Szarajevó, Doberdó, Trianon – Magyarország az első világháborúban

Balla Tibor Szarajevó, Doberdó, Trianon – Magyarország az első világháborúban című kötete immár a második kiadását érte meg 2019-ben. A szerző teljes mértékben átdolgozta a 2003-as első kiadást, így tulajdonképpen új könyvről beszélhetünk. Balla Tibor könyvének adatgazdagságát és pontosságát a szerző személye a garantálja, aki évtizedek óta foglalkozik az első világháború történetével, és pályája során számos alapművet publikált már.

Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon. Magyarország az első világháborúban. Budapest, Scolar, 2019. 164 oldal

Ha valakiben kétség merülne fel, hogy miért kell 2021-ben (pontosabban a kötet kiadási évét tekintve 2019-ben) az első világháborúval foglalkozni a szűk értelemben vett szaktudományon kívül, annak figyelmébe ajánlom Hermann Róbert néhány gondolatát, amelyet a kötet előszavában írt le:

„Nekünk, magyaroknak ez a háború sok jót nem hozhatott, akár győz a Monarchia, akár nem. A tét kezdettől fogva a Monarchia, s benne a történelmi Magyarország fennmaradása volt; ezért is támogatta a magyar politikai elit nagy része mindvégig a háborút, ha már egyszer kénytelen volt részt venni benne. Közhely, de nem árt elismételni: a részt vevő nemzetek közül nem volt még egy, amely olyan súlyos veszteséggel zárta volna a háborút, mint a magyar. Elveszett a történelmi Magyarország területének kétharmada, s a magyar etnikumú lakosság egyharmada került idegen uralom alá.” (7.)

A Szarajevó, Doberdó, Trianon címéhez illően az első világháború teljes folyamatát felvázolja. Első négy fejezete a háború előzményeit, jellegét, az Osztrák–Magyar Monarchia felkészültségét, illetve a szarajevói merényletet tárgyalja. Balla Tibor nem esik bele abba hibába, hogy leegyszerűsítené a háborúhoz vezető okokat egyre vagy kettőre, abba pedig végképp nem, hogy – mint egy krimiben – felelősöket keressen. Hangsúlyozza, hogy számos kiváltó ok ismeretes, amelyek közül a két nagy katonai-politikai szövetségi rendszerbe tömörült európai nagyhatalmak érdekellentéteit, Szerbia és az Osztrák–Magyar Monarchia 1908-tól egyre mélyülő konfliktusát, a nemzetközi fegyverkezési versenyt (amelyben a kontinentális hegemóniára törő Németország előnyt szerzett), továbbá a háborús tapasztalatok hiányát ítéli legfontosabbnak. Rámutat arra is, hogy a hadüzenetek kezdetben eufóriát váltottak ki a hadviselő államok lakosságában, akik hittek benne, hogy igazságos, becsületes, de legfőképpen gyors lefolyású háborút kezdtek, amely év végére véget is fog érni néhány döntő, nagy csata után. Elgondolkodtat, s egyben a máig a köztudatban levő tőrdöfés-elmélet ellen hat a szerző megállapítása a Monarchia 1914-es harckészültségére vonatkozóan:

„A haderő fejlesztése terén a dunai birodalom jelentős hátrányban volt a nagyhatalmakkal összehasonlítva. A Monarchia kiképzett fegyvereseinek számát, hadseregének technikai fejlettségét, valamint hadicélokra fordított kiadásait tekintve alulmaradt főbb első világháborús ellenfeleivel szemben. […] Szembetűnő volt, hogy új fegyvereket, technikai vívmányokat, nélkülözhetetlen felszereléseket csak késve, vagy egyáltalán nem vezettek be. […] A fegyveres erő különösen a fegyverzet terén szorult rá a korszerűsítésre. A tüzérség általában nem érte el a várható ellenfelek hasonló fegyvernemének a szintjét. A lőszerutánpótlás a háború egész ideje alatt megoldatlannak bizonyult. […] Mindezek alapján kijelenthetjük, miszerint 1914-ben az osztrák–magyar fegyveres erő nem volt felkészülve egy elhúzódó háború megvívására.” (28–30.)

