Flandria vörös pipacsa mint az emlékezés jelképe

Az angolszász kultúrájú országokban november 11-dik napján hagyományosan a háborúban elesettekre, a külföldi frontokon harcolt veteránokra, a béketeremtő és békefenntartó műveletekben részt vett katonákra emlékeznek, amely hagyomány egészen az első világháborúig vezet vissza. A nap szimbolikus, mivel ezen a napon, 1918. november 11-én írták alá egy, a compiègne-i erdőben álló vasúti kocsiban az antant hatalmak és a Német Birodalom képviselői azt a fegyverszüneti egyezményt, amely véget vetett a nyugati fronton zajló harci cselekményeknek, és egyben az első világháború befejeződését is jelentette. Az Emlékezés napjához (angolul Remembrance Day, az Amerikai Egyesült Államokban ugyanezen nap megnevezése „Veteránok napja”) kötődő egyik legfontosabb szimbólumnak a vörös pipacsvirág számít, amelyet mint az „emlékezés virágát” ezen a napon sok ezren tűzik a mellükre, és mára az áldozatok iránti tisztelet és a veteránok támogatásának jelképévé vált. De miért pont a pipacsvirág lett az emlékezés szimbóluma és honnan ered ez a hagyomány?  Jelen cikkemben e kérdésekre keresem a választ.

A flamand mezőkön

A Brit Birodalom 1914. augusztus 4-i, a központi hatalmak elleni hadba lépésével a Birodalomhoz tartozó domíniumok, köztük Kanada is hadviselő féllé vált, és önkéntesek tízezrei keltek útra, hogy a „királyért és a hazáért” felkiáltással az első világháború frontvonalain teljesítsenek szolgálatot. Közéjük tartozott a skót felmenőkkel rendelkező John McCrae is, aki őrnagyi rangban mint a kanadai tábori tüzérség 1. tüzérdandárjának egészségügyi tisztje került ki a flandriai hadszíntérre.

McCrae 1872-ben született Guelph városában (Ontario állam) és a háború előtt köztiszteletben álló orvos volt. Munkája mellett kamaszkorától aktív szépirodalmi tevékenységet folytatott, verseinek gyakori témája volt az elmúlás, a feledés, a gyászt követő lelkibéke-keresés, amely összhangban állt kamaszéveinek tragikus élményeivel, saját betegségével, majd későbbi műveiben megjelentek a betegek szenvedései és a háború élménye is (McCrae korábban önkéntesként harcolt Dél-Afrikában a második búr háború során).

John McCrae 1914 körül (forrás: wikimedia.org)

Képzettsége és kora miatt McCrae lehetőséget kapott, hogy egy, a frontvonalak mögött működő egészségügyi alakulathoz kerüljön, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy a harctéren teljesítsen szolgálatot, így több ezer társával együtt részt vett 1915 tavaszán a második ypres-i csata küzdelmeiben, amely a világtörténelembe úgy vonult be, mint ahol először került sor a harci gázok tömeges használatára. Az összecsapás során McCrae egysége is súlyos veszteségeket szenvedett, erről így írt egyik levelében édesanyjának:

„Az események hatása egy rémálomhoz hasonlítható. A legelkeseredettebb harcok részesei voltunk. Tizenhét napon és tizenhét éjen át egyikünk sem vehette le a ruháját vagy a csizmáját néhány kivételes alkalmat leszámítva. Egész idő alatt míg ébren voltam, nem telt el úgy egy perc, hogy elhallgattak volna a fegyverek… s mind e mögött állandóan ott volt a halottak, sebesültek és a megcsonkított testek látványa, és a szörnyű szorongás attól, hogy el kelljen hagyni az állásainkat.”[1]

A harcok során, 1915. május 2-án McCrae egyik közeli barátja, Alexis Helmer hadnagy is elesett egy német gránát repeszeitől. Az ő temetése után vetette papírja McCrae az In Flanders Fields (A flamand mezőkön) című költeményét, mely legismertebb alkotásává vált. A költemény Nika Géza magyar fordításában így hangzik:

Flandria Mezején

 

Flandria mezején pipacsok nőnek

Keresztjei közt egy temetőnek

Ez jelöli a mi helyünket; s bár fenn az égen

Még bátran szól a pacsirta ének

Lenn, az ágyúdörgésben nem hallod őket.

