Ha a Panzer General valósággá válna – Az Ember a Fellegvárban

November 20-án mutatta be az Amazon a The Man in the High Castle című sorozatát, amely nem más, mint egy alternatív idősíkon játszódó sorozat. Ebben a világban a Harmadik Birodalom és Japán nyerte a második világháborút, az egykori Egyesült Államok területét pedig felosztották egymás között. A karakterek ebben a világban próbálják megtalálni a számításaikat, miközben a nagyhatalmi politika hullámai időnként összecsapnak a fejük felett.

Ha alternatív történelemről van szó, sokan talán legyintenek a műfajra, és a történelemmel hivatásszerűen foglalkozók is hajlamosak komolytalannak bélyegezni az effajta elmélkedéseket. Az azonban, hogy miként gondolkodunk egy-egy lehetséges jövőről, valójában nagyon is sokat árul el arról, hogy miként vélekedünk egy-egy történeti eseményről, annak fontosságáról, szerepéről, vagy éppen a tárgyalt esetben, a náci Németországról. Ha példákat kellene említenem, akkor Robert Harrisnek a Fatherland című regénye és a belőle készült film juthat talán az eszünkbe először. (Magyarul a könyv Führer-nap, a film Harmadik Birodalom néven jelent meg). De gondolhatunk olyan populárisabb műfajokra is, mint a számítógépes játékok között nagyobb ismertségre szert tevő Wolfenstein: The New Order, amelyben még a House of the Rising Sun is kapott egy német verziót.

A sorozat az azonos címet viselő Philip K. Dick könyvből született meg. A szerzőt a filmipar már jó ideje felfedezte magának, hiszen olyan alkotások születtek a műveiből, mint az Emlékmás, a Különvélemény (ebből egy felejthető színvonalú sorozat is készült a közelmúltban), az Imposztor, Az elhagyott bolygó, vagy a Szárnyas fejvadász. Dick persze nem könnyen emészthető szerző, könyvei ugyanis gyakran foglalkoznak a különböző valóságok párhuzamos létezésével, vagy éppen valamilyen droggal. Emellett előszeretettel boncolgatja az általa felvetett problémákat, legyen szó a telepátiáról, vagy az életnek az átmeneti hatásokkal járó technikai kitolásáról. Talán a legnagyobb gyengéje is egyben ez: a kiváló ötleteit nem mindig tudta rendesen lezárni, ha viszont sikerült neki, akkor valóban zseniálisat alkotott. A Palmer Eldritch három stigmája, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal, vagy az Ubik ezek közé sorolható, és ha valaki bele akarja ásni magát Dick életművébe, akkor érdemes velük, vagy a hozzájuk hasonló könyveivel kezdenie.

Az ember a Fellegvárban 1962-ben jelent meg angol nyelven (magyarul két kiadása létezik), és a rangosnak számító Hugo-díjat is bezsebelte a következő évben. Philip K. Dick sikereket hozó alkotásai közül az elsők egyike volt ez a könyv, ám a dátumból is látható, hogy szinte még friss élmény volt a második világháború, és a történeti kutatások aligha szolgáltattak megfelelő szakmai hátteret az írónak. Éppen ezért a világ, amit felvázol, meglehetősen elnagyolt, történészi szemmel nehezen értékelhető.

A Roosevelt elleni sikeres merénylet okán a republikánus elnökök sikertelenül kormányozzák az Egyesült Államokat a harmincas években, megőrizve az USA izolacionista politikáját. A Szovjetunió és a britek éppen ezért képtelenek voltak megverni a németeket, Japán pedig meghódítja a Csendes-óceánt, beleértve Ausztráliát és Új-Zélandot. A szövetségesek fegyverletétele után az Amerikai Egyesült Államokat három részre osztják, egy német, egy japán és egy semleges bábállamra. A könyvbeli 1962-ben Hitler még életben van, de a szifilisze miatt képtelen a kormányzásra. (Nem mellesleg a szifiliszgyanú Allan Bullocknak az 1952-ben megjelent Hitler: A Study in Tyranny című munkájában fogalmazódik meg, Dick ezt veszi át). Valójában Martin Bormann kancellár kormányoz, de ő a könyvben meghal, és az utódjelöltek, Göring, Göbbels és Heydrich között kitör az utódlási harc a kancellári címért.

