“Sem a gránát, sem a srapnel nem veszedelmes, csak arra, akit eltalál” – Przemyśl ostromának mindennapjai

A Magyar Királyság számottevően kivette részét az I. világháború harcaiból, elsősorban a keleti hadszíntéren, azon belül is az orosz fronton. Ennek legfontosabb erődje Przemyśl, ahol körülbelül 140000 magyar katona harcolt több mint fél éven keresztül a legvégsőkig a cári haderő ellen. Cikkemben az ő mindennapjaikat kívánom bemutatni, elsősorban levelezések és visszaemlékezések határozzák meg ezt a kitekintést, melyek beszámolnak arról, hogyan teltek mindennapjaik az itt szolgáló katonáknak.

Korábbi cikkünket Przemyśl ostromáról lásd: A przemyśli katasztrófa és a gorlicei áttörés

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és az Első Világháborús Centenáriumi Bizottság videója áttekintést ad Przemyśl erődjéről és ostromáról:

A Szerbia elleni gyors háború reményének meghiúsulása és az orosz hadüzenet után az Osztrák-Magyar Monarchia kétfrontos háborúra kényszerült. A Galíciában húzódó második – északi, keleti, vagy orosz – fronton a Monarchia legfontosabb erődje Przemyśl volt. Az erődrendszer építése – a Habsburg Monarchia és Oroszország megromlott viszonyára tekintettel – még a krími háború alatt megkezdődött, ami 19. század második felében került ismételten megerősítésre, majd a századfordulón tovább modernizálták a védelmet. Ekkor Przemyśl páncélkupolákkal, földsáncokkal, drótakadályokkal, aknamezőkkel lett ellátva. Továbbá számos tüzérségi löveget és katonát helyeztek ide annak érdekében, hogy semmiképpen se foglalhassa el az orosz haderő.

A vizsgált források alapján a frontra vonuló katonáknál kétféle szélsőséges érzelem nyilvánult meg: A friss házasoknál valamint nősülés előtt állóknál a bánat és csüggedtség volt jelen, míg másoknál – a korabeli propagandát követve – egy erős, határozott háborúba menetelési vágy jelent meg az egodokumentumokban, melyben fogadkoztak a végsőkig való kitartást, illetve a bajtársi összetartozást illetően.

A przemyśli védők 1914. szeptember elején még nem bocsátkoztak harcba, csupán más galíciai csapattestekkel találkoztak. A tapasztalatlan katonák kétségbeestek, mikor a vesztes második lembergi csatából visszavonuló bajtársaikat meglátták. Nem sejtve a későbbi ellátási problémákat, az erődrendszerben tartózkodó katonák megosztották készleteiket a visszavonulókkal.

Az erődrendszer alaprajza 1915-ben (Németh István: Przemyśl három ostroma)

A feldolgozott levelek alapján is megállapítható, hogy a morált a mindennapokban leginkább a remény tartotta. Ennek fontos részét képezte a családdal való érintkezés. Elsőként a przemyśli ostromok alatt alkalmazták a légipostát, de ez is gyakran akadozott az orosz légvédelem miatt. Ennél fogva szinte ünnepnap volt számukra egy-egy otthonról érkezett levél, vagy csomag, néha fényképek is tartoztak a csomagokhoz. Erről Rittinger Rudolf vártüzér így ír visszaemlékezésében:

„… ezek a fényképek voltak egyedüli reménységeim és örömeim.”(Hadtörténeti Intézet- és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltára. VII. fond főcsoport, Personalia gyűjtemény, 149/D)

A tapasztalatlan katonák közül sokan itt hallottak először ágyúdörgést, amelytől kezdetekben megriadtak az emberek, de aztán hozzászoktak. Gerő András kevés fennmaradt levelében jól nyomon lehet követni ezt a folyamatos. Egy szeptemberi levelében még félelmeiről és izgatottságáról számolt be, decemberi levelében viszont már így írt a háborús viszonyokról:

„De higyje el [édesanyám], sem a gránát, sem a srapnel nem veszedelmes, csak arra, akit eltalál. Az vagy meghal egy kicsit, vagy megsebesül, komolyabb baja azonban nem történik.” (Hadtörténeti Intézet- és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltára. VII. fond főcsoport, Personalia gyűjtemény, 187)

Przemyśl ostromait eltérő módon élték át a feldolgozott egodokumentumok írói. Az első ostrom (1914. szeptember 17. – október 11.) előtt és alatt is folyamatosak voltak a várerődítési munkálatok. Az ostrom alatt a lerombolt védőműveket éjszaka kellett kijavítaniuk a tűzszünetben. A rengeteg munka miatt sokan nem tudtak aludni, így jelentős részük kimerült.

Az első ostrom lelkileg is megviselte a katonákat. Miután a csatatéren meglátták a több ezer halottat, mindenki hátra akarta hagyni a háború borzalmait és állandó beszédtémává vált a hazakerülés lehetősége. Ez egyre csak húzódott, viszont tartotta bennük a lelket, hogy újra beindult a vasúti forgalom, így megindult a levelezés és még csomagot is kaphattak otthonról.

Przemysl körüli harcok 1914 októberében. M. Kir. Honv. Miniszt. hadsegélyező hivatala által kiadott képeslap, 1916. (MEK.OSZK)

A második ostrom (1914. november 4. – 1915. március 22.) közel fél évét igencsak megszenvedték a katonák. Az erődben ekkor körülbelül 130 ezer védő tartózkodott (augusztusban nem sokkal volt kevesebb a létszám – 128.000 fő – a lovak száma sokat változott, az augusztusi 14.500-ról, decemberre 27.000-ig emelkedett), így szűkösre kellett fogni az élelmezést. Rittinger beszámol róla, hogy az ostrom vége felé már mindenki kimerült volt, szilárd élelmet nem kaptak, csak némi híg levest és teát. A tél beálltával, a katonai vezetők elrendelték az ott lévő – mintegy 27000 – lóállomány levágását, amely ugyancsak morál romlását hozta magával, mivel sokan szinte bajtársként tekintettek a lovakra, nem voltak hajlandóak megenni. Ezért a parancsnokok igyekeztek elhitetni a bakákkal, hogy a még békeidőből megmaradt marhahús tartalékokat osztják szét. Csirmaz István így emlékezett vissza az ostrom végi ínséges időkre:

„Múlt az idő lassan, az élelmiszer fogyott, a lovaknak nem volt mit adni, tehát elkezdték őket levágni, és ennek a húsát osztották ki. Eleinte olyan szokatlan íze volt, nem akart tetszeni, de később megszoktuk. Elmúlt a január, a február is, ekkor meg már igen jóízűen ettük volna a lóhúst is.” (Pásztor Levente: „Úgy voltunk, mint madár a kalitkába”. Nagy Háború Blog, 2015. március 20.)

Egy súlyosan rongálódott erőd Przemyślben, 1915. (Wikipedia)

A hiányos és rossz élelmezést maguknak próbálták kipótolni az emberek. Néha a przemysl-i lakosságtól – amelynek nagyobb része az ostromok alatt is maradt az erődben – próbáltak ételt venni, azonban már ők is igen szűkösen voltak a saját készleteikkel. Aki árult valamit az is „arany árban” adta az alapvető élelmiszereket. A katonák és a helyi lakosság viszonya az első ostrom során meglehetősen közvetlen volt, a második ostromra, a készletek fogyásával ez inkább csendes egymás mellett éléssé vált. Így sokan a fagyos földben próbáltak krumplit keresni, és igen nagy volt az öröm, amikor sikerült valakinek egy kis tálkányit összeszedni. Az éhezők között akadtak olyan reményvesztett emberek, akik a szemétdombokat túrták fel egy csekély élelem reményében. Mivel rendes élelmezést csupán a kórházakban jutottak kaptak, többek öncsonkításokat követtel el (elsősorban karon vagy lábon lőtték magukat) annak érdekében, hogy a kórházban kielégítőbb élelmezéshez jussanak.

A kiábrándult katonák közül kivételt talán egyedül Gerő András lehet, aki teljesen optimista hangvételű levelet írt családjának. Ebben azt bizonygatta, hogy haza fog jutni, az éhezés esetén nem az élelmiszerhiányt emelte ki, hanem azt, hogy jobban esik neki, ha kap ételt. Valószínű, hogy összeverekedtek, vagy akár loptak is egymástól az emberek, ugyanis azt is megírta feleségének, hogy az emberi gyarlóság minden formáját megtapasztalta ezekben az időkben.

