Széchy Mária, a murányi Vénusz

Széchy Mária az egyik leghíresebb Kőszegre költöző személy, bár letelepedése nem önkéntességen, inkább kényszeren alapult. A férje, Wesselényi Ferenc nádor nevével fémjelzett összeesküvés leleplezése után az özvegy ultimátumot kapott Bécstől, így került a városba.

Chernel Kálmán, Kőszeg történetírója a város múltját összegző monográfiájában részletesen beszámol arról, hogyan tárta fel a 17. században élt főúri szépasszony, Széchy Mária nyughelyét a Szent Jakab templomban közel kétszáz évvel az eltemetése után, 1873-ban. Chernel a főoltártól nyugatra, a padok két sora között egy, a Jurisics család sírboltjával azonos méretű kriptanyílást talált. A kriptában egy vas állványt fedezett fel, amire a koporsót helyezték, ahogy a különösen megbecsült elhunytakét szokták; a sírboltban viszont csak apró csontmaradványokra bukkant. Levéltári kutatásai nyomán jutott arra a következtetésre, hogy Széchy Máriát, Wesselényi Ferenc nádor özvegyét, a Gyöngyösi István jegyezte A Márssal társalkodó murányi Vénusz című, korában népszerű költemény hősnőjét a Szent Jakab templomban temették el. Hogyan került Kőszegre?

Gyöngyösi István a Marssal társalkodó murányi Venus művének első kiadása. (Wikipedia)

Széchy Mária alakja, személyisége, és különösen Wesselényi Ferenc nádorhoz fűződő regényes szerelme élénken foglalkoztatta kortársait. Gyöngyösi, aki gazdatisztként szolgált Wesselényi nádori udvarában, még gazdája és a szépasszony életében, 1664-ben közzé tette a szerelmi históriát. Gyöngyösi után a 19. századi magyar irodalom legnagyobbjai, Kisfaludy Károly, Arany János, Petőfi Sándor, Tompa Mihály is írtak elbeszélő költeményt Széchy Mária életéről és Wesselényivel való szerelméről, Móricz A murányi kaland címmel vígjátékban örökítette meg a történetet.

A közismert változatban I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hadjárata idején, 1644-ben Wesselényi Ferenc császárpárti füleki várkapitány kitartóan ostromolta a számára stratégiai fontosságú murányi erődítményt. Sikertelensége miatt találkozót szorgalmazott a vár úrnőjével, akivel gyors és viharos szerelembe esett. A kölcsönös vonzalom arra késztette a fiatalasszonyt, hogy Murány várát titokban átjátssza szerelmének, majd sebesen hozzámenjen feleségül. A legérdekesebb történetírói változat, R. Várkonyi Ágnes értelmezése szerint a Wesselényi nádor mellett szolgálatot teljesítő Gyöngyösi históriája valójában nem Széchy Máriáról és Wesselényiről, hanem Wesselényiről és Zrínyi Miklósról szól. Eszerint a „rejtőzködő” Wesselényi a valódi murányi Vénusz, aki Márssal, azaz Zrínyivel tárgyal a kritikus 1663–64-es esztendőkben. A két főúr politikai tervekről egyeztet, összeesküvést sző a Habsburg kormányzat ellen, a helyszín a murányi vár, a krónikás pedig az eseményeket éberen figyelő, Wesselényi szolgálatában álló Gyöngyösi. A szerelmi történet mindössze fedő sztori, amelyet a gondos és körültekintő, számmisztikai rejtvények és titkosírás megfejtésére is vállalkozó történeti kutatás leleplez.

Érdekes irodalomtörténeti adalék, hogy a Márssal társalkodó murányi Vénusz első, 1664-es kiadását 1702-ben újabb követte, melynek nyomán a mű a 18. század bestsellerévé lett. Az 1702-es változat után öt további kiadás látott napvilágot (de van híradás további két, egyelőre ismeretlen kiadásról is), 1796-ban pedig a kor tudományos színvonalának megfelelően Dugonics András gondozásában jelent meg. Népszerűségének és szakmai megbecsültségének sokat ártott Kazinczy lekicsinylő véleménye, aki Gyöngyösit csekély tehetségűnek tartja: „Gyöngyösinek a Múzsa kerek ajkat ada, nem teremtő lelket is, s tudománya kevés volt.” – írja róla. Ez a negatív megítélés egészen a 19. század közepéig meghatározta a Gyöngyösi-olvasást, de Toldy Ferencnek és Arany Jánosnak köszönhetően a 19. század közepén helyrebillent a Gyöngyösi-kép.

Ezt jelzi, hogy a murányi Vénusz téma a romantikus nemzeti múltat megörökítő reformkorban ismét terítékre került, a Kisfaludy Társaság 1847 tavaszán pályázatot hirdetett egy Széchy Máriáról szóló eposz megírására. A feladatra többen is vállalkoztak, köztük a kor legnagyobbjai, Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Arany János. Mindhárom pályamunka elkészült, de egyik sem került a bíráló bizottság elé. Tompa és Petőfi épp e műveik kapcsán vesztek össze – a korabeli pletykák szerint kölcsönösen leszólták egymás munkáit – s Arany is úgy döntött, nem küldi el eposzát. A Garayból, Eötvösből, Szemere Pálból és Vörösmartyból álló bíráló bizottság a díjat végül ifj. Szász Károlynak ítélte a Murány hölgye című munkájáért. A nyertes, tudván, hogy a három „nagy” is pályázni készült, s ez esetben nyilván esélye sem lett volna, sosem adta ki művét a Petőfiék iránti tisztelet okán.

Széchy Mária egy 1661-ben készült festményen (Wikipedia)

Ha hihetünk 19. századi életrajzírójának, Acsády Ignácnak, Széchy Mária nevelésében elsősorban nem a művészet és tudományok játszottak főszerepet, hanem kor szokásainak megfelelően a gyakorlatias tevékenységekben való jártasság megszerzése. Esetében ez azonban kevésbé a háziasszonyi teendők elsajátítását, sokkal inkább férfias erények fejlesztését jelentette. Férfi módra ülte meg a lovat, szeretett halászni, vadászni, jól bánt a kopókkal és a paripákkal, és nem utolsó sorban, a fegyverekkel.

Wesselényi Ferenc, akihez 34 évesen, szerelemből ment hozzá, a harmadik férje volt. Először 17 esztendősen házasodott, s minden bizonnyal szülei ösztönzésére esett a választása Bethlen István váradi főkapitányra, akivel hét évig élt együtt. A férfi halála után egy köznemesnek, Rozsályi Kun István szatmári főispánnak nyújtotta a kezét 1634-ben. A házasság rövid és viharos volt, 1637-ben Széchy Mária elvált a férjétől. A válás nyilván nem javította a megítélését mindazok szemében, akik egy nőtől kevésbé excentrikus viselkedést vártak el. Ráadásul harmadszor is oltár elé állt, bár az újraházasodás, ahogyan ezt Péter Katalintól tudjuk, egyáltalán nem számított különlegesnek. Balassi múzsája, Losonczy Anna, ahogyan sok más főúri asszony, háromszor ment férjhez élete során.

De térjünk vissza kiinduló kérdésünkhöz: vajon miért választotta Széchy Mária Kőszeget lakhelyéül idősen, 66 éves korában 1676-ban? És persze azt is jó volna tudni, pontosan hol, és milyen körülmények között lakott a városban a nádorné asszony? Az életrajzi feldolgozások számos tévedést, pontatlanságot tartalmaznak, melyek közül különösen említésre méltó a jezsuita patika, amit Széchy Mária alapításának tulajdonítanak, holott az csak mintegy 70 évvel később kezdett működni.

