A levente – egy emblematikus ifjúságnevelő szervezet a Horthy-korszakból

A két világháború közötti Magyarország egyik jellegzetessége, a leventeintézmény 1921 decemberében jött létre az LIII. törvénycikkel, melyet testnevelési törvénynek hívnak. Az intézmény célja – indulásakor – a magyar fiatalság testi, valláserkölcsi és hazafias nemzeti nevelése volt. Az állam az említett törvényben saját feladatai közé emelte a testnevelés ügyét: a közoktatásban megnövelte a testnevelés órák számát, ill. az iskolát elhagyó fiúkat 21 éves korukig kötelezte a lakóhelyük szerinti leventeegyesületekben a rendszeres testedzésre. Konkrét ez a kötelesség heti egy alkalommal megtartott két órás gyakorlati és elméleti képzéseken való részvételt jelentett. Ez a nyári hónapokban két-három hetes egybefüggő táborral egészült ki. A leventék további kötelessége volt vasárnaponként és ünnepnapokon, istentiszteleten megjelenni.

Ilyen jellegű szervezetek a 20. század első felében a környező országok területén is működtek, így a levente nem tekinthető unikális kezdeményezésnek, mégis sajátos jellege – és fokozatosan kiépülő országos szervezete – miatt, a Horthy-korszak meghatározó jelenségeként tekinthetünk rá. A trianoni békeszerződésre – mely az országot katonailag is korlátozta – egyfajta válasz volt az intézmény felállítása. Horthy Miklós kormányzó a következőképp indokolta létrehozását:

„Hazánk súlyos helyzetéből folyó anyagi bajaink és az elharapódzott tömegbetegségek a nemzet testi egészségét is megtámadták. A magyar jövőnek tartozunk azzal, hogy minden erőnk megfeszítésével kiemelkedjünk ebből az állapotból és testileg is épebb és erősebb nemzedéket neveljünk.”  (Zuber Ferenc (Szerk.): Magyar Sport – Almanach 1926. Az Országos Testnevelési Tanács kiadása. Budapest, 1926. 5.)

“Bízom a magyar ifjúságban” A kormányzó egy egyenruhás leventével (A leventeintézmény. Budapest, 1943.)

A korszak közbeszédében a honvédelem nem merült ki egyszerűen hadsereg kérdéskörével. Klebelsberg Kuno vallás és közoktatásügyi miniszterhez (1922–1931) kötődő ún. „kultúrfölény” koncepciójába is illeszkedett a szervezet megalapítása. Ilyen módon az állam a leventeintézmény révén, el tudott érni olyan fiatalokat is, akik kiléptek az oktatási rendszerből. A szervezet létrehozásában a hadseregen túl az egyházak, sportegyesületek és szövetségek is profitáltak. Az intézmény előzményeit már a dualizmusban megtalálhatjuk. A testi nevelés és katonai alapismeretek átadásának igényét a hadsereg vezetése az 1870-es évektől hangoztatta.  1913-ban létrejött az Országos Testnevelési Tanács, melyben végül kidolgozták az ifjúság egységes nevelésének tervezetét.

A leventék létszáma fokozatosan nőtt, 1939-ben kiterjesztették a leventekötelezettséget az iskolás fiúk számára is. Így a tagsága 1943-ban elérte az 1300000 főt is. Kötelező jellege miatt az ország legnagyobb ifjúságnevelő szervezetévé vált.

A Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumnak alárendelt Országos Testnevelési Tanács III. szakbizottsága végezte a leventeintézmény ügyeit. Beleértve a leventeoktatók képzését, az adminisztrációt, oktatási segédletek kidolgozását és tartotta a kapcsolatot a leventeegyesületekkel, akik helyi szinten a képzést végezték. Az Országos Testnevelési Tanács további bizottságai feleltek azért, hogy a testnevelési törvényhez kapcsolódó projektet megvalósítsák. Erre pénzügyi alapot az Országos Testnevelési Alap nyújtott, melynek legfőbb bevétele a sportfogadásra (pl. a korban népszerű lóverseny) kivetett illetékből származott. Így épültek országszerte sportpályák, uszodák és leventeotthonok is. Ezen felül jellemzően még közadakozásból érkeztek felajánlások az ilyen beruházások kivitelezésére.

Szebb Jövőt! levente hetilap címoldala, 1942 január 3.

