Indiánvédő jezsuiták – A misszió (1986)

A misszió (The Mission) című brit dráma 1986-ban készült, Roland Joffé rendezésében, Robert De Niro, Jeremy Irons és Liam Neeson főszereplésével, valamint Ennio Morricone zenéjével. Az alkotás számos díjat söpörhetett be, köztük a legjobb rendezésnek járó Oscar-díjat. A Vatikán 1995-ben összeállított egy listát a „45 legnagyobb filmről”, amelyet a vatikáni álláspont szerint valaha készítettek. Az 1995-ben készített listán A misszió olyan alkotásokkal szerepel együtt, mint az Andrej Rubljov (1966), Az Aranypolgár (1941), a Ben Hur (1959), A párduc (1963) vagy a Gandhi (1982). Érthető, hogy a Vatikán respektálta a filmet, hiszen a film hősei jezsuita szerzetesek, akik életüket adják a védelmezett indiánokért, így halálukkal tanúságot tesznek a jézusi emberszeretetről. Okkal gondolható, hogy az 1980-as évek latin-amerikai változásai is meghatározták a film fogadtatását: a hivatalos katolikus körök egyszerre viaskodtak a katonai diktatúrákkal (amelyek ebben az évtizedben buktak meg) és a marxizmussal.

(Forrás: imdb.com)

A Gustavo Gutiérrez dominikánus szerzetes és teológus, valamint Juan Luis Segundo és Jon Sobrino jezsuita szerzetesek nevéhez kötődő felszabadítási teológia válasz volt a latin-amerikai tekintélyelvű földesúri és katonai diktatúrákra (ezeket szokás gyakran „latin” vagy „trópusi fasizmusoknak” is nevezni), a katolikus teológia és a marxizmus összeegyeztetése jegyében. A felszabadítási teológia nagy hangsúlyt helyezett az őslakosság elnyomásának felszámolására. A gyarmati múltból megőrzött kasztosodott társadalomban a „fehér” és mesztic (fehér-indián) elit és középosztályok egyaránt megvetették az indiánokat, noha sok országban (Bolívia, Peru, Guatemala) ők tették ki a többséget.

Az 1980-as években az őslakos érdekvédő mozgalmak egyre aktívabbak lettek, és az indigenismo (indiánvédő populizmus), amely egyaránt szembeszállt fehér és mesztic, jobb- és baloldali rezsimekkel, a reneszánszát élte. Az indián mozgalmak felvették a fegyveres harcot a népirtást elkövető „trópusi fasiszta” rendszerek ellen (pl. Guatemalában) és baloldali, államosító rendszerek ellen is (Nicaraguában). Világos volt, hogy az indián lakosság kulturális jogait, önrendelkezését, valamint a földközösség-tulajdon védelmét magában foglaló latin-amerikai társadalmi igazságosság gondolata merőleges az Európából átplántálni kívánt, hagyományos bal-jobb tengelyre.

Mindezeket figyelembe véve A misszió ráérzett a korszellemre. Ugyanakkor A misszió nem anakronisztikus alkotás, végig megmarad a klasszikus történelmi film keretében. Bemutatja a 18. századi spanyol és portugál világbirodalmak működését, az egyház és az állam korabeli ellentétét egy maroknyi emberközösség – jezsuiták és indián pártfogoltjaik – életén keresztül. Mindezt úgy teszi, hogy lehet azonosulni mindegyik oldal érveivel, még ha nyilvánvaló is, hogy az alkotók szimpátiája a megtámadott (jezsuita és indián) oldalé. Hogy nem egyszerű a konfliktus, arról később lesz szó. Lássuk először a történelmi hátteret!

(Forrás: imdb.com)

Mi is a film alapja? A 18. században a dél-amerikai spanyol és portugál gyarmatbirodalmak határán, a mai Paraguay területén jezsuita misszionáriusok telepedtek meg, hogy az esőerdővel borított területen hirdessék a katolikus hitet a gyűjtögető, vadászó-halászó őslakosok között. A missziókban élő jezsuita atyák letelepítették a guarani indiánokat, megtanították őket a földművességre, a szövés-fonásra, a fafaragásra és a művészetekre, iskolákat alapítottak számukra, és – ha áttételesen is – hozzájárultak a gyarmatosítókkal szembeni öntudatuk növekedéséhez.

