Thermopülai-Szalamisz „2500” – 3. rész: Az athéni flottaépítéstől a spártaiak thermopülai helytállásáig

2500 évvel ezelőtt, Kr. e. 480-ban Xerxész perzsa nagykirály hatalmas sereggel vonult a görög poliszok ellenállásának megtörésére és a görög világ bekebelezésére. A cikksorozatban ennek a történelmi sorsfordulónak az előzményeit, legfontosabb eseményeit és következményeit mutatjuk be. Ezúttal az athéni flottaépítési programtól a thermopülai csatáig követjük végig a történteket.

A cikksorozat első része ide, a második része pedig ide kattintva olvasható el.

A görög-perzsa háborúk első szakaszának hadjáratai és jelentősebb csatái. Forrás: Wikimedia Commons

„Athént fabástyák mentik meg”

Kr. e. 508 óta Athénban demokrácia volt, az athéni nép önmagát kormányozta. A közösség vezetésében azonban jelentős szerepe volt a kiemelkedő politikusoknak. A Kr. e. 490-es marathóni csatában a győztes haditervet megvalósító Miltiadész mellett a tíz athéni hadvezér között ott volt az athéni demokrácia leghíresebb vezetőjének, Periklésznek az apja, az Alkmeónida családhoz tartozó Xanthipposz, rokona, a szintén Alkmeónida Ariszteidész és a későbbi nagy hadvezér, Themisztoklész is. A Kr. e. 480-as évek a két utóbbi politikai küzdelméről szólt. Dareiosz újabb hadjáratát előbb az egyiptomi szatrapiában kirobbant felkelés akadályozta meg, majd Kr. e. 486-os halála, de biztosnak tűnt, hogy utóda bosszút áll a marathóni vereségért.

Az igazságos Ariszteidész (Vatikáni Múzeum). Forrás: Wikimedia Commons

A korszakban tárták fel az attikai Laureion ezüstbányáit, ahonnan jelentős mennyiségű ezüst került az athéni államkincstárba. Ariszteidész azt javasolta, hogy a kincset osszák szét az athéni polgárok között, Hérodotosz szerint fejenként tíz drachma jutott volna egy-egy polgárnak, és ezzel a szárazföldi seregüket erősítették volna. Themisztoklész viszont azt javasolta, hogy az ezüstből hajókat építsenek, amelyeket elsősorban az Athén és Aigina szigete közötti háborúban akart felhasználni. Aigina vezető szerepet játszott a görög gyarmatosításban, jelentős gazdasági potenciállal és hadiflottával rendelkezett. Hérodotosz előadásában eléggé összemosódnak a történések. Az tény, hogy Themisztoklész az elsőként általa alkalmazott cserépszavazással (osztrakiszmosz) száműzte politikai ellenfeleit, az Alkmeónidákat, köztük Ariszteidészt is.

A cserépszavazással azokat száműzték, akiket azzal vádoltak, hogy zsarnokuralmat (türanniszt) akarnak bevezetni. Az alsó cserépen Ariszteidésznek, Lüszimakhosz fiának neve olvasható. Forrás: Wikimedia Commons

Ezt követően megkezdődött a flottaépítési program, Athén 180 hajóból álló flottát hozott létre, ezzel a görög világ vezető tengeri hatalmává lépett elő, míg korábbi ellenfelének, Aiginának csupán 30 hadihajója volt. Xerxész Kr. e. 481-ben elküldte követeit a görög poliszokba, hogy behódolást kérjen tőlük. Az athéniak a delphoi Apollónhoz fordultak jóslatért, aki szokás szerint, rendkívül homályosan rendelkezett. Azt mondta, hogy Athént faerődök (Hérodotosz szerint), vagy fabástyák (Plutarkhosz szerint) mentik meg. Themisztoklész a saját politikájának igazolását hirdette a jóslat alapján, az általa szorgalmazott hajókat nevezte az Athént megmentő fabástyáknak. Sokan teljesen reménytelennek tartották a perzsákkal szembeni ellenállást, még az is felmerült, hogy elhagyják a várost, és új települést építsenek nyugaton. Erre már volt korábbi példa, a kis-ázsiai Phókaia lakóinak nagy része több, mint fél évszázaddal korábban a perzsák elől nyugatra költözött, a polisz gyarmataira.