A technológiai fejlődés megkérdőjelezhetetlen: 1962-re már űrhajókat és Mars-utazást terveznek a németek, és túlvannak a Hold kolonizációján, ami különösen annak fényében érdekes, hogy a valóságban 1961-ben még csak az űrbe jutott fel az ember. Az Atlantropa terv keretében a Földközi-tengert lecsapolták, az afrikai őslakókat, a zsidókhoz hasonlóan, kiirtották. Ismerik a hidrogénbombát, és titkos tervük is, hogy megsemmisítsék fő ellenfelüket, a császári Japánt, amellyel szemben egy új hidegháború bontakozott ki.

Természetesen nem Philip K. Dickről lenne szó, ha az alternatív valóság nem játszana szerepet. A műben szerepet kap egy könyv, a The Grashopper Lies Heavy (korábbi magyar fordításban: Nehezen vonszolja magát a sáska, az újban: S tova hányattatom, mint a sáska, amely a Bibliából, a Zsoltárok könyvéből vett idézet). A fikció a fikcióban arról szól, hogy a szövetségesek nyerik a második világháborút, Hitlert pedig, a náci vezetőkkel együtt, egy nemzetközi tárgyaláson elítélik, és háborús bűnök miatt kivégzik. Csang Kaj-sek legyőzi Maót, a kommunizmus pedig visszaszorul. Az elkerülhetetlen hidegháborúban ezért az autoriter rendszerré váló Nagy-Britannia és a demokratizálódó, a faji megkülönböztetést feladó Egyesült Államok mérkőzik meg egymással.

Az új világrendben Dick karakterei olyan kisemberek, akik a maguk módján megpróbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az amerikaiakat átjárja a vereség miatti kisebbrendűségi érzés, míg a japán kultúra, domináns mivolta miatt, lassan kiszorítja a helyiekét. A régiségkereskedő már átvette a japán szokásokat, vagy a japán beszédstílust, de magában gyűlöli őket, a zsidó származású Frank Frink kihasználva a japánok háború előtti amerikai tárgyak iránti romantikus lelkesedését, hamisításra adja a fejét, kollégájával egyetemben. A tőle elhidegült felesége, Juliana Crane, dzsúdót oktat, és egészen más szemmel néz a megszállókra, sőt romantikus kalandokba bonyolódik Joe Cinnadellával, egy olasz teherfuvarozóval. A japánokat a kereskedelmi kirendeltség vezetője, Nobuszuke Tagomi képviseli, aki rendszeresen a Ji Csing nevű jóskönyv útmutatásai alapján hozza meg a döntéseit, és amely szerepet kap a Sáska megszületésében is.

A sorozatnak nagy erénye, hogy mindaz, amit Dick csak háttérként használ a karaktereihez, illetve az élethelyzetük megértéséhez, itt vizualizálva köszön vissza. A látványvilága sajátos egyvelege a náci (és japán) szimbólumoknak és a hatvanas évekbeli amerikai álomnak. A neonfények és a reklámok maradnak, csak mellettük felbukkan a szvasztika, vagy éppen maga a Führer. A nyugati parti San Francisco pedig egy nyüzsgő ázsiai város képét mutatja, japán feliratokkal, ázsiai vegyesboltokkal, és rengeteg japán bevándorlóval. A technológiai fejlődés bemutatása miatt esnek időnként a készítők az anakronizmus csapdájába, így a náci potentátok olyan Cadillacekkkel járják az utcákat, amelyek valójában nem léteztek 1962-ben, és a sorozatban a Harmadik Birodalomban feltalált Concorde is csak egy lényegesen későbbi találmány.

Mindezt leszámítva imponáló részletességgel dolgoztak az alkotók. Az utcákat elárasztó plakátok a harmincas és a negyvenes évek stílusát ötvözik a hatvanas évek Amerikájával. A sorozat a kertvárosi családi idillt is náci köntösbe öltözteti, az SS-tiszt családja közösen reggelizik, mindenki a saját dolgát végzi, az újságkihordó bicikliről dobálja a hírlapot az ajtók elé, a szomszédok pedig kertlocsolás közben „Sieg heil”-lal köszöntik egymást. A kóla helyett Fantát isznak, ahogyan azt Németországban tették, a mozik viszont ugyanazokkal a szereplőkkel készült filmeket vetítik a hirdetések szerint, mint azt a valóságban tették, a keleti parton pedig a Sukiyaki című japán nóta is ugyanúgy szól a rádióból, amely a valóságban is nagy sikereket aratott az USA toplistáin.

Talán itt van az egyik olyan pont, ahol a sorozat készítői, ha nem is feltétlenül tudatosan, de finoman elkerülik azokat a csapdákat, amelyeket egy érzékeny témáról írt alternatív történelem állíthat fel. A technológiai csodák és a látványos gazdasági és életszínvonalbeli fejlődést illusztráló képsorok ugyanis könnyedén elfeledtethetik velünk, hogy egy holokausztot végrehajtó totális államot mutatnak be. Ahogy a fentebb említett Fatherland című filmben, úgy itt is megfigyelhetőek a rendszer konszolidálódásának a jelei. Valójában nem tudjuk, hogy ez bekövetkezhetett volna, mert Hitler diktatúrája ereje teljében ért véget. Az alternatív történelmek megformálói éppen ezért a másik totalitárius rendszerből, a kommunizmusból indulnak ki, ahol a kezdeti brutális elnyomást egy „emberarcú” berendezkedés váltotta fel, majd szép lassan elrohadt, megvénült és szétesett. A sorozatban ez a folyamat még nem teljesedett ki. A karakterek egy része kiszolgálja a rendszert, és együtt él vele, elfogadva annak szabályait.

Az ember a Fellegvárban történései azonban nem hagynak egy pillanatig sem kétséget afelől, hogy a jólét mögött még mindkét oldalon egy brutális diktatúra áll. Az amerikai koncentrációs táborokról még jelen időben beszélnek, de a japán oldalon is belefutunk egy friss tömegsírba, miközben a titkosszolgálatok, úgy keleten, mint nyugaton, a legkegyetlenebb módszerektől sem riadnak vissza, ha a hatalmukat veszélyeztető ellenállás felszámolásáról van szó. Persze a nácik között is akad olyan, aki nem értett egyet a módszerekkel, ő Rudolph Wegener karaktere. Elárulja a Harmadik Birodalom hadititkait a japánoknak, hogy megelőzze a totális háborút, és amikor az „amerikai bennszülöttként” az SS-ben magasra emelkedő Jon Smith egy baráti beszélgetésen érdeklődik a véleményéről, akkor a humánumra próbál hivatkozni. De az SS-Obergruppenführer címet elnyerő Smith is kénytelen megtapasztalni a rendszer visszásságait, nemcsak a szűkebb értelemben vett munkahelyén, hanem a saját otthonában is. Olyan döntési helyzetbe kerül ugyanis, hogy választania kell a hatalmi ideológia diktálta logika, és a családjával szemben táplált érzései között, miközben jól láttuk, hogy ő maga is előbbinek a kérlelhetetlen és megalkuvást nem tűrő megvalósítója. (Rufus Sewell egyébként kiemelkedően jó ebben a szerepben). A rendszer mindennapi működéséhez a fogyatékosokat és a nyomorékokat elégető krematóriummal kiegészített kórházak is hozzátartoznak a sorozatban. Mindez figyelmezteti a nézőt arra, hogy bármennyire vonzónak is tűnik néhány pillanatra az a világ, amelyben, némi átszínezéssel, de megvalósult az amerikai álom, nem érdemes vágyakozni arra, hogy egy, a nácik és a japánok által uralt világban éljünk. A konszolidálódó diktatúra diktatúra marad, a színes tévék, az olcsó benzin és a menő amerikai régiségek ellenére is.

A sorozatot mindenképpen érdemes megnéznie azoknak, akik olvasták a regényt, de ne számítsanak arra, hogy az ottani cselekmény képezi a forgatókönyv alapját, mert az alkotók jelentősen módosították azt. Akik szeretik a kémfilmeket, azok sem fognak csalódni, a fő szálat ugyanis a könyvbeli könyv helyén a filmbeli film foglalja el, ennek a felbukkanása forgatja fel gyökerestül a főbb karakterek életét. Néha alig burkolt vizuális kritikát is láthatunk, a megvalósult amerikai álom náci verziója is egy közülük, de az őslakos indiánok kiirtása és a holokauszt közé is egy komoly párhuzam kerül. És hogy kicsoda az ember a Fellegvárban? A könyvben a Sáska szerzője az. A sorozat nézői viszont másfajta választ kapnak erre a kérdésre, amelyre azonban az utolsó részig várniuk kell, de a modern történelem iránt érdeklődőknek is megéri megnézni minden egyes percét.

Kanyó Ferenc

Ezt olvastad?

Akinek alkalma nyílik átvizsgálnia az Egyesült Államokban egy nagyobb könyvesbolt kínálatát, csodálkozva fedezi fel, hogy az amerikai polgárháború történetéről ugyanannyi