Mindenki énekel! – Legendás zenészek és rajongóik a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években

Minden zenét szerető ember életében – ki ne lenne az? – vannak meghatározó alakok, darabok, helyszínek, emlékezetes történetek egy-egy koncertről, buliról. Különösen igaz ez a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek fiataljaira, akik megélték a magyar beat- és rockzene hőskorát. Vass Norbert, a Volt egyszer egy beatkorszak blog szerkesztője ezeknek az időknek állít emléket, élményszerűen az olvasók elé tárva a kor történéseit, bemutatva a meghatározó zenészeket, együtteseket, és összegyűjtve a rajongók személyes visszaemlékezéseit is. A blogon közzétett posztokból az NKA Hangfoglaló Program támogatásával nemrég könyv született, amelynek címe: Mindenki! Erről nekem, egyszerű olvasónak, aki csak az idősebbek elmondása és a leírtak alapján ismeri ezt a három évtizedet, ám élénken érdeklődik a korszak könnyűzenéje iránt, az LGT örökzöldje jutott eszembe.

Vass Norbert: Mindenki! Koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából, 2022, Cser Kiadó, Budapest, 265 oldal.

Aki felidézi magában a szöveget, rákeres az interneten vagy meghallgatja a dalt, a könyvet elolvasva elégedetten csukhatja be az utolsó oldalon: valóban remek cím, hiszen ahogy Presserék énekelték annak idején, a kötetben megszólalók közül mindenki szereti a jó zenét, mindenki vállal egy szólamot, és mindenki fúj egy dallamot. Hogy mindenki tudja, mikor elég? Sok-sok búcsúkoncert, feloszlás, újraalakulás után efelől talán lehet kétségünk, de ez talán nem is annyira lényeges, még akkor sem, ha ez a magyar – és nemzetközi – könnyűzene egyik sajátossága. A Mindenki! több értelemben is egy sokszólamú könyv. Egyrészt 41 szerző írásainak felhasználásával készült, akik között akadnak szakújságírók, publicisták, történész kutatók és lelkes rajongók egyaránt. A szövegeket ráadásul olyan megszólaló zenészek emlékei egészítik ki, mint a nemrég elhunyt Balázs Fecó, Benkő László és Kóbor János, valamint Bródy János, Czippán György, efZámbó István, Flamm Ferenc, Frenreisz Károly, Karácsony János, Kurucz Attila, Miklóska Lajos, Nádor Katalin, Nagy Feró, Pataky Attila, Schuster Lóránt, Soltész Rezső, Solti János, Szigeti Ferenc, Takáts Tamás, Török Ádám és Zorán. Ahogy a fülszöveg rámutat, az olvasók és a visszaemlékezők akár egymás mellett is állhattak harminc, negyven, ötven évvel ezelőtt némelyik bulin.

Vass Norbert (Kép forrása: Facebook)

És hogy hol is voltak ezek a bulik? Az egyes fejezetekben a legendás helyszínek is megelevenednek, így a klubok világa, ahova sokszor csak tagsági igazolvánnyal lehetett bejutni, az OSZK-tól, a Vár Klubtól és a Dáliától a Bosch Klubon, a Fővárosi Művelődési Házon és a Metro Klubon keresztül az E-Klubig, az Ifiparkig és a Budapest Sportcsarnokig. Persze a történetekben olvashatunk a balatoni, diósgyőri és más Budapesten kívüli bulikról, koncertekről, vidéki haknikról, valóban megtörtént és csak a közbeszédben létező, utólag kiszínezett eseményekről is, mint Soltész Rezső esete a tüdőszűrő géppel.

Az Omega az Eötvös Klubban 1966-ban; tagjai: Benkő László, Kovacsics András, Mihály Tamás, Laux József. (Kép forrása: Fortepan / Schiffer Pál)

A sztorikban a zene mellett megjelenik a szerelem, a barátság, a közösség, az alkohol, a cigi és a csatározások a beengedő emberekkel, a biztonsági személyzettel, a zenekarok esetei művházigazgatókkal, koncertszervezőkkel, a tagcserék, összeveszések, kibékülések, szóval az élet a maga kendőzetlen valójában.

Az Illés Együttes a siófoki kikötőben 1968-ban; tagjai: Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente és Pásztory Zoltán. (Kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán)

Az oral history forrásként is értékelhető szövegek között némi történelmi-kulturális adalékot is kapunk Vass Norbert és Fábián Titusz jóvoltából, nem kevésbé élvezetes formában. A könyv 34 fejezete olvasmányos, élményszerű. A hangsúly a személyes történteken van, s bár a szerzők nem egy rocktörténeti monográfiát kívántak letenni az asztalra, kikerülhetetlen volt, hogy a sztorik és a magyarázó szövegek valamilyen rendbe illeszkedjenek, és közben megjelenjenek az elmaradhatatlan fordulópontok, mint a szupergruppók megalakulása vagy a legnagyobb tömegeket megmozgató, legendás koncertek.