Nem a hittérítők voltak az egyetlen „fehér emberek”, akik bemerészkedtek a kígyóktól, pókoktól, hangyáktól hemzsegő, párás esőerdőbe. Más „fehérek” is megjelentek, akik éppolyan elszántak és rendíthetetlenek voltak, mint a hittérítők, ám őket dicstelen szándékok motiválták: a rabszolgavadászok. Elhurcolták a guaranikat, köztük a keresztény hitre térteket is. A jezsuita atyák missziós telepei voltak azok a helyek, ahol az őslakosok biztonságban élhettek. A tilalomfaként szolgáló missziók csípték a rabszolgavadászok és a velük összefonódott hivatalnokok szemét, és csak az alkalomra vártak, hogy bosszút álljanak a láb alatt lévő misszionáriusokon.

Nem a jezsuiták voltak az egyetlenek, akik kritizálták a gyarmatosítókat az őslakosokkal való bánásmód miatt. A 16. században Bartholomé de las Casas és Antonio de Montesinos dominikánus szerzetesek felléptek a spanyol konkvisztádorok (hódítók) kegyetlenségei ellen, a ferencesek pedig gyónási sztrájkba léptek: nem voltak hajlandók meggyóntatni addig a konkvisztádorokat, amíg nem változtatnak viselkedésükön az indiánokkal szemben. A szerzetesek elérték, hogy az 1542-es ún. Új Törvények megtiltották az indiánok rabszolgaságát. Más dominikánus szerzetesek, mint Alonso de Montúfar, felemelték szavukat az afrikaiak rabszolgaságba taszítása miatt is. Ez a gyengék, elesettek melletti politizáló kiállás mai napig jelen van a latin-amerikai katolikus egyházakban.

(Forrás: imdb.com)

A missziók kérdése összefonódott a nagyhatalmi érdekellentétekkel. A 18. században Spanyolország tiltotta az indiánok rabszolgaságát, Portugália azonban nem. A mai Paraguay a spanyol és portugál birodalmak végvidékén feküdt. Két konfliktus ért össze: a határ kérdése és a missziók kérdése. A kétféle birodalom eltérő indiánpolitikája miatt a jezsuiták számára nem volt érdektelen, hogy missziós telepeik a képlékeny határ melyik oldalára kerülnek (máskülönben a határnak nem lett volna szerepe a sötét dzsungellel, félelmetes vízesésekkel borított területen).

Mindezt még tovább bonyolította egy harmadik probléma: Sebastião José de Carvalho e Melo, Pombal márkija, Portugália első minisztere, aki a király helyett irányította az országot, ellensége volt a jezsuita rendnek, amelyben a királyi hatalom esküdt ellenségét látta. A kisnemesi születésű, ám I. József portugál király által a főrendek sorába emelt Pombal eltökélt volt abban, hogy Portugáliát a felvilágosult abszolutizmus eszközével kirántsa az Angliához és Franciaországhoz képest elmaradott helyzetéből. Előbb külügyminiszterként szolgálta királyát, majd 1756-ban I. József kinevezte első miniszterré. Pombal nemcsak Lisszabont építtette újjá romjaiból az 1755-ös pusztító földrengés után, hanem reformjaival teljesen át kívánta alakítani Portugáliát. A mi II. József királyunkhoz hasonlóan a türelmetlen ész vezette politikáját. Természetes, hogy az ambiciózus első miniszter rengeteg ellenséget szerzett. Pombal az egyház hatalmában, s különösen a pápának alárendelt jezsuita rendben látta minden viszály és cselszövés okát, minden reformellenes nemesi összeesküvés irányítóját. A miniszter leginkább ellentmondásos tette a jezsuita rend kiűzése volt 1759-ben. Az ürügyet egy a király elleni 1758-as merénylet szolgáltatta, amelybe a pombali titkosrendőrség belekeverte a jezsuitákat is. Egy – nem bizonyítható –, s főleg az első miniszter bírálói által terjesztett elmélet szerint Pombal keze volt a merényletben, egy nagy mesterterv részeként: így kívánt okot kreálni a jezsuiták lejáratására és a nemesi ellenzék megsemmisítésére.

