél ágazott le délkelet felé egy összekötő út, amely a Hernád menti Iglóra tartott, s ily módon Csütörtökhely kapcsolatot biztosított a folyók vonalát követő, elsődleges jelentőségű utak között. Ezen felül Csütörtökhelytől délnyugat felé indult az az út, amely a Hernád káposztafalvi átkelőjén átlépve Gömör vármegyébe, Dobsinára vezetett; továbbá a településtől északra indult egy megyei út, amely Leibicen keresztül Késmárkra tartott, elérve ott a Poprád menti távolsági utat. Noha fekvésének köszönhetően Csütörtökhely talán még alkalmasabb is lehetett volna arra, hogy megfelelő gazdasági jogosítványok birtokában jelentős résztvevője legyen a régió kereskedelmi életének, s az sem kizárt, hogy a Csütörtökhelyre vezető útvonalak mentén fekvő kisebb szász falvak támogathatták a város ezirányú törekvéseit, azok végül nem értek célt. Lajos király ugyanis Lőcse pártjára állt, s megerősítette mind a szász közösségben betöltött politikai vezető szerepét, mind a kereskedelmi jelentőségének alapját képező lerakatjogát.

Lőcse polgársága tehát már a 13. század közepén vezető szerepre tett szert a Szepességbe települő kiváltságos szász közösség életében, amit az 1271. évi privilégium szentesített. A szász törvényszék működése elősegíthette további központi funkciók kialakulását, s bár a kereskedelem már kezdettől fogva fontos szerepet játszhatott a város életében, a távolsági árucserében csupán a 14. század első felében szerzett vezető pozíciót, a polgárság tudatos törekvése nyomán és a királyi hatalom támogatásának köszönhetően. Noha az Anjou-korban elemi csapások és külső politikai erők egyaránt veszélyeztették a fejlődést, Lőcse a viszontagságokat leküzdve sikeresen szilárdította meg politikai és gazdásági vezető szerepét a Szepességben.

Galambosi Péter

Ajánlott irodalom

Demkó Kálmán: Lőcse története I. Jog-, mű- és művelődéstörténeti rész. (A Szepesmegyei Történelmi Társulat Millenniumi Kiadványai V.) Lőcse 1897. (különösen 145–153).

Fekete Nagy Antal: A Szepesség területi és társadalmi kialakulása. Bp. 1934. (különösen 181–184.).

Suchý, Michal: Dejiny Levoče I. Kosice 1974. 47–128.

Rábik, Vladimir: Levoča. In: Lexikon stredovekých miest na slovensku. Martin Štefánik – Ján Lukačka a kol. Bratislava 2010. 252–262.

Hunyadi Sándor – Kádas István – Weisz Boglárka: Lőcse. In: Via Mercatoria térkép

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X