Mivel az ostrom elsősorban a heves tüzérségi támadásokban merült ki ritkán követték gyalogsági rohamok, így közvetlen harcban viszonylag ritkán vettek részt a katonák. Ennek megfelelően erődítési munkákat végeztek, figyelték az ellenséget és más mindennapi tevékenységet végeztek. A védők közül sokan esténként naplót írnak, vagy leveleket, még annak ellenére is, hogy tudják, most jó eséllyel nem kerülnek szeretteik kezébe. De ezekben legalább kipanaszkodhatják magukat. A karácsony egy békésebb epizódként jelenik meg az egodokumentumokban, ami sokakban megerősítette a honvágyat. A parancsnokok azzal próbálták a morált javítani, hogy egy kicsit bőségesebb ellátmányt kaptak az ünnepre. Ezen felül az erőd parancsnoka is tartott lelkesítő beszédet, műsor keretében a katonák énekeltek neki, majd később egymás közt maguknak is.

Przemyśl védőseregének hadifogságba esett katonái a sorsukat várják. (http://komaromonline.sk/)

A tél alatt a védők számos kitörési kísérletet indítottak, azonban mind kudarcot vallott. Az utolsó, 1915. március 19-én történt kitörési kísérlet kudarcával a katonák már tudták, hogy a sorsuk hadifogság lesz, ami miatt a legtöbben kétségbe estek. Ekkorra már az élelem rég elfogyott, a katonák éheztek és teljesen ki voltak merülve mentálisan és fizikailag egyaránt. Egy korabeli jelentés így ír az eseményről:

Miután az erőd parancsnoksága döntött az erőd átadásáról, március 22-ig elrendeltek minden fegyvert megsemmisítését, vagy hatástalanítását, hogy ne juthasson az orosz katonák kezére. Przemyśl kapitulációjával 120000 katona került orosz hadifogságba.

Przemyśl védői több, mint fél éven keresztül tartották az erődrendszert a túlerőben lévő orosz csapatokkal szemben. Moráljuk megtartásában döntő szerepet játszott a békeidőben mindennapinak mondható tevékenységek végzése. Ebbe beletartozik a családdal való érintkezés, a pihenés és más hasonló tevékenységek. Az erődöt az orosz csapatok végül mégsem a modern haditechnika vívmányaival foglalták el, hanem gyakorlatilag középkori módszerekkel: a körülzárással és kiéheztetéssel.

Mokánszki Zoltán

Felhasznált források:

Hadtörténeti Intézet- és Múzeum Hadtörténelmi Levéltára, VII. fond főcsoport, Personalia gyűjteményének 148/G, 149/D és 187-es jelzetű fondja.

Felhasznált irodalom:

A barna táska. Egy hadifogoly naplója és levelezése 1914-1918. Szerk.: Kornis Anna–Takács Ferenc. Noran Libro, Budapest, 2015.

Bihari Péter: 1914. A Nagy Háború száz éve –személyes történetek–. Kalligram, Pozsony, 2014.

Hajdu Tibor–Pollmann Ferenc: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918. Osiris Kiadó, Budapest, 2014.

Kozma Miklós: Egy csapattiszt naplója 1914–1918. Méry Ratio Kiadó, Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, [Budapest–Somorja], 2014.

Margittai Gábor: Szamár-sziget szellemkatonái. A nagy háború eltitkolt halálmarsa. Külső Magyarok, [Csabdi], 2014.

Németh István: Przemyśl három ostroma. Élet és Tudomány, 2015. június 16.

https://www.eletestudomany.hu/przemy_l_harom_ostroma (Utolsó megtekintés: 2020. július 24.)

Pásztor Levente: „Úgy voltunk, mint madár a kalitkába”. Nagy Háború Blog, 2015. március 20.

https://nagyhaboru.blog.hu/2015/03/20/_ugy_voltunk_aztan_mint_madar_a_kalitkaba (Utolsó megtekintés: 2020. július 24.)

Pollmann Ferenc: Przemyśl védelme. Nagy Háború Blog, 2015. március 18.

https://nagyhaboru.blog.hu/2015/03/18/przemy_l_vedelme (Utolsó megtekintés: 2020. július 24.)

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2011.

Ezt olvastad?

Adott egy lelkes fiatalemberekből álló zenekar a hetvenes évek elején, amely akár világsikert is elérhetné, ha nem a szocialista Magyarországon