A városba érkezés időpontját már tisztázta a történetírás, éppen Chernel Kálmánnak köszönhetően, aki a tanácsülési jegyzőkönyvi bejegyzést idézve közli a pontos dátumot: 1676. október 14. A helyszín, mármint Kőszeg, mint tartózkodási hely kiválasztása nem volt egyszerű, a megértéshez néhány évet vissza kell lépni a kronológiában. Széchy Mária 1669-ben, özvegyen, adósságoktól terhelten, rossz lelkiállapotban megtudta, hogy az összeesküvés lelepleződött. Pozsonyba sietett, hogy bevallja a tettét és kegyelmet kérjen. Beismerő vallomása ellenére I. Lipót császár utasítására 1671-ben fogságba vetették, és a következő öt évben nem mozoghatott szabadon. Már bécsi fogva tartásakor kérelmezte az uralkodótól, hogy hazatérhessen Magyarországra. Legszívesebben saját birtokaira költözött volna, de erről szó sem lehetett. Másik felvetése az volt, hogy Pozsonyban, vagy Nagyszombatban, esetleg más, hazai földön fekvő városban, a jezsuita atyák lelki gondviselése mellett fejezhesse be életét. Ezeket a terveit is hosszabb ideig jegelte a kormányzat, míg rokonának, gróf Csáky Lászlónak közvetítésével végül Kőszeg mellett döntöttek. Csáky nem közvetlen vérrokonként járt közben, hanem a nádorné unokahúga, vagyis saját felesége, Illésházy Kata „képében”. A szakirodalom szerint a házaspárt nem csak a rokoni buzgalom indíttatta, hanem az örökös nélkül maradó vagyon megszerzésének reménye is.

Az 1676. október 9-én kiadott uralkodói engedélyt tehát Csáky László járta ki számára, akinek komoly biztosítékot kellett adni, felelősséget vállalni, hogy „kellőleg felügyeljen, nehogy a nevezett özvegy nádorné részéről valami zavargás céloztassék, miről ha értesülne, ő Felségének azonnal tudtára adja.” Amelyet aztán az aláírásával hitelesített „reverzális” levélben Széchy Mária is elfogadott. Csáky gróf ekkoriban nem a nagyobb területű kelet-magyarországi illetve erdélyi birtokain tartózkodott, hanem nyugat-magyarországi, Vas megyei ügyeit rendezte. Esetleg éppen ezen ürüggyel időzött Bécs, illetve Wesselényiné közelében. Ezt erősíti, hogy a gróf Batthyány Kristóf által az ügy útjába görgetett akadályok eltávolításáról, és a kőszegi belvárosban való lakása „megmaradásának” engedélyezéséről október 21-én Pinkafőről (ma Pinkafeld, Ausztria) keltezett levele.

Jurisics tér (Vas Megyei Levéltár Kőszegi fióklevéltár képeslap gyűjtemény)

A levél akkor íródott, amikor a nádorné már legalább egy hete Kőszegen tartózkodott. Újváry András bíró a városi tanács október 15-én tartott ülésében tájékoztatta a szenátorokat arról, hogy a napokban „Wesselyényíné asszonyom, valami katonáját küldötte” hozzá azzal, hogy szállást biztosítson neki. Ám erre ő felhatalmazva nem érezte magát, tehát a magisztrátus tagjainak hozzájárulását kérte. Némi ijedelem fedezhető fel a bíró reagálásában, hiszen – ahogy Újváry fogalmazott – „ő Fölsége Rabja volnа”, ezért írásos tartózkodási engedély bemutatását kérte a grófnőtől. Ilyen körülmények között érkezett feltehetően október 14-én este a városba Széchy Mária, akit a késői időpont miatt csak a Strucc vendégfogadóban tudtak elszállásolni. Az ügy néhány napra nyugvópontra jutott, hiszen másnap gróf Csáky László levelét bemutatva Somogyi „Uramnál” helyezték el egy időre.

A szenátorok némi tartózkodással fogadták gróf Széchy Mária városba érkezésének hírét. Ami helyzetükben érthető is, hiszen ezekben az években a város polgárai elég nagy kínban voltak, ha a felsőbb hatóságokkal kerültek kapcsolatba. Az evangélikus felekezet híveiként eleve nem tartoztak az uralkodó és az udvar befolyásos politikusainak kedvencei közé. Ennek kifejeződéseként 1671-ben és 1673-ban a hatalom eszközeivel élve a város mindkét templomát átadták a katolikusoknak. Még akkor is, ha a mai Szent Imrét, akkoriban Magyar-templomot már a protestánsoknak építették, tehát a törvény betűjének értelmében nem foglalhatták volna el. Ráadásul a városra részben rábizonyították a Wesselényi összeesküvésben való részvételt, amely alól csak a jezsuita rend befogadásával mentesülhettek. A renddel nem volt teljesen békés az együttélés, folyamatosan küszködtek velük vallási és gazdasági ügyekben egyaránt. Javában tartott a felekezeti kérdésbe is bújtatott, az önkormányzati jogokat nyirbáló abszolutista, központosító hatalommal való küzdelem, mivel az udvar újabb és újabb intézkedéseivel korlátozta a lutheránusok jogait, fokozatosan kiszorítva őket helyi hatalmi pozícióikból. 1672-ben a tisztújításkor ellenálló község az udvarnak nem tetsző személyeket választott, amiért súlyos, 32,000 rajnai forintos büntetést helyeztek kilátásba egy 1609-ben elfogadott törvény alapján, ami nagy érvágást jelentett volna a város gazdaságára nézve.

