„Zsidónak lenni nem könnyű…” A komáromi zsidóság identitásváltozásai Holczer Pál élettörténete tükrében

Milyen kihívásokkal szembesült a zsidóként és magyarként is kisebbségi sorban lévő komáromi zsidóság az államszocialista Csehszlovákiában? Hogyan alakult át az Izraelbe kivándorlók identitása? A Komáromból Izraelbe kivándorolt Holczer Pállal készült interjú alapján keressük a választ e kérdésekre.

1938 novemberében az első bécsi döntés értelmében Cseh-Szlovákia 11927 km2-nyi területe, a felvidéki magyarságnak pedig a 84,4% százaléka került vissza Magyarországhoz. A szlovákiai magyarok jórésze örömmel fogadta a revíziót, amelyet 1938 őszének felfokozott hangulata is jól mutatott az felvidéki településeken, így Komáromban is. A szlovákiai magyar zsidóság viszont kettősségekkel fogadta a visszacsatolás eseményeit. Magyarországon ugyanis ekkor már a politika szintjére emelt antiszemitizmus keretei között érvényben volt az 1938-as első zsidótörvény, ami nagymértékben korlátozta a zsidóság társadalmi és gazdasági szerepvállalását az anyaországban. A „visszatérés” időszakában a balparti Komáromban élő mintegy 2500 fős zsidóságot is atrocitások érték a helyi társadalom részéről. Hamarosan a központi – állam által támogatott – intézkedések által is érezhetővé vált az antiszemitizmus, amely elsőként az illetőség nélküli zsidókat vette célba Komáromban. Rövid időn belül az állami szférából is igyekeztek eltávolítani a csehszlovák opportunizmus vádjával megbélyegzett és megbízhatatlannak ítélt zsidó tisztviselőket. Az 1939-es második, illetve az 1941-es harmadik zsidótörvények tovább nehezítették a két világháború közötti Csehszlovákiában szabad és demokratikus körülmények között élő komáromi zsidókat, akik a kultúra és gazdaság területén komoly szerepet töltöttek be a városban. Végül az 1944. márciusi német megszállást követően Komáromban is felállították a gettót. A környékbeli zsidóságot pedig nem sokkal később a Duna jobbpartján elhelyezkedő Monostori erődbe hurcolták, ahonnan 1944. június 12. és 16. között marhavagonokban Auschwitzba szállították.

Azt hihetnénk, hogy a koncentrációs táborokat megjárt komáromi túlélők élete az 1945-ös „szovjet felszabadítást” követően nehézségek nélkül haladt tovább. Az egyedül maradt hazatérők azonban saját közösségeik újrateremtése mellett a pártállami évek újabb – politikai és társadalmi – kihívásaival szembesültek. Sokak számára „menekülési útvonalat”, egyben pedig az újrakezdés lehetőségét kínálta Izrael állam megalakulása 1948-ban. A komáromi származású holokauszt túlélők nagy többsége szintén az újonnan megalakult zsidó államot választotta hazájául. 1949–1950-ben a Komáromból és környékéről elvándorló 343 zsidó lakos közül 306-an ugyanis Izraelbe alijáztak. A kivándorlók vegyes érzésekkel hagyták el egykori szülőföldjüket és indultak az „új világ felé”.

A pártállami évek a második világháború után újonnan Csehszlovákiához csatolt balparti Komáromban sem hozták el a zsidóság számára a diszkriminációktól mentes „szabadságot”. Raab Ferenc is kitér a városi zsidóságról írt rövid összefoglalójában Csehszlovákia zsidókkal szembeni bizalmatlanságára a háborút követően:

„Csehszlovákia vezetői nem hittek a zsidó nép őszinteségében s jószándékában. A cionizmusnak is államellenes, felforgató színezetet adtak. A zsidóságot általában a nyugati irányzat lelkes és eltántoríthatatlan képviselőinek tekintették, s ebben a szellemben értékelték őket, annak minden káros következményével együtt”.  (Raab Ferenc: A komáromi zsidók múltja és jelene. Kt Kiadó, Komárom, 2000, 48.)  

Ezekben az időkben gyakran még kommunista párttagságuk ellenére sem kerülhettek zsidó személyek vezetői pozícióba, munkahelyükön pedig szintén megkülönböztették őket. Az államnyelvet sok esetben nem beszélő szlovákiai magyar zsidóság pedig többszörösen hátrányos helyzetbe került a kommunista évtizedekben.

