Olaszország és 1956 – konferencia a Római Magyar Akadémián

2016-ban – az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából – számos olyan esemény került megrendezésre Magyarországon és külföldön egyaránt, amelyek a kommunizmus elleni harc napjainak állítottak emléket. Ezek sorát gyarapította a 2016. október 19–20-án a Római Magyar Akadémián tartott konferencia, amely a La rivoluzione ungherese del 1956 e l’Italia [Az 1956-os magyar forradalom és Olaszország] címet viselte.

A kétnapos eseményre meghívást kapott mindenki, aki Magyarországon az olasz történelemmel, illetőleg 20. századi magyar–olasz kapcsolatokkal foglalkozik. Az olaszországi előadók azok közül kerültek ki, akik a magyar történelemben járatosak. Az előadók javarészt történészek voltak, de irodalomtudósok is helyet kaptak köreikben.

Paczolay Péter római magyar nagykövet megnyitó beszédét követően – amely 1956 jelentőségét emelte ki – a konferencia első szekciója mélyrehatóan vizsgálta azt, hogy az olasz baloldal – beleértve a kommunistákat és a szociáldemokratákat is – miként értékelte az 1956 októberében történteket. Federigo Argentieri, a római John Cabot Egyetem oktatója, Andrea Carteny, a római Sapienza Egyetem történelem tanszékének kutatója, Sárközy Péter, a római magyar tanszék (Sapienza) egykori vezetője és Juhász Balázs, az ELTE Új-és Jelenkori Történeti Tanszékének tanársegéde előadásaikban kiemelték, hogy míg a kommunisták ellenforradalomnak minősítették az eseményeket és helyesnek tartották a szovjet beavatkozást, addig a szociáldemokraták hangsúlyozni igyekeztek azt a tényt, hogy a forradalom résztvevői nem voltak rendszerellenesek, csupán demokratizálni kívánták a rezsimet. Federigo Argentieri bevezetőnek is tekinthető előadásában az 1956-os események terminológiáját vázolta fel, hangsúlyozva, hogy a történéseket több megnevezéssel is illették: felkelésként, forradalomként és ellenforradalomként is utaltak az októberi napokra. Andrea Carteny a 20. század egyik leghíresebb olasz írója, Italo Calvino szerepét emelte ki, aki tevékenységével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar eseményeket ellenforradalomként értékeljék. Sárközy professzor úr a Ponte [Híd] című olasz irodalmi folyóirat 1960-ban megjelent, Magyarországgal foglalkozó különszámát ismertette, amelyben az olasz baloldali értelmiség – köztük Leo Valiani történész – összefoglalta a forradalom eseményeit és azok kritikai megítélését. Az Olasz Kommunista Párt állásfoglalását Juhász Balázs elemezte.

A délutáni szekcióban a baloldal mellett Olaszország, valamint az Apostoli Szentszék álláspontja is helyet kapott, amelyet rajtam kívül Somorjai Ádám OSB, a Vatikáni Államtitkársági Levéltár (Archivio Storico della Sezione per i Rapporti con gli Stati della Segreteria di Stato della Santa Sede) munkatársa, Fejérdy András, az MTA Történettudományi Intézetének kutatója és Andreides Gábor, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatója ismertetett. A szekciót az én előadásom nyitotta, amelyben komparatív sajtóelemzéssel, négy korabeli napilap alapján ismertettem az olasz jobboldaliak, a szocialisták, a kommunisták és a katolikus egyház 1956-ról alkotott álláspontját. Somorjai Ádám párhuzamot vont a középkor törökellenes harcai, és a szovjetek elleni küzdelem között, ismertetve a nándorfehérvári (1456), a lepantoi (1571), és a bécsi (1683) győzelmek, valamint a budapesti forradalom (1956) idején folytatott szentszéki politikát, rávilágítva arra, hogy a pápai állam – Vatikán – mind a négy eseményt a kereszténység győzelmeként értékelte a másfajta ideológiák – iszlám, kommunizmus – felett. Fejérdy András is a katolikus egyházat képviselő Vatikán diplomáciáját vizsgálta előadásában. Az 1956-os forradalom egyfajta fordulatot hozott a szentszéki politikában, amely a történtek hatására arra törekedett, hogy valamiféle kompromisszumot hozzon létre a katolikus egyház és a kommunista rezsimek között, így segítve elő a vallásgyakorlás lehetőségét. Ezt a vatikáni diplomáciát szokás az „Ostpolitik” (keleti politika) elnevezéssel illetni. Andreides Gábor a második világháborút, illetve az 1956-os forradalmat követően megkezdődött migrációt vette górcső alá, kiemelte, hogy Olaszország rendkívüli szolidaritást tanúsított a magyar emigránsok iránt, lehetővé téve a hazájukat elhagyni kényszerülő egyetemisták tanulmányainak folytatását is. Ennek eredményeképp Magyarország hamarosan szinonimaként kezelte az „olasz” és a „barát” szavakat.

