A Vitézi Rend megalapozása – 1. rész: Az alapgondolattól a jogszabályig

„Hála a múlt iránt, s példa a jövendőnek” – foglalta össze 1920 augusztusában a világháborúban kitűnt katonák földdel történő jutalmazásának célját a Pesti Hirlap. (Pesti Hirlap, 1920. augusztus 29. 1.) Száz év elteltével, 2020-ban számos alkalommal olvashattunk a Vitézi Rend alapításának 100. évfordulójáról. Bár alapjainak letétele és valódi létrejötte különböző dátumokhoz köthető, máig sokszor tévesztik össze a kettőt, más-más időpontra téve egyik vagy másik eseményt. A centenárium alkalmából cikksorozatot indítunk azzal a céllal, hogy felidézzük a Vitézi Rend létrehozásának fontosabb mozzanatait, ugyanakkor tisztázzuk az esetleges kérdéseket és tévedéseket. Az első rész az alapgondolattól az első vonatkozó jogszabály megalkotásáig kalauzolja az érdeklődő olvasót.

Az első világháborúban kitűnt katonák földhöz juttatására már a világégés éveiben is többen tettek felhívást. A ma ismert Vitézi Rend alapgondolata – amint az a szervezet első évtizedének történetét feldolgozó, máig meghatározó kötetből, „A tízéves Vitézi Rend”-ből ismeretes – egyértelműen Horthy Miklós nevéhez köthető. Károlyi Gyula szegedi ellenforradalmi kormányának hadügyminisztereként elkötelezte magát amellett, hogy a nemzet a háborút vitézül végigküzdő katonák iránt méltóképpen lerója háláját. Horthy egy olyan erkölcsi elismerést (is) nyújtó földadomány-rendszert képzelt el, amelynek keretében a kapott földterülethez meghatározott közfeladatok teljesítésének kötelezettsége társul és a telek különleges jogi státusszal bír.

Horthy Miklós, aki először 1919-ben, Szegeden vetette fel a Vitézi Rend gondolatát. (Friss Ujság, 1920. március 2. 1. alapján a szerző rajza)

A fenti célt elsőként a Jász Nagykun-Szolnok vármegyei város, Karcag karolta fel. Amikor a román megszállás alól felszabadult településre a frissen megválasztott kormányzó ellátogatott, a törvényhatóság 1920. április 13-án tartott díszközgyűlésén 100 katasztrális hold földet ajánlott fel vitézi telkek céljára, amit a kormányzó örömmel elfogadott.

A karcagi felajánlás kapcsán a Pesti Hirlap interjút készített Magasházy László századossal, a kormányzó első szárnysegédével, aki a lapnak elmondta:

„A kormányzó terve, hogy a vitézséget és a faji öntudatot növelje. Terve, hogy a városokat, törvényhatóságokat, egyházfőket és főurakat hasonló fölajánlásokra lelkesítse. Az adományok szétosztásánál a vitézség fokának megállapítását katonai bizottságra óhajtja bízni, az egyéni érték megbírálását pedig a községi képviselőtestület feladatává teszi. Hasonló célzattal […] lehetőleg minden faluban kétszázötven-négyszáz holdas középmajorátust is akar létesíteni, hogy a középosztály anyagi erejét növelje és az intelligenciát vezetőszerephez juttassa. Őfőméltósága úgy óhajtja, hogy e majorátusok mindenkori birtokosai tagjai legyenek a törvényhatósági bizottságoknak.  Az adomány birtokbavételénél a majorátus tulajdonosa hűséget fogad.” (Pesti Hirlap, 1920. április 18. 4.)

Amint „A tízéves Vitézi Rend”-ből tudjuk, a karcagi felajánlással egyidőben kezdett tárgyalásokat báró Pap Géza, a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója Horthy Jenő nemzetgyűlési képviselővel a háborúban kitűnt katonák jutalmazása tárgyában. A megbeszélések eredményeként Pap Géza 1920. április 23-án elkészítette – és 1920. április 28-án felterjesztette a kormányzónak – azt az első tervezetet, ami a vitézi telkek intézményének (a későbbi Vitézi Rendnek) első publicitást látott elgondolásának tekinthető.