Az Új Skorpió 1980-ban (Kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás)

A kötetben felvázolt három évtized egy érdekes ívet mutat, hiszen a kezdetben inkább csak tűrt, bár később sem minden fenntartás nélkül támogatott zenekarok, mint az Illés, a Metro és az Omega a hetvenes évekre már a kulturális mainstream részévé váltak, amikor a Mini, a P. Mobil és a Beatrice lettek a hatalom számára a nemszeretem bandák. Míg az aczéli kultúrpropaganda a hatvanas években nem tudott mit kezdeni a beattel, a keményebb rockot és az undergroundot a hetvenes és nyolcvanas évtizedben végképp nem tudta hova tenni, és hiába próbálta keretek közé szorítani, egyszerűen nem bírt a fekete bárányokkal. Ezt az ívet a készítők a szövegek sorba rendezésével is jól felrajzolták: az első visszaemlékezés Kovacsics Andrástól, az Ős-Omega alapítójától származik, felelevenítve az együttes megalakulásának körülményeit és a magyar beat kezdeteit, az utolsó fejezet pedig az LGT 1992. májusi búcsúkoncertjével zárja a történetfolyamot.

Sebők János és Schuster Lóránt az 1980-as Fekete Bárányok koncerten. (Kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás)

Vass Norbert előszavában olvashatunk arról, milyen sajátos körülmények között született meg a könyv. Ezt az idézetet az utolsó mondatok miatt tartogattam az ajánló végére.

„A mögöttünk hagyott másfél hosszú év engem sokszor egy nem múló, esős novemberi délutánra emlékeztetett. Halkabb lett körülöttünk a zene, és mivel élőben is rég hallhattuk már kedvenceinket, eszembe jutott: ha a koncerttermek helyett úgyis a monitorunk előtt töltjük az időt, pompás alkalom kínálkozik rá, hogy összegyűjtsünk néhányat a Nagy Generáció és az utánuk feltűnő nemzedék emlékezetes fellépései közül. Hirdettünk egy pályázatot. Az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak blog felhívására bárki küldhetett sztorit, aki szívesen elmesélte a Kádár-kori koncertélményeit. Tárcákat, egyperceseket vártunk. Történeteket, amelyek abból mutatnak meg valamit, amikor egy bő órán át együtt lehetünk a lelkünk albérlőtársaival. Az élőzene erejéről, a rajongás természetrajzáról, az erősítők közvetítette karneválról vártunk emléktöredékeket. De, amit kaptunk, az jócskán túltett ezen. Olyan volt minden szöveg, mint az adventi kalendárium ablakai mögött a jutalom. Ajándék, amire esős novemberi délutánokon sokszor gondol minden gyerek. A zene elvégre ünnep bármikor.” (6-7. oldal)

Balaton-part, az Omega – LGT – Beatrice közös koncertjére várakozók, “csövezők”. (Kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás)

És ezek az ünnepek bizony sokak fiatalkorát meghatározták. A kötetben közölt képeken – részletes mutató a 259-264. oldalakon ‒ is láthatjuk a felszabadult örömöt, a rajongókét és a zenészekét egyaránt. Az együttesek a koncerteken, bulikon találkozhattak testközelből a közönséggel, és ezek a találkozások újabb lendületet adtak, azt az érzést erősítették: ezt érdemes csinálni. Azt se feledjük, hogy volt olyan együttes, amelyiknek nem is volt más lehetősége az élő zenélésen kívül, hiszen lemezeik csak elvétve vagy évekig egyáltalán nem jelenhettek meg.

Az LGT tagjai Urbán Tamás fotóján 1981-ben; tagjai: Somló Tamás, Presser Gábor, Karácsony János, Solti János. (Kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás)

S bár ezeket a korábban megszokott, a koronavírus miatt elmaradt találkozásokat pótolni nem lehet, a Mindenki! talán egy kis kárpótlásul szolgálhat. Olvasása szigorúan zenehallgatás mellett ajánlott. Aki egyvégtében szeretné ledarálni, mint egy regényt vagy a streamingszolgáltatók sorozatait, annak jelzem: érdemes fontolva haladni.  

Váczi Márk

Ezt olvastad?

A közelmúlt története kapcsán mindig érdekes dolgok derülhetnek ki abból, ha olyanokkal beszélgetünk, akik átélték az adott korszakot vagy eseményt.