Hat fejezet foglalkozik a hadi cselekményekkel, mégpedig hadszínterek szerint: külön vizsgálja a balkánit, az oroszt, a romániait, az olaszt, közös fejezetet szentel a magyar katonák nyugati és török harctereken történt bevetésének, valamint önállóan tárgyalja a haditengerészetet is. Betekintést nyerhetünk a békekísérletekbe, a lövészárkok és a hadifogság hétköznapjaiba, a háborús hátország és a hadigazdaság működésébe, valamint a magyar veszteségekbe. E veszteségeket – a békeszerződés következményeihez hasonlóan – nem lehet elégszer elmondani: közel 661 000 magyar katona halt meg, több mint 800 000 esett hadifogságba, és – ez az adat kimaradt a könyvből, így itt Julier Ferencre támaszkodom – több mint 700 000 sebesült meg az első világháború harcai során.

Balla Tibor 2016-ban, az 1916 ősze a délnyugati és a romániai harctereken c. konferencián. Fotó: Szikits Péter/HM HIM

Ahogy a könyv címe is utal rá, a szerző nem zárja le a cselekményt 1918-ban. Bemutatja a történelmi Magyarország széthullását, Károlyi Mihály kormányának tevékenységét, rámutatva arra is, hogy noha nem tudhatjuk, hány katona lett volna hajlandó tovább harcolni, vagy lehetett volna-e kedvezőbb határmeghúzást elérni, a korábban elhatározott leszerelés végrehajtása rossz politikai döntés volt, mivel kiszolgáltatta az országot ellenfeleinek. Ezután megismerhetjük a Kun Béla vezette bolsevik típusú diktatúra hadseregszervezését és harcait. Balla Tibor a Vörös Hadsereg északi hadjáratát a magyar hadtörténelem legsikeresebb hadműveletei közé sorolja, azonban arra is rámutat, hogy az antant követelte fegyverszünet aláírása, illetve végrehajtása, amelynek során ki kellett üríteni az elfoglalt területet, demoralizálta a hadsereget, ami a megoldhatatlan gazdasági nehézségekkel, a rezsim belső bizonytalanságával, elkövetett bűneinek és hibáinak társadalmi hatásával együtt a felbomlás irányába hatottak, ami a román csapatok elleni támadás összeomlása során meg is történt, így a Forradalmi Kormányzótanács lemondott. A szerző ezután bemutatja azt a folyamatot, amelynek végén a kezdeti három hatalmi központból végül egy maradt meg Horthy Miklós vezetésével, s kitér arra is, hogy a kormányzó miként akadályozta meg IV. Károly király visszatérési kísérleteit. Megismerhetjük a trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit, illetve hosszútávú hatásait – nemcsak katonai, de gazdasági, demográfiai értelemben is. A szerződés katonai vonatkozású rendelkezéseit a könyv végén betű szerint is megtaláljuk mint függeléket. A tulajdonképpeni utolsó fejezet Sopronnak és környékének Magyarországhoz kerülését mutatja be.

Olaszország, Monte San Michele, 1918. IV. Károly magyar király megszemléli az isonzói csatákban elesett olasz és magyar katonák közös emlékművét. Forrás: Fortepan / Széman György

Balla Tibor könyve méltó folytatása az első világháborúról szóló, nagyközönség számára, ismeretterjesztő jelleggel készült könyvek hagyományának, amelyeknek első hírmondói már a két világháború között megjelentek. A Scolar kiadó gondozásában, keménytáblás, igényes kivitelben megjelent, lábjegyzeteket és irodalomjegyzéket nem tartalmazó kötetet kiváló munkának tartom, amelynek csak a központozásában fordul elő néhány pontatlanság. A könyv átélhetőségét nagyban növeli gazdag képanyaga, amelyet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum fénykép-, illetve plakátgyűjteményéből válogattak össze a szerkesztők.

Ha pedig az a kérdés merülne fel, hogy kiknek ajánlom a Szarajevó, Doberdó, Trianont, akkor az a válasz, hogy minden olyan olvasónak, aki nem valamilyen divatos összeesküvéselméletre kíváncsi, hanem arról szeretne képet kapni, hogy a modern tudomány miként látja Magyarország első világháború alatti történetét. Aki így veszi kézbe Balla Tibor könyvét, bizonyosan nem fog csalódni.

A kötet megjelenési adatai: Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon. Magyarország az első világháborúban. Budapest, Scolar, 2019. 164 oldal. (Közvetlen elérés a kiadó oldalán.)

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

,,A csehek és a szlovákok végérvényesen eldöntik és már el is döntötték, hogy a németekkel és a magyarokkal mostani körülmények