„Cifra Orion, zöld az ablaka” – Nyugatnémet űrjárőrök Magyarországon

Ötvenöt éve, 1966 őszén mutatták be az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című nyugatnémet sci-fi sorozatot. Alig másfél évvel később, 1968 februárjában a Magyar Televízió is műsorra tűzte a hét részes szériát, melyet sokan az „új műfaj” (a tudományos fantasztikum) első – hazánkban megtekinthető – képviselőjeként üdvözöltek. Magyarországon az Orion elsöprő közönségsikert, gyorsan kialakuló kultuszt és ezzel szemben markáns ideológiakritikai rosszallást könyvelhetett el. Illetve, ahogy a Jelenkor 1968 májusi lapszámának TV-szemléje fogalmaz: a sorozat „egyfelől kíváncsisággal vegyes népszerűséget, másfelől eszmei gyanakvásokat váltott ki”. A következőkben az Őrjárat a kozmoszban magyarországi befogadástörténetét vizsgálom abból a szempontból, hogy miként integrálta és emelte kultikus státuszba a hazai tömegkultúra a kezdetben sokat problematizált nyugatnémet sorozatot.

(Forrás: imdb.com)

Hidegháborús sci-fi nyugaton és keleten

A hidegháborús feszültség és a fokozódó űrverseny árnyékában az 1950–60-as évek a science fiction aranykorát jelentették. A műfaj (illetve tematika) a kollektív társadalmi szorongás feldolgozásának populáris eszközévé vált. A korabeli amerikai sci-fivel kapcsolatban mára közhelynek számít, hogy a támadó, vagy épp a hétköznapi emberek közé beépült idegenek gyakran a keleti blokk fenyegetésének, kémtevékenységének allegóriáiként értelmezhetők (lásd pl.: A lény – egy másik világból (The Thing from Another World, 1951) A testrablók támadása (Invasion of the Body Snatchers, 1956)). Emellett számos alkotásban nyíltan megjelennek az atomkísérletekkel, főként a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos félelmek (pl.: A hihetetlenül zsugorodó ember (The Incredible Shrinking Man, 1957), Az utolsó part (On the Beach, 1959)). A századközepi amerikai, illetve nyugati sci-fik tematikáját tehát alapvetően meghatározta a hidegháborús paranoia.

A műfaj kelet-közép-európai képviselőit illetően a filmtörténet gyakran a propagandafunkciókat emeli ki, (mely funkció természetesen a nyugati moziktól sem volt idegen) ám e régió alkotásaiban is visszatérő kérdéskörnek számított az atomháborútól való félelem, a kétpólusú világ okozta szorongás megjelenítése. (Lásd: Háború (Rat, 1960), Néma csillag/A holtak bolygója (Milcząca Gwiazda, 1960), Az idő ablakai (1969)). Tagadhatatlan azonban, hogy a felsorolt filmek még a régióban sem értek el széleskörű ismertséget, illetve a kulturális emlékezet sem őrizte meg őket jelentős alkotásként. A kelet-európai sci-fi tehát egyfajta lappangó, érdemben alig képviselt és terjesztett műfajként létezett az időszakban. A fentieket figyelembe véve nem meglepő, hogy az Orion űrhajó műsorra tűzése a vasfüggöny innenső oldalán egyszerre váltott ki rosszallást a kritika, és hatalmas érdeklődést a tévénéző közönség részéről.

(Forrás: imdb.com)

A bemutatás fontos előzményeként (és feltételeként) tekinthetünk a korszak kultúrpolitikai változásaira a filmforgalmazást illetően. A hatvanas évek végére a cenzúra érzékelhető enyhülést mutatott (noha ennek hátterében részben a keleti produkciókból származó bevétel csökkenése állt). A hazai filmterjesztésben a „művészi minőség” mellett egyre inkább szemponttá vált a szórakoztatás, valamint a „pótlás”, vagyis a korábbi alkotások és addig mellőzött műfajok bemutatása. Mindez óhatatlanul együtt járt az ideológiai szűrők tágulásával. A ’60-as évek vége annyiban is sajátos időszak, hogy ekkor jóval kevesebb lemaradással juthattak el nyugati produkciók a magyar közönséghez, mint az ezt követő és különösen az ezt megelőző években. Az Orion tehát alapvetően kedvező korszakban készült el ahhoz, hogy lehetőség nyíljon magyarországi forgalmazására és feltételezhetően sokkal inkább a szórakoztató, mint a művészi erények mentén nyerhetett zöld utat a hazai tévénézőkhöz. Ez utóbbi azért is valószínűsíthető, mert olyan, szintén a ’60-as évek második felében megjelent alkotások, mint például A majmok bolygója (Planet of the Apes, 1968) vagy a 2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey, 1968) csak 1977-ben, illetve 1979-ben kerülhettek bemutatásra Magyarországon. Mindemellett fontos hozománya lehetett a sorozat sikerének, hogy több jelentős – ám addig mellőzött – nyugat-európai sci-fi megjelenhetett a hazai mozikban (pl.: a Fahrenheit 451 (1966) 1969-ben, az Alphaville (1965) pedig 1971-ben. A fentiekből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a cenzúra – legalábbis, ami a sci-fi tematikát illeti – szigorúbban rostálta az amerikai produkciókat, mint a nyugat-európai filmeket. (Ám ezt is kiegészíthetjük azzal, hogy a financiális szempontok is fontos szerepet játszottak az egyes külföldi alkotások forgalmazásában.) Annyi bizonyos, hogy az Orion sajátos korszakban (bizonyos értelemben korszakhatáron) jutott el a magyar nézőkhöz és maga is hozzájárulhatott a film– és sorozatforgalmazási trendek későbbi alakulásához. Ezen pedig az sem változtatott, hogy a korabeli sajtó rendkívül elmarasztalóan nyilatkozott a szériáról.

(Forrás: imdb.com)

Imperialisták, antihumanisták, fasiszták? – Az Orion ideológiai kritikái

Ahogy a kor legtöbb sci-fijét illetően, utólag Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai esetében sem okoz különösebb nehézséget a történeti, politikai, ideológiai áthallások beleértése. Az intróban említett „mindent átfogó biztonsági rendszer” könnyen azonosítható vasfüggöny-allegóriaként, e kontextusban az emberiségre támadó „varangyok” pedig a Varsói Szerződés haderejeként. A sorozat ötödik, Harc a napért című epizódjában a nők által uralt „Króma” bolygó Földet fenyegető tervei és e tervek meghiúsítása izgalmas párhuzamokat vethet fel a ’60-as években felgyorsuló női emancipáció, illetve a feminizmus okozta lappangó (patriarchális) társadalmi feszültségekkel. Az invázió című befejezőrész pedig értelmezhető úgy, mint ami a politikai vezetőségbe beépült árulókkal kapcsolatos paranoiákra reflektál. Az ilyen irányú értelmezési lehetőségeket hosszan lehetne sorolni, ám – elsőre talán furcsának tűnő módon – a korabeli magyar recepció egyiket sem veti fel. Ennek legalapvetőbb oka, hogy a korban nemcsak a mára kézenfekvő értelmezési kódok, keretrendszerek voltak ismeretlenek, de még a műfaj is újdonságnak számított a hazai közönség számára. A kritika ezért nem elsősorban az aktuálpolitikai áthallásokban, hanem sokkal inkább az elképzelt jövőkép mögött megbúvó ideológiákban vélte felfedezni a sorozat legsúlyosabb problémáit.

1968. február 14-én, mindössze az első két epizód sugárzását követően már napvilágot látott a Népszabadság hasábjain a kritika, miszerint a közösség érdekeit szem előtt tartó biztonsági tiszttel, Tamara Jagellovsk hadnaggyal szemben a sorozat egyértelműen a barátai megmentésére törekvő McLane mellett foglal állást. Előbbit arrogáns, szűk látókörű bürokrataként, utóbbit pedig bátor, találékony, jó humorú karakterként bemutatva. A cikk írójának problémafelvetése így hangzik: „A rosszízűen tendenció­zus szembeállítás primitív és osto­ba. Különben pedig, ha már arról van szó, rokonszenv ide, ellenszenv oda: kiélezett helyzetekben igenis előbbre való a közösség érdeke, mint egy-egy baráté, bajtársé.”. E vád szerint tehát a sorozat – helytelenül – az individuális értékek mellett foglal állást a közösségiekkel szemben.

