Róma – BBC History 2018/1.

…az 1968-as „csillagévről” – Szerkesztői előszó

Nem kell hozzá jóstehetség, hogy előre tekintsünk: idén újra előkerül a történelem mérlege. A most búcsúzó évben is voltak kerek évfordulók, de ezekhez – például a reformáció és az orosz forradalom jubileumához – nem igen kellett mérlegre tenni a múltat. Az előbbiről megemlékezett a világ, az utóbbin – élen a leginkább érintettekkel – a megfeledkezés jól meggondolt aktusával tette túl magát. 1968-cal – gyanítom – más lesz a helyzet. Még sokan vannak/vagyunk, akik megélő és ilyen-olyan módon részesei voltak/vagyunk annak a turbulens évnek, amely Japántól kezdve az Egyesült Államokon keresztül Kelet- és Nyugat-Európáig fölfordította a világot.

A közeliség egyszerre táplálja a kíváncsiságot, a történelemben való elhelyezés igényét és csökkenti le a látótávolságot. Sokak számára az élet nagy pozitív élménye volt, amely egy jobb irányba igazította a történelem kerekét – nem kevesen vannak, aki a „jóléti társadalom” nyugati egyetemlegességét, az amerikai faji egyenlőtlenség fölszámolást is ehhez kötik. Mások Amerikában a háborúellenességet ma is hazaárulásnak tartják – mit kapott elnökként Bill Clinton, amiért diákként részt vett egy tüntetésen! –, és Európában is sokan vannak, aki úgy vélik, hogy a hatvannyolcasok szakították át a sza­ba­dosság elől a gátat, életre hívták az olasz Vörös Brigádok és a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció terrorista halálbrigádjait. Sőt kivált az utóbbi években, az óceán mindkét oldalán fölerősödött s magát illiberálisnak vagy „alt-right”-nak nevező új jobboldal a ’68-as eszmék és eszmények antitéziseként fogalmazza meg magát.

1968 kétségtelenül „csillagév” volt, amelyben a felszín alatt már megérlelődött egészen különféle bel- és nemzetközi politikai, társadalmi, etnikai, demográfiai, ideológiai, kulturális mozgások robbantak bele a mindennapi életbe – s hol erősítették, hol keresztezték vagy éppenséggel gyöngítették egymást. A mérleg „események” serpenyőjébe vitathatatlanul súlyos faktumok kerülnek, a vélemények inkább a „hatás” címkéjű tálca tartalmáról oszlanak meg. Melyek voltak azok a folyamatok, amelyek békés viszonyok között is ugyanúgy kivájták volna medrüket? Mi maradt az utókorra a nagy ideológus idolok, Sartre, a néhány hónapra a filozófia nagyjai közé emelt Marcuse, Charles A. Reich vagy Hans-Magnus Enzensberger és mások örökségéből? Lett-e élő hagyománya vagy akár példaér­téke a világon végigsöprő diákmozgalomnak? A prágai tavaszból mi hagyott mélyebb nyomott a kelet-európai kommunizmus történetén: az „emberarcú szocializmus” ábrándos ideálja, avagy az azt követő behódolás lélekölő komfortizmusa?

Ötven év távlata önmagában is igényli a történelmi megközelítést, hát még ha – legalább is Európában – a kronológiában egy új, 1989-ig tartó húsz esztendős szakaszt nyitott meg. Ha nem is minden hónapban, de ebben az évben szeretnénk észben tartani ’68-at, és természetesen hazánkra is visszatekintve betekintést adni egy-egy sorsfordítónak tekintett fejezetébe.

Papp Gábor
főszerkesztő