Ezt bizonyítja az 1957-ben született Holczer Pálnak (izraeli nevén Dan Holczernek) az életútja, aki az 1989-es rendszerváltást követően döntötte el, hogy elhagyja egykori szülőföldjét, Komáromot. A Pállal készült interjú létjogosultságát adja, hogy a szakirodalomban ritkán esik szó azokról a szlovákiai magyar zsidó életutakról, akik az alijázást választották és Izraelbe vándoroltak. Ők ugyanis miközben egy közel-keleti ország állampolgárai lettek, magyar kulturális identitásuk egy részét megtartották és fontosnak érzik, hogy néha hazalátogassanak szülőföldjükre, Komáromba.  Azért is fontos egy-egy ilyen zsidó életút megjelenítése, mert rámutatnak, hogy „zsidónak lenni nem könnyű”, s ez  a holokauszttal korántsem ért véget. A magát „zsidó magyarként” meghatározó Pál már a pártállami időszakban számos zsidóellenes megnyilvánulással találkozott a határvárosban:

„Magyar zsidónak lenni a kommunista rendszerben még nehezebb volt” (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 9:55)

– állította a vele készült interjúban.

 Pál szerint látens formában ebben az időszakban is ugyanúgy jelen volt az antiszemitizmus a politikában és a társadalomban.  Bár a zsidóellenes megnyilvánulásokat „a törvény tiltotta, de a mindennapi életben gyakran érezték azt a telefon lehallgatások és testi motozások által a határokon. Pált véleménye szerint gyakran megfigyelték és besúgókat építettek rá.  

Az államszocializmus időszakának nemzetiségi kérdést negligáló politikája ugyanis nemcsak a kisebbségi magyarokra, de a zsidóságra nézve is káros hatással volt. Ahogyan más kisebbségektől, úgy a vallási, vagy etnikai csoportként elismert zsidóságtól is feltétel nélküli lojalitást várt el az állam. Csehszlovákiában az asszimilációs nyomás sok esetben az iskolaválasztást is befolyásolta, Pál szülei is fiuk szlovák nyelvű iskoláztatása mellett döntöttek. Ugyanakkor a zsidó öntudata épp a többség irányából megtapasztalt kirekesztő megnyilvánulások által erősödött meg, az őt ért konfliktusok által ugyanis folyamatosan szembesült „másságával”. Zsidó identitásának kialakulásában csupán másodlagos identitásképző tényezőt jelentett a vallás, amelyre elsősorban édesapja tradicionális vallásossága volt hatással. Ő ugyanis elmondása szerint rendszeresen járt „templomba”, lehetőség szerint pedig fiát is magával vitte imádkozni. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a vallásgyakorlás rendszerellenes magatartásnak számított. Holczer Pál vallási életében ugyanakkor kulcsszerepet játszott a Bar Micvá (zsidó nagykorúvá válás) eseménye, amelyet felejthetetlen komáromi emlékként írt le. Vallási felkészítésében egyébként kulcsszerepe volt Guttmann Lászlónak előimádkozónak. Az ünnepséget egyébként nagy elővigyázatossággal, titokban kellett megszervezni a városban.

Holczer Pál Bar Micvája Komáromban 1971-ben (A képen balról jobbra szembe Paszternák Jenő komáromi hitközségi elnök, a 14 éves Pál. Mögötte a nemesócsai származású Messinger Adolf aranyosi pékmester és Guttmann László előimádkozó)

Édesanyja elsősorban Pál magyar identitásának a megtartásában játszott nagy szerepet. Cecília rendszeresen olvasott fel fiának magyar nyelvű szövegeket, emellett írni is tőle tanult meg gyermekként. Mindmáig úgy érzi, hogy kulcsfontosságú származása és anyanyelve:

„Sose feledd, hogy honnan származol, milyen nemzetiségű vagy és sose ne feledd el az anyanyelved. Sok ember (…) ha kint is él, igyekszik elfelejteni az anyanyelvét, ami számomra ez érthetetlen és nem is nagyon hiszek benne, hogy ez lehetséges is”. (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 10:49)

Mondatai visszavezetnek a komáromi zsidóság kulturális magyar identitásának erős gyökereihez. Más magyar többségű dél-szlovákiai városokhoz hasonlóan ugyanis a helyi zsidók jórésze magyar anyanyelvét és kulturális identitását még a két háború közötti csehszlovák időszakban is megőrizte.

