kényszermunka
A szovjet lágerbirodalom kutatásának új mérföldkövei – Létrejött a Gulág- és Gupvikutató Intézet
A 2009 óta működő Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) fennállásának történetében 2021. november 24-e két okból is komoly mérföldkőnek számított. Egyrészt sor került a társaság „GUPVI, GULAG – Magyarok
„Hogy ne legyek a sakálok martaléka…” – Mórocza Károly: 1249 nap fogságban
A második világháború 1945 áprilisában ért véget Magyarország számára. A Szovjetunió Vörös Hadserege hazánk egész területét megszállta, s bizonytalan volt még a jövő. Három hónappal a harcok elcsendesülése után kezdődött
A fogság évei – Olbitz Ferenc emlékei a Szovjetunióban végzett kényszermunkáról
Olbitz Ferenc egyike azon százezreknek, akiket a Vörös Hadsereg kényszermunkára (közkeletű nevén „málenkij robotra”) hurcolt a Szovjetunióba. Nyolc és fél éves fogság után, 1953-ban szabadult, majd hazatérve évtizedekig hallgatott arról,
Az Örök tél című film történészszemmel
Szász Attila Örök tél című 2018-as filmje egyértelműen kivívta a filmszakma és a közönség elismerését, amiről több nemzetközi díj és pozitív kritika tanúskodik. A mozi történészi szemmel is kiválóan sikerült.
Amikor egy kukoricalepény királyságot ér – kényszerű rabság a GULAG-on
Jelen sorok írója középiskolai tanár, így a Kényszerű rabság, kettétört sorsok, jelöletlen sírok. A GULAG-kutatás fehér foltjai című konferenciakötet olvasásakor a téma fontossága és relatív közelsége miatt nemcsak szakmai-tudományos, hanem pedagógiai-ismeretterjesztő
A román kommunizmus különös története (és szerencsétlen következményei)
A román történelem iránt érdeklődő olvasóközönség számára magyar történészek által írott történettudományi munkák száma nem tekinthető kifejezetten korlátozottnak. Az elmúlt évtizedekben – a Kádár-korszak konszolidáltabb periódusában (kb. az 1970-es évek
„Tebenned bíztunk eleitől fogva…” – Egyházi személyek a GULAG fogságában
2021. február 25-én online konferenciát tartott a GULAG Alapítvány „Tebenned bíztunk eleitől fogva! – Egyházi személyek a GULAG fogságában” címmel. Minden évben megrendezett konferenciasorozatuk jelenlegi előadássorozata a kommunista ideológia és az
A magyarországi német kisebbség 1944/45-ös kálváriája – interjú Márkus Beátával
„1945 januárjában több tízezer civilt, nőket és férfiakat szállítottak fűtetlen, zárt marhavagonokban a Kárpát-medencéből kelet felé. A szerelvények a szovjet Állami Védelmi Bizottság 1944. december 16-án kelt 7161. számú határozatának
Magyar gulág 1945–1953 – új honlap és tanulmányi verseny
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) új, tematikus honlapot indított. A Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon 1945–1953 azzal a céllal született meg, hogy megemlékezzen a 20. századi magyar történelem egyik legszörnyűbb
„Mi, a rendszer ellenségei” – internálás, kényszermunka és kitelepítés a Rákosi-korszakban
Idén hetven éve nyitották meg a recski kényszermunkatábort. Ez a szomorú évforduló adta az ötletet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) számára, hogy rendezvénysorozatot indítson Magyar gulág címmel, amelyen a magyarországi