(Forrás: imdb.com)

Az előbbinél jellemzőbb, számos helyen felbukkanó kritikus észrevétel, hogy az Orion a látványos technikai fejlődés jóslata mellett (illetve azzal szemben) lesújtó képet fest az ember történelmi fejlődéséről. A Népszava március 15-i számában megjelent írás szerint „…a legborzasztóbb az a visszataszító perspektíva, amelyet az Orion-sztori sugalmaz. E szerint semmi sem örök, csak a háború.”. Többek közt hasonló problémákat vet fel Nagy István György, technikatörténész az Élet és Tudomány 1968. március 22-i lapszámában. Miután gondosan felrója a sorozat természettudományos és technikai baklövéseit, az emberkép általános problémáira hívja fel a figyelmet: „A film cselekményéből úgy tetszik, mintha maga az ember ugyanaz maradna a holnaputánban, ami ma, vagy még »rosszabb« is – mintha a fejlődés csak a technikát és a környező természeten való uralom lehetőségeit változtatná meg, de őt magát érintetlenül hagyná. Úgy gondoljuk, hogy ez a felfogás merőben antihumánus, és teljességgel történelmietlen. Avagy a filmek készítői a mai nyugati életfelfogást és életformát akarták volna kigúnyolni?” – teszi fel, és hagyja nyitottan a kérdést a cikk szerzője. Az említett antihumánus attitűd vádja évekkel később (1975 áprilisában) is megjelenik a Népszabadság egyik cikkében: „erősen vitathatónak érzem, hogy helyes volt-e olyan antihumánus emberképet sugalló sorozatot vetíteni, mint az Orion űrhajó”. Az egyik legáltalánosabb kritika tehát a sorozat jövőképével és szellemiségével kapcsolatban, hogy az emberi (és nem utolsó sorban szocialista) fejlődéseszménnyel szemben a „holnapután legendájába” a maiakhoz hasonlatos, törtető, háborút viselő főszereplőket vizionál. Ez az attitűd pedig egyértelműen a sztereotipizált korabeli Nyugat értékrendjével kerül párhuzamba e kritikában. Az Ifjúsági Magazin 1968 májusi számának Nem csak néznek, látnak is! rovatában – amely saját bevallása szerint tizennyolc éves végzős tanulókat szólaltatott meg – a megkérdezett riportalany így foglalja össze a problémát: „Az Orionban csak a gépek tökéletesedtek. Az ember gondolkodásmódja nem változott. Olyan… imperialista.”

Orion társasjáték 

Még messzemenőbb – ugyanakkor figyelemreméltó, baloldali – kritikát fogalmaz meg Bor Ambrus az Élet és Irodalom 1968. március 23-i számában. Értelmezésének középpontjában a sorozat egy jelentéktelennek tűnő eleme, az ún. Euforin tabletta áll. Észrevétele szerint a szer jellemzően az elképzelt jövő kisembereivel (konkrétan bányászokkal és egy raktárossal) kerül kapcsolatba. Interpretációját összefoglalva: az Euforin a jövőbeli munkásosztály kielégítésének, egyben elnyomatásának államilag legitimált eszköze. Ezzel együtt a fiktív világot vezető „kasztoknak”, a Világminisztériumnak, az Űrhadseregnek és a Biztonsági Szolgálatnak nincs szüksége az Euforinra, hiszen az ő kezükben összpontosul a hatalom, melyet csodafegyvereik birtokában zavartalanul őrizhetnek. „Az egyik kaszt dolga, hogy a vi­lág sorsát intézze. […] a másik kaszt dolga, az nyomasztó. Ércbányászatba, űr­transzportba, sugárpisztoly-készlet könyvelésébe időnként embermód­ra belegebedhet, akinek ez a sorsa, Euforint tehát neki, persze módjá­val adagolva, mert nagyon éhes a jobb közérzetre ez a kaszt.” Értelmezése néhol spekulatív és következetlen, de mindenképpen izgalmas. A mai olvasat számára azonban erősen problematikusak a cikkben felvetett párhuzamok, és túlzónak, illetve rosszindulatúnak tűnnek az alkotókról levont következtetések: „Hősök vágnak tenyér élével a go­nosztevők nyakszirtjére; az űrvagá­nyok nemes céllal alkalmazzák a néhai auschwitzi Kaduk papa nyakszirt-technikáját […] Az Übermensch kedveli a vegysze­reket. Fantasztikum-viccében a kö­zelmúlt kissé nyers hatású Zyklon B-jét, fenolját, eutanázia-injek­cióit, a távoli jövő finom Euforinjává tablettázza át. A kasztok meg­maradnak. A trükkfilm-stúdióban. Münchenben.”. Bor Ambrus cikke alighanem az Orion ideológiai kritikájának legsarkalatosabb pontja, mely egyenesen a náci múlt szellemi örökségének felvállalásával vádolja a sorozatot. Ha a legtöbb kritika nem is merészkedik ilyen messzire, annyi talán a fenti szemelvényekből is kirajzolódik, hogy a kor publicistái alapvetően a szocialista értékekkel összeegyeztethetetlen, sőt káros nyugati eszméket propagáló alkotásként látták/láttatták Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjait.