Pál szülőföldhöz való kötődését mindmáig nagymértékben meghatározza lágereket megjárt szülei élettörténete. Édesapja felmenői a Komáromtól 20 km-re fekvő Nemesócsa befolyásos zsidó lakosai voltak. A község szimbólumai közé tartozik az egykor Holczer Adolf és Sándor építtette Gőz- és Hengermalom, amely 1910-ben épült fel:

„Holczer Adolf gőzmalma Nemesócsán egyike volt a legkorszerűbben felszerelt malmoknak, amely kereskedelmi és vámőrléssel foglalkozik.” (Kulcsár Sz. Zsuzsanna: Adalékok Nemesócsa történetéhez II. Vámbéry Polgári Társulás, 2015. 110.)

Ezenkívül a község fontos hentesei között voltak Holczer Hermann és Holczer Ignác, akik történetesen Pál édesapjának az unokatestvérei.

Holczer Pál felmenői sírjánál a nemesócsai zsidó temetőben.

Édesapja, aki többek között cukrászként dolgozott Komáromban, 1943-ban munkaszolgálatosként teljesített szolgálatot. Később a budapesti hajógyári szigetre szállították, onnan pedig Szegedre, ahol a frontról visszaszállított gépkocsikat javította társaival. Később Szolnokra került, ahonnan három napon keresztül étel és ital nélkül társaival együtt gyalogosan Mauthausenbe hajtották. A lágerben töltött időszak kegyetlenségeiről a következőket írta:

„Egymásnak háttal ültünk és úgy aludtunk reggel mikor felébredtünk, csak akkor vettük észre, hogy mind a két mellettünk fekvő halott. Kötelet kötöttünk a lábukra és kihúzatták velünk a barakkokból. Ebben a lágerben naponta 1000 ember halt meg végelgyengülésben, diaréban étlen és szomjan. Ha még a háború 10 napig tart, az összes fogoly ott hal meg a táborban”. (Holczer Szilárd kéziratos önéletrajza, amelyet Michelle unokájának jegyzett le az 1990-es évek végéről)

Ezenkívül arról is beszámolt kéziratos visszaemlékezésében, hogy hazatérését követően az új csehszlovák államban is csalódnia kellett, hiszen itt is a „sovinizmus dühöngésével” találta magát szemben. A magyarellenes intézkedéseket az anyakönyvben jelölt Holczer Szilárd nevének Konstantinra változtatása is jól mutatja.

Pál édesanyjának családja a Csallóköz másik fontos városából, Dunaszerdahelyről származott. Hasonlóan édesapjához, ő is papírra vetette élettörténetét. Édesanyja korábban Budapesten bujkált, de 1944-ben őt is Dachauba hurcolták, később pedig Ravensbrückbe, amelyet a „poklok poklaként” definiált. A következőket írta erről az időszakról:

„SS nők fogadtak bennünket, lóhátról ütöttek bennünket, úgy hajtottak, egy hatalmas (…) sátor alá, ahol már több ezer ember volt félig megőrülve papírzsákokba csavarva”. (Holczer Cecília – szül. Brandl – kéziratos önéletrajza, amelyet Michelle unokájának jegyzett le az 1990-es évek végéről)

A felszabadulást követő nehézségeket szintén nem titkolta visszaemlékező soraiban. Ekkor nemcsak saját magáról, de testvéréről is gondoskodnia kellett:

„Voltak még nehéz napjaink a fölszabadulás után, én lebetegedtem. Alig hogy lábra álltam, Irmuska lett beteg. Mire hazaértünk, Irma lefogyott 28 kg-ra, én 34 kg voltam. A hátamon vittem, mert járni nem tudott”.  (Holczer Cecília – szül. Brandl – kéziratos önéletrajza, amelyet Michelle unokájának jegyzett le az 1990-es évek végéről)

Holczer Pál szüleinek esküvői fotója.