Pedagógiai program és leventefoglalkozások

Az intézmény pedagógiai programjának kidolgozásakor sokat merítettek a már meglévő hazai illetve külföldi (főleg német nyelvű) testnevelési szakirodalomból.  A két világháború közötti Magyarországon számod ifjúsági szervezet létezett és dolgozott, melyek között találunk több országos méretűt is. Ezek többnyire történelmi egyházak támogatásával jöttek létre, vagy civil szerveződés keretein belül. A levente képzésének kialakításakor például az országban működő Magyar Cserkészszövetségtől praktikus módszereket, gyakorlatokat vettek át. Így született meg az intézmény korcsoportos bontása (I. korcsoport: 12-14 év, II. korcsoport: 15-17 év, III. korcsoport 17-21 év), és a leventék próbarendszere. Három korosztályi csoportot alkottak, melyek képzési anyaga egymásra épültek. Adaptálták többek között a cserkészektől a törvények rendszerét, az erkölcsi iránymutatás kommunikálása érdekében. Először 7, majd 10 pontban rögzítették a leventeparancsolatokat, melyekben megjelent a hazaszeretet, a testkultusz, a kötelességteljesítés eszménye és a harcias virtus is, mint követendő példa.

1. A levente megtartja fogadalmát.

2. A levente istenfélő és vallásos kötelességeit teljesíti.

3. A levente szereti hazáját, a nemzet hagyományait és hőseit tiszteli s önmagában a harcos erényeket neveli.

4. A levente hű az államfőhöz: a törvényeket és a hatóságok rendelkezéseit tiszteletben tartja.

5. A levente szereti a szüleit és ragaszkodik a családjához.

6. A levente elöljáróinak és feljebbvalóinak bizalommal és szívesen engedelmeskedik.

7. A levente lovagias, megbecsüli, segíti leventebajtársait, magyar testvéreit.

8. A levente nemesíti lelkét, ápolja és edzi a testét: harcra készül.

9. A levente jellemes, józan életű és vidám, mindig igazat mond, a fellépése öntudatos, katonás és fegyelmezett.

10. A levente óvja és gyarapítja a nemzeti vagyont: a hazáért becsületérzéssel él, tanul, dolgozik és küzd.

Dunapataji leventék nyári tábora Balatonaligán 1937-ben (Fortepan)

A szervezethez köthető számos periodika megjelentetése, melyek közül a Szebb Jövőt! és a Levente mondható a legjelentősebbnek országos lefedettségük okán. A saját szerkesztésű folyóirataikban leventeoktatóknak és leventeköteles fiataloknak érdekes és széleskörű tartalmakat közvetítettek. Az oktatók számára nevelési segédleteket, iránymutatásokat és véleménycikkeket közöltek. Míg a leventék többek között például folytatásos regényeket érhettek el itt. Ezek a lapok eljutottak az országszerte működő leventeegyesületekhez, melyek helyi szinten koordinálták a nevelési-képzési munkát. Egy településen több egyesület is létrejöhetett. Számos példa volt arra, hogy vállalatok és gyárak is alapítottak leventeegyesületet, hogy a leventeköteles alkalmazottaik képzéseit össze tudják egyeztetni a munkaidővel. Elsősorban falukban, a népművelés megvalósulásának egyik színtere volt a leventeképzés. Az írni-olvasni nem tudó fiatalokat több helyen felzárkóztató képzéseken vettek részt. Ezáltal csökkentve az analfabetizmus arányának mértékét az országban.

Levente oktatókat képző tábor bejárata, 1941. (Fortepan)

A programok egy része helyben, a heti rendszerességgel – elsősorban vasárnap – megtartott pár órás foglalkozások voltak. Ezekre rendszerint a településen megtalálható sportlétesítményen került sor. Ahol ilyen komplexum nem állt rendelkezésre – a költségvetésből támogatva, az Országos Testnevelési Alapon keresztül – építkezésre került sor. A képzés másik részét a hosszabb idejű gyakorlatok adták, mint a terepfutás, túra, céllövészet, atlétika, labdarúgás és egyéb sportalkalmak. Továbbá nyári táborokat is tartottak. Fokozatosan helyi, regionális és országos versenyek indultak el, ahol a különböző sportmérkőzéseken az ország fiataljai versenyezhettek egymással. A tudatos sportképzés eredményeként több leventeköteles fiatalból vált eredményes sportoló hazai és nemzetközi színtéren.