(Forrás: imdb.com)

„Felszállt az Orion, rajta McLane a parancsnok” – Az Orion kulturális lenyomatai Magyarországon

Ahogy a rendszerváltás utáni emlékezetből kitűnik, ha nem is egészen úgy, ahogyan a fenti cikkek szerzői elgondolták, mégis az Orion a maga szerény módján hozzájárulhatott a kor enyhülő diktatúrájának további ingadozásához. Végh Attila úgy fogalmaz: „A megdöbbentő történet szá­mos sosem látott, fantasztikus képi és gondolati elemmel volt dúsítva. […] ilyen varázslatok hatására kezdett az ország népe az ötéves tervnél valami távolabbira vágyni.”. Számos ehhez hasonló utólagos interpretációval és visszaemlékezéssel találkozhatunk, ám természetesen e következtetések már a kultusz lenyomataként is értelmezendők. Ahhoz, hogy az utókor ilyen megállapításokra juthasson, elengedhetetlen volt, hogy saját korának rosszalló kritikai közegében az Orion (a közönségsiker nyomán) a hatvanas-hetvenes évek egyik meghatározó kulturális produktumává váljon Magyarországon.

A kultusz alapját nyilvánvalóan a nézői rajongás jelentette. Ennek ékes példája lehet a sorozathoz kötődő, szájhagyomány útján terjedő dalok, rigmusok, viccek sora. A népköltésben létrejött, a széria zenéjének dallamára énekelt mondóka legjellemzőbb verziója (megközelítőleg): „Felszállt az Orion, rajta McLane a parancsnok. Hasso a gépháznál, Atan a kilövőállásnál. Tamara ideges, Mario és Helga szerelmes. Zúgnak a harangok, jönnek a piszkos varangyok.”. Ám, ahogy Gőzsi Kati ‘Picasso a gépháznál, Batman a kilövőállásnál’ című cikke rámutat, a dalnak számos változata létezett (és létezik) a köznyelvben, nem is beszélve az olyan gúnyos mondókákról, mint „Meklén, lovagol egy kecskén.” vagy „Cifra Orion, zöld az abla­ka / gyere ki te McLane őrnagy / vár a Tamara”. Emellett a történet bizonyos jellegzetes kifejezései is beépültek a hétköznapi szóhasználatba, mint a varangyok (az ellenséges idegenek) illetve az overkill (az Orion űrhajó fegyvere). A sorozat ismeretére építő, arról szóló, vagy annak népszerűségét kifigurázó viccek és történetek is gyakoriak voltak az időszakban, illetve meg is jelentek olyan lapokban, mint az Igaz szó, a Figyelő vagy a Ludas Matyi. Mindemellett különleges sikert aratott az Orion főcímdala is. Fél évvel a magyar premiert követően a Stúdió11 (a Magyar Rádió tánczenekara) kislemezen rögzítette a dal – jelentősen kiszínezett – feldolgozását, mely ezt követően gyakran helyet kapott a hazai szórakozóhelyek zenei repertoárjában.

