A nemzeti kultuszainktól a kommunista személyi kultuszig – A VERITAS Intézet kultusztörténeti műhelykonferenciája

2022. május 24-én került sor a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár 19–20. századi magyar történeti kultuszok című műhelykonferenciájára, melynek célja elsősorban az egyes magyar történelmi személyekhez tartozó (hős)kultuszok megvitatása volt. Az Intézet Zsil utcai épületében zajló tanácskozást, amely online formában is követhető volt, Szakály Sándor (főigazgató, VERITAS – kutató professzor, KRE) beszéde nyitotta meg. A főigazgató többek között megemlítette a Tanácsköztársaság és a szocializmus emlékezetpolitikai, kultuszteremtési kísérleteit, majd méltatta a műhelykonferenciát, mint a Kincses Katalin Mária (tudományos főmunkatárs, VERITAS – egyetemi docens, KRE) által vezetett kultusztörténeti kutatócsoport jeles eseményét.

Szakály Sándor rövid beszédét követően Kincses Katalin Mária nyitóelőadásában ismertette az egy éve tartó kutatási program irodalomtörténeti eredményekből táplálkozó elméleti alapjait. Említésre került a romantika, a nemzet és identitás kapcsolata, a szimbolikus térfoglalás, Hegel és Nietzsche – azonban a beszéd inkább csak egyes stációkat elevenített meg az összetett, történetiséget és kultuszt vizsgáló módszertani elképzelésből.

Szakály Sándor megnyitó beszéde. Fotó: © Géczi Róbert / VERITAS

A konferencia első előadója, Hermann Róbert (kutatócsoport-vezető, VERITAS – elnök, MTT) a magyar nemzet születésének 1848–49-es epizódjait, kultuszait helyezte előadásának centrumába. A történész korábbi munkáihoz egyébként is közel álló kultuszok és események alkották az előadás gerincét, így a Kossuthhoz, Petőfihez, az aradi vértanúkhoz, Deákhoz, valamint a március 15-éhez és április 11-éhez fűződő kultuszok szerepét emelte ki a nemzet történelmében, továbbá hangsúlyos szerepet kaptak a különböző történeti reprezentációk is.

Az előadóhoz intézett kérdések közül az egyik legizgalmasabb 1848 ellenkultuszainak említése volt, mely téma a fősodron kívüli történeti kuriózumnak számít; előkerült továbbá egy esetleges Görgei-kultusz kérdése is.

Hermann Róbert előadása. Fotó: © Géczi Róbert / VERITAS

Lajtai László (tudományos munkatárs, VERITAS – tudományos munkatárs, NKE EJK Molnár Tamás Kutatóintézet) előadásában kifejezetten a Deák Ferenc halálát követő kultuszképzést vizsgálta. A korabeli tankönyvirodalom forrásbázisán nyugvó kutatás eredményeinek köszönhetően a hallgatóság betekintést nyerhetett a történelmi szerepalkotás neveléstörténeti eszközöket felvonultató folyamatába. Minthogy Deák helyét a nemzeti panteonban az 1867-es, „alkotmányozó” közképe jelölte ki, az előadás futólag a további nagy történelmi személyek kultuszépítés általi szereposztására is kitért. Az előadóhoz intézett kérdések során még inkább Deák reformkori szerepének elhalványulása, illetve „pedagógiai célzatú”, szükségszerűségből idealizált képe került megemlítésre.

Kovács Kálmán (tudományos főmunkatárs, VERITAS) előadásában a Bocskai István emlékére megrendezett ünnepségek és szoborállítások háttere mögött meghúzódó szellemi és vallási élet epizódjaival ismerkedhettünk meg. Minthogy a dualizmus korában a vallás a közgondolkodásnak még meghatározó eleme volt, a politikai protestantizmus, az ahhoz fűződő identitásépítés, a felekezeti klérusharc mind-mind fontos mérföldkövet jelentett a népies egyházi élet felé vezető úton, egyúttal meg is ágyazva a Bocskai-kultusznak.

Némi szünet után Kincses Katalin Mária vezette fel a konferencia szimbolikus térfoglalásokat tartalmazó, 20. századdal foglalkozó szakaszát a Rákóczi-kultuszról és az ahhoz fűződő szoborkultuszról tartott előadásával.

Az előadó fontos meglátása, hogy a monumentalitás és politikai véleménynyilvánítás keresztmetszetében fekvő igény nyomán jött létre Európa-szerte a szoborkultusz.