Horthy Miklós leteszi a kormányzói esküt 1920. március 1-jén. Egy hónappal később már körvonalazódni látszott a Vitézi Rend létrehozásának terve. (Friss Ujság, 1920. március 2. 3. alapján a szerző rajza)

Karcag példáját rövidesen követte Debrecen is: 1920. május 18-án a város törvényhatósági bizottsága 300 katasztrális holdat bocsátott a kormányzó rendelkezésére

„hogy azt a kiváló katonák vitézi jogon való megajándékozására használja föl”. (Szeged és Vidéke, 1920. május 19. 2.)

1920. június 21-én Magasházy László összehívott egy értekezletet a vitézi telkek viszonyainak kidolgozása céljából, ami 1920. június 24-én, a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségének székházában ült össze Bartha Richárd kabinetirodai főnök, Richard-Rostoczil Artur altábornagy, Szomjas Lajos földművelésügyi államtitkár, Mattyasovszky Miklós földművelésügyi minisztériumi tanácsos, Horthy Jenő nemzetgyűlési képviselő és Börcsök Andor igazságügy-miniszteri osztálytanácsos részvételével. A főbb kérdések tisztázása után – már a kormányzó elnöklete alatt –, amikor ismét összeültek, Horthy Börcsök Andort bízta meg a vitézi telekről szóló miniszterelnöki rendelet megszövegezésével.

1920 júliusa elején érkezett a harmadik telekfelajánlás, amiről a sajtó is országos hírként számolt be: Bánó Iván és neje (született Kacskovich Virgin) örspusztai birtokaikból (Somogy vármegye) 10 katasztrális holdat ajánlott fel. A cselekedetet a Pesti Hirlap így méltatta:

„A régi donációk kora lejárt. Ma, amikor az ország minden tenyérnyi földje pontosan el van telekkönyvezve, nincsenek többé olyan területek, amelyekből uradalmakat hasíthatna ki az uralkodó bőkezűsége. Pedig véres és törődéses hat esztendő után hej de sok vitéze volna az országnak, aki megérdemelné azt, hogy juttassanak neki is abból a magyar földből, amelyet vére hullatásával igyekezett megvédelmezni. A Bánó házaspár nagylelkű adománya lehetővé teszi, hogy az ország legalább egy-két vitézével szemben lerója a maga adósságát. Minden elismerés a nemes szívű adományozóknak, bár sokan lennének, akik a példájukat követnék, hogy az ország minél több tartozását leróhatná – vitézi jogon.” (Pesti Hirlap, 1920. július 4. 3.)

1920. július 22-én gróf Teleki Pál miniszterelnök a nemzetgyűlésben beszámolt a kormány elhatározásáról:

„szándékunk van a háborúban tanúsított vitézséget is jutalmazni azáltal, hogy vitézi telkeket létesítünk, amelyek azután elidegeníthetetlenek lesznek.”

Teleki Pál, aki miniszterelnökként jegyezte a Vitézi Rend alapításának tekintett vitézi telekről kiadott rendeletet. (Friss Ujság, 1920. január 6. 3. alapján a szerző rajza)

Ugyanezen falak között, augusztus 5-én Fáy Gyula képviselő hálával emlékezett meg azokról a városokról és magánszemélyekről, akik a

„múlt hagyományai iránt való ragaszkodásból, anélkül, hogy erre a Nemzetgyűlés intézkedésére lett volna szükség, lehetővé tették a kormányzónak azt, hogy a hadi érdemeket vitézi birtokok adományozásával jutalmazhassa és ily módon kitüntetettek részére elidegeníthetetlen családi kisbirtokokat létesíthessen”. (Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Naplója IV. Budapest, 1920. 241.)

A minisztertanács ülésén, 1920. augusztus 10-én dr. Tomcsányi Vilmos igazságügy-miniszter terjesztette elő a vitézi intézményről szóló rendelet tervezetét. Tomcsányi szavaiból kiderül: a magyar kormány a „társadalom földmíveléssel foglalkozó” osztályát tekintette politikailag a mindenkori legmegbízhatóbbnak, éppen ezért erre a rétegre kívánt a jövőben is támaszkodni „a fennálló társadalmi rend védelmére hivatott intézmények létesítésénél”. (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1920. augusztus 10.)

Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a vitézi telkek adományozásához megfelelő magánjogi és öröklési jogszabályokat kell megalkotni, amire az érvényben lévő, háború esetére szóló rendelkezések módot is nyújtottak. Fontos továbbá kiemelni, hogy a tervezetet az igazságügy-miniszter azzal a megjegyzéssel terjesztette a minisztertanács elé

„hogy a tervezet lehetőleg a magánjog keretében igyekszik a megfelelő szabályok alkotásával feladatának megfelelni, nehogy félreértve a rendelet alkotásánál szem előtt tartott célokat, kizárólag katonai jellegű intézmény létesítésére irányuló törekvést lássanak benne”. (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1921. augusztus 10.)