Az intézmény tagságának egyenruhában kellett megjelennie a képzéseken. Az uniformison jelezték az illető korcsoportját, letett próbáinak szintjét. Az egyenruha része volt a jellegzetes sapka is. Gyakran rendeztek állami ünnepségek keretein belül olyan programokat, ahol a leventeegyesületek tornagyakorlatokat mutattak be, vagy vonultak fel. Itt is egyenruhát viselve. Ilyen eseményekről több filmhíradó is tájékoztatta a korszak lakosságát, melyek egy része ma is elérhető online. Ezek a gyakorlatok mai szemmel nézve néha komikusnak is tűnhetnek, főleg amikor tizenéves fiúk népes csoportja hatalmas embergúlát alkot.

A Magyar Cserkészszövetségnek nem csak a pedagógiai program kapcsán volt speciális kapcsolata a leventeintézménnyel. A cserkészek elsősorban az iskolai fiatalság körében volt elterjedt, akik a testnevelési kötelezettségüket az iskolai tanórák keretein belül teljesítették. Azonban miután egy cserkész érettségit szerzett 18 évesen– vagy befejezte tanulmányait –, rendszerint még leventekötelesnek számított. 1924–1939 között azok az ilyen cserkészeknek lehetőségük volt teljesíteni levente képzésüket a cserkészcsapatukon belül. Amennyiben csapatuk rendelkezett ún. „levente kerettel”. Ezeket a speciális esetben lévő fiatalokat hívták cserkészleventéknek és leventecserkészeknek. A két intézmény kapcsolata többnyire zökkenőmentes volt. A második világháború alatt a leventeintézmény részéről megfogalmazódott az igény arra, hogy az ifjúságot egységesen kell nevelni egyetlen szervezet keretein belül. Így 1942-től a cserkészet képzési programja közelebb került a levente katonai vonalához, de különálló szervezet maradt.

Levente oktatóknak írt korabeli segédlet egy illusztrációja (Ary Lajos: A levente kiképzése, Budapest, 1927.)

Leány leventék kérdésköre

Az 1921. évi testnevelési törvényben csak a fiú lakosságra vonatkozik a testnevelés gyakorlásának kötelezettsége. A lányokat nem véletlenül hagyták ki a törvényből és így a leventeintézményből. A Horthy-korszakban a két nem neveléséről eltérően gondolkoztak, mint napjainkban. A fiúkat és a lányokat ekkor még többnyire külön iskolákban vagy elkülönülő iskolai épületekben tanították. A koedukált oktatási rendszer elterjedése országunkban a korszak utánra tehető. A keresztény-nemzeti nevelési modellben a lány nevelése a háziasszony és az anyai szerep megerősítésére koncentrált. Ezt támogatták a magyarországi történelmi egyházak is.

A szervezetben az 1940-es évtől erősödtek fel az olyan törekvések, miszerint az ifjú hölgyeket is be kellene vonni az állami ifjúsági szervezet munkájába. Ennek háttere az, hogy ekkorra az ország belépett a 2. világháborúba. Érdekesség, hogy Tornay Károly 1936-ban megjelent, a leventeintézmény addigi történetét összegző reprezentatív kötetében említést sem találunk a leányokról az intézmény keretein belül. Bár már az 1920-as évek elején lehet találni pár kezdeményezést, amelyben a helyi fiatal lányok közösségbe szervezése valamilyen módon kapcsolódott a leventeintézményhez.

Az inotai leventeleányok 1943-ban (www.leventelanyok.blog.hu)

Majd 1941 októberében megszületett az a törvény, mely szerint a fiú lakosságon túl a lányok számára is elérhetővé tette a leventeintézményben való részvételt. Tehát a fiú lakosságtól eltérően a lányok önkéntesen léphettek be a leánylevente szervezetbe. Ezekkel a körülményekkel az egyház is ki tudott egyezni. Ezt olvashatjuk a levente egyik saját folyóiratában, a Leventében, a leánylevente intézmény létrehozásának okáról.

„A leánylevente-intézmény elsősorban az öntudatos magyarrá nevelést tartja feladatának. Nem lehet addig egységes, a haza valamennyi fiát és leányát egyaránt eltöltő közszellemet kialakítani, amíg a nemzet ifjúságának leány tagjai nem helyezkednek bele a hősi életszemléletbe.” (Levente, 1941. november 15. 7.)