Pál Komáromban élő szülei körében már korábban felmerült az elvándorlás lehetősége. Édesanyjának testvérei 1949-ben, Pál nővére pedig 1968-ban alijázott Izraelbe. Ő viszont csak később döntötte el, hogy elhagyja Komáromot. A zsidóellenes diszkriminációk, valamint a kommunista ideológiára épülő rendszer ugyanis sok esetben ellehetetlenítették Pált a szakmai felemelkedésben:

„Sajnos (…) imádom Komáromot, tisztelem, becsülöm az embereket. Csak bizonyos mértékben úgy érzem, hogy Komárom eldobott engem” (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 29:08)

– jegyezte meg a vele készült beszélgetésben. 

Pál egyébként gyógyszertári laboránsként végezte a középiskolát, de a szakmában nem tudott elhelyezkedni politikai háttér híján. Zsidó barátaitól pedig szintén hiába várta a támogatást, végül elmondása szerint szülei keresztény barátai segítették hozzá, hogy egyáltalán munkába állhasson. A gyorsmentősként dolgozó rendszerkritikus Pált ugyanakkor ezt követően is megfigyelték, külföldi utazásait pedig ellehetetlenítették. Ezzel együtt részt az 1989 végén Romániának nyújtott humanitárius segítségnyújtó akcióban, amely hatalmas élményt jelentett számára.

Úton Románia felé az 1989-es segélyakció keretében (A képen balról jobbra szembe Holczer Pál, Kiss József, Szeder György, Pálinkás Ferenc)

A rendszerváltás azonban szintén nem hozta el számára a felhőtlen boldogság időszakát.  Alijázásában közrejátszott a változásokat követő gazdasági bizonytalanság. Fontos érv volt számára az is, hogy szüleinek jobb életet teremtsen, akiket egyébként 1990 novemberében szintén magával vitt Izraelbe:  

„A kommunista rendszer után, az óriási eufória után én (…) nagyon aggódtam, hogy egyáltalán hogyan fogok megélni. A szüleim ahogyan öregedtek, elég sok törődést igényelt. Édesanyám 1973-tól rokkant volt (…) én nagyon féltem, hogy hogy fogom tudni ezt egyedül itt az (…) új demokratikus rendszerben végrevinni”. (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 15:38)

Miután ekkor már több családtagja is Izraelben élt ekkor, 1990-ben részt vett egy családi ünnepségen a zsidó államban. Családi jellegű indíttatásai mellett végül egy rendszerváltást követő komáromi zsidóellenes megnyilvánulás jelentette a végső pontot döntésében:

„Ez 1989 decemberében volt, az első demokratikus ilyen zsidózás Komáromban az utcán a bank mellett sok-sok baráttal körülvéve, akik hátat fordítottak és elmentek. Ez egy ilyen impulzust adott és elgondolkodtatott, (…) hogy mit csináljak a jövőben”. (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 18:40) 

Egyébként a rendszerváltás idejében más esetben is sor került olyan konkrét zsidóellenes megnyilvánulásra, amelyek Dan-t befolyásolták az alijázásban. 1989 decemberében például az egyik komáromi vendéglőben az egyik pincér mindenféle előzmény nélkül odament Holczerék baráti társaságához és kitörté belőle egy “büdös zsidó”, majd elkezdte pofozni őt. Pál elmondta, hogy a pofonok nem fájtak annyira, mint a máig élő lelki seb. Egy másik esetben az első felesége egy szóváltás alkalmával szintén odavágta, hogy “te büdös zsidó”, Pál másnap elköltözött és beadta a válópert.

Pál alijázott szülei, akik 8 éven át éltek együtt boldogságban, Izraelben.

Pál Izraelbe érkezését követően ugyancsak számos kihívással találkozott. Hiszen épp az első öbölháború idejében érkezett meg új hazába. Három hónapos megfigyelését követően nővéri hivatáshoz magas szintű ismereteket sikerült elsajátítania egy 18 hónapos gyorstalpaló tanfolyam keretében a Ben-Gurion Egyetemen. Pál ezután a sürgősségi osztályon kapott állást, majd 13 éven keresztül az Egészségügyi Minisztériumban dolgozott. Jelenleg a sivatagban élő, rászoruló beduinoknak szervez gondozói ellátást. Ezáltal közel került az arab-muszlim hitű izraeliekhez, a zsidó vallásúak mellett pedig keresztényekkel is együttműködik. Izrael véleménye szerint segít és tanít a kultúrák közötti párbeszéd elsajátításában, valamint megtanít a toleranciára a más vallásúakkal. Pál egyedül a szélsőséges magatartástól tartja magát távol, amelynek szerinte minden valláson belül káros hatása van:

„Általában Izraelben vallási megkülönböztetés jóformán nem létezik és az én szemszögömből az én lelkemben sem létezik ilyesmi. (…) Egyértelműen elítélek minden szélsőséget minden vallásban, beleértve  a zsidóságot is (…) A szélsőségesség az háborúkhoz vezet, ellenségeskedéshez vezet, az nem jó.” (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 48:26) 

Azt sem titkolta, hogy minden támogatása ellenére gyermekei már nem sajátították el a magyar nyelvet, amelyben közrejátszott, hogy a szülők otthon csak héberül beszéltek. Fitopatológusként (vagyis a növénykórtanban) dolgozó felesége anyanyelve ugyanis már a modern héber, vagyis az ivrit. Ez a tendencia egyébként általános Izraelben, vagyis a nyelvvesztés jelentős mértékű azoknál a gyerekeknél, akik esetében az egyik szülő nem beszéli az anyanyelvet, vagyis „bennszülött”, illetve más nemzetiségű, pl. orosz vagy dél-amerikai.

„(…) más az életfilozófia (…) Tulajdonképpen a vallás az már a hazaszeretet is. (…) A hit, a vallás és a hazaszeretet (…) Gyermekei büszkék az izraelitásukra, büszkék a Magen Dávidra (Dávid-csillagra B.I.), büszkék, hogy izraeli katonák lehettek, és hogy védhették a hazát.” (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 36:12) 

Pál 26 éves fia és 22 éves lánya egyébként maguk is sajnálják, hogy nem tudták elsajátítani a magyar nyelvet. A szlovák állampolgárságot ugyanakkor felvették és több alkalommal jártak már Komáromban.

Pál gyermekeivel és feleségével Izraelben.

Pál egyébként saját identitása kapcsán is megjegyezte, hogy Izraelben a nemzetiség nem lényeges és ez nemcsak gyermekei, de saját önmeghatározását is befolyásolja. Miközben Izraelt a zsidóság hazájaként definiálta, Komáromnak különleges helyet tulajdonított a szívében, hiszen itt használhatja magyar anyanyelvét. Elsősorban értéktöbbletet jelent számára vegyes identitása, de azokról a kettősségekről is beszélt, melyeket egy alijázott életútja hordozhat magában:

„Egy ilyen embernek, aki elhagyja a szülőhazáját vagy (…) aki emigrál, ő ilyen kettős életet él, ő úgy érzi, hogy mintha hídon lenne. Hogyha a hídnak az egyik felén van, akkor a másik felén szeretne lenni, mikor a másik felén van, akkor szintén az első felén szeretne lenni. Viszont mi emigránsok úgy vagyunk, hogy családalapítás után tulajdonképpen mi ott vagyunk otthon, ahol a gyermekeink élnek” (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 14: 12)

nyilatkozott Pál utalva azokra az identitásdilemmákra, amelyekkel izraeli elvándorlását követően mindmáig szembesül.  

Izraelben a felvidéki (köztük a komáromi) zsidóknak a korábbiakkal ellentétben már nincsenek szervezett találkozóik. A Szlovákiából alijázott magyar zsidók pedig jórészt online (például a Komáromi Zsidó Hitközség által szervezett találkozókon) vagy telefonon tartják a kapcsolatot, illetve spontán módon találkoznak néhányan. Az Izrael területén szétszórtan élő kb. 10 komáromi származású zsidó család egyébként elsősorban az évente Komáromban megszervezett ún. Mártírnap keretein belül találkozik személyesen.

Negev-sivatag legnagyobb városában, Beér-Shevan élő Pál nagyon fontosnak tartja, hogy minden évben haza látogasson Komáromba és a régi ismerősökkel felvegye a kapcsolatot. Ebben segíti őt tökéletes magyar nyelvtudása, amely csöppet sem kopott meg a magas szinten elsajátított modern héber nyelvtudás mellett. Ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy élete legjobb döntésének tartja izraeli alijázását. Ebben közrejátszott, hogy zsidónak lenni sok esetben elviselhetetlen súlyt jelentett számára ebben a kisebbségi helyzetben, amelyet a szlovákiai magyar kisebbség sorsával állított párhuzamba. Izraelben megélt tapasztalatai pedig még inkább megerősítették őt abban, hogy a helyes út a harc helyett az együttműködésen alapul. Ezt pedig ő valószínűleg annak kapcsán is jobban megértette, hogy szlovákiai magyar zsidóként számos esetben többszörösen is hátrányos helyzetbe került. Döntését az is igazolta, hogy a korábban megtapasztalt antiszemita feszültségek számára a többségi zsidó államban, Izraelben feloldódtak:

 „Ebből a szemszögből Izraelben nagyon könnyű zsidónak lenni (…) ahol ők vannak kisebbségben, úgy mint a magyarok is itt (…) itt sokkal-sokkal nehezebb. Nem nagy különbséget látok a sovinizmus és az antiszemitizmus között, mert ez egy bizonyos gyűlöletnek a hatása. Valami rossznak, ami a mai napig él, (…) ami ellen harcolunk a mai napig ilyen vagy olyan szinten. Fegyverrel vagy fegyver nélkül, de ezt tudomásul kell vennünk és mindent megtenni érte, hogy ez ne legyen. Ha lehet, mindig kevesebb legyen, csökkenjen, mert egy ember az marad volt is és más lehetőség nincs, csak együtt élni békességben, szeretetben”. (Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. 23:46)

 

Felhasznált és ajánlott források

Visszaemlékezések, sajtó:

Holczer Cecília – szül. Brandl – kéziratos önéletrajza, amelyet Michelle unokájának jegyzett le az 1990-es évek végén

Holczer Szilárd kéziratos önéletrajza, amelyet Michelle unokájának jegyzett le az 1990-es évek végén

Harminc éve Izraelben. Beszélgetés Holczer Palival. Hitközségi Híradó. 2020/12. 4, 8.

Interjú Holczer Pállal 2021. július 21. Komárom. Időtartam: 49:32 perc

Komáromi Lapok 1938–1944

Új Komárommegyei Hírlap 1939–1944

 

Levéltári források:

Archív Mestského úradu Komárno (AMÚ Komárno) [A Komáromi Városi Hivatal Levéltára]

Kronika mesta Komárna, zv. II. [Komárom város krónikája II.]

Štátny archív Nitra (ŠA Nitra) [Nyitrai Állami Levéltár]

Fond Komárňanská župa III. (f. ŽK, III.) [Komárom vármegye fondja]

Štátny archív Nitra, Pracovisko Archív Komárno (ŠA Nitra, pob. Komárno) [Nyitrai Állami

Levéltár Komáromi Fióklevéltára]

Fond Hlavnoslúžnovský úrad Komárno (f. HSÚ Komárno) [A komáromi

főszolgabírói hivatal fondja]

Fond Municipálne mesto Komárno (f. MMK-II.) [Komárom törvényhatósági jogú

város fondja]

 

Irodalomjegyzék:

Bajcsi Ildikó: Regionális konfliktusok és elitszerveződés az első bécsi döntést követően Komárom és a Komáromi járásban. Clio Műhelytanulmányok, 2020/2.

Bajcsi Ildikó: Nemzethűség és őrségváltás. A komáromi zsidóság diszkriminációja (1938 –1941). Clio Műhelytanulmányok, 2020/11.

Braham, L. Randolph: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2006.

Braham, L. Randolph: A népirtás politikája. A holokauszt Magyarországon. I–II. kötet. Park Kiadó, Budapest, 2015.

Bumová, Ivica: Povojnové pomery židovskej komunity na Slovensku a emigrácia Židov do Palestíny/Izraela v rokoch 1945–1953. In: Vrzgulová, Monika (ed.):  Reflexie holokaustu. Bratislava: Dokumentačné stredisko holokaustu, Ústav etnológie SAV, Bratislava, 2010, 16 –35.

Bumová, Ivica: Štát a židovská komunita na Slovensku v 19./20. storočí.  Axis Mundi 2013/2. 8–13.

