A SZENT ISTVÁN csatahajó nyomában
2018. szeptember 20-án, második alkalommal rendezték meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum impozáns Márványtermében az egyre népszerűbb HadTörténész Sörestet. Ezúttal a SZENT ISTVÁN csatahajó történetében és a víz alatti régészet rejtelmeiben merülhettek el a rendezvényre látogatók: egy tárlatvezetés, két előadás, és két filmvetítés keretein belül.
Az első program során, Gondos László, muzeológus, a tárlat rendezője vezette körbe a látogatókat még utoljára – az azóta bezárt – Őfelsége hadihajója, az SMS SZENT ISTVÁN – 100 éves hadisír az Adriai tenger mélyén című időszaki kiállításban. A résztvevők a bemutató alkalmával az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének történetébe és a SZENT ISTVÁN csatahajóról készült centenáriumi kiállítás tárgyi emlékeibe, illetve kulisszatitkaiba tekinthettek bele.

Az Est első előadásában a HM Hadtörténeti Intézet neves kutatója, Krámli Mihály ismertette a 20 000 tonnás SZENT ISTVÁN megépítésének történetét, pályafutásának mérföldköveit, valamint süllyedésének körülményeit.
„Az egyetlen magyar építésű csatahajó 1918. június 9-én futott ki Pólából első éles bevetésére. Horthy Miklós ellentengernagy, flottaparancsnok vezetésével a Korfu-hadműveletben az otrantói tengerzár szétzúzása, és a Brindisiből kifutó antant haditengerészeti erők, csatahajókkal való megsemmisítése volt a cél. Június 10-én hajnali 3:30-kor az olasz MAS 15 torpedóvető motorcsónak megtorpedózta a SZENT ISTVÁN-t, amely reggel 6:12-kor elsüllyedt. A Korfu-hadműveletet ezután le kellett fújni.” – hangzott el a történész tolmácsolásában.

Az előadás számos vendég kíváncsiságát felkeltette, jó néhány kérdés érkezett a témában, melyeket Krámli Mihály és beszélgető partnere, Csákvári Kristóf, kutató nagy lelkesedéssel igyekezett megválaszolni.

Rövid szünetet követően Polgár Balázs, régész felvezetésével Tóth János Attila búvár-régész Örvények titkai – Víz alatti régészet” című előadása következett. A közel százfős hallgatóság betekintést nyert a víz alatti régészek munkájába, e kevésbé ismert terület jelenlegi helyzetébe, küzdelmeibe, s megismerkedhetett hazánk új és legérdekesebb kutatási eredményeivel, feltárásaival.

A közönség körében hatalmas sikert arattak az estén első alkalommal bemutatásra kerülő kisfilmek. A Digitális Legendárium munkacsoport filmjei a SZENT ISTVÁN csatahajó és a LAJTA Monitor Múzeumhajó történetét mutatták be, látványelemekkel tarkított animációk segítségével.

A rendezvény záróakkordjaként nem maradhatott el a jól megszokott nyereményjáték sem. Az est tematikájához kapcsolódó kérdéssort – totót – helyesen megválaszolók között a Hadtörténeti Múzeum által felajánlott ajándékcsomagokat sorsoltak ki a szervezők.

Az idei esztendőben még egy alkalommal, november 17-én, 19.00 órától a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum ad otthont a HadTörténész Sörest rendezvénynek. A különleges Esten az Intézmény fennállásának centenáriumi születésnapja kerül terítékre; kiváló előadók tolmácsolásában és a jubileumi emlékév alkalmából készült kisfilm segítségével elevenednek meg a ház elmúlt száz esztendőjének kiemelkedő eseményei, nem mindennapi történetei. A szervezők e rendhagyó eseményre is sok szeretettel várják a hadtörténelem és a kézműves sörök szerelmeseit!
Borsits Enikő –Kulcsár Zsolt
Ezt olvastad?
További cikkek
Mire jó az embernek a művészettörténet – A PTE Személyes történelem kurzusának előadása
Mire jó az embernek a művészettörténet? E kérdésfelvetés mentén tartott előadást a PTE BTK Történettudományi Intézet Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke által szervezett Személyes történelem – Kalandozások a középkor és […]
Beszámoló a Sors mint tapasztalat (1945–1989) című műhelykonferenciáról
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia társrendezésében 2023. május 18–19-én Sors mint tapasztalat (1945–1989) címmel műhelykonferenciát tartott Sárospatakon. A témacsoport […]
Múlt, jelen, s jövő – Jubileum a PTE BTK Történettudományi Intézetében
A Pécsi Tudományegyetem fontos jubileumi napokon van túl; az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének 100., a Pedagógiai Főiskola létrejöttének 75., a Bölcsészettudományi Kar fennállásának 30., a pécsi egyetemi képzésnek pedig 40. […]
Előző cikk
Heti Ajánló 2018/41.
Október második hetében is bőséges tudományos programkínálatból válogathatnak a történettudomány iránt érdeklődők. Ajánlónkban ezúttal is helyet kaptak budapesti és vidéki rendezvények, köztük több izgalmasnak ígérkező konferenciával, előadással és könyvbemutatóval. Október […]