Az ezüst mosására használt tartály Laureionban. Forrás: Wikimedia Commons

Az igazságos Ariszteidész és Themisztoklész

Arisztotelész az athéni államról írott művében úgy mutatja be a Kr. e. 6-5. századi athéni történelmet, hogy az egyes korszakokban mindig volt egy vezetője az előkelőknek és egy vezetője a démosznak. A Kr. e. 480-as és 470-es években az előkelők élén Ariszteidész, a démosz élén pedig Themisztoklész állt. Az ő nyomában a későbbi történetíró és a modern történészi munkák is hajlamosak voltak úgy tekinteni az eseményekre, hogy Ariszteidész, a földbirtokosok képviselője volt (ezért akarta a szárazföldi hadsereget fejleszteni), míg Themisztoklész a démosz kereskedő és iparos részét képviselte (ezért akarta a flottát fejleszteni). Hérodotosz is azt írja, hogy Themisztoklész tisztában volt azzal, hogy a perzsákat elsősorban a tengeren kell legyőzni, görög flotta nélkül a perzsák uralmuk alá hajtották volna a görög szárazföldet. Ugyanakkor Themisztoklész már a jövőbe tekintve Athén későbbi tengeri hatalmát akarta megalapozni a flotta fejlesztésével. Az külön kérdés, hogy Themisztoklész és hívei mennyire voltak előrelátók és mennyire voltak biztosak a perzsák legyőzésében. Nyilvánvalóan a Kr. e. 490-es hadjárathoz hasonlóan eltúlzó értesüléseket kaptak a perzsa sereg létszámáról, de azzal tisztában voltak, hogy most maga a perzsa nagykirály száll hadba ellenük. Hérodotosz szerint Xerxész egyenesen körbevezettette a hozzá küldött görög követségeket, hogy megmutassák nekik a hatalmas létszámú perzsa sereget. Ennek ismeretében nehezen képzelhető el egy ilyen távlatú stratégiai gondolkodás, ez a későbbi athéni propaganda visszavetítése volt a győzelem után a korábbi időszakra. Mindenesetre a későbbi korok hajlamosak Ariszteidészben egy retrográd, a maradiságot képviselő politikust látni, Themisztoklészben pedig a haladó demokratát. Plutarkhosznál ránk maradt életrajza szerint Ariszteidész ugyan megvetette a démoszt, de a korszak legigazságosabb emberének tartották, ezért is bízták rá a legtöbb bírósági ügy tárgyalását, vagy Kr. e. 478-ban a perzsaellenes Déloszi Szövetségben a szövetségesi hozzájárulások elosztását. Themisztoklész éppen az ő ellentéte volt, egy kiváló hadvezér, aki semmitől sem riadt vissza, a politikában is minden eszközt bevetett politikai ellenfelei eltávolítására.

Themisztoklész római kori mellszobra (Ostiai Régészeti Múzeum). Forrás: Wikimedia Commons

„Ez Spárta!”

Közismert, hogy Spárta katonaállam volt, ahol a szabad férfiak gyermekkoruktól kezdve az állam felügyelete alatt katonai kiképzésben részesültek. Hét éves koruktól kezdve csoportokba szervezték őket, ahol kiképzéssel, testedzéssel és folyamatos gyakorlatozással szoktatták őket a katonai fegyelemre. Már fiatalon egy tizenöt fős katonai asztaltársaság (szüsszitia) tagjai lettek, idős korukig ebben a közösségben folytatták mindennapi tevékenységeket. A férfiak mellett, a többi görög állammal ellentétben, a nők nevelése is katonás fegyelem szerint zajlott. Lánykoruktól kezdve idejük nagy részét testedzéssel töltötték, elsődleges feladatuk életképes, erős utódok szülése volt. Az athéni Xenophón által a Kr. e. 4. században kialakított Spárta-kép egy erősen idealizált állam képe volt, de a katonai fegyelem és a folyamatos készültség miatt valóban Spárta volt évszázadokon át a görög világ legerősebb és legtekintélyesebb állama, uralkodókat és rendszereket döntöttek meg a görög poliszokban, ha az érdekük úgy kívánta. Nem véletlen, hogy ezt a messze földön híres népet is megkeresték Xerxész követei, hogy behódolásra szólítsák fel. Hérodotosz leírása alapján a spártaiak számára rendkívül sértő üzenetre, „a spártaiak adjanak földet és vizet a perzsa követeknek, behódolásuk jeleként”, Leónidasz spártai király egy kútba dobatta a perzsa követeket, mondván, hogy abban földet és vizet is találnak eleget, vegyenek belőle tetszésük szerint.