Széchy Mária első Kőszegen töltött éjszakájának meghatározása nem okozhat problémát, hiszen az említett városi vendégfogadó ma is működik ugyanazon a helyen (ma Várkör 124.), illetve az akkori „magán” vendégfogadó a mai Fő tér 2. szám alatt azonosítható. A további ideiglenesnek számító elhelyezés már nem egészen egyértelmű, hiszen csak a városi belső tanács tagjai között két Somogyi vezetéknevű szerepelt. Közülük István katolikus felekezetű, Andrást egy évvel korábban még az evangélikusok választották a szenátorok közé, 1676-ra katolizált. Előbbinek a lakóházát tudjuk azonosítani (Rájnis József utca 10.), azonban joggal feltételezhetjük, hogy a nádorné a vendégfogadójában, a későbbi Fehér ló fogadóban lakhatott egy ideig.

Az állandó elhelyezésről szólva az sem egyértelmű, hogy az ténylegesen állandónak mondható-e, mert a Palatinusné szállásával kapcsolatban rendelkezésünkre álló információ nem erre utal. Az 1678. évi számadásban ugyanis nem teljes évre számoltak el az általa igénybe vett lakás bérével, hanem csak ¾ esztendőre. Ami nem jelenthet mást, csak azt, hogy Széchy Mária az év első negyedét máshol töltötte. De hol lehetett az említett szállás? Az eddigi részadatokhoz kapcsolódó feltételezések szerint a belvárosban álló magánházban kapott lakhatási lehetőséget. Ez így volt, meg nem is. Ugyanis korábban tényleg magántulajdonban volt, de a nevezett időpontban a város birtokába került, hiszen a kamarásnak fizettek érte, és a város bevételei között szerepelt. Végül tehát a város biztosított helyet a nádorné számára, egy mára már lebontott épületben, ami egykor a Scheller utca 1. szám alatt állt.

Széchy Mária a Chernel utca 5. szám alatti épületben is lakhatott. Azonban az indoklás, miszerint az Úri utca a grófné rangjának megfelelőnek bizonyult, nem állja meg a helyét, mivel ezt a nevet csak a 18. században, a Dunántúli Kerületi Tábla bíráinak 1724 utáni beköltözése, és az általuk végrehajtott nagyszabású építkezések után kapta. Addig csak Oberwinkelnek (Felsősarok) nevezték, a város többi részéhez hasonló, a maiakhoz viszonyítva aránylag kisméretű épületekkel.

Széchy Mária egykori kőszegi lakhelye (Wikipedia)

A számadó kamarás leírta, hogy Gombkötő Mátyás (feltehetően Ráday Gömbkötő Mátyás) házában való lakásért 16 forintot vett át a város nevében. Ez is azt mutatja, hogy nem lehetett szó különösebben pompás szállásról! Bécsben, a birodalmi fővárosban – igaz Szelepcsényi György esztergomi érseknél – a nádorné költségei 300 forintra rúgtak. Maga a grófnő egyik levelében így jellemezte lakását: „az, én nyomorult szállásomon”. Ez a korban szokásos barokkos túlzásként is felfogható, de az előbb említett pénzbeli különbségek alapján valószínűleg jogos kijelentés. Kevéssel a halála után a házat újra bérbe adta a kamarás, a megnevezett összeg mutatja, hogy még így is többet fizetett gróf Széchy Mária, mint az őt követő lakók, akik pincével együtt egy évre mindösszesen 14 forintot adtak érte. Az is kiderült, hogy az utcában álló, nagyobbak közé tartozó, emeletes épületről volt szó.