A Nemzetközi Újságíró Szövetség Üdülője, Orion bár. Balatonszéplak. (Forrás: fortepan)

Alighanem még reprezentatívabbak a sorozat elsöprő közönségsikerével kapcsolatban annak tárgyi emlékei. Szintén a hazai premier évében jelent meg a magyar gyártású (a Péceli Htsz. által készített) Orion című – a sorozat történeteit kezdetlegesen feldolgozó – társasjáték. A következő évben az úttörőknek szóló Pajtás magazin hasábjain pedig az Őrjárat… eseményeit tovább szövő – a sorozat végével keletkezett hiányérzetet enyhíteni igyekvő – képregény (Alaksza Tamás és Zórád Ernő munkája) Az Orion 8. kalandja címen. Ám a leghíresebb és legmonumentálisabb tárgyi emlék kétségkívül az 1971-ben, Balatonszéplakon épült Orion Bár lehetett. Az újságíró-üdülőként használt, a sorozat repülő csészealjaira emlékeztető épület ismert elit-szórakozóhelynek számított az 1970–80-as években. (Az üdülőt 2014-ben bontották le.)

Az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai a külföldi produkciók forgalmazása mellett a hazai mozgóképgyártásban is éreztette a hatását. Szinte konszenzuálisnak tekinthető az álláspont, miszerint az 1973-as Pirx kalandjai című ötrészes magyar tévésorozat a nyugatnémet előd nyomán – mintegy annak sikerét meglovagolva – jöhetett létre. (Még ha e hazai sci-fi az Oriont övező rajongás töredékét sem tudta elérni.) Emellett joggal feltételezhetjük, hogy – a korábban már hivatkozott – Az idő ablakai című 1969-es, első magyar tudományos-fantasztikus film létrejöttéhez is jelentősen hozzájárulhatott az Űrjárőrök egy évvel korábbi sikere. De amennyiben megengedőek vagyunk, az 1968–69-ben készített és sugárzott Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai című (számos tipikus sci-fi elemet felvonultató) rajzfilmsorozat kulturális hátterében is felfedezhetjük az Orion űrhajót övező rajongást. (Ha konkrét összefonódásra nem is találunk bizonyítékokat, azt tapasztalhatjuk, hogy történeti és műfaji kontextusban gyakran kerülnek egymás mellé e sorozatcímek. Lásd például Szegedy-Maszák Zoltán Nat Finkelstein: Old and new című kiállításkritikáját.)

(Forrás: imdb.com)

A rendszerváltást követően a nosztalgia és az újrafelfedezés jegyében még gyakran került reflektorfénybe a sorozat. 2003-ban számos rövid publicisztika jelent meg a témában, miután az epizódok összevágásával és bizonyos korábban fel nem használt jelenetek beemelésével mozifilm készült az Orionból, illetve, amikor ugyanebben az évben a Filmmúzeum újra műsorra tűzte a sorozatot. Emellett egyre több fórumon (cikkekben, kiállításokon) tett szert ismertségre a széria nyugatra emigrált magyar jelmeztervezője, Bárdy Margit, akivel kapcsolatban megkerülhetetlen téma volt a sorozat gyártásában játszott szerepe. Lásd például a Felszállt az Orion, Bárdy Margit pedig világhírű lett című 2007-es riportfilmet.

Azt, hogy az Őrjárat a kozmoszbant milyen szervesen integrálta az egyébként sajátosan kelet-közép-európai magyar kultúra, jól mutatja, hogy – amint azt Kepes Gábor megjegyzi – a közemlékezet gyakran még ma is hajlamos keletnémet alkotásként számontartani a sorozatot. Az enyhülő Kádár-korszak, a „gulyáskommunizmus” egyik ikonikus kulturális jelenségeként pedig napjainkban is fel-felbukkan, publicisztikákban, szépirodalmi alkotásokban. Például (a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül): Mesterházy Balázs Nyelvi játékok című versében, Térey János Szentlászlófalván című írásában, vagy Kukorelly Endre Cé cé cé pé… című regényében. (Mindhárom írás 2019-ben jelent meg.)