Az leányok bevonására a levente intézmény tevékenységeibe azért ekkor történhetett, mert eddigre Magyarország háborús állapotban állt. A hátországban szükség volt bevonható munkaerőre. Ennek érdekében a lányok, ahol erre lehetőség volt, helyettesítették a kieső munkaerőt. Részt vettek a vöröskereszt tevékenységében, légvédelmi képzéseken vettek részt és további olyan munkákat láttak el, melyek a háború alatt fontosak voltak.

Kokas Eszter országos vezető felhívása a Szebb Jövőt!-ben, 1943 (www.leventelanyok.blog.hu)

A szervezet megítélése

A levente megítélése már a maga korában is kettős volt. A testnevelési törvény elfogadásának országgyűlési vitájában a támogató hozzászólások mellett megjelentek ellenvélemények is. A törvény elfogadásától kezdve a különböző ellenzéki pártok képviselői, nemzetgyűlési felszólalásaikban más-más szempontból bírálták a szervezet működését, például a leventeoktatók viselkedése és alulképzettsége kapcsán, vagy a leventeképzési alkalmak időpontjainak kérdésében. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt a városi, gyári leventeköteles munkásfiatalság érdekében érvelt amellett, hogy oldják meg a leventeképzéseket úgy, hogy ne akadályozza a munkavégzést. Másrészről sürgették, hogy a munkásfiatalságot valóban érintő problémák (pl. alkoholizmus) leküzdésében is vállaljon szerepet a leventeképzés. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt arra hívta fel a figyelmet, hogy a leventeintézmény leginkább nyáron veszi igénybe a fiatalok idejét, míg télen legkevésbé. Így a parasztság gyermekeit pont akkor vonják el a munkától, amikor a legnagyobb szükség van rájuk a földeken, míg télen mikor lenne idejük, akkor alig foglalkoznak velük. A Nemzeti Demokrata Párt képviselője a leventeoktatók pedagógiailag helytelen nevelési stratégiáira és előforduló kétes előéletüket nehezményezte.

(Online elérhető Kerepeszki Róbert történész válogatása a felszólalásokból itt: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_horthy_korszak_politikai_iranyzatai_a_leventemozgalomrol/ )

Leventék elméleti képzése 1943-ban (Fortepan)

Ezzel párhuzamosan, a sajtóban is megjelentek ellenvélemények, kritikák. Ezek alapján elmondható, hogy a szervezet megítélése már a kortársak körében sem volt egységes. Érdekes kérdés a leventeköteles fiatalok viszonya az intézményhez. Sokan nem szívesen szánták érthető módon – akár munka melletti – szabadidejüket a kötelező képzéseken való megjelenésre. Aki azonban távol maradt az fenyítésre, büntetésre és bírságra számíthatott. A testnevelési törvényben nem volt részletezve az, hogy a mekkora mértékű bírságra kötelezhető az a leventeköteles, aki elmulaszt egy képzési alkalmat. A tárgyban 1924 januárjában megjelentő végrehajtási utasítás rendelkezett, mely szerint 300-100000 Korona közötti pénzbírság volt kiszabható ilyen esetben, melyet a városi tanács, ill. a járási főszolgabíró állapíthatott meg. Kezdetben egyes településeken egyáltalán nem jelentek meg képzési alkalmakon a paraszti réteg fiataljai, melynek következtében óriási bírságok is születtek. Ennek hátterében az állt, hogy a földművelési munkálatoknál minden kézre szükség volt. Sajtóban elsősorban a Népszava (lásd: 1924. szeptember 13. 4., 1925. április 22. 5.) számolt be erről a jelenségről, mely azonban pár év alatt rendeződött, ahogyan a leventekötelesség fokozatosan beépült a köztudatba. Bírságok kiszabása és büntetőeljárások azonban az egész szervezet létezése alatt jelen voltak. (Az iskolai tanulók – akik tanórák keretein belül végezték el testnevelési kötelezettségüket – mulasztásait ettől eltérően, tanórai hiányzásként kezelték.)

