Résnyire nyílt posztszovjet levéltárak
Október 9-én a Magyar Nemzeti Levéltár és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete műhelykonferenciát szervezett a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületében A hungarica-kutatások problémái és jövőbeni perspektívái a Szovjetunió utódállamaiban címmel.
A hazai levéltártudomány történetében első alkalommal rendeztek olyan konferenciát, amely a Hungarica-gyűjtés legnehezebb „harci terepének” tekinthető oroszországi és ukrajnai forrásfeltárás eredményeit, valamint jövőbeni kihívásait vette volna számba, az ezzel kapcsolatos intézményi, módszertani, humán erőforrásokkal kapcsolatos problémák megvitatását helyezte volna előtérbe.
Noha az orosz és ukrán levéltárakban kutató magyar történészek és levéltárosok a munkájuk során számos egészen egyedi problémával és nem ritkán végletes kutatói helyzetekkel szembesülnek, amelyek a hazai vagy a nyugat-európai levéltárakban megforduló történészek és levéltárosok számára elképzelhetetlennek tűnnek, ezek a tapasztalatok mégsem tudatosultak kellőképpen a hazai tudományos diskurzusban.
A konferencia célja ezért éppen az volt, hogy a szélesebb szakmai közönség számára bemutassa az oroszországi és ukrajnai hungarica-források feltárásával és feldolgozásával kapcsolatos kutatási, módszertani, nemzetközi együttműködési kérdéseket, intézményi kereteket és humán kompetenciákat, illetve az azon résztvevő szakemberek kötetlenebb légkörben vitassák meg az ezzel kapcsolatos jövőbeni szakmai és tudományszervezési stratégiákat.
A meglehetősen feszített program keretében három korreferátum és tizenöt előadás hangzott el, a rendezvényen számos közgyűjtemény és tudományos kutatóintézet képviselője ismertette az Oroszország, Ukrajna és a balti államok közgyűjteményeiben őrzött, a magyar történelemre és kultúrára vonatkozó levéltári forrásanyag és múzeumi tárgyi anyag feltárásával, katalogizálásával és feldolgozásával kapcsolatos személyes tapasztalatait és jövőbeni kutatási elképzeléseit.
A konferencia rangját emelte, hogy annak lebonyolításában levezető elnökként részt vett Nagy-Rébék Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának főosztályvezetője, illetve a konferencia elején elsőként ő köszöntötte a jelenlévőket.
A konferencia szervezői külön szekciót szenteltek a kárpátaljai levéltárakban őrzött magyar vonatkozású vagy még a magyar államigazgatás által 1918–1919 előtt keletkeztetett forrásanyag kutatásával kapcsolatos kérdéseknek, ebben a szekcióban kivétel nélkül kárpátaljai illetőségű, nagyrészt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán oktató tanárok osztották meg személyes tapasztalataikat és kutatási eredményeiket a hallgatósággal.
A konferencia előadói és szervezői egyetértettek abban, hogy az oroszországi és ukrajnai levéltári forrásbázis ismerete az 1944–1945 utáni történelem tanulmányozása szempontjából megkerülhetetlen, s világszerte kimagasló érdeklődés mutatkozik meg a Szovjetunió utódállamaiban lévő archív anyag kutatása iránt, ennek ellenére a magyarországi tudományos intézmények és közgyűjtemények még nem rendelkeznek azokkal a humán erőforrásokkal, amelyekkel ezt a magyar részről is megmutatkozó óriási igényt ki lehetne elégíteni.
Folyamatosan változik a levéltárügyi szabályozás mind Oroszországban, mind Ukrajnában, ha az előbb is említett nemzetközi tudományos érdeklődéshez mérten lassan is, de egyre több levéltári forrásegyüttes nyílik meg a külföldi, így a magyar kutatók előtt.
Ennek ellenére egyre jobban csökken az oroszul vagy ukránul jól tudó fiatal magyar szakemberek száma, s a hazai tudományos intézmények nem tudják strukturálni, a megfelelő szervezeti keretekbe önteni az oroszországi és ukrajnai kutatási programokat, így sokszor nem tudják kihasználni ezeket a folyamatosan változó, de lassan mind-mind előnyösebbé váló forráskutatási adottságokat.
Seres Attila
Ezt olvastad?
