Tükör által homályosan, avagy Mindszenty József rejtett életéről

Mindszenty József, bíboros, esztergomi érsek, hercegprímás a közelmúlt magyar (egyház)történetének egyik legismertebb szereplője. Életéről még azok is sokat tudnak, vagy tudni vélnek, akik alapjában nem foglalkoznak sem a történelemmel, sem a katolikus egyházzal. Lehet tudni arról, hogy bebörtönözték, szenvedett, majd sokáig volt a budapesti amerikai nagykövetségen, s élete végét emigrációban töltötte.

Ugyanakkor Mindszenty József, bíboros, esztergomi érsek, hercegprímás egy alig ismert szereplője a magyar történelemnek. Élettörténetében rengeteg a fehér folt, a találgatás, a hiányosság. Az általa írt Emlékiratokban sok a történeti ugrás, néha-néha ellenmondás. Ahhoz, hogy valóban megismerhessük őt, sok-sok kutatás szükséges még.

A fentebb írt mindkét állítás igaz. Mindszenty egy különleges szereplője a magyar történelemnek, különleges szereplője az újkori magyar egyháztörténetnek. Mivel a boldoggá avatása folyamatban van, s valószínűsíthetően hamarosan véget is fog érni, nagyon fontos, hogy minél inkább megértsük gondolkodását, felfogását, cselekedeteit, sőt Mindszentyt, az embert.

Somorjai Ádám bencés szerzetes és Zinner Tibor történész évek óta ezeket a fehér foltokat kutatják, s kutatásaikat a most ismertetett két kötetben – mondhatni – párhuzamosan angolul és magyarul tették közzé. A két kötet – mely gyakorlatilag tükörfordítás – közzé adja, hogy Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek és a korszak pápái, valamint a Vatikán különböző vezető személyei, milyen módon tartották a kapcsolatot 1956 és 1971 között, amikor a bíboros az Amerikai Egyesült Államok nyújtotta menedékben, „vendégségben” élt a budapesti követségen, utóbb nagykövetségen.

Nem ez az első ilyen próbálkozása az írópárosnak, már korábban is adtak ki hasonló munkákat, viszont ezúttal sajátságos szempont szerint gyűjtötték össze a Mindszentyvel kapcsolatos mondanivalójukat, méghozzá a bíborosnak az amerikai nagykövetségről a Vatikánba írott leveleit, a viszontleveleket, majd az egyéb szükséges dokumentumokat. A szerzők már a kötet (továbbiakban elsősorban a magyar kötetet szemlézem, mivel a két kötet lényegében − mint már említettem −, megegyezik) elején kijelentik, hogy ez nem Mindszenty-monográfia. A kötet dokumentumgyűjtemény, több száz levelet, üzenetet, táviratot, valamint az arra adott vatikáni választ tartalmaz. A kötet kifejezetten arra törekedett, hogy a követségi/nagykövetségi levéltárak anyagát tárja a nyilvánosság elé. A szerzők jelzik is, hogy jelen kötetet tovább lehet majd pontosítani, finomítani további levéltárak anyagával. Maga a kötet tartalma lényegében két nagy forrásra alapul. Az egyik a már említett amerikai követségi anyagok, melyek részben Budapesten, de főleg az Egyesült Államok levéltáraiban találhatóak, a másik pedig a Mindszentyt több alkalommal felkereső Casaroli érsek hagyatéka. További anyagok lehetnek még a Vatikáni Apostoli (korábbi nevén: Titkos) Levéltárban, de ezek kutatása még nem lehetséges.

Mindszenty az amerikai nagykövetségen lényegében elzárva élt a külvilágtól. Bár volt rádiója, az Országos Széchényi Könyvtárból bármilyen irodalmat megkaphatott, amit csak kért, és el is hoztak neki, de látogatókat csak nagyon minimális számban fogadhatott, s azokat is erősen megszűrték, levelezése pedig gyakorlatilag a minimálisra korlátozódott. Ez alól egyedüli kivétel az Apostoli Szentszékkel, illetve a pápával való kapcsolattartás volt. A kötetben található levelek mennyiségéből jól kitűnik, hogy ezt a lehetőséget Mindszenty a végletekig kihasználta, számtalan ügyben fordult – politikai és magánjellegű kérdésekben egyaránt – a Vatikánhoz.

Mindszenty József bíboros 1956-os beszéde

A kiadvány szerkesztői nagy kockázatot vállaltak ezzel a kötettel, s ezt tudatosan tették. Vállalták azt, hogy Mindszenty levelezését úgy teszik közzé, hogy azt nem minősítik, nem magyarázzák, gyakorlatilag a maga nyers valóságában osztották meg az olvasóval. Ezt ők némiképp „önkényeskedésnek” minősítik, olvasva a kötetet, ezt én nem tapasztaltam. Az mindenképpen kijelenthető, hogy nem könnyű olvasmány, sem az angol változat, sem pedig az angolból visszafordított magyar verzió. Ennek megértésére tudnunk kell, hogy Mindszenty leveleit – melyek általában latinul íródtak – a nagykövetség szakemberei (pontosabban az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának erre szakosodott ügyintézői) angolra fordították, s azt archiválták. Így már az angol nyelvű kötet is legalább két fordítást tartalmaz (az első Mindszentyé, aki a levelét magyarról latinra fordította), s a magyarra visszafordított anyag pedig – többségében – három fordítási folyamaton ment keresztül, bár az is tény, hogy az amerikai archívumban sok eredeti latin nyelvű levél is megtalálható. Fontos lenne – s ezt a kötet szerkesztői is megjegyzik – a Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltárát is megvizsgálni, megkeresni az eredeti fogalmazványokat, valamint természetesen a vatikáni levéltárak is fontos dokumentumokat őrizhetnek. 

A kötet öt nagy részre, fejezetre oszlik. Külön foglalkozik az időszak alatt regnáló három pápa idején született levelekkel (XII. Piusz, XXIII. János és VI. Pál), illetve a pápák közötti időszak (a széküresedés) idején lezajlott levelezéssel. Ez utóbbi időszak azért is érdekes, mivel Mindszenty, mint választóbíboros – elvileg – köteles lett volna megjelenni a pápaválasztáson, s erre a Szent Bíborosi Kollégium kvázi fel is szólította, de egyik alkalommal sem jutott ki.

Miért fontos ez a kötet? Sok mindent megérthetünk ezekből a levelekből a nyilvánosságtól teljesen elzárt Mindszenty életéből, gondolkodásából, de abból is, hogy a különböző kapott információkra hogyan reagált, s ezt hogyan interpretálta − fogalmazzunk így − közvetlen és egyetlen felettesének a római pápának (illetve környezetének). Mivel Mindszentynek ez volt az egyetlen lehetősége, hogy bárkihez fordulhasson, s bárkinek elmondhassa az adott helyzetről való gondolatait, ezért nem meglepő, hogy a legkisebb, beosztásához és szerepköréhez legkevésbé sem tartozó kérdésben is véleményt nyilvánít, legyen az a Vörös Hadsereg fosztogatása, vagy pedig egy új ipartelep épülése Alsózsolcán.

Kép forrása: Fortepan/Wikipédia

A kiadvány minden évet egy-egy rövid bevezetővel kezd, amelyben – Mindszentyre vonatkozóan – az év eseményeit vázolja fel. