Felhívás | IX. Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Tábora

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

Négy év után újra várja az érdeklődőket a Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Tábora! A Belvedere Meridionale Alapítvány hagyományos nyári eseménye hagyományosan a fiatal, történettudománnyal foglalkozó kutatók rendezvénye volt, amelynek elsődleges célja a kapcsolatépítés. Ezt a szellemiséget megtartva, de az elmúlt évek különböző rendezvényein szerzett tapasztalatokat beépítve, némiképp megújult formában élesztik újra a hagyományt az idei rendezvény szervezői. A felhívás a továbbiakban olvasható.

A VI. Kárpát-medencei fiatal történészek tábora csoportképe

Az esemény legfőbb célja, hogy az utánpótlásnevelés hatékony tere legyen, segítse a generációk közötti szakmai párbeszédet és értékátadást, „egymás mellé ültesse” a történettudománnyal foglalkozó ifjú kutatókat, a szakmában már komoly tapasztalattal rendelkező oktatókat és kutatókat. Ennek megfelelően a rendezvényre várjuk a hazai felsőoktatási intézményekben tanuló, alap, mester és osztatlan képzésben részt vevő hallgatókat, továbbá a doktoranduszokat, akiknek érdeklődési-kutatási területe a történelemtudomány valamely ágához kapcsolódik.

A hétvége első felében a résztvevők tematikus műhelybeszélgetéseken, szakmai szemináriumokon, vehetnek részt, melyek keretében részben irányított módon vitathatják meg az adott blokk témáját, oszthatják meg azzal kapcsolatban saját gondolataikat a többi résztvevővel, és ahol a meghívott kutatók/oktatók nemcsak előadóként vesznek részt, hanem maguk is a diskurzus aktív résztvevői lesznek. A cél elsősorban a problémaközpontú megközelítés és a vitakultúra elsajátítása, fejlesztése, illetve a közös munkán alapuló tapasztalatszerzés. A hétvége második felében a résztvevők az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartott szakmai előadásokon vehetnek részt, melyek a magyar történelem meghatározó eseményeinek és kutatásmódszertannak a kérdéskörében hangzanak el. A hétvége során lehetőséget biztosítunk a Nemzeti Történeti Emlékparkban történő kikapcsolódásra is.

A tábor tervezett programja

A résztvevők számára – a workshopokon és a rendezvényen való részvétel mellett – három éjszakára szállást, két ebédet és három vacsorát biztosítunk.

A rendezvényen való részvétel regisztrációs díjhoz kötött, melyet a résztvevőknek a jelentkezés elfogadását követően kell megtéríteniük. A részvétel minden résztvevő számára 15.000 Forint.
Szállásigényed kérjük a regisztrációs űrlapon jelezd!

A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.

Ideje: 2024. július 18–21. (csütörtök-vasárnap).

A jelentkezési határidő: 2024. július 5., 23.59

Jelentkezni 2000-3500 karakteres „motivációs levél” csatolásával és az alábbi űrlap kitöltésével lehet. Az absztraktnak tartalmaznia kell a jelentkező kutatási témáját és érdeklődési területét.

*

Az esemény főszervezői:

Dr. Kiss Gábor Ferenc, főszerkesztő, Belvedere Meridionale

Dávid Benjámin és Lengyel Ádám doktoranduszok

a Belvedere Meridionale munkatársai

Ezt olvastad?

Mesterséges intelligencia, videójáték, társasjáték, gamifikáció, pedagógia: hogyan kötheti össze ezeket a fogalmakat a történettudomány? Erre is választ kaphattak a 2023.
Támogasson minket