Az ügy az eddig megjelent adatokkal együtt arra utal, hogy a korábban az uralkodó által kiutalt évi 1,000 tallér (1,500 forint) kegydíj, amit a nádorné kapott, éppen aktuális része vagy elfogyott, vagy a Bécsből való elköltözéssel ezt az összeget megvonták tőle. Az asszony ellátását részben a rokonok vállalták, amelynek jele egy borküldemény. Fennmaradt egy 1678. november 2-án keltezett levél, amelyben Széchy György elnézést kér a késlekedésért. Betegsége miatt nem tudott rögtön intézkedni, hogy az „élésből szűkölködő” rokonasszonynak eljuttassa az élelmet, de napokon belül útnak indítja a szekereket. Mindehhez hozzá tartozik, hogy Széchy Mária is nyújtott rokoni „szolgálatokat”. Amikor Széchy Péter leányainak nevelését és annak felügyeletét a nádornéra bízta, az asszony szívesen elvállalta a feladatot.

Ha Széchy Mária azért egyezett bele, hogy Kőszegen kapjon menedéket, mert barátokat, vagy legalább együttérzést remélt, csalódnia kellett. A város és vezetése, a fokozódó politikai nyomás alatt, a rekatolizációs törekvések érvényesítése idején éppen elég nagy bajban volt ahhoz, hogy nyíltan segítsék a Wesselényi összeesküvés vezéralakjának özvegyét. Úgy tűnik azonban, hogy lakhatásának biztosításán kívül kisebb szívességeket mégis tettek neki. Erre példa egy 1678-as levélváltás, amelyben a grófnő Szelepcsényi György érsek közbenjárását kéri, hogy a birtokaira visszatérhessen. A levelet Hérics Tamás (valójában Hericz Tamás) kőszegi szenátor adta át a főpapnak Bécsben.

A helyi legendárium szerint a nádorné gyógyszerkészítéssel foglalkozott, termékeiből a helyi szegényeknek ingyenesen juttatott. A történet olyan hitelesnek tűnt, hogy némely történeti munka szerzője egyenesen a jezsuita patika alapítójaként tünteti fel Széchy Máriát. Az életrajzíró Acsády Iganác is megemlékezett eme tevékenységéről, szerinte szabályos patikát tartott fenn, ahol segédet is foglalkoztatott. Tette mindezt úgy, hogy vele külön doktor foglalkozott, ám másokat ő orvosolt. Hátra maradt javainak felosztásakor a Kamara úgy rendelkezett, hogy a város az „orvos-könyveket és receptákat Kéryné asszonyomnak adgya”. Magukat a gyógyszereket, mivel azok nem sokat értek, Simonyi János tanácsosnak juttatta, aki jelentős szerepet vállalt az örökség összeírásában és a hagyaték rendezésében.

A katolikus anyakönyv bejegyzése szerint Széchy Mária 1679. július 18-án halt meg. A rokonság jogi képviselői számon kérték a város vezetésén a nádorné vagyontárgyainak a család tagjainak értesítése nélküli zárolását. A szenátus szabadkozott, mondván, a hagyatékkal kapcsolatban a Kamara válaszára várnak. Heteken keresztül nem történt lényegi előrelépés, a javak mellett a temetésről sem lehetett intézkedni. Ez, nyár közepe lévén, komoly gondot okozhatott. A magisztrátus mindössze annyit tehetett, hogy egy bizottsággal összeíratták a maradék vagyont.

Az utolsó éveiben sokat gyengélkedő Széchy Mária végrendelkezett, a testamentum töredéke fennmaradt. Elsősorban a szolgáiról emlékezett meg kérve, hogy a rájuk hagyott vagyont ne kérdőjelezze meg senki. Arról is rendelkezett, hogy Kőszegen temessék el. A Széchyek Felsőlendván (ma: Grad, Szlovénia) a családi sírboltban helyezték volna végső nyugalomra, de a grófnő végakarata ezt felülírta. A temetésre csak szeptember második felében kerülhetett sor, mivel gróf Kollonich Lipót kamarai elnök válasza szeptember 7-én érkezett meg, amikor Simon János tanácsos követségbe ment hozzá Bécsújhelyre. Kollonich végre engedélyezte a temetést, nyughelyként a jezsuiták Szent Jakab-templomát jelölte ki, és a szertartást minden pompa nélküli ceremóniának rendelte el. Azt is előírta, hogy az elhalt lelki üdvéért 50 misét kell mondani, darabját 50 pénzért (dénár), azaz összesen 25 forintért, amit a városnak az eladott javakból kellett megfizetnie a szerzeteseknek. Az elhunyt nádorné hagyományozó akaratának megfelelően a biztos adósságoknak mondott, a szolgálóknak történő kifizetéseket előre sorolva engedélyezte, lovait eladatta, ruházatát a cselédek között felosztatta.

