Miért jó levéltárosnak lenni? – Levéltáros szakest az ELTE BTK-n

2021. december 13-án 18 órai kezdettel ismét megszervezte már hagyományosnak mondható Levéltáros szakestjét az ELTE BTK Történeti Intézetének Történelem Segédtudományai Tanszéke. Az eseménynek évről évre alapvető célja, hogy a tanszék képzéseit látogató, illetve az azokat már elvégzett hallgatók, továbbá a tanszék oktatói kellemes környezetben találkozhassanak egymással, és átadhassák egymásnak szakmai tapasztalataikat, élményeiket.

A 2020-as év során a pandémiás helyzet miatt nem került sor az est megszervezésére, ezúttal viszont a tanszék arra vállalkozott, hogy rendhagyó módon az online térben rendezi meg az eseményt. Az idei program keretében a tanszék munkatársai Bényei Balázzsal, az EMMI levéltári referensével, valamint Oross András bécsi levéltári delegátussal beszélgettek a levéltár szakról, valamint magáról a levéltárosságról.

Olyan kérdésekre keresték a választ többek közt, minthogy milyen perspektívákat tud nyújtani a levéltáros képzés? Milyen előnyei származhatnak egy kutató történésznek a képzés elvégzéséből? Hogyan kamatoztatható a levéltár szakon megszerzett tudás a köz- és államigazgatásban?

Az est első részében egy előre felvett beszélgetést láthattak és hallhattak az érdeklődők, amelyen Körmendi Tamás, az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezető docense beszélgetett Bényei Balázs levéltári referenssel (EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság, Könyvtári és Levéltári Főosztály). A beszélgetésük elején Körmendi röviden bemutatta beszélgetőpartnerét, aki 2009-ben szerzett levéltár szakos, 2010-ben pedig történelem szakos diplomát, jelenleg pedig hivatali munkája mellett Elektronikus iratkezelő-rendszerek elterjedése és hatása a maradandó értékű iratok megőrzésére címmel írja doktori disszertációját az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájának képzésén.

Bényei saját tapasztalatai alapján a levéltár szak legfőbb pozitívumát abban ragadta meg, hogy nagyon széleskörű és átfogó képzést tudott nyújtani számára, amely a latin oklevélolvasástól a modern szervtörténetig átívelve egy olyan tudásbázist jelentett, amelyre a későbbiekben már könnyebben lehetett építkezni az ember érdeklődésének megfelelően.

Igaz, maga a képzés a változó követelmények és az oktatási rendszer átalakítása miatt rengeteg változáson esett át, amelyre Bényei is utalt. Mint mondta, az őt megelőzően végzettekre még jellemzőbb volt az erőteljesebb „kutatótörténész-képzési” vonal, amelynek szükségképpen megvoltak a maga nagyon pozitív vonásai, ugyanakkor ők maguk már legalább annyira szükségesnek tartották a modern ismeretek elsajátítását, például a gyakorlati iratképzéssel való mélyebb megismerkedést. A két követelményt nem lehet ugyanolyan mértékben kielégíteni, de Bényei szerint az egyetemen 2009-ben megindult levéltár mesterképzés pozitív eleme lehet az, hogy a történelem alapszakon elvégzett levéltár specializációs kurzusokat követően a hallgatóknak lehetőségük van arra, hogy eldöntsék, az eddigi alapozást követően melyik irányba is szeretnének továbbhaladni.

Bényei a levéltáros képzésben nagyon hangsúlyosnak tartja az elméleti alapok megfelelő elsajátítását, amelyekhez a gyakorlati munkavégzés során (például iratrendezés) vissza lehet nyúlni. Ennek fontosságát az is adja, hogy a szakterület dinamikusan fejlődik, és az olyan új kihívások, mint az iratanyagok digitalizálása, online publikálása, valamint az elektronikus iratkezelés elterjedése is megköveteli, hogy a levéltáros a szakma nemzetközi történéseire is kitekintéssel legyen.

A gyakran előkerülő kérdésre, miszerint a levéltáros hivatalnok vagy inkább történész, Bényei válaszában a két munkakör közé – jellegükből adódóan – egy erőteljes „és”-t helyezne, hiszen az iratanyag használatának biztosításánál mind a tudományos igény, mind pedig az ügyviteli igény szerepet játszik, és ezeket a levéltárosnak ugyanúgy ki kell szolgálnia.

Azt, hogy melyik profil tud hangsúlyosabb lenni a levéltári munkában, a levéltár típusától, illetve a betöltött munkakörtől is nagyban függőnek látja. „Egy gyűjtőterületi munkánál a levéltáros inkább hivatalnok lesz sok szempontból” – mondta, hiszen a szervek irattárazásának ellenőrzése, az iratképző szervekkel való kapcsolattartás napi szintű feladatokat jelent, amikhez jó szervezőképességre is szükség van.

Ezzel szemben valamely történeti korszak iratanyagának referensét már a mellette lévő iratok is arra predesztinálják, hogy történeti kutatásokat végezzen, illetve munkaköri feladatai közé is tartozik, hogy tudományos igénnyel végezzen publikációs tevékenységet, így mindez jelentős támogatást tud nyújtani egy aktív kutatói pálya során. Zárszavában az ismeretelméleti alapok elsajátítása és az iratok kezeléséhez való megfelelő szemléletmód átadása mellett a levéltár szak előnyének azt tartja, hogy korosztálya egy nagyon összetartó közösségként tudott működni, továbbá rengeteg olyan szakmai szervezet van – mint például a Fiatal Levéltárosok Egyesülete (FLE) –, amelyek már az egyetemi tanulmányaik alatt képesek felkarolni a pályára készülő hallgatókat, és szakmai fórumként segíteni törekvéseiket.

Az esemény következő részében a tanszék munkatársai (Körmendi Tamás tanszékvezető habilitált docens, Ring Orsolya adjunktus és Rudolf Veronika tanársegéd) a szakest másik meghívott vendégével, Oross András bécsi levéltári delegátussal beszélgettek arról, hogy mit is jelent a gyakorlatban a levéltárosi munka, és milyen területekre terjed ki a bécsi magyar levéltári delegáció tevékenysége.

A beszélgetés elején szóba került, hogy a nagyközönség számára (de részben a történész szakmán belül is) sokakban helytelen vagy sematikus kép él a levéltárosokkal és a levéltárakkal, mint intézményekkel kapcsolatban – a későbbiekben a beszélgetők alapvetően erre a problémakörre reflektáltak. Oross András a levéltárosi munka kapcsán kiemelte, hogy több szempontból is szerencsés szakmának tartja az övét; egyfelől azért, mert elég változatos tud lenni, másfelől pedig – ha a levéltáros elég nyitott – sok esetben maga is meg tudja választani a saját orientációjának megfelelő munkafolyamatokat.

Kiemelte a kollegialitás fontosságát, mivel míg a levéltárosi munka egyes részei jogszabályi keretek által megszabottan zajlanak (például rendezési tervek készítése), addig az olyan feladatok, mint egy iratanyag feltárása, nagyban támaszkodik a szubjektumra, az egyéni értékítéletre.

A közös gondolkodások, beszélgetések pedig egyfelől segítenek az egyes problematikus pontok megválaszolásában, másrészt pedig az egyén szakmai fejlődését is segítik. Azzal a megállapítással kapcsolatban, hogy a „levéltáros kezében van a raktárkulcs”, Oross kiemelte azt, hogy a kulcs nem (csak) a levéltáros „tulajdona”, hanem „rajta keresztül ezek az iratanyagok valamilyen szinten meg tudnak nyílni az arra érdeklődők számára is” – tehát a levéltárosi munkának a fellelt és feldolgozott információk érdeklődőkkel való megismertetése is elengedhetetlen részét alkotja.

Bényeihez hasonlóan hangsúlyozta a szakma összetartó jellegét, és azt, hogy a képzésen részt vettek közt a személyes kapcsolatok hosszútávon is képesek megmaradni.

Szintén reflektált arra, hogy a szakma sokat változott az elmúlt évtizedekben. Az ő korosztályának még viszonylag kevés gyakorlati órája volt a képzés során, de nem tartja célszerűnek az akkori állapotokat a maiakkal összehasonlítani, már csak azért sem, mert nagyon eltérő viszonyok közepette dolgoztak az akkori levéltárosok. „Ez az informatika egyik hőskora” – utalt arra az időszakra, így a képzésben is más hangsúlyok voltak jelen.

A beszélgetés végén Oross részletesen kitért a bécsi delegátusi tevékenységére is, amely egyfelől rengeteg plusz kötelezettséget is jelent számára (amely következtében szükségszerűen a hangsúly a személyes történészi kutatásokról átkerül a hivatali jellegű munkára), ugyanakkor lehetőséget ad a külföldi (osztrák) kollégákkal való szorosabb kapcsolatok kiépítésére, szakmai együttműködésre.

A beszélgetéseket követően az érdeklődőknek is lehetőségük volt kérdéseket feltenni az elhangzottakkal kapcsolatban. A beszélgetéseken elmondottak több szempontból is hasznosnak bizonyulnak; egyfelől a hallgatóság képet kaphatott a levéltárosok mindennapjairól, másfelől pedig hasznos információkhoz juthatott a levéltáros képzés múltjáról és jelenéről.

Selmeczi Péter

A beszélgetésekről készült felvételek itt és itt visszanézhetőek.

Ezt olvastad?

Business Cooperation In The History Of Central And Eastern Europe | workshop

2023. október 26-án csütörtökön, valamint október 27-én pénteken az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Vállalkozástörténeti Kutatócsoportja és a European Business

X