Minden valószínűség szerint I. Leónidasz spártai királyt ábrázoló szobor. Forrás: Wikimedia Commons

Az iszthmoszi szövetség

A perzsa támadás miatt Kr. e. 481-ben Spárta szövetséget ajánlott az ellenállást választó görög államoknak. A Korinthoszban összegyűlt görögök Poszeidón templomában megalapították az iszthmoszi szövetséget (nevét a Korinthosz mellett fekvő Iszthmosz földszorosról kapta). A gyűlésre a szicíliai görög államok is elküldték követeiket, sőt a szürakuszai küldöttek azt követelték, hogy a város türannosza, Gelón legyen a görög szövetség egyik vezére, de kérésüket a spártaiak és az athéniak is elutasították. A szicíliai követek ezt követően hazatértek, ebben nemcsak a sértődöttségük játszott szerepet, hanem az is, hogy hír érkezett arról, hogy a Szicília nyugati felét birtokló punok háborúra készülnek a sziget keleti felén fekvő görög államok ellen. Egyesek feltételezik, hogy Karthágó és a Perzsa Birodalom szövetséget kötöttek, hogy két irányból támadják meg a görögöket. Ezt egyetlen ókori forrásunk sem említi, inkább azt feltételezhetjük, hogy a föníciai városokkal (elsősorban a Karthágót alapító Türosszal) folyamatos volt a karthágóiak kapcsolata, így amikor tudomást szereztek a perzsák támadási szándékáról, kiváló lehetőséget láttak arra, hogy egész Szicíliát uralmuk alá vonják. A punok azonban kudarcot vallottak, Kr. e. 480-ban a himerai csatában Gelón legyőzte őket. Az iszthmoszi szövetség tagjai esküt tettek, hogy együtt harcolnak a perzsák ellen. Két vezért választottak, a görög szárazföldi csapatok parancsnoka Leónidasz spártai király lett, illetve a tengeri haderőt is egy spártai hadvezér, Eurübiadész irányította. A haditerv szerint a közös görög haderőnek a következő év tavaszán kellett összegyűlnie az Iszthmoszon.

A szicíliai Gelón Kr. e. 480–478 között vert pénze. Az előlapon négylovas harci szekér, felette Niké, a győzelem istennője, a hátlapon Arethusa, Szürakuszai védőistene delfinekkel. Forrás: Wikimedia Commons

Xerxész felvonulása

Xerxész birodalma valamennyi tartományának haderejét hadba hívta, a keleti területek csapatai csatlakoztak a perzsa fősereghez, amely nyugat felé vonulva, egyre nőtt az újabb és újabb seregrészekkel. Hérodotosz az Európa és Ázsia határát jelentő Dardanelláknál írta le a perzsa sereg nyilvánvalóan túlzó létszámadatait. Szerinte 1 700 000 gyalogos és 80 000 lovas állt a király szolgálatában, mellettük a kis-ázsiai és más görög szövetséges csapatok 324 000 főt tettek ki, a sereget kísérő hatalmas flottán pedig 517 610 ember szolgált. Hérodotosz szerint tehát Xerxész hadserege több mint két és félmillió katonából és kísérőből állt. Egy ilyen méretű hadsereg ellátása és felvonultatása még a 20. századi modern gépesített hadviselést is komoly kihívás elé állította volna. Hérodotosz és más történetírók nyilván túlzó adatokat adtak meg műveikben, hogy ezzel is növeljék a háborúban győztes görögök dicsőségét. A perzsa hadsereg valós létszámát logisztikai megfontolások alapján a modern becslések körülbelül 100 000 főre teszik, ehhez csatlakoztak a görög szövetséget eláruló görögök, illetve a hadiflotta.

Xerxész perzsa seregében a Perzsa Birodalom valamennyi népe képviseltette magát. Forrás: Wikimedia Commons

Még egy ekkora méretű szárazföldi haderő átszállítása is túl sokáig tartott volna a tengerszoroson, ezért Xerxész parancsára a hajóhad egy részéből hatalmas hajóhidat építettek. Ezt egy vihar tönkretette, Xerxész parancsára azonban két újabbat építettek, egyet a gyalogságnak, egy másikat pedig a lovasságnak. Hérodotosz szerint hét nap és hét éjszaka vonultak át a perzsák a két hajóhídon. A hadjárat logisztikai előkészítése már évekkel korábban megkezdődött, a perzsa hadsereg felvonulási útvonalán élelmiszerraktárakat építettek ki, amelyet részben a thrák, makedón és görög szövetségesek, részben pedig a kis-ázsiai perzsa helytartók töltöttek fel készletekkel. Az előkészületek ellenére a hatalmas szárazföldi hadsereg felvonulása a Hellészpontosztól a Khalkidikéi-félsziget nyugati oldalán fekvő Therméi-öbölig három és fél hónapig tartott. Ez közel 600 kilométeres távolság, ez alapján a perzsa sereg naponta 5-6 kilométer távolságot tett meg. A lassú vonulásnak több oka is volt. Xerxész például el akarta kerülni a baljós Athósz-hegyfokot, ezért átvágatta a félszigetet és a hajói ezen a mesterséges csatornán keltek át.