Ma már tudjuk: Tomcsányi Vilmos aggodalma megalapozott volt. A Vitézi Rendre ma is sokan katonai rendként hivatkoznak, noha a kormányzat célja egy olyan, a haza védelme iránt elkötelezett civil közösség életre hívása volt, amelynek első generációs tagjai – kiérdemelvén az idetartozást – fokozatosan átadják helyüket utódaiknak, akik büszkén veszik át apai örökségként a rendi tagságot. Az így kialakuló – és lassan folyamatosan át is alakuló – vitézi szervezet ügyeit egy hivatali apparátus intézi és segíti, hogy a világháború hőseinek utódai hazafias nevelésben részesüljenek.

A Vitézi Rendet létrehozó első Teleki-kormány 1920-ban. (Wikipedia/Ország-Világ, 1920. augusztus 1. 361.)

A vitézi telkekről szóló rendelet még ezen a napon aláírásra került, ezért erre a napra szoktak a Vitézi Rend alapítási dátumaként tekinteni.  Azonban – ha a rendeletre úgy tekintünk, mint kvázi alapító okiratra – akkor a Vitézi Rend alapítása csak annak hatályba lépésével történhetett meg. Ez pedig néhány napot még váratott magára.

1920. augusztus 17-én a nemzetgyűlésben Katona Imre képviselő – a létrehozandó Vitézi Rend érdekeit szem előtt tartva – arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az eddigi földfelajánlásokat újabbak nem fogják követni, akkor

„a Nemzetgyűlésnek kötelessége, hogy találja meg a módját ennek és szorítson rá mindenkit arra, hogy hazafias kötelességét ebben az irányban is teljesítse”. (Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Naplója IV. Budapest, 1920. 497.)

Miután körvonalazódni látszott a Vitézi Rend létrejöttének ideje – a kormányzó 1920. augusztus 20-án felhívással fordult az ország földbirtokosaihoz, hogy saját tulajdonú földjeik egy részét vitézi telkek céljára ingyenesen felajánlják.

1920. augusztus 29-én megjelent a Budapesti Közlönyben a fentebb már említett 1920. augusztus 10-én kelt 6650/1920. számú M. E. rendelet, amit később a földbirtok helyesebb megoszlásáról szóló 1920. évi XXXVI. tc. 77. §-a is hatályban tartott. Az országos és helyi sajtó egyaránt beszámolt a rendelet megjelenéséről, többnyire annak tartalmára szorítkozva. Néhány napilap – így a Nemzeti Ujság – azonban a rendelet mögött meghúzódó politikai célkitűzést is igyekezett megvilágítani:

„Ez a finom és előkelő lelkületre valló intézkedés – mint értesülünk – a kormányzó úr legsajátabb kezdeményezéséből és a történelmi tradíciók fenkölt átérzéséből fakadt. Egy nemét honosítja vissza az 1848-ban megszüntetett ősiségnek és átmenti a modern korba a hűbéri rendszernek ama mély emberi, nemzeti és szociális gyökerekből táplálkozó elveit, amelyeknek alapján fejedelmi donációban részesítették a híveket és derekakat, akik piros vérük hullásával pecsételték meg önfeláldozásukat hazájuk iránt. A magyar középkor legszebb és legmagasztosabb hagyományait zsendíti életre Magyarország kormányzója, aki – a rendszernek feudális ornamentikája senkit meg ne tévesszen – nem középkort és hűbériséget, hanem egy kis magyar demokráciát teremt a hősi és lovagi erények képére, formájára és hasonlatosságára. A kormányzó nem akarta bevárni, míg a földbirtokreform páráiból a törvényhozás lombikjén keresztül eleven és konkrét valóság sűrűsödik, de megkezdi a birtokadományozásokat azokon, akik hűségük és áldozatos készségük legnagyobb próbáit állották ki, s akik a vér és veríték jogcímén váltották meg arra való érdemüket, hogy egy darab elidegeníthetetlen rögöt kapjanak a magyar földből. Ha a kormányzó nagyvonalú és valóban magyar bordában szövődött tervéből kis- és középbirtokú, hősi érdem donációjából keletkezett hitbizományok lesznek, akkor egy új kiváltságos osztály csírázik fel a magyar parlagokon, kiváltságos osztály, amelynek más privilégiuma nincs, mint a becsület, a munka és a hűség szegény romlandó országunk iránt. Az új nemesség a hősiség, munka és hűség arisztokráciája lesz, amely nemesi levelét a becsület mezején szerezte és birtokjogát a lelkiismeretében hordozza. A kormányzó nemes gondolatának tőjéről a magyarság ezeréves terebélyén így bomlanak ki az egészség és az erő virágai. Egy finom ojtás a vén törzsön, amely a hagyomány és a történelem ódon eszméibe beleönti a modern fejlődés gondolatát.” (Nemzeti Ujság, 1920. augusztus 29. 1.)