(Forrás: imdb.com)

Ekkor már gazdag irodalma volt a jezsuita-ellenességnek Európában, köszönhetően részben protestáns szerzőknek, részben a felvilágosodás híveinek, például Voltaire-nek (emlékezetes lehet, hogy a Candide, avagy az optimizmus című művében gúnyolta a paraguay-i jezsuita missziókat, az indiánok elnyomásával és képmutatással vádolva az atyákat). Eszerint a jezsuiták nemcsak a pápa ügynökei, hanem kifinomult diplomáciájuk, katonás szervezettségük révén megkérdőjelezik az uralkodók és az állam hatalmát, sőt világuralomra, a számukra ellenszenves uralkodók félreállítására törnek. Praktikusabb okai is voltak a portugál jezsuita-ellenességnek, amelyet A misszió ábrázol: a jezsuita telepek útját állták a rabszolgavadászoknak, és a rendben tartott, fejlett gazdálkodású missziók üzleti konkurenciát jelentettek a gyarmati áruk kereskedelmében az állam számára. Márpedig Pombal monopol-társaságokkal próbálta fejleszteni a gyarmati kereskedelmet.

Hogyan ábrázolja a film a jezsuita-ellenesség érveit? A misszió alapvetően az indián önrendelkezés–elnyomás, szabadság–rabszolgaság ellentétpárok keretében értelmezi a jezsuita rend és a portugál állam konfliktusát. A pombali politika csak egy jelenetben kerül szóba. Altamirano bíboros, aki a pápa képviseletében érkezik a vitatott kérdések kivizsgálására, megjegyzi, hogy a „portugál udvar ateista”. Amikor a portugál hivatalnok tiltakozik, mondván, hogy „keresztény uralkodót szolgálok”, a bíboros azt feleli, hogy „Ön Pombal márkit szolgálja, aki ádáz ellensége az egyháznak.” Ugyanakkor a spanyol kormányzó, Don Cabeza osztja portugál kollégája véleményét a misszióról: „Hiszem a menny reményében, hogy a misszió az ördög műve!”

A film felfogásában Cabeza maga is hasznot húz a rabszolga-kereskedelemből, azaz nyers gazdasági érdek vezérli. Itt érdemes felhívni a figyelmet a film egyetlen apró hibájára, aminek oka talán az, hogy a filmrendezők és forgatókönyvírók – érthetően – szeretik kiosztani a fekete és fehér szerepeket: a portugál gyarmatosítást a film árnyalatnyival sötétebbnek ábrázolja. Igaz, mindvégig a jezsuita szereplők szájából hangzanak el a bíráló szavak. Ahogyan az egyik szerzetes, Rodrigo Mendoza (Robert De Niro), az egykori spanyol zsoldoskapitány és rabszolgavadász mondja: „Cabeza gyűlöli az indiánokat, ahogyan a portugálok is gyűlölik őket.” Szavai mögött nemzeti elfogultság is felsejlik. Mindenesetre a film a portugálokat egységként kezeli, míg védelmezők és ellenfelek egyaránt akadnak a spanyol térfélen. A spanyol oldalon egy korrupt hivatalnok és érdekköre a bűnös, míg a portugál gyarmati adminisztráció egységesen.

(Forrás: imdb.com)

Miközben a világi hatalmak bírálata egyértelmű, kevésbé szoktak odafigyelni arra, hogy a film finoman érzékelteti az egyház hibáit. Bemutatásra kerül, hogy az indiánok krisztianizálása és különösen a papi nevelés nem egyszerű történet. Az egyik jelenetben Altamirano, a jezsuiták és Cabeza meglátogatnak egy ültetvényt. Mendoza, hogy bizonyítsa a kegyetlenségeket, felrántja egy Cabezától megszökött indián rabszolga ingét, és megmutatja a hátát, amelyet keresztülszántanak a korbácsütések nyomai. Cabeza, aki a spanyol törvények értelmében illegálisan tart rabszolgákat, azzal replikázik, hogy mi a korbácsütés azokhoz a pokolbéli örök kínokhoz képest, amellyel a jezsuiták fenyegetik az indiánokat. Egy másik alkalommal Gabriel atya (Jeremy Irons) azt mondja a bíborosnak egy indián kisgyermekről, hogy „nem akar az erdőben aludni, mert ott az ördög lakik”. Tekintettel, hogy a guaranik mindig erdős vidéken éltek, érdemes eltöprengeni, honnan hallották az indiánok, hogy az esőerdő az ördög lakóhelye.

Azzal, hogy a misszió falai közé költöztették a guaranikat, a keresztény hittérítők elvágták őket hagyományos életközegüktől. Jó példa a táplálkozás: a misszionáriusok megtiltották az indiánoknak a férgek, rovarok, kígyók, valamint a majmok húsának fogyasztását. Ha az esőerdőben élő indiánok betartották volna a szigorú étkezési szabályt, le kellett volna mondaniuk az alapvető fehérjeforrás nagy százalékáról. A meztelenség egyházi bírálata, az európai ruhák viselése, a szexualitás európai normáinak erőltetése mindenféle kiütéses betegség és erkölcsi meghasonlás forrása lett. Gyakran vádolták képmutatással az indiánokat, mert azok a mennydörgő papi szónoklatok hatására a régi, „pogány” isteneket és szellemeket átmentették egy-egy keresztény szent képében. Azzal pedig, hogy az egyház elültette az újdonsült híveiben a tudatot, hogy engedelmeskedni kell a tengerentúli uralkodóknak, és bűntudatot keltett bennük a lázadás elítélésével, leszerelte az aktív ellenállás szellemét és eszközrendszerét. A filmbéli guarani törzsfőnök (akit európai analógiával a „király” címmel illetnek), nem is érti, amikor Altamirano bíboros ismerteti a terület átadásáról szóló spanyol–portugál megállapodást. A főnök értetlenkedik, miért kellene elhagyniuk a missziót, ha egyszer a papok azt prédikálták, hogy költözzenek a misszió területére. A főnök magát egyenlőnek tekinti a spanyol királlyal, és nem érti, hogyan adhatja át a spanyol király a guaranik területét a portugáloknak. Amikor megunja a meddő beszélgetést, egyszerűen kidobja a bíborost, látva, hogy az európai uralkodók adott szava nem ér semmit, és a pápa is tehetetlen.

(Forrás: imdb.com)

A fentiekből jól érzékelhető, hogy a film egyes szereplői másként viszonyulnak a jezsuita rendhez. A guaranik számára védelmezők voltak, a rabszolgavadászok szemében akadályok a meggazdagodás útjában, Pombal márki és a felvilágosult abszolutista politika számára pedig a királyi hatalom és a reformok ellenségei, Portugália hátramaradásának okozói. Nyilván a felvilágosodás gondolkodói nem voltak ellenségei az indiánvédő politikának. Csak arról volt szó, hogy két érzület és törekvés véletlenül találkozott.

Az 1750-es madridi szerződés kihúzta a talajt a jezsuiták és indián pártfogoltjaik lába alól. Spanyolország kénytelen volt átengedni jelentős területet Portugáliának, a rajta lévő missziós telepekkel együtt. A spanyol jezsuitáknak választaniuk kell: magukra hagyják pártfogoltjaikat, vagy ellenállnak. A film két jezsuita hőse másként reagál a kihívásra: míg Gabriel atya ragaszkodik a békés eszközhöz, Rodrigo Mendoza a fegyveres harcot választja. Mendoza egykori rabszolgavadászként első kézből tudja hát, milyen sors várna a misszióban élő indiánokra. A jezsuiták nemhogy a guaranikat, önmagukat sem tudták megvédelmezni: 1773-ban XIV. Kelemen pápa feloszlatta a rendet.

(Forrás: imdb.com)

A film azért jelentős számunkra Magyarországon, mert Dél-Amerika története a konkvisztádorok és az elnyert függetlenség időszaka között – tehát a 17-18. században – teljesen fehér folt a magyarországi történelemórákon. A zenitjükre ért portugál és spanyol birodalmak uralkodói és a Pombalhoz hasonló államférfiak a felvilágosult abszolutizmus szellemében reformokkal kísérleteztek, s – hasonlóan a mi II. Józsefünkhöz – a fő ellenfelet, a kiváltságaihoz ragaszkodó nemességen kívül, az egyházban találják meg, illetve a nagyhatalmú(nak látott) jezsuita rendben. Utóbbi azonban a gyarmaton élő indiánok védelmezője, s így az egyház–állam konfliktus rendelkezik egy őslakos–gyarmatosító színezettel. A jezsuita rend története, a missziók szervezése, a kor nagyhatalmi politikája és manőverei megismerhetőek a filmből. S nem mellékesen: a filmet eredeti tájakon vették fel, így szerepel benne a gyönyörű Iguazú-vízesés, amely annak idején a vitatott terület volt a két birodalom között. Ma nagyobb része Argentínában, kisebb része Brazíliában fekszik.

Paár Ádám

Felhasznált irodalom:

Anderle Ádám: Latin-Amerika története. Bp., 1998.
David Birmingham: Portugália története. Bp., 1998.
Poór János: Az állam első szolgái. Bp., 1989.

Ezt olvastad?

A West Point-i tojáslikőr lázadás

Furcsa dolgokat tud szülni az alkoholtilalom. Közismert, hogy az Egyesült Államokban az 1920-as és ’30-as években nagy mértékben hozzájárult a

X