Modernkori királydráma: A király beszéde történészszemmel

Szerencsés találkozások sorozata vezetett A király beszéde című film forgatásáig. Egy gyermekkorában dadogó forgatókönyvíró ült le először megírni a történetet, egy ismerős ismerőse (a szerző akarata ellenére) dobta be a készülő dráma leiratát egy híres ausztrál színész postaládájába, akinek azonnal felkeltette érdeklődését a téma. Egy londoni felolvasáson egy édesanya tetszését is megnyerte a darab, aki filmkészítő fia kezébe adta azt. A szálak végül összefutottak, a végeredmény pedig négy Oscar-díj lett.

David Seidler 1937-ben született Angliában, majd a háború elől Amerikába költözött a családja. Kisgyerekként világháborús traumák hatására dadogni kezdett. VI. György király gyermekkorának hőse lett, mivel szülei a királyt állították példaként elé arra, hogy a dadogást le lehet győzni, így Seidler a király háború alatti beszédein nőtt fel. Mikor később elhatározta, hogy író lesz, már tudta, hogy egyszer mindenképpen akar majd valamit írni VI. Györgyről. Néhány évtizeddel később bukkant rá Lionel Logue nevére, aki a király beszédterapeutája volt. Fejében kigyulladt az égő, tudta, hogy megvan a téma, de szinte semmi információt nem talált Logue-ról. Egyik fiával viszont sikerült felvennie a kapcsolatot, aki készségesnek is mutatkozott rá, hogy megossza az íróval az apjáról rámaradt dokumentumokat: többek között egy naplót, viszont azt kérte, hogy előbb szerezze meg az anyakirálynő engedélyét. Az akkoriban már idős asszony azt kérte, az ő életében még ne kezdjenek bele a projektbe. Seidler engedelmeskedett, és további huszonöt évet kellett várnia, míg az özvegy királyné túl a századik születésnapján elhunyt. Ezt követően Seidler először színházi darabként írta meg a történetet, hogy így le tudja azt szűkíteni lényegében két ember beszélgetéseire, és ne vesszen el a részletekben. Végül mégis film lett a történetből Tom Hooper rendezésében, munkájukért pedig mindketten Oscar-díjat kaptak.

David Seidler (Forrás: imdb.com) és Tom Hooper (Forrás: latimes.com)

Seidler rendkívül kevés forrásból írta meg a drámát. A film kapcsán nem beszélt róla, hogy az özvegy királyné halála után miért nem vette fel a kapcsolatot a Logue-örökösökkel, azonban mikor elkezdett írni, éppen rákos megbetegedéssel küzdött, érthető, hogy nem kezdett aprólékos kutatásba az Óceán túlfelén. Később a készülő film rendezőjét, Tom Hoopert meglepetésként érte, mikor hosszas kutatás után végre sikerült megtalálniuk Logue egyik unokáját, és így végre forrásokhoz jutottak a beszédterapeutáról is. Ez viszont csak a forgatás kezdete előtt néhány héttel sikerült, így már csak arra volt lehetőség, hogy apróságokat beemeljenek. Az eredeti dokumentumok alapján az unoka, Mark Logue az újságíró Peter Conradival közösen írt egy életrajzot nagyapjáról ugyancsak A király beszéde címmel, építve a film sikerére.

A könyv, némileg túlzó alcímmel:
Hogyan mentette meg egy ember a Brit Monarchiát (Forrás: amazon.com)

Valós alapok ide vagy oda, A király beszéde fikció, amely néhány esetben találkozik a történelemmel, néhány esetben nem. A királyi család oldaláról bőven találhattak az alkotók információkat, az ő életüket már a húszas-harmincas években is élénk figyelemmel kísérte a sajtó. 1927-ben pedig a tudósítók le volt nyűgözve a yorki herceg teljesítményétől, aki hivatalos ausztrál útján több beszédet is mondott sikerrel. Márpedig a két évvel korábban a birodalmi világkiállításon elhangzott beszéd után teljesen nyilvánvaló volt a herceg problémája az egész világ számára. A néző is itt találkozik York hercegével és gondjával. A filmben is roppant kellemetlen nézni Bertie (Colin Firth) szenvedését a világkiállításon, a valóságban a jelenet még annál is kínosabban sült el: az első mondatok alatt nem működött a mikrofon, a herceg észlelte a hibát és a stábhoz fordult, viszont sajnos a mikrofonok bekapcsolása roppant szerencsétlen pillanatban sikerült. Az egész világ hallhatta a herceget, amint ingerülten azt mondja: „The damned things aren’t working.” (Nem működik az átkozott szerkezet.) A királyi család ezt követően nem sokkal kereste fel Lionel Logue-ot egyfajta utolsó lehetőségként, ahogy a filmben is látni. Ekkorra a hercegnek már elege volt az orvosokból, és végül felesége győzte meg, hogy még egy esélyt adjon a dolognak. A helyzet égető volt, közelgett az hivatalos ausztrál út, a hercegnek pedig megfelelő módon kellett képviselnie családját.