Magyarországon ennek következtében a Rákóczi-szoborkultusznak kellett versengenie a Kossuth-szoborkultusszal. A jelennel némileg párhuzamot állítva elmondható, hogy egyes városoknak is kifejezetten harcolnia kellett az ilyen jellegű beruházásokért. Külön érdekesség, hogy a sajtóban megjelenő Rákóczi-rehabilitáció lehetett egyfajta médiaelőzménye a Szekfű-féle Száműzött Rákóczi botrányának.

VERITAS
Kincses Katalin Mária előadása. Fotó: © Géczi Róbert / VERITAS

Az ebédszünethez közeledve Hollósi Gábor (tudományos főmunkatárs, VERITAS) számolt be a Horthy-korszak emlék- és érdemtörvényeiről, röviden összefoglalva a kutatócsoport keretében készülő publikációinak módszertani problematikáját. Az előadásban betekintést nyerhettünk a törvényhozás különböző testületei által keletkeztetett források – így például a törvényjavaslatok, a törvényekhez fűződő indoklások és bizottsági módosítási javaslatok, valamint a felsőházi javaslatok forrástípusainak – tipológiájába, problematikájába, de még inkább az emléktörvény és érdemtörvény dogmatikai konfliktusába.

A délelőtti szekciót Anka László (tudományos munkatárs, VERITAS) előadása zárta, amelyben az előadó az idős gróf Apponyi Albertet övező kultusz egy utolsó szakaszáról számolt be. Anka előadásának bevezetőjében különböző példákon keresztül érzékeltette az Apponyi-kultusz keletkezéstörténetét, különböző fázisait, egyúttal pedig a jelenkori személyi kultuszaink történelmi jelentőségére is kitért.

Apponyi egyszerre jelent meg a „nemzet pszichológusaként” és – a trianoni békediktátum ellenére – egyfajta sikeres diplomataként.

E pozitív szerep egyúttal talán annak is köszönhető volt, hogy a Párizsban képviselt magyar ügy ráruházott prókátori szerepe adta Apponyi élete alkonyának politikai identitását. A délelőtti szekció hosszabb vitáját Hollósi Gábor felszólalása váltotta ki, így a megszólított korábbi előadók köréből, valamint a hallgatóságból is hozzászóltak a jogalkotás dogmatikájához, továbbá a személyi kultusz, illetve a közjog témaköreihez.

VERITAS kultusztörténeti konferencia
Anka László előadása. Fotó: © Géczi Róbert / VERITAS

A konferencia délutáni szekciója Ligeti Dávid (tudományos főmunkatárs, VERITAS) idősebb és ifjabb gróf Andrássy Gyula történeti emlékezetéről értekező előadásával indult. Ligeti először a történeti emlékezet fogalmának módszertani kérdését járta körbe, erősen támaszkodva az ókori historiográfiára, majd bemutatta a korábbi előadásokban is felbukkanó ’48-as (függetlenségi) és ’67-es (dualista) történeti emlékezet konfliktusosságát. Az idősebb gróf halálát követő azonnali emléktörvény problematikája ebben a témában is relevánssá vált, az előadó azonban igen előrelátó módon inkább az emlékműre és más reprezentatív emlékezetpolitikai epizódokra fókuszált (például a Zala György által tervezett szobor elkészítésére és felavatására az Országház déli bejáratánál).

Ligeti kijelentésével maximálisan egyetérthetünk, miszerint idősebb gróf Andrássy Gyula életművét elsöpörte az első világháború és így egy megkezdett, ámde befejezetlen kultuszépítésről beszélhetünk.

A Károlyi Mihály írásaiból jól ismert Andrássyt körülvevő „PR-szakemberek” legjobb törekvései ellenére sem épülhetett fel egy, az Apponyiéhoz hasonló kultusz. Ligeti ifjabb Andrássyval kapcsolatban szintén a legigazabb módon ragadja meg a politikus utód tragikus karrierjét és annak csúfos emlékezetét, vesztes szerepét a négy gróf (Tisza–Apponyi–Károlyi) „játszmájában”. Összegzésül az általános tapasztalat valóban összefoglalható annyiban, hogy az Andrássyak – főleg az idősebb – emlékezete szinte kizárólag az őt az Erzsébet királynéval összekapcsoló intim szálon keresztül él tovább a köztudatban.

