Tátraváralja – Szepesi menekültek a Horthy-korszak Magyarországán

Napjainkban rengeteg törekvés létezik arra, hogy általában a tudomány és különösen a történettudomány eredményeit új módokon mutassák be a nagyközönségnek, túlmenően a térkép-fotó-grafikon örök szentháromságán. Ennek a törekvésnek egyik látványos megjelenési formája az adatvizualizációk előretörése az elmúlt években. Magyarországon az atlo.team tagjai (és vezetője, Bátorfy Attila) az elmúlt években számtalan társadalmi, politikai, gazdasági téma újszerű webes megjelenítése mellett egy sor történeti problémát mutattak be. Sőt a szorosabban vett trianoni békeszerződés problémájával is foglalkoztak: így látványos módon mutatták be a trianoni menekültek Magyarországra érkezését, a specifikusan Budapestre jövőket, vagy a határon túli területekre utaló utcaneveket.

Az alapgondolat és a szepesi menekültek

Ennél azonban tovább is lehet lépni: a Lendület-Trianon 100 Kutatócsoport és atlo.team együttműködésében azt igyekeztünk elgondolni, hogy mi lenne, ha egy tudományos közleményt eleve internetes közlésre szánnánk. Milyen eszközöket lehet a szöveg köré építeni? Sokáig kerestük a megfelelő témát és a megfelelő adatforrást. Végül az 1931-ben Magyarországon kiadott Szepesiek címtárára esett a választás. Koloh Gábor kollégám feldolgozta ezt a sajátos adatbázist, amelyet a Magyarországon alakult Szepesi Szövetség adott ki, és amelynek nemcsak az volt a célja, hogy (önbevallásos alapon) összegyűjtse a trianoni Magyarországon élő szepességieket, származási helyükkel, foglalkozásukkal és lakcímükkel, de egyfajta „szepességi arany oldalakként” kereskedőket, orvosokat vagy épp mozit és hentest kínáljon az olvasóknak. „Így válhatik valóra a hagyományos szepesi összetartás gazdasági jelentősége” – jelezték a szerkesztők a szándékot. A csaknem négyezer nevet (köztük jónéhány tiszteletbeli szepesit) tartalmazó listát már korábban magam is igyekeztem felhasználni egy tizenegy éve megjelent tanulmányban („Lesz még kikelet a Szepesség felett” – Kormányzati befolyás és a menekült hálózatok társadalma a két világháború közötti Magyarországon. In: Nyombiztosítás – Kisebbség- és művelődéstörténeti tanulmányok, 2011), kezdetlegesebb módszertannal és csak minden negyedik adatot elemezve, körülbelül ezer főre alapozva a megállapításokat. Most azonban Koloh Gábor munkája nyomán sokkal részletesebb adatokkal rendelkezünk erről a nagyon sajátos csoportról.

Szepesi lakosok címtára

De miért épp a Szepesség?

A Szepesség a történelmi Magyarország közigazgatási, felekezeti, nemzetiségi, urbanizáció szempontjából egyik legbonyolultabb területe volt. A régió a középkorban ritkán lakott határvidéki területből vált a 19. századra az ország legurbanizáltabb vármegyéjévé: 1876-ban, a vármegye határainak (majdnem) végleges rendezése előtt 19 különféle jogú város helyezkedett el, és a rendezett tanácsú városi jogállás elvesztése, majd visszavételei után is 1910-ben még mindig kilenc ilyen település állt a vármegye területén, amely méretét tekintve a középmezőny alsó fertályába tartozott Magyarországon. Közigazgatásilag a létrejött vármegye a lehető legnagyobb kevertséget mutatta.  Múltjában egyszerre van jelen a véglegesen csak 1803-ban megszűnt Tízlándzsás kerület, a Lengyelországnak elzálogosított tizenhárom városból lett tizenhat szepességi város külön igazgatása, a nemesi vármegye, a Gömör-Szepesi Érchegység bányavárosai, a régióban a 18. század végétől megélénkülő turizmus miatt létrejött települések. A német, szlovák, lengyel, magyar, ruszin lakosság jelenléte rendkívül összetett viszonyokat eredményezett a vármegyében, amelynek kulturális, építészeti gazdagsága nem párosult kedvező mezőgazdasági viszonyokkal. Ezeket a viszonyokat a lakosság táplálkozásának alapját sújtó krumplivészek is nehezítették. A 19. század második felében megindult az elvándorlás. A Kárpát-medence belseje, illetve a tengerentúl felé irányuló migráció már a 19. század közepe óta jellemző volt a történelmi Magyarország legészakibb vármegyéjére. A kivándorlás hozott létre jelentősebb szepesi diaszpórát az Egyesült Államokban. 1880 és 1890 között a vármegye csaknem 20 ezer főnyi veszteséget szenvedett el, s még 1910-ben is kevesebb lakosa (171 725 fő) volt, mint negyven évvel korábban, 1869-ben (173 769 fő). 1910-ben a 3605 négyzetkilométer alapterületű vármegye lakosságának 10,87% százalékát (18 658 fő) tették ki a magyarok, 22,38%-ot (38 434 fő) a németek, 56.53%-ot (97 077 fő) a szlovákok, 7,18%-ot (12 327 fő) a ruszinok, a többit pedig cigányok, gorálok (lengyelek) és mások. A felekezeti viszonyokat tekintve: az országos átlagnál jobban reprezentált katolikusok (68,42%) mellett a vármegye evangélikus lakosságának aránya 15,4% volt, ami dupláját jelentette az országosnak (7,15%) és helyi jellegzetességek – elsősorban a németajkú lakosság – magyarázzák. A zsidóság aránya valamivel az országos átlag alatt volt (4,35%).

Szepesi lakosok Budapesten

A dualizmus korából számottevő értelmiségi migráció tapasztalható a jó oktatási infrastruktúrával (4 gimnázium, 2 reál- illetve felsőbb leányiskola, 2 tanítóképző, hittudományi intézet), de szűk karrierlehetőségekkel rendelkező vármegyéből az ország belseje, elsősorban a főváros irányába. Ez a Hunfalvyak és az Irányi Dániel-féle hírességek mellett a szepesi értelmiségi dinasztiák (Haberernek, Genersichek) felbukkanásának időszaka az ország igazgatási centrumaiban. Ennek megfelelően az első szepességi egyesületek nem a trianoni békeszerződés nyomán bukkantak fel az ország belsejében, hanem már 1876-ban létrejött a Szepesiek Egyesülete Budapesten, nyomában más, hasonló célú egyesületek, amelyek például az iparosokat fogták össze. A Szepesi Szövetség 1920-ban egyszerre szándékozott összefogni a korábban Budapestre és az ország belső részeibe érkezett szepesieket és azokat, akiknek a békeszerződés nyomán kellett eljönniük. Az egyesület tevékenysége a klasszikus, teadélutánok, bálok és szepesi német dialektusban írott irodalmi művek előadóestjeitől egészen internátusok és gyereknyaraltatások menedzseléséig terjedt. A szepesi diaszpóra hálózata azonban ennél több is volt: tagjainak állást, nyugdíjat, információkat igyekezett szerezni. Ez a hálózat nyomokban még 1945 után is létezett, mígnem az államszocializmus Magyarországán csaknem teljesen felszámolták/felszámolódott.  

Tátrai tájkép, Dunával

Az elemzés eredménye nemcsak az adatvizualizációkban és a szövegekben mutatkozik meg: a képek, grafikák felkutatásában segítséget kaptunk az Evangélikus Országos Levéltár vezetőjétől, Czenthe Miklóstól is. A honlapon megjelenő számok és adatok kivételes megjelenítő erővel mutatják, hogy ez a Szepességből jövő vándormozgalom elsősorban a fővárosra és környékére irányult. A szepesiek csaknem kétharmada lakott a címtár szerint Budapesten. A második legnagyobb város Debrecen, a maga mindösszesen 78 szepesi származású lakosával, míg a fővárosban csaknem kétezren éltek. Ha a közösség származását nézzük, akkor – nem okozva túl nagy meglepetést – három város: Késmárk, Lőcse, Igló a legnagyobb kibocsátó, a negyedik helyen pedig Gölnicbánya található. A vándorlásban résztvevők az országos átlagnál jóval iskolázottabbak voltak, és a listán – bár nem társadalmi súlyuknak megfelelően, de – megjelennek szép számmal nők is. Társadalmi hátterüket tekintve a két legnagyobb csoport a magán- és állami tisztviselőké, illetve az állami alkalmazásban álló vagy szabad értelmiségi pályán lévő értelmiségieké (tanárok, tanítók, jogászok, művészek, újságírók). Ha pedig a fővároson belül vizsgáljuk elhelyezkedésüket, akkor azt látjuk, hogy ha nincs is „szepesi negyed” Budapesten, de van néhány olyan környék Pesten és Budán, ahol szepesiek nagy számban élnek. Ilyen az I. kerület (főleg a Margit körút környéke), illetve az akkor még szintén oda tartozó Bartók Béla út (Horthy Miklós út) környéke, Pesten az Üllői utat, a Baross utcát és a Ferenc körutat övező utcák, az Andrássy út menti területek, illetve a Damjanich utca.

Természetesen nem állíthatjuk, hogy minden itt lakó trianoni menekült lenne. Az adatok grafikus megjelenítése azonban rendkívüli erővel mutatja egy évtizedek óta tartó migráció egyik utolsó felvonását, és sokat elmond a főváros történetéről is.

Az adatvizualizáció megtekinthető itt.

Ablonczy Balázs

Ezt olvastad?

Történelemórán rengeteg forrást használunk, amelyeknek egy része lényegében adathalmazok különféle látványos összegzése. Professzionális szinten foglalkozik ezzel az ATLO, amelynek oldalán