Bumová, Ivica: Totalitné režimy a židovská identita. In: P. Salner (ed.),Premeny židovskej identity po holokauste. Bratislava: Ústav etnológie SAV, 2011, 10–35.

Csilléry Edit: A nemzethűség jelentése a felvidéki és kárpátaljai igazolások során.

Magyar Kisebbség 2014/1. 7–39.

Hajdú Anikó: Felső-Magyarország, Felvidék – a regionalitás változatai. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2016/4. 67–81. 

Igazságot a felvidéki zsidóságnak! (A szlovákiai magyar nyelvű zsidóság harca a magyar érdekekért és kultúráért.) Budapest, k. n., 1939.

Klein-Pejšová, Rebekah: Mapping Jewish Loyalties in Interwar Slovakia. Indiana University Press, Bloomington– Indianapolis, 2015.

Kornfeld Tibor: Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely. Agentúra RADKO, Dunaszerdahely, 2014.

Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918–1938).

Somorja–Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2004.

Kulcsár Sz. Zsuzsanna: Adalékok Nemesócsa történetéhez II. Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2015.

Michela, Miroslav: A holokauszt komáromi történetéhez. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2015/1. 121–132. 

Miroslav, Michela: Komárom – Város a Határon. Útikalauz egy eltűnt zsidó közösség történetéhez. Bratislava, Izraelská obchodná komora na Slovensku, 2015.

Olosz Levente: A magyar ajkú zsidóság helye az izraeli társadalomban. A magyar ajkú zsidóság helye az izraeli társadalomban. In: Fedinec Csilla (szerk.): Határhelyzetek VIII. Terek, intézmények, átmenetek. Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium Budapest, 2015. 138–159.

Paszternák András – Paszternák Tamás: Mozaikok a komáromi zsidóság történetéből.

Komáromi Zsidó Hitközség, Komárom, 2013.

Ristveyová, Katarína: „Za maďarské Maďarsko“ Menšinová otázka v maďarskej politike na odstúpenom území Komárňanskej župy v rokoch 1938–1945. Belianum, Banská Bystrica, 2017.

Sallai Gergely: „A határ megindul, az ország nagyobb lesz…” A csehszlovákiai magyar kisebbség és Magyarország kapcsolatainak diplomácia-, politika- és társadalomtörténeti vizsgálata az 1938. évi csehszlovákiai válságtól Kárpátalja Magyarországhoz csatolásáig (1938. május – 1939. március). Doktori Disszertáció. Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskola, 2008. https://mek.oszk.hu/08400/08417/08417.pdf (2021. július 25.)

Simon Attila: Kettős szorításban. A dél-szlovákiai zsidóság Trianon és Auschwitz között. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2014/4. 3–16.

Simon Attila: Kis-Palesztina. Útikalauz egy eltűnt zsidó közösség történetéhez. Izraelská obchodná komora na Slovensku orcha, Bratislava, 2014.

Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938–1945. Az első bécsi döntés és következményei. Budapest, Jaffa Kiadó, Budapest, 2014.

Szabó Helga: A visszacsatolt Csallóköz politikai és közigazgatási beilleszkedése 1938–1941. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2002/2. 35–58.

Szarka László: A multietnikus nemzetállam. Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában 1918–1992. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2016.

Számadó Emese (szerk.): „Ezt a hazát tehát elvesztettem”. A holokauszt komáromi eseményei. Klapka György Múzeum, Komárom, 2014.

Szeghy-Gayer Veronika: Jewish Representatives of the Hungarian Political Opposition in Interwar Slovakia. The case of Prešov and Košice. Judaica Bohemiae 2020/4. 25–52.

Tilkovszky Lóránt: Az első bécsi döntés gazdasági és szociális következményei a Magyarországhoz átcsatolt területen. Történelmi Szemle 1964/1. 87–111.

Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege – Diszkrimináció és társadalompolitika Magyarországon, 1919–1944. Jelenkor Kiadó Kft, Budapest, 2017.

Varga László: Velünk éltek. A nagymegyeri zsidóság története. Komáromi Zsidó Hitközség. Komárom, 2010.

 

 

 

Ezt olvastad?

A kommunista káderek intézményes szocializációjának fontos helyszínei voltak a politikai tanfolyamok, továbbképzések és pártiskolák, amelyek elvégzése szakképzettségtől függetlenül hatalmi pozícióra