Az első napot Gilberto Martinelli filmrendező MCMLVI (1956) című dokumentumfilmjének vetítése zárta, amelyet a rendező a forradalom 60. évfordulójára készített. A filmet méltán fogadta véget érni nem akaró tapsvihar, mivel amellett, hogy Martinelli a történelmi események alapos megismerését követően készítette el és gazdag, korabeli képi anyaggal illusztrálta azt, nemcsak a szakembereket, hanem az eseményeket átélő (olasz és magyar) embereket is megszólaltatta a dokumentációban, mindezt kitűnő zenei aláfestéssel. 

A konferencia második délelőttjén az irodalmi, művészeti megközelítésé lett a főszerep, amelyet Roberto Ruspanti, az Udinei Egyetem magyar tanszékének oktatója, Fried Ilona, az ELTE olasz tanszékének docense, Cinzia Franchi, a Padovai Egyetem irodalom tanszékének oktatója és Csorba László, az ELTE művelődéstörténeti tanszékének tanára ismertetett. Előadásában Ruspanti a Vie Nuove című kommunista folyóirat tudósítója, Sergio Perucchi tevékenységét ismertette, kiemelve, hogy az újságíró számára nagyon nehéznek bizonyult a Budapesten, a forradalom napjaiban szerzett tapasztalatok összehangolása saját politikai meggyőződésével. Fried Ilona Leo Valiani, a magát „demokratikus antikommunistaként” definiáló történész 1956-tal kapcsolatos kutatásait ismertette, részletesen kitérve a Franco Venturival (szintén olasz történész) folytatott levelezésre, amelyből kiviláglik, hogy Valianit mennyire mélyen érintette a forradalmat követő megtorlás. Cinzia Franci az 1956-os forradalmakat – és általában véve a magyar kommunizmus éveit – megjelentető magyarországi irodalmat vizsgálta előadásában, amely képet adott arról, hogy az olasz szakembereket irodalmunk mely szelete érinti meg leginkább. Franchi főként Örkény István egyperces novelláit tartja fontos forrásoknak a kommunizmus megítélése szempontjából. Csorba László előadása a forradalom művészeti – elsősorban képi – ábrázolását ismertette a közönséggel, kiemelte, hogy az események nemcsak a magyar, hanem a külföldi képzőművészeket is mélyen megérintették. Csorba rendkívül gazdag illusztrációval is alátámasztotta az általa elmondottakat.

Az ebédszünetet követő szekcióban politikai vonatkozások kerültek terítékre elsősorban, Somlai Katalin, az Országos Széchenyi Könyvtárban található 1956-os Intézet munkatársa és Francesco Guida, a Roma Tre Egyetem politológia tanszékének vezetője jóvoltából. Somlai Katalin előadásában 1956 eseményeit fordulópontként értékelte abból a szempontból, hogy a második világháborút követően a magyar–olasz kapcsolatok a kulturális együttműködésre korlátozódtak, a forradalom – és az Olaszország által tanúsított szolidaritás – azonban lehetőséget teremtett a politikai közeledés megindulására. Francesco Guida Nagy Imre börtönéveihez nyújtott adalékot. A miniszerelnököt a szovjet katonai erők már 1956 novemberében letartóztatták és a romániai Snagovban helyezték őrizetbe. A román Securitate erőteljes felügyelet alatt tartotta Nagy Imrét és társait, így a börtönévekről szóló feljegyzések – amelyek Guida megítélése szerint Nagy politikai nézeteit is megvilágítják – csak 12 évvel később láttak napvilágot.

Összességében elmondható, hogy a Római Magyar Akadémia ezúttal is rendkívül színvonalas konferenciát szervezett, amely a kiváló előadások mellett valódi eszmecserének, esetenként vitának is teret adott.

Hamerli Petra

Ezt olvastad?

Egy ’56-os mártír emlékezete – 100 éve született Brusznyai Árpád

A száz éve született Brusznyai Árpádra emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) az '56-os mártírnak az

X