 

Mi vagyunk a halottak, kik pár napja még

Éltünk, elestünk, ragyogott ránk a naplemente

Szerettünk, szerettek minket s most itt a vég,

Flandria mezején.

 

Viaskodjatok Ti az ellenséggel;

Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;

Vigyétek Ti azt magasra tartva.

De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak

Mi nem tudunk aludni, bár pipacsok nyílnak

Flandria mezején.[2]

A vers keletkezésének körülményeivel kapcsolatban több eltérő változat is él a köztudatban, de a legismertebb szerint McCrae a temetés másnapján, egy mentőautó platóján ülve jegyezte le a sorokat, miközben elhunyt barátjának sírját nézte. A temető sírjait vöröslő pipacsok (red poppy) vették körül, amelyek a vadvirágok közé tartoznak, és igénytelenségüknek köszönhetően olyan környezetben is képesek megmaradni, amelyek más növények számára elviselhetetlenek. A tüzérségi lövedékek felforgatták a frontvonalak mentén a földet és elpusztították a tájak természetes növényzetét, ugyanakkor a robbanások hatására megbolygatott talajban az addig az alsóbb rétegekben levő pipacsmagvak a felszínre kerültek, a fény és a tavaszi, kora nyári idő hatására pedig rövid időn kihajtottak, izzó pipacsmezővel beborítva a bombatölcsérek környékét. A szemtanúk számára úgy érződött, mintha az elhunytak véréből nőnének ki a virágok, és ez egyszerre szimbolizálhatta a katonák áldozatát, valamint egy új életbe vetett reményt, hogy az elesettek önfeláldozása új életet teremt, egyfajta természetes folytonosságot jelképezve.

Egyike az In Flanders Fields kézzel írott példányainak, a szerző aláírásával. A hivatalos, nyomtatásban megjelent változattal szemben ezen a példányon az első sor végén nem a „blow” (nyílik) szó, hanem a „grow” (nő) szerepel. (Forrás: wikimedia.org)

A verset McCrae először a The Spectator nevű angol lapnak küldte el, ahol azonban elutasították, így a költemény első nyilvános megjelenésére a Punch magazinban került sor 1915. december 8-án – ekkor még a szerző nevének említése nélkül, névtelenül (az újság év végi indexében már feltüntették McCrae-t mint szerzőt). A vers hamar széleskörű népszerűségre tett szert, több nyelvre is lefordították, megzenésítették és a háborús propaganda is felhasználta a maga céljai számára, így a vers utolsó sorai mint a katonák áldozatvállalásának fontosságára való felhívás szerepeltek a különböző katonatoborzó és a hadisegélyt hirdető plakátokon. Népszerűségét többek közt annak is köszönhette, hogy abban az időszakban született, amikor bár egyre nyilvánvalóbbá vált a háború egyre fokozódó kegyetlensége, de a katonák többségét még áthatotta a hazaszeretet, és a neveltetésükből fakadó tudat az önfeláldozás mint erény fontosságáról (hőseszmény).  Csak később, a háború előrehaladtával omlott össze ez a kép. Ahogy D. Rácz István irodalomtörténész fogalmaz Wilfred Owen 1917-ben született, Horatius sorait idéző Dulce Et Decorum Est című költeményével kapcsolatban: „Akit hősnek nevez a hagyományos európai kultúra, itt már tehetetlen áldozattá válik”.[3] Maga McCrae sem élvezhette sokáig verse népszerűségét, alezredesként és egy katonai hadikórház parancsnokaként hunyt el 1918. január 28-án a franciaországi Boulogne-sur-Mer-ben, tüdő-és agyhártyagyulladás következtében. Az összegyűjtött verseit tartalmazó kötet In Flanders Fields And Other Poems címmel posztumusz jelent meg 1919-ben, New Yorkban.

Hadikölcsönt népszerűsítő kanadai plakát (forrás: wikimedia.org)

A „poppy ladies” és tevékenységük

A vörös pipacsnak mint az „emlékezés virágának” a jelképpé válása alapvetően két nő nevéhez kötődik. Az amerikai tanárnő, Moina Belle Michael hazájának hadba lépését követően a Young Men’s Christian Association (YMCA, magyarul Fiatalok Keresztény Egyesülete) önkénteseként a szervezet tengerentúli ügyekkel foglalkozó egyik munkatársa lett. Saját elmondása szerint a Ladies Home Journal 1918. november 9-i számában találkozott McCrae művével, amelyet az amerikai lap We Shall Not Sleep (Nem fogunk nyugodni) címmel közölt le egy színes, pipacsokat ábrázoló kép kíséretében. A mű olyan nagy hatással volt az asszonyra, hogy a versre egyfajta válaszként megírta We Shall Keep The Faith (Megtartjuk a hitet) című költeményét, és elhatározta, hogy a háborúban elesettek emlékére vörös pipacsot fog viselni. Oktatói pályára való visszatérését követően rokkant katonák tanítása mellett selyemből készült pipacs-kitűzők árusításába kezdett, és a bevételt a veteránok támogatására fordította.

Moina Belle Michael (forrás: moinamichaelpoppyproject.com)

Moina Michael tevékenysége széles nyilvánosságot kapott, és mint a „pipacsos hölgy” (Poppy lady) rögzült alakja a köztudatban, némileg elhomályosítva mára azt a tényt, hogy vele azonos időben egy másik hölgy, a francia Anna Guérin is hasonló erőfeszítéseket tett a háború áldozatainak megsegítése érdekében. Madame Guérin a háború alatt Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban végzett karitatív tevékenységet, a háború után pedig ő lett a vezetője a francia La Ligue des enfants de France et d’Amérique (Franciaországi és Amerikai Gyermekek Ligája) elnevezésű szervezet amerikai kirendeltségének. A szervezet – melynek emblémája egy pipacsvirág volt – francia özvegyeknek és gyerekeknek segédkezett szövetből készült pipacsjelvények előállításában, és az ezek árusításából befolyt bevételt a háború sújtotta francia régiók helyreállításának támogatására fordította. Guérin volt az, aki az egyik legnagyobb amerikai veteránszervezet, az American Legion (Amerikai Légió) 1920. szeptember 29-i közgyűlésén felszólalva sikeresen megszerezte a szervezet támogatását arra, hogy a pipacsot a „nemzeti emlékezés” virágává nyilvánítsák, és hogy a győztes antant hatalmakban „pipacs napokat” (Inter-Allied Poppy Day) tartsanak a háború áldozatai és a veteránok támogatása céljából. Guérin irányítása alatt az elkövetkező néhány évben több millió pipacsjelvényt értékesítettek az Egyesült Államokban, emellett Guérin és segítői Ausztráliába, Nagy-Britanniába, Kanadába és Új-Zélandra is ellátogattak, hogy ezen országokba is kiterjesszék a tevékenységüket és terjesszék a kitűzők gyártásának és viselésének hagyományát.

Madame Guérin, és egyike a Brit Légió által 1921-ben árusított, pamutból és selyemből készült pipacskitűzőknek (forrás: poppyladymadameguerin.wordpress.com és wikimedia.org)

Moina Michael és Anna Guérin munkásságának nagyban köszönhető az, hogy a kis vörös virágot szimbolizáló jelvény a háború kárvallottjai és a hazatérő veteránok pénzügyi segítésének eszközévé váljon, és hogy az 1921. november 11-i megemlékezéseken a pipacs már általánosan elfogadott szimbóluma legyen az évfordulónak, melyről a magyar lapok közül az Új Barázda 1921. november 13-i száma is megemlékezett:

„Londonból jelentik: A fegyverszünet megkötésének emléknapját egész Angliában nagy ünnepélyességgel ülik meg. A londoniak ezen a napon flandriai vörös pipacsot fognak a gomblyukukban viselni azoknak az angol halottaknak az emlékére, akik a flandriai csatamezőkön nyugszanak. A fővárosban rengeteg műpipacsvirágot árulnak; ezeket a virágokat az elpusztított észak-franciaországi területek asszonyai és gyermekei készítették és az árusításukból befolyó jövedelmet a volt katonák támogatására fogják fordítani.”[4]

A 2014-ben, az első világháború kitörésének centenáriuma alkalmából a londoni Tower mellett létrehozott Blood Swept Lands and Seas of Red („Véráztatta föld és vöröslő tenger”) elnevezésű installáció. Összesen 888 246, kerámiából készült virágból állt és mindegyik szál egy-egy brit (vagy gyarmati) áldozatot szimbolizált. (forrás:adventurerintrainingblog.wordpress.com)

Napjainkban a Nemzetközösség országaiban rendszerint a november 11-e előtti legközelebbi vasárnapon (Remembrance Sunday) tartják a hivatalos állami megemlékezéseket, és ez alkalomból az emberek pipacsos kitűzőket viselnek ruhájukon az emlékezés jeleként, amely fogalom az eltelt évek és felnőtt generációk függvényében kitágult: ma már ezen az emléknapon nem csak az első világháborúban elesettekre emlékeznek, hanem ugyanúgy megemlékeznek a második világháború és a közelmúlt konfliktusainak katonaáldozatairól is.

Selmeczi Péter

Felhasznált szakirodalom és források:

D. Rácz István: Az első világháború az angol költészetben. Studia Litteraria 54. (2015) 3–4. sz. 125–132.

Ted Harrison: Remembrance Today. Poppies, Grief and Heroism. London 2012.

John McCrae: In Flanders Fields, and Other Poems. New York 1919.

John McCrae: Flandria mezején. Ezredvég 28. (2018) 5. sz. 124.

John F. Prescott: McCrae, John. In: Dictionary of Canadian Biography 14. Szerk. Ramsay Cook – Jean Hamelin. Toronto 1998. (internetes hozzáférés: http://www.biographi.ca/en/bio/mccrae_john_14E.html, utolsó letöltés dátuma: 2021. nov. 1.)

Új Barázda, 1921. november 13. 3.

Inspiration for the poem “In Flanders Fields” by John McCrae (http://www.greatwar.co.uk/poems/john-mccrae-in-flanders-fields-inspiration.htm, utolsó letöltés dátuma: 2021. nov. 1.)

The Poppy, Remembrance & Welfare Fund Raising (http://www.greatwar.co.uk/article/remembrance-poppy.htm, utolsó letöltés dátuma: 2021. nov. 1.)

John McCrae (https://www.veterans.gc.ca/eng/remembrance/people-and-stories/john-mccrae, utolsó letöltés dátuma: 2021. nov. 1.)

Moina Belle Michael (https://www.georgiaencyclopedia.org/articles/history-archaeology/moina-belle-michael-1869-1944/, utolsó letöltés dátuma: 2021. nov. 1.)

[1]John McCrae (https://www.veterans.gc.ca/eng/remembrance/people-and-stories/john-mccrae, utolsó letöltés dátuma: 2021. nov. 1.)

[2] McCrae J.: Flandria mezején i. m. 124.

[3] D. Rácz. I.: Az első világháború i. m. 128.

[4] Új Barázda, 1921. november 13. 3.

Ezt olvastad?

A Versace divatmárka neve mára fogalommá vált. A ruházati céget Gianni Versace alapította az 1970-es évek végén. Mikor és hogyan