Tomcsányi Vilmos igazságügyminiszter, a vitézi telekről szóló rendelettervezet előterjesztője. (www.beregimuzeum.hu)

Figyelmet érdemel a nyíregyházai Nyírvidék című lap rendeletet ismertető bevezetője is:

„Ez nem kortesfogás. Nem a mandátumért versengő képviselőjelöltek hetet-havat ígérő szédelgése. Ez komoly. Igaz. Ezt Horthy ígérte a nemzet vitézeinek. És az Ő szava szent. Kiben bíznánk Isten után, ha nem az Ő beszédében!?” (Nyírvidék, 1920. szeptember 4. 1.)

A rendelet megjelenésének napján a kormányzó megkezdte tiszántúli körútját, amelynek állomásain a létrehozandó Vitézi Rendet személyesen is népszerűsítette. Miután részt vett a románok által felrobbantott Szentes-csongrádi híd avatásán, Hódmezővásárhelyre utazott, ahol a város főterén mondott beszédében ismertette elképzelését:

„Most egy kedvenc tervem valósul meg. Vitézi telkeket létesítek. Azoknak fogok földet adni, akik a vörös uralom alatt tiszta hazafiaknak mutatkoztak.” 

Majd útja harmadik napján, 1920. augusztus 31-én Békéscsabán hangoztatta:

„A vitézi telkekkel azokat akarom jutalmazni, akik mind a háborúban, mind a forradalom idején a leghősiesebben viselkedtek. A vitézekkel a magyar fajt akarom megnemesíteni, az ország határait, valamint az ország belső rendjét örök időkre biztosítani.” (Budapesti Hirlap, 1920. szeptember 1. 3.)

Bő egy évnek kellett tehát eltelnie ahhoz, hogy sor kerüljön a Horthy Miklós által 1919 júliusában megálmodott Vitézi Rend megalapítására. Amint a fentiekben már említettem ennek dátumaként 1920. augusztus 29-e jelölhető meg. Fontos azonban hangsúlyozni: ettől a naptól még korántsem beszélhetünk a Vitézi Rendről, mint létező szervezetről. A „Vitézi Rend” elnevezést sem használták még hivatalosan, de olykor-olykor a sajtóban már előbukkant. (Pesti Hirlap, 1920. augusztus 29. 1.)

Kurucz Ádám

A cikk illusztrációjaként szolgáló korabeli rajzok és fotók digitális utómunkálatait a szerző végezte.

Felhasznált források

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1921. augusztus 10.

 

Budapesti Hirlap, 1920. szeptember 1. 3.

Budapesti Közlöny, 1920. augusztus 29. 1–3.

Nemzeti Ujság, 1920. augusztus 29. 1.

Nyírvidék, 1920. szeptember 4. 1.

Pesti Hirlap, 1920. április 18. 4.

Pesti Hirlap, 1920. augusztus 29. 1.

Pesti Hirlap, 1920. július 4. 3.

Szeged és Vidéke, 1920. május 19. 2.

Világ, 1920. augusztus 31. 2.

 

A tízéves Vitézi Rend 1921–1931. Szerk. Szécsi Imre–Oszlányi Kornél–Oszlányi József–Farkass Jenő. Budapest, 1931.

A Vitézi Rend története, szervezete és tagjainak névkönyve. Szerk. Hellebronth Kálmán. Budapest, 1941.

Ezt olvastad?

Rákosi Mátyás (1892. március 9. Ada, Bács-Bodrog vármegye – 1971. február 5. Gorkij, Szovjetunió) a 20. századi magyar történelem megkerülhetetlen