I. Xerxész (perzsául I. Khsajársá) perzsa nagykirály (Kr. e. 486–465). Forrás: Wikimedia Commons

„Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”

Időközben a görög szövetséges erők a vártnál lassabban gyülekeztek az Iszthmoszon. A hatalmas túlerő sokakat elbizonytalanított, ezért inkább kivártak. Leónidasz eredetileg északon, a Tempé folyónál akarta felvenni a küzdelmet Xerxésszel, így azonban más hadszíntér után kellett néznie. Egy kisebb, körülbelül ötezer fős sereggel, amelynek magját háromszász spártai harcos alkotta, észak felé vonult és lezárta a közép-görögországi Thermopülai-szorost. A perzsák megérkezése után a görögök két napon át védték sikerrel a szűk átjárót, Hérodotosz szerint a spártai hopliták annyi perzsát mészároltak le, hogy az újabb és újabb rohamokra induló perzsáknak egy idő múlva már hullahalmokon kellett átmászniuk. Végül egy görög áruló, a maliszi Ephialtész, egy hegyi ösvényen keresztül a görögök hátába vezette a perzsákat. 

A Thermopülai csata helyszíne. Az ókorban a tengerpart az autóút belső oldalánál húzódott, így valóban egy keskeny, kisebb sereggel is tartható átjáró volt. Forrás: Wikimedia Commons

Leónidasz ekkor csak a spártaiakat, a velük hősiesen kitartó theszpiaiakat és a perzsáknak behódolt Thébai katonáit tartotta maga mellett, a többi görögöt délre küldte az Iszthmoszi-szorosnál gyülekező görög fősereghez. Az ezt követő egyenlőtlen küzdelemben Leónidasz és 300 harcosa elesett. A spártai király önfeláldozása stratégiailag nem volt jelentős, hiszen csupán kis időre tudták feltartóztatni a perzsákat, a görög sereg moráljára viszont rendkívül nagy hatással volt, a hagyományos spártai katonai erények, a bátorság, a hazaszeretet és a hősiesség jelképévé vált. A perzsák legyőzését követően emlékművet állítottak a thermopülai hősöknek, Szimónidész epigrammája pedig a mai napig hirdeti dicsőségüket:

„Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak:

Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

(Ponori Thewrewk Emil fordítása)

„Ὦ ξεῖν’, ἀγγέλλειν Λακεδαιμονίοις ὅτι τῇδε κείμεθα, τοῖς κείνων ῥήμασι πειθόμενοι.”

Thermopülai győzelmük után a perzsák folytatták az előrenyomulást dél felé, a görögök feladták Boiótiát és Attikát, a spártai hadvezetés a szárazföldi csapatokat és a flottát is a Peloponnészosz védelmére akarta koncentrálni, tervük szerint a Korinthoszi-szoros védhetőségét kihasználva állították volna meg a perzsákat.

Forisek Péter

Ajánlott irodalom:

Hérodotosz: A görög-perzsa háború. (Ford. Muraközy Gyula) Budapest, Osiris Kiadó, 1998.

Bélyácz Katalin: A salamisi csata emlékezete. Budapest, Gondolat, 2020.

Ghirshman, Roman: Az ókori Irán : médek, perzsák, párthusok. Budapest, Gondolat, 1985.

Green, Peter: The Greco-Persian Wars. University of California Press, 1996.

Lazenby, J. F.: The Defence of Greece: 490-479 BC. Warminster, Aris & Phillips, 1993.

Levi, Peter: A görög világ atlasza. Budapest, Helikon, 1994.

Németh György–Hegyi W. György: Görög–római történelem. Budapest, Osiris Kiadó, 2011.

Ezt olvastad?

Annak körüljárása, hogy mi a történelmi film, alighanem egy kisebb monográfia, nem egy egyszerű ismertető feladata lenne. A címben felidézett