Magyar gulág 1945–1953 – új honlap és tanulmányi verseny
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) új, tematikus honlapot indított. A Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon 1945–1953 azzal a céllal született meg, hogy megemlékezzen a 20. századi magyar történelem egyik legszörnyűbb időszakáról, egyben emléket állítson a recski kényszermunkatábor, a Hortobágy és a Nagykunság területén felállított zárt táborok, valamint az 1951-es budapesti kitelepítés áldozatainak. A NEB az új honlap indítása mellett tanulmányi versenyt is hirdet középiskolások számára.

A Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon, 1945–1953 című tematikus honlap
A vizuálisan megkapó, a kor követelményeinek megfelelő honlapra belépve intro fogadja a látogatót, majd ennek megtekintése vagy átugrása után jutunk el a menühöz. A menüpontok tartalmát a honlap a következőképpen foglalja össze:
„A látogató az Internálás, zárt táborok, kitelepítés főmenüpontba belépve egy történelmi kereteket felvázoló idővonalat lát, amelynek segítségével a kommunista diktatúra kiépítésének és megszilárdulásának folyamatát tanulmányozhatja egészen a rendszer 1956-ban bekövetkezett válságáig.
Ezt követően a magyar gulág egyes intézményei, az 1945–1953 között fennállt internáló- és kényszermunkatáborok, az 1950–1953 között működött zárt táborok és az 1951-ben lezajlott budapesti kitelepítés részleteinek megismerésében eligazító almenüpontokhoz jut. Ezekben az egyes résztémákhoz kapcsolódó fontosabb történéseket tartalmazó idővonalak, valamint az azokhoz tartozó bevezetők mellett többek között felelősök és elszenvedők életrajzai, a rabok és őreik által használt legfontosabb szavakat tartalmazó szlengszótár, táboradatlapok, valamint egy kisfilm is segítik az intézményesített meghurcoltatás eszközeinek megismerését.
Szélesebb kitekintést kínál a Propaganda vs. valóság menüpont, amellyel a hangzatos kommunista szólamok és a kiábrándító valóság közötti kibékíthetetlen ellentétre világítunk rá. A Nemzetközi kitekintés menüpont a környező országok lágerrendszereinek történetét vázolja fel röviden. Különösen fontosnak tartjuk, hogy az érdeklődők a meghurcoltak írásos visszaemlékezéseit, illetve interjúkban megosztott emlékeit is megismerjék.
Az egyes résztémákhoz kötődő „Te mit tettél volna?”-videókkal a páriasorba taszított ártatlan emberek sorsának átélését szeretnénk elősegíteni, az áldozatok szabadulás utáni életét, megbélyegzését pedig A rendszer nem enged menüpont segítségével idézzük fel. A látogatók a megemlékezéssorozathoz kapcsolódó eseményekről a Hírek menüpont alatt tájékozódhatnak. A diákok számára meghirdetett tanulmányi versenyről szintén olvashatnak információkat. A honlapon a témában elkészült vándorkiállítás tablói is megtekinthetők.”
A Magyar gulág 1945–1953 országos középiskolai tanulmányi verseny
Érdemes külön kitérnünk a fent említett Magyar gulág 1945–1953 című országos középiskolai tanulmányi versenyre, amelyet a NEB azzal a céllal szervez meg, hogy megismertesse a diákokkal az internálások, kitelepítések és kényszermunka-táborok történetét olyan tragikus eseményekkel foglalkozva, amelyeket évtizedeken keresztül, a diktatúra összeomlásáig kényszerű hallgatás övezett.
A verseny csapatverseny, ahol 2–4 főből álló csapatok indulhatnak, amelyeknek tagjai 11. vagy 12. évfolyamos tanulók. A vetélkedő valamennyi magyarországi középiskola számára nyitott, a részvétel díjmentes. A verseny 2020. december 7-én, 0 órakor kezdődik, jelentkezni tehát december 6-ig lehet rá. A további részleteket és a jelentkezés módját itt találják meg az érdeklődők.

Ezt olvastad?
További cikkek
Újkor.hu – adventi kalendárium 2024
Csokival indult, ma már tulajdonképpen bármiből lehet adventi naptárt készíteni – kozmetikumokból, italkülönlegességekből, apróbb elektronikai cikkekből és így tovább. Eltérő tartalmuktól, akár formájuktól eltekintve közös vonás e kalendáriumokban a várakozás, […]
TePO 10 Jubileumi Konferencia | Meghívó
2023. májusában volt 10 éve, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztálya (TePO) megalakult. Ennek kapcsán az Osztály jubileumi konferenciát rendez 2023. december 2-án a Magyar Kereskedelmi és […]
History Rocks! – a Sabaton zenekar első világháborús projektje Magyarországon
1918. november 11-én írta alá Németország az antanthatalmakkal a fegyverszüneti megállapodást – ezzel véget ért a négy évig tartó Nagy Háború. Az esemény 105. évfordulójának alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet […]
Előző cikk
Heti Ajánló 2020/49. | Biztonságpolitika, dinárhamisítók és a Save the Children Fund
Biztonságpolitika, dinárhamisítók és a Save the Children Fund a heti tudományos, online programajánlónk középpontjában. December 1., kedd 18.00-tól lesz a VERITAS-estek sorozat ötvenhetedik vitája Biztonságpolitika, hadsereg és a rendszerváltoztatás címmel. [Bővebben.] December 2., szerda […]