A Kádár-korszak alatt született történeti munkák a levente bemutatásakor hangsúlyozzák az intézmény katonai meghatározottságát illetve irányítását. A ’20-as években és a ’30-as évek legelején azonban a testi, az erkölcsi és a nemzeti hazafias nevelési profil teljesedett ki. Ez nem jelenti azt, hogy ez idő alatt ne lett volna része a leventeképzésnek például a céllövészet vagy az alaki ismeretek és az ideológiai nevelés. A nemzetközi események és ifjúságnevelési trendek következtében azonban lényegesen felerősödött a katonai befolyás és a honvédelmi érdekek érvényesítése az intézményen belül, így a második világháború alatt a leventeképzés központjába ténylegesen a katonai előnevelés került. 1939-ben megjelent honvédelmi törvényben a leventekötelesség már nem, mint testnevelési, hanem mint honvédelmi kötelesség volt meghatározva. Innentől kezdve az iskolai és az iskolán kívüli ifjúság képzését is egységesen a leventeegyesületekben végezték a honvédelmi érdek mentén.

Leventék lőkiképzésen, 1937 (Fortepan)

A második világháborúban – a nyilas uralom alatt – a fiatal, gyakran 18 év alatti leventeköteles fiúk egy részét bevonták a katonai hadműveletekbe – például Budapest védelmének ellátásába – akik közül sokan életüket vesztették vagy fogságba estek. A háborús tevékenységbe bevont leventekötelesek létszáma pontosan nem ismert. 1945-ben a Horthy-rendszer összeomlásával egyidőben a leventeintézményt is felszámolták, vezetőinek egy részét felelősségre vonták.

A rendszerváltás óta egyre több visszaemlékezés közreadására, személyes élmények elmesélésére került sor a még élő volt leventék részéről. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, míg mások online elérhetőek. Ezek között olvashatunk arról, hogy kényszerű szolgálatot láttak el a fronton leventék (sokan közülük igen fiatalon), hadifogságba kerültek és sok társuk emiatt vesztette életét. Az említett a visszaemlékezések a háborús levente élményekből táplálkoznak és merítenek. Így az 1940-es évek leventeintézményének jellegére világítanak rá, mely a katonai dominanciáról árulkodnak. Fontos megjegyezni, hogy az intézmény kezdeti állapotában a katonai befolyás jelen volt, de mérsékeltebb lehetett.

Solymári leventék csoportképe 1930-ból (Fortepan)

Összegzés

A leventeintézmény a Horthy-korszak jellegzetes ifjúságnevelő intézmény volt, állami irányítás alatt működött. A politikai konszolidáció részeként is tekinthetünk rá, mert az ország vezetésének ideológiáit közvetítette a népes tagság felé. Évek múlásával a hétköznapi élet részévé vált a leventék képzése, felvonulása és menetelése. Az intézményt a második világháború lezárásával megszüntetik, nem hívják újra élete. Később a Rákosi-korszakban hasonló célok érdekében szervezik meg az Úttörő Mozgalmat, de más értékekkel feltöltve.

Kompromisszum jellegű szervezetnek tekinthető a leventeintézmény, hiszen ahogyan láthattuk, több (érdek) csoport is támogatta a létrehozását. Nem kizárólagosan a hadsereg érdekeit szolgálta. Emellett a sportkultúra terjesztői és az egyházak is be tudták építeni a programjukat leventecsapatok életébe. A második világháború kitöréséhez közeledve azonban elsősorban a hadsereg illetve a honvédelem érdekeit kezdte el szolgálni az állami ifjúságnevelő intézmény.

Felhasznált kiadványok:

Ary Lajos: A levente kiképzése Budapest, 1927.

Dombrády Lóránt: A legfelsőbb hadúr hadserege, Kairosz kiadó, Budapest, 2012.

Gergely Ferenc, Kiss György: Horthy leventéi: A leventeintézmény története. Budapest,1976.

Püski Levente: A Horthy-rendszer, Modern magyar politikai rendszerek, Pannonica Kiadó, Budapest, 2006.

Romsics Ignác: Magyarország története a 20. században, Budapest, 2010.

Tornay Károly: A leventeintézmény története, Budapest, 1936.

Vitári Zsolt: A Hitlerjugend és Délkelet-Európa, Gondolat kiadó, Pécs, 2012. 215-255 old.

Zuber Ferenc (Szerk.): Magyar Sport – Almanach 1926. Az Országos Testnevelési Tanács kiadása. Budapest, 1926.

Várdai Levente

Ezt olvastad?

Fekete Bálint történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének doktorandusza és Orchidea Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű