Mussolini – politikai életrajz a Ducéról

Oszd meg másokkal is:

Lapozó

Benito Mussolini, a fasizmus vezére jól ismert, ellentmondásos alakja a 20. század történelmének, akinek fordulatos élete nemcsak Olaszországban, de a világ más részein is mindmáig érdeklődésre tart számot. Magyarországon Ormos Mária akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem rektor- és professzor emeritája vállalkozott arra, hogy a Duce személyiségét, politikai pályájának alakulását megismertesse a hazai olvasóközönséggel. A biográfia – 1987 és 2000 után – 2019 márciusában, a fasizmus születésének 100. évfordulóján harmadszorra látott napvilágot a Kossuth Kiadó jóvoltából 2018-ban elindított, a professzor asszony legjelentősebb munkáit újra kiadó életműsorozat harmadik köteteként.

Kép forrása: Kossuth Kiadó

Benito Amilcare Andrea Mussolini (1883. július 29 – 1945. április 28.), aki mindhárom keresztnevét egy-egy forradalmár – Benito Juarez, Amilcare Cipriani és Andrea Costa – után kapta, „volt anarchista, nacionál-szocialista agitátor, fasiszta pártvezér, puccsista, diktátor, báb-államfő” (13. oldal), ahogyan a szerző a könyv bevezetőjében fogalmaz. Ormos Mária Mussolini csaknem 50 kötetes életművére (Mussolini, Benito: Opera Omnia. A cura di Edoardo e Duilio Susmel. La Fenice, Firenze, 1951), a kortársak visszaemlékezéseire, valamint rendkívül széleskörű szakirodalmi bázisra támaszkodva mutatja be ezt a mindennapinak korántsem nevezhető életutat, kitérve a főhős jellemét formáló körülményekre, hatásokra, eseményekre is.

A hat hosszabb egységre osztott kötet első fejezete Mussolini gyermek- és ifjúkorát mutatja be. Benito az Emiglia-Romagna tartományban fekvő Dovia faluban született. Édesanyja, Rosa Maltoni tanítónő, az édesapja, Alessandro Mussolini mesterségét tekintve kovács, valójában azonban szocialista agitátor volt. A családi háttér bemutatása után a könyv lapjairól egy meglehetősen furcsa, lázadó, balhékat kedvelő kisfiú képe rajzolódik ki. A kisfiú sok fejtörést okozott a szülőknek kezelhetetlen természetével, verekedéseivel, és azzal is, hogy a korán megmutatkozó bandavezéri hajlama ellenére sokszor magányosan tengődött, és nem voltak barátai. Számos iskolai kudarc után Mussolini sikerrel abszolválta a tanítóképzőt, ám rövid idő után a politikai pálya mellett döntött. A kezdeti években az ifjú Benito apja tanait követte, és a szocialistákhoz csatlakozott. Közel harmincéves koráig voltaképpen csak bolyongott a nagyvilágban. 1902-ben Svájcba emigrált, ahonnan két évvel később hazatért, majd Trento, a szülői házhoz közel eső Forlí, végül – 1912-ben – Milánó következett. Vándorútja során Mussolini a szocializmus több képviselőjét megismerte, akik hatással voltak politikai nézeteinek formálódására, és egy időre elköteleződött az újságírás mellett is. Milánóba azért költözött, mert a szocialista Avanti! főszerkesztője lett. Ekkor már nős volt, ám feleségét, Rachele Guidit Forlíban hagyta, és csakúgy, mint egész életét, a másik nemmel való viszonyát is kalandok sora jellemezte.

A könyv második része a fasiszta mozgalom megszervezéséhez vezető úttal ismerteti meg az olvasókat, ami szorosan összefügg Olaszország első világháborús szerepvállalásával. Mussolini a kérdést illetően az olasz csatlakozás mellett foglalt állást, aminek eredményeképp kizárták a semlegesség-párti szocialista pártból. A háború alatt korábbi nézeteit fokozatosan felváltotta a nacionalizmus, amelynek az általa 1914-ben alapított lap, az Il Popolo d’Italia hasábjain adott hangot. A kötet részletesen bemutatja Mussolini személyiségének azon vonásait, amelyek az adott történeti eseményekkel párosulva a politikai attitűdjének megváltozásához vezettek. Eközben képet kapunk azokról a körülményekről is, amelyekre szükség volt ahhoz, hogy a később formálódó fasiszta eszmerendszer az olasz társadalom körében is támogatókra leljen: a „megcsonkított győzelemről”, ami azt jelentette, hogy Olaszország a párizsi békekonferencián (1919) nem kapott meg minden olyan területet, amelyet az antant a háborúba történő belépés fejében odaígért, Fiume hovatartozásának kérdéséről és az olasz belpolitikai helyzetről is. Nyilvánvalóvá válik a könyvből az is, hogy a fasizmus kezdetben nem egységes mozgalom volt, hanem ún. Harci Fasciók [Fasci di Combattimento] alakultak a fontosabb olasz városokban, amelyek élén Mussolini későbbi párttársai álltak. A fasciók 1921. november 7-én, a harmadik fasiszta kongresszus alkalmával egyesültek a Nemzeti Fasiszta Párt [Partito Nazionale Fascista] létrehozásával.

Kép forrása: History Collection

A kötet harmadik fejezete a fasiszta berendezkedés kiépülését, stabilizálását mutatja be. Kitér Mussolini hatalomra kerülésének előzményeire, és rávilágít azokra a lépésekre, amelyekkel Mussolini fokozatosan elérte az egypártrendszer kialakítását. Bár Mussolini eredetileg forradalmi hatalomátvételt célzott, a Marcia su Roma (1922. október 31.) végül azt követően ment végbe, hogy III. Viktor Emánuel olasz király (1900–1946) miniszterelnökké nevezte ki őt. Egy időre Mussolininak be kellett érnie a parlamentáris keretekkel, ám év végén megalakította a Fasiszta Nagytanácsot, mint döntéshozó szervet, és keresztülvitte egy új, a fasiszta pártnak kedvező választójogi törvény bevezetését. Ezt követően megkezdődött a politikai ellenfelek félreállítása is, amelynek legismertebb esete Giacomo Matteotti szocialista vezető meggyilkolása (1924. június 24.), amelyre Ormos Mária ugyancsak részletesen kitér. 1925-ben a Duce gyakorlatilag felszámolta a parlamentet, majd a gazdaságot, a társadalmat és az ifjúságnevelést érintő intézkedéseket foganatosított. A szerző úgy véli, hogy Mussolini népszerűségének csúcsát a Vatikán Városállamot megteremtő lateráni szerződések aláírása (1929. február 11.) jelentette, amely rendezte a Szentszék és Olaszország 1871 óta tartó konfliktusát („római kérdés”).

A negyedik egység a fasizmus viszonylag sikeresnek tekinthető időszakára koncentrál. Ebben az időszakban kísérelték meg először Mussolini folyamatosan formálódó nézeteinek egységes eszmerendszerré kovácsolását, így 1932-ben a párt ideológusa, Giovanni Gentile elkészítette az Enciclopedia Italiana számára a Fasizmus doktrínája [La dottrina del fascismo] című tanulmányt. Ennek megfelelően Ormos Mária ebben a fejezetben ismerteti részletesen főhőse politikai elképzeléseit, amelyet „fasiszta ideológiának” nevezünk. Ebből megismerhetjük Mussolini állam- és nemzetfelfogását, az „új olasz civilizáció” megteremtésének eszméjét és a korporatív állam fogalmát, és képet kapunk a Duce külpolitikai törekvéseiről is. Bemutatásra kerülnek Mussolini Olaszországának külpolitikai partnerei, ellenfelei és az olaszok gyarmatosító szándékai is, amelyek eredményeképp sor kerül Etiópia megszállására, amely az idáig kialakított rendszert nemzetközi és belpolitikai szempontból egyaránt gyökeresen megváltoztatja. A fasiszta eszmék elemzése során ugyanakkor a szerző rávilágít arra, hogy ez az „ideológia” valójában sohasem vált egységessé, amire már az előző fejezetekben is utalt:

„Mussolini rendszer- és intellektualizmusellenessége hosszú ideig nemcsak azt tette lehetetlenné, hogy ő maga kerek koncepciót alkosson, de sajátos módon azt is, hogy akár csak önmagának is megfogalmazza, miben is állt gyakorlatilag az az „ügy”, amelyért egyébként szüntelenül harcolt. Miután – jóval később – mégis rákényszerült, hogy koherens ideológiát alakítson ki, ez is további változásokat szenvedett.” (84. oldal)

Az etióp háború (1935–1936) elindította azt a folyamatot, ami végül Mussolini és a fasizmus bukásához vezetett. Az ötödik fejezet a rendszer utolsó éveit mutatja be, kitérve azokra az elsősorban nemzetközi tényezőkre, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy Mussolini az olasz társadalom és a párttársak előtt is elveszítse népszerűségét. A legjelentősebb ezek között kétségtelenül a náci Németországgal való szövetség volt, ugyanis – amint a Mussolini külpolitikai lépéseit ismertető alfejezetekből megtudhatjuk – az olasz érdekek sok tekintetben ellentétesek voltak a német célokkal. A Berlin–Róma tengely megalakulása (1936. október 25.) voltaképpen elkötelezte Olaszországot Németország mellett, amelyet a fasiszta párt vezetőségének jelentős része elhibázott lépésnek tartott, így a párttársak mindinkább elfordultak Mussolinitól. Ami a Duce magánéletét illeti, megtudhatjuk, hogy eddigre már gyakorlatilag egyetlen barátja, bizalmasa sem volt, és említett kalandjainak köszönhetően családi élete sem volt boldog, így Mussolini gyakorlatilag elmagányosodott, ami mindenki iránt bizalmatlanná tette. A bukáshoz vezető utat tárgyalva a könyv felvázolja a második világháború kirobbanását megelőző eseményeket, konfliktusokat, az olaszok háborús részvételét és azt, hogy mindez hogyan hatott Mussolini pályájának alakulására. Végeredményben 1943 elejére a Duce fizikailag és idegileg összeroppant, támogatottságát pedig elveszítette (397–403. oldal).

Kép Forrása: Huszadik Század

A könyv utolsó fejezete Mussolini utolsó éveibe enged bepillantást. A fasizmus ideológiai egységének hiányát jól mutatja, hogy a Fasiszta Nagytanács ominózus, 1943. július 24–25-én tartott ülésén Mussolinit a saját párttársai buktatták meg, és a bizalom megvonásáról tájékoztatták a királyt is, aki felszólította a Ducét a lemondásra. A kötet beszámol Mussolini fogságban töltött hónapjairól és itteni lelkiállapotáról, majd a kiszabadulásában játszott német szerepről is. Ez utóbbi Észak-Olaszország német megszállásával párhuzamosan ment végbe, ahol Hitler emberei Olasz Szociális Köztársaság [Repubblica Sociale Italiana], ismertebb nevén Salò-i Köztársaság néven német bábállamot hoztak létre, amelynek élére Mussolinit állították, ám az egykori Duce számára ez a szűk két éves időszak nem jelentett valódi hatalmat. A szerző ismerteti az újdonsült fasiszta állam berendezkedését, és az eseményekkel párhuzamosan kibontakozó ellenállási mozgalomra is utal. Miután a második világháború a németek vereségével ért véget, a Salò-i Köztársaság és Mussolini sorsa is megpecsételődött, és halálos ítélet kimondása után, 1945. április 28-án Dongóban kivégezték.

Összefoglalva, Ormos Mária biográfiája rendkívül részletes képet ad Benito Mussolini életéről és személyiségéről, miközben bemutatja a fasiszta berendezkedést, és a korabeli Olaszország történetét, valamint az európai nemzetközi viszonyokat is az olvasó elé tárja. Ennek köszönhetően a kötet nemcsak a történelmi életrajzokat kedvelő olvasók érdeklődésére tarthat számot, hanem azokéra is, akik a két világháború közötti olasz és európai történelmet, és a politikai ideológiákat kívánják mélyebben megismerni.

Hamerli Petra

A kötet adatai: Ormos Mária: Mussolini. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019. 543. pp.

Ezt olvastad?

1923. november 8-án este zajlott Adolf Hitler első hatalomátvételi kísérlete, amikor a bajor fővárosban rohamosztagosaival együtt bevonult a Bürgerbräukeller nevű
Támogasson minket