kultusztörténeti
Ujváry Gábor előadása. Fotó: © Géczi Róbert / VERITAS

Ezt követően, folytatva az ellentmondásos életutakat, Ujváry Gábor (intézetvezető, kutatócsoport-vezető, VERITAS – tanszékvezető, KJE Emlékezetpolitikai és Történetírás-kutató Intézet, Történetírás-kutató Tanszék) előadása következett Klebelsberg Kuno oktatáspolitikai szerepének átalakuló megítéléséről. Megismerhettük Klebelsberg munkájának külföldi pozitív recepcióját, s a főleg hazai, párttársaktól érkező kritikákat. Tóth Lászlótól Bibó Istvánig és Szabó Dezsőig számtalan vád született Klebelsberg kultúrpolitikájával kapcsolatban: germán, reform-nimfomán (sic!) és így tovább. Halálát követően azonban nemcsak egykori párttársai szelídültek meg, de a politikai ellenoldalon lévő Népszava hasábjain is elismerték Klebelsberg érdemeit.

A Klebelsberg személye körüli ellentmondások feloldását szolgáló kulcsgondolat, hogy egy reformoktól idegenkedő politikai közeg reformere volt. Teljes rehabilitációjára, kultuszteremtésére – ha valóban beszélhetünk ilyenről – azonban csak jóval később, a rendszerváltás után kerülhetett sor.

Drócsa Izabella (tudományos munkatárs, VERITAS – megbízott egyetemi oktató, ELTE ÁJK és PPKE JÁK) előadásából megtudhattuk, hogy már a századfordulón is számos ország politikusa élt a kultuszépítés lehetőségével, de Rákosi Mátyás volt az, aki ennek kapcsán leginkább alkalmazta a sztálinista módszereket. Az előadás a Bethlen–Peyer-paktum indikálta Rákosi–Vági István-perben történő személyi nimbusz megjelenítésére fókuszált, melyben Révai József tevékenysége és a szovjet kapcsolatok is terítékre kerültek.

kultusztörténeti
Drócsa Izabella előadása. Fotó: © Géczi Róbert / VERITAS

A szekciót Bertalan Péter (tudományos főmunkatárs, VERITAS – egyetemi docens, KRE) előadása zárta, aki a Somogy megyei kuriózumnak számító, kultusznélküli kommunista „héroszt”, Losonczi Pál személyét mutatta be előadásában. Az előadó kutatásának várható eredményei óriási nóvumot jelenthetnek, hiszen a szintén Somogy megyei Latinca Sándorhoz képest a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát 1967-től 1987-ig elnöklő – „papíron” jelentős hatalommal bíró – politikus élete jelenleg még vakfoltnak számít a történeti kutatás számára.

Losonczi személyéről eddig nem ismert életrajzi adatokat ismerhetett meg a hallgatóság, s jó néhány, eddig nem ismert forrásból pedig kirajzolódott a kommunista belharcok látképe, Farkas Mihály pártfogoltjának káderi pályafutása.

Losonczi pályafutásának 1956-os (!) kulcsmomentumát bizonyára bűn lenne „lelőni” egy ismertetőben, a készülőben lévő tanulmányt biztosan érdemes lesz forgatnia minden, a korszakkal foglalkozó szakembernek.

A délutáni szekciót az ellentmondásosnak mondható témák uralták, hiszen a kommunista hősök múltját, a kommunista személyi kultuszokat feltáró előadók mutatták be eredményeiket. Ekkor a kutatócsoport vezetőjének egyik önreflexív kérdése, illetve kijelentése is elhangzott a felkonferálásban: Vajon igazat mondunk-e, ha különbséget teszünk a 20. századi személyi kultuszok és a 19. század kultuszai között? Talán a módszertan által is kiviláglik, hogy szemben a konferencia óvatos kijelentéseivel, nehéz organikusnak tekinteni a kommunista korszaktól eltérő kultuszépítést, vagy megkülönböztetni a nemzeti kultuszépítéstől, s a korokkal talán csak az eszközök újultak meg. A kultuszépítés konzisztensen a francia forradalom utáni modern politika eredményeként jelentkezik az előadásokban, s még jó időre velünk marad, munkát szolgáltatva a jelennel foglalkozó – de történészeket hivatkozó – politológusoknak és szociológusoknak egyaránt.

Bordás Bertalan

Fotók: Géczi Róbert / veritasintezet.hu

A konferenciáról készült felvételek ide kattintva érhetők el a VERITAS Intézet honlapjáról; a felvételekhez tartozó közvetlen YouTube-linkek: délelőtti szekció / délutáni szekció.

Ezt olvastad?

A Netflix új Erzsébet császárnéról szóló sorozata sok meglepetést rejt. Az alkotók láthatóan a két korábbi, a platformot máig uraló