Beszéd a birodalmi világkiállításon (Forrás: dff.film)

A film fontos monológja V. Györgyé, aki rádióbeszédektől rettegő fiának némileg emelt hangon fakad ki, hogy sok múlik a teljesítményén: „This devilish device will change everything if you don’t. In the past, all the king had to do was look respectable in uniform and not fall off his horse, now we must invade people’s homes and ingratiate ourselves with them. […] We’d become actors.” („Akkor ez az ördögi masina az ellensége lesz.  A múltban elég volt, ha egy király jól festett uniformisban, és nem esett le a lováról. Ma már alázatosan meg kell szállnunk az emberek otthonait. […] Színészekké váltunk.” magyar szöveg: Vajda Evelin) A király már ekkor aggódik, hogy mi lesz a halála után, úgy véli idősebb fia rövid időn belül le fog rombolni mindent. „Who’ll pick up the pieces? Herr Hitler intimidating half of Europe, Marshall Stalin the other half. Who will stand between us, the jackboots and the proletarian abyss. You?” („Ki hozza ezt helyre? Hitler fél Európát sakkban tartja, Sztálin marsall meg a másik felét. Ki áll vajon majd mellénk? A gyűlölködők és a proletár mélység közé? Ön?” magyar szöveg: Vajda Evelin) Ezek a szavak foglalják össze a film nézői számára a két alapvető problémát: a királyság intézménye már kissé anakronisztikus, a királyi családnak egészen máshogy kell viselkednie, mint korábban, létezésük már nem alapvető, a média eszközei segítik megtartani népszerűségüket és ezáltal pozíciójukat. A másik kihívás a nemzetközi helyzet, Hitler és Sztálin növekvő hatalma, és talán már ez a monológ is figyelmeztetés arra, ami később lesz igazán gond: az idősebb fiú, David viszonya Hitlerhez legjobb esetben is szívélyesnek tűnt.

Mrs. Simpson, a már lemondott VIII. Edward és Hitler a hercegi pár németországi látogatásán 1937-ben
(Forrás: telegraph.co.uk)

Apró szépséghiba csupán, hogy Sztálint marshallként említi ebben az 1934 karácsonyán játszódó jelenetben V. György, miközben ezt a címet csak 1935-ben hozták létre. A kronológiával sokkal súlyosabb gondjai is vannak a filmnek. Az 1927-es ausztrál látogatásra Lionel Logue már elkíséri a hercegi párt, ekkor már hónapok óta dolgozik Bertie-vel, a filmben viszont csak 1934-ben találkoznak. 1934-ben látjuk először a hercegnőket, Erzsébetet és Margitot is. 1936-ban apjuk koronázásakor és 1939-ben a háború kitörésekor ugyanaz a két kislány látható, mint 1934-ben, semmi nyoma az idő múlásának. Hasonlóképpen a Logue-fiúk sem nőnek, így az az illúziója támad a nézőnek, hogy mindössze Bertie egy-két kihívásokkal teli évét nézi végig. A film legvégén, miután Bertie befejezte nagy beszédét, két sokat mondó mondat hangzik el: Logue megjegyzi, hogy a ’w’ még mindig gondot okozott, mire Bertie csak annyit válaszol, hogy szándékosan tette: ha egy hibát sem ejt, senki sem hiszi el, hogy ő volt. Ezeket a szavakat már utólag illesztették be a szerzők a párbeszédbe, mikor már a birtokukban voltak Logue feljegyzései, viszont eredetileg csak a háború vége felé egy másik beszéd után hangzottak el.

Óra közben (Forrás: moviepilot.de)

A hercegi párra vonatkozóan a filmben sok a valós részlet. A hercegnek valóban voltak gyomorpanaszai, lába kiegyenesítése szintén fájdalmas folyamat volt. Apjával és bátyjával való kapcsolata a filmben talán eggyel sötétebb árnyalatot kap, mint amilyen valójában lehetett. Az atyai hozzáállás a dadogáshoz hasonló volt, de idővel ennek ellenére is egyértelműen a király kedvence második fia lett, és a yorki herceg nem csak a halálos ágyon fekvő királytól kapott utólag elismerő szavakat. A filmben elhangzó mondat arról, hogy Bertie középkoriasan igyekezné letaszítani a trónjáról bátyját, a hercegek levelezéséből származik, viszont viccnek szánták, nem volt bántó felhangja, mint a filmben, ahol David gúnyolja öccsét. A herceg feleségének (Helena Bonham Carter) ábrázolása talán a leginkább eltalált a filmben, ő valóban azzal a támogatással állhatott férje mellett, amint az bemutatásra kerül. Tényleg részt vett a Logue-gal való órákon is, amikor csak a „mechanikán” dolgoztak, valamint szokása volt férjének beszédei előtt röviden benézni hozzá, ahogy az az utolsó nagy beszéde előtt is látható a filmben. A rádióbeszédekre vonatkozó részletek egyébként is hitelesek: a herceg valóban állva beszélt, az asztalnál ülős képek csak az újságok számára készültek.

VI. György király pózol a sajtónak 1944-ben (Forrás: telegraph.co.uk)

Lionel Logue szórakoztató karakter a filmben, Seidler már írás közben Geoffrey Rushra gondolt, és végül valóban ő játszotta el a szerepet. Az igazi Lionel Logue azonban nem egy „bukott színész”, és talán egy hangyányival több ambíció és hiúság szorult belé filmbeli megjelenítéséhez képest. Logue igen eredményesen lépett fel ifjúkorában szülővárosában az akkoriban népszerű felolvasásokon és szavalóesteken, a sajtótól kiváló kritikákat kapott, annak viszont semmi nyoma, hogy Angliában is próbálkozott volna színházi szerepekkel. Logue oktatott is Ausztráliában ékesszólást, miközben maga is tanult, és a szónoklattan és szép beszéd amerikai mestereivel is találkozni kívánt. Energikus feleségével együtt első gyermeküket Ausztráliában hátrahagyva hosszú amerikai-angol utazásra indultak, útjuk során pedig a társadalom felsőbb rétegeivel építettek kapcsolatokat, egy alkalommal még Woodrow Wilsonnal is találkoztak. Londonban egy ismerős révén Logue sajtóigazolvánnyal nézhette végig V. György koronázását.

A Logue-házaspár (Forrás: speech-language-therapy.com)

Az utazás tapasztalatai, a pezsgő társadalmi élet csábíthatta őket később az Angliába költözésre, amelyre viszont csak az első világháború után kerülhetett sor. Ott Logue beszédterápiás rendelőt nyitott, az akkor még nem kórházi negyedként ismert Harley Streeten. Már Ausztráliában a világháború alatt elkezdte figyelmét a traumák és elgázosítások miatt beszédproblémákkal küzdő, frontról hazatérő katonákra fordítani, és eredményes terápiás módszereket dolgozott ki, ezeket a tapasztalatait kamatoztatta Angliába telepedve is. Mikor György herceg olyan sikertelenül beszélt a világkiállításon, Logue már Angliában élt, és ahogy a filmben is elhangzik, fiával együtt jelen volt a fiaskónál. Szakmai véleménye az volt akkor, hogy a herceg a teljes gyógyuláshoz már túl idős, de nagyon közel tudná juttatni hozzá. Egy évvel később a királyi palota egy alkalmazottja vette fel a kapcsolatot Logue-gal a herceg ügyében, tehát nem a hercegné egyeztetett időpontot „Mr. Johnsonnak”. Logue pedig minden valószínűség szerint titulusának megfelelően beszélt a herceggel, nem szólította „Bertie”-nek, viszont valóban ragaszkodott rendelőjének páciense számára biztonságot adó közegéhez. Magukról a kezelésekről nincsenek információk Logue néhány orvosi lapján kívül. Mikor már a sajtó is elkezdett érdeklődni a herceg sikereinek titka felől, Logue diszkrét maradt egyfelől a beteg és orvosa közötti bizalmat tisztelve, másfelől pedig a királyi családra való tekintettel. A család hálás volt szolgálataiért, ezt bizonyítja számos köszönőlevél Logue iratai között. A harmincas évek elején úgy tűnt, a herceg végre saját lábra tud állni, Logue szolgálatait már nem vette igénybe, és a kapcsolat leszűkült Logue időnkénti leveleire, amelyek révén igyekezett érintkezésben maradni a herceggel. Úgy tűnik, nem szívesen mondott le magas rangú pácienséről, és végül 1934-ben valóban újra szükségessé vált asszisztálása a herceg beszédeihez. Jutalmul a koronázáskor Viktória-renddel tüntették ki, és feleségével együtt igen előkelő helyen vehetett részt a fényes eseményen a Westminster Abbey-ben. A ceremóniára is ő készítette fel a herceget, habár talán kevésbé drámaian, mint ahogy az a filmben látható. Az érsek valóban javasolta egy másik szakember bevonását, de a királyi orvos ellenezte az ötletet, és a király is ragaszkodott Logue-hoz. Az évek során Logue-nak számos karácsonyát be kellett áldoznia a királyért, először a háború után döntött úgy VI. György, hogy most már képes lesz egyedül is megbirkózni az ekkor szokásos rádióbeszéddel. Ezzel Logue munkája véget ért.

Goffrey Rush Lionel Logue szerepében (Forrás: spiegel.de)

Úgy tűnik a források elérhetőségének hiányában keletkezett űrt egy a valóságnál szélsőségesebb, és így populáris fogyasztásra alkalmasabb képpel töltötték ki az alkotók Logue kapcsán. Provokatív személyisége teszi érezhetőbbé Bertie belső drámáját, és a film legkihívóbb jelenetében – amikor Lionel elfoglalja a királyi trónt, ezáltal profanizálva a szakrálist – hívja elő Bertie-ből a belső drámáját megoldó mondatot: „I have a voice!” (Van hangom!) Így találja meg identitását és juttatja végre kifejezésre akaratát Bertie, aki néhány jelenettel korábban nem tudta előhívni hangját, és teljesen kiszolgáltatottan ült Churchillel szemben, aki döntött uralkodói nevéről. A Györgyöt javasolta, ezzel rákényszerítve Bertie-t, hogy vigye tovább az apai örökséget, ami látva a filmbeli apa-fiú kapcsolatot mintegy véglegesítette ezen teher továbbcipelését. Az Albertet, mely elsődleges neve volt, egyből elvetette németes hangzása miatt, ezáltal pedig alapvető azonosságtudatában sértette Bertie-t, aki némán volt kénytelen tűrni, hogyan kényszerítik rá uralkodásának kereteit.

(Forrás: imdb.com)

Az érzelmi csúcspont mindenképpen a Westminster Abbey-ben játszódó jelenet, a koronázás előtti próba, itt oldódik meg a belső konfliktus. A filmből viszont még majd félóra hátra van ekkor, de a ráfordulás a külső konfliktus megoldására kissé erőltetett és már nem érheti el azt az emocionális intenzitást, mint a katedrális csendjében királyként birtokolt szent jogairól ordító Bertie a végletekig szemtelen Lionellel szemben. Megtörténik a kibékülés, a barát felvállalása, fontos szerepének kinyilvánítása az érsek előtt, a koronázási film megtekintése a tökéletes érzelmi levezetés, a képkockák mégis tovább pörögnek a háború felé. Az előbb megoldottnak tűnő konfliktusok újra kinyílnak, Bertie némi irigységgel figyeli milyen meggyőző erővel szónokol Hitler, a hadba lépést bejelentő beszéde előtt ismét megjelenik a kétség, hogy el tudja-e mondani azt. Gyakorlás közben még arról elmélkedik, hogy miben is áll királyi hatalma: nem alkothat kormányt, nem vethet ki adót, nem indíthat háborút. A válasz a kérdésre a következő képsor: kommunikálhatja kormánya döntéseit népe felé, szép szavakkal önthet lelket alattvalóiba, így mégiscsak teremthet valamiféle uralkodói pozíciót és tud hatást kifejteni. Bertie hangja felett aratott végső győzelmével indul háborúba a nép. Kitartása végül sikerre vezetett, és éppen így fog az angol nép állhatatossága is elérni a diadalig, mindehhez pedig Beethoven igen gyakran felhasznált allegrettoja a 7. szimfóniából adja a kellő emocionális töltetet.

A befejező beszéd (forrás: slashcomment.com)

Mindent összevetve A király beszéde a legtöbb történelmi fikciós alkotáshoz hasonlóan feláldozza a kronológiát és sarkosítja karaktereit a dramaturgia kedvéért, de kétségtelenül vannak jó kérdésfeltevései az angol királyságról, egyáltalán a monarchiák létezéséről, anakronisztikus mivoltáról a 20–21. században. A film ezeket a történelmi kérdéseket egy az önazonosságával, kifejezőkészségével küzdő király drámájában ábrázolja és sűríti néhány frappáns monológba. A király alakja mellett az elképzelt Lionel hangja biztosítja a lehetőséget a belső konfliktus dialógussá alakítására, miközben rájátszik a társadalmi különbségekre és ezzel némi sablonos humort kölcsönöz az egyébként melodramatikus filmnek.

Kintli Dóra

Források:
Andrew Highson: From political power to the power of the image: contemporary ‘British’ cinema and the nation’s monarchs. In: The British Monarchy On Screen. Ed. Mandy Merck. Manchester University Press, 2016, 339–362.
Mark Logue – Peter Conradi: The King’s Speech. How One Man Saved the British Monarchy. Quercus, London, 2010.
James Palmer: The King’s Speech: A Jungian Take. Jung Journal: Culture & Psyche , Vol. 6, No. 2 (Spring 2012), 68-85.
David Seidler: The Long Journey to The King’s Speech. Lectio Magistralis at Università Cattolica del Sacro Cuore (2012. November 8.)  https://www.youtube.com/watch?v=oAskgoJVgWA (2022. október 20.)

Ezt olvastad?

2022. október 11–12-én a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Külügyi munkacsoportja Konfliktusok a hidegháborúban címmel online konferenciát tartott, melyen a hazai