A temetési szertartás szeptember 20-án végre megtörtént, nyugalomra lelt a sok megrázkódtatáson keresztülment, megfáradt test. Halálában sem bocsátották meg neki a hatalom elleni lázadását, nem kaphatott főúri temetést, egyszerű szertarással, minden pompa nélkül helyezték el a templom kriptájában.

Az egyéni sorsok helyhez kötődnek, de túl is mutatnak a lokalitáson. Kőszeg, mint cseppben a tenger, maga a világ, egyszerűen és bonyolultan. Közép-Európában minden város története a túlélésről szól. Kőszeg messzemenően közép-európai város.” Az írások a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete legújabb kötetének, a Beszélő Házak-Kőszegi történetek kimaradt tanulmányai. Hasonló izgalmas, kevésbé ismert történetek olvashatóak a kötetben, amit a ProsperoD internetes áruházban vásárolhatnak meg az érdeklődők.

 

Forrás

Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára Kőszegi Fióklevéltár

Kőszeg Város Tanácsának jegyzőkönyvei

1675. április 25.; 1676. március 6.; április 20.; szeptember 22.; november 16.; 1678. január 14.; 1679. május 12.; július 30.; július 31.; szeptember 5.; szeptember 15.; november 21.

Kőszeg Város Házipénztárának iratai

1678/1679. 8.

Acta miscellanea

  1. szeptember 10.; 1679. november 21.

Sághegyi Medárd Ferenc iratai. A Kőszegi Római Katolikus Plébánia cédulakatalógusai (Sághegyi) 1600 „S”

Thirring Gusztávné Waisbecker Irén: Egy kiváló asszony, Széchy Mária utolsó évei itt Kőszegen. In Kőszeg és Vidéke, 1932. augusztus 14., 1–2.

Irodalom

Acsády Ignác: Széchy Mária, 1610–1679. In Magyar történelmi életrajzok. Budapest, 1885.

Bariska István: A Wesselényi-szervezkedés főrendjei egy kőszegi vendéglőben. In Acta tanulmányok II. 1. kötet, 2006.

Chernel Kálmán: Adalékok Széchy Mária végnapjaihoz. In Századok, 1871/1, 211–214.

Hajnik Imre: Széchy Mária utolsó életévei 1670–1680. Adalékok Magyarország történetéhez a tizenhetedik században.  In Magyar akadémiai értesítő 4. kötet. Budapest, 1864, 154–179.

Péter Katalin: Házassághalmozók. Előkelő nők házasságai a kora újkori Magyarországon. In Rubicon, 2008/5. 

Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története… 1. köt. 2. rész. Pest, 1870, 561.

Schöpflin Aladár: Színházi bemutatók. In Nyugat, 1933/6.

Várkonyi Ágnes: A rejtőzködő Murányi Vénus. Budapest, 1987.

Taucher Gusztáv: Széchy Mária. „A Murányi Venus”. In A Kőszegi Széchenyi István M. Kir. Állami Polgári Fiúiskola értesítője az 1932–33. évről. Kőszeg,1933, 2–40.

Vaja, Felicián (szerk.): Murányi Vénusz. Zord idők: a Magyar Rómeó és Júlia epizód. Budapest, 2012.

Bariska István: A Wesselényi-szervezkedés főrendjei egy kőszegi vendéglőben. In Acta tanulmányok II. 1. kötet, 2006.

Söptei Imre: Széchy Mária Kőszegen (1676–1679). Kézirat, Kőszeg, 2016.

Tóth Attila: Ellenreformáció, abszolutizmus és a városok. Kőszegi Tisztújítások 1672 és 1681 között. In Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szombathely, 2003, 215–228.

Mátay Mónika – Söptei Imre – Bokányi Péter

Ezt olvastad?

Kisrédei Rhédey Ferenc (1565–70k. – 1621) katonaként és hadvezérként a sziszeki csatától (1593. június 22.) a harmincéves háborúig szinte minden