Viselettörténeti konferencia | Konferenciafelhívás
A berettyóújfalui Bihari Múzeum viselettörténeti konferenciát szervez, amelyre előadók jelentkezését várja.
Nem a ruha teszi az embert és igaz ez a múlt emberére is. Történeti tudásunkhoz jelentősen hozzájárulhatnak a korábbi évszázadok viseleteinek, a társadalomban betöltött szerepüknek vizsgálata. A divat szó komplex fogalmat rejt, makro- és mikroszinten is értelmezhető és hosszú utat ölel fel míg az ötlettől, az egyeditől eljut az egyénhez. Ennek a folyamatnak a feltárása segíthet a néprajz-, valamint a történelemtudomány számos kérdésének megválaszolására: miképpen gondolkodtak a különböző korszakokban a viseletekről a népitől a polgári világig, a hagyományostól a modern trendekig?
A szervezők azon előadók jelentkezését várják, akik kutatásaik során az öltözködés kultúrájával, divat és gazdaság viszonyával, a művészi munka sajátosságaival, az identitás és az ideálok kapcsolatával, az előállításhoz használt eszközök technikai fejlődésével illetve más viselettörténeti témával foglalkoznak. Az előadások évköre az 1790-től 1950-ig terjedő korszakhoz kapcsolódjon, amelyeket az interdiszciplinaritás jegyében tudományterülettől függetlenül várunk.
A jelentkezéshez szükséges egy max. 1500 karakter terjedelmű rezümé, amely a tervezett előadás
témáját mutatja be, ezeket a szokerichard@biharimuzeum.hu e-mail címre várják a szervezők. Az előadóknak 20 perc áll rendelkezésükre előadásuk bemutatására. A konferencia az intézmény Facebook oldalán élő adásban közvetítésre kerül, illetve az előadások
szerkesztett változatát a múzeum YouTube oldalán lehet majd elérni.
Jelentkezési határidő: 2023. április 30.
A konferencia tervezett időpontja: 2023. szeptember 18–19.
A konferencia helyszíne: Bihari Múzeum, 4100 Berettyóújfalu, Kálvin tér 1.

A konferencia az NKA Múzeumok Kollégiuma által támogatott A Divat mondja meg, hogy ki vagy?!
Viseletek és történetek az öltözködés múltjából és jelenéből című konferencia megrendezésére a Bihari Múzeumban
című, 209108/00035 azonosító számú pályázat és az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes
Kollégiuma által támogatott „A berettyóújfalui járás Bihar vármegye egykori történetiségének feldolgozására
Interdiszciplináris kutatás, tanulmányok, monográfia, konferencia megvalósítására.” című, 650132/00014
azonosító számú pályázat keretein belül valósul meg.
Ezt olvastad?
További cikkek
História a Kutatók Éjszakáján
2033. szeptember 29-én és 30-án kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája programfolyam, amelyhez idén is több száz oktatási, közművelődési intézmény, valamint kutatóközpont csatlakozott. Szubjektív válogatásunkhoz a történettudományhoz kapcsolódó programok közül szemezgettünk. […]
Az ősi idegenek áltudománya
2023. szeptember 13-én Jaime Munsson „ufológus”, áltudós egy általa nem-földi eredetű faj múmiáiként azonosított tárgyakat mutatott be a mexikói Kongresszus előtt. Az esemény nagy nemzetközi médiavisszhangot kapott, s ismét az […]
Tudományos előprojekt a svájci katolikus egyházban és rendekben elkövetett szexualizált erőszak történeti kutatásához
2021 decemberének elején másfél év tárgyalásainak eredményeképpen megállapodás jött létre a svájci katolikus egyház szervezetei és a Zürichi Egyetem Történeti Intézete között az egyházban tapasztalt szexuális erőszak jelenségének történeti feltárásáról. […]
Előző cikk
Kincsek a céhládák mélyéről – Győri céhes kiváltságlevelek a 16-18. századból I.
A céhekhez a hagyományos felfogás szúette ám mégis patinás, fából készült ládákat, molyrágta itt-ott olvashatatlan kiváltságleveleket, iratokat, csorba edényeket, eszközöket és azt a pejoratív szót kapcsolja, amely egy szakma intézményi […]