A fenti áttekintés az Orion űrhajó leglátványosabb magyarországi kulturális nyomait próbálta összegezni. Mindezek alapján talán nem túlzás arra a következtetésre jutnunk, hogy az Őrjárat… lehetett az egyik (ha nem a) legnagyobb hatású science fiction Magyarországon. Ehhez természetesen szükség volt arra az egyedi közegre és történelmi szituációra, mely egyszerre engedte, kárhoztatta és emelte kultikus magaslatokba a sorozatot. A pillanatnyilag enyhülő cenzúra, a vélt szocialista értékek felett őrködő kritika és a nyugati kultúrtermékekre kiéhezett közönség együttese biztosította a nyugatnémet űrjárőrök sajátos hazai fogadtatását. Az azonban nem kétséges, hogy az utókor emlékezetét az utóbbi határozza meg.

Csondor Soma

Felhasznált irodalom:

Aszfalton termett szóvirágok, Vas Népe, 1981/180, 13.
Beretvás Gábor, Televíziós sorozatok a kádári Magyarországon, Korunk, 2019/6, 9.
Bor Ambrus, Űrvagányok, tabletták, Élet és Irodalom, 1968/12, 7.
Borsody István, Felszállt az Orion, Bárdy Margit pedig világhírű lett, (letöltés ideje: 2021. 10. 19.)
Császár István, Közepes kudarc, Filmvilág, 1973/8.
Csordás Lajos, Elszállt az Orion, Népszabadság, 2014/176.
Gáldonyi Béla, Földi űrdili, Igaz szó, 1968/8, 57.
Gőzsi Kati, ‘Picasso a gépháznál, Batman a kilövőállásnál’. (letöltés ideje: 2021. 10. 19.)
Hegedűs Tibor, Gondolatok a képernyő előtt, Népszabadság, 1968/37, 7.
Hungarotrade 2468, Figyelő 1968/13, 12.
Képes Gábor, Fantasztikus tudomány: a tudományos-fantasztikus irodalom helye a tudományos népszerűsítés galaxisában, Tanulmányok a természettudományok, a technika és az orvoslás történetéből, 53–57.
Krajczár Imre, A földhözragadt Orion, Népszava, 1968/63, 2.
Kukorelly Endre, Cé Cé Cé Pé avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé, Bp., Pesti Kalligram, 2019. 243.
Mesterházy Balázs, Törecsek: részlet egy verses regényből, Jelenkor, 2019/7–8, 802.
Nagy István György, Kedves «Élet és Tudomány», Élet és Tudomány, 1968/12, 541.
Nem csak néznek, látnak is!, Ifjúsági Magazin, 1968/5, 8.
Ősz Ferenc, Egyszerű eset, Ludas Matyi, 1969/52, 5.
Rádi Péter, Egy néző jegyzetei, Népszabadság, 1975/94, 7.
Szegedy-Maszák Zoltán, Nat Finkelstein: Old and new, Balkon, 1995/5, 33.
Szilágyi Gábor, Emlékszik még rájuk? Érdekességek az Orion űrhajó fantasztikus kalandjairól. (letöltés ideje: 2021. 10. 18.)
Takács Róbert, A nyugati film és közönsége Magyarországon Sztálin halálától Helsinkiig (1953–1975), Korall, 2016(65.), 137–163.
Térey János, Szentlászlófalván, Kortárs, 2019/5, 10–16.
Thiery Árpád, TV-szemle, Jelenkor, 1968/5, 479.
Tóth Csaba, A sci-fi politológiája, Bp., Athenaeum, 2016, 5–14.
Végh Attila, Az Orion-köd, Heti Válasz, 2003/6, 59.
Zágon István, Egy kis öreg naplójából, Ludas Matyi, 1970/44, 7.

Ezt olvastad?

Szász Attila Örök tél című 2018-as filmje egyértelműen kivívta a filmszakma és a közönség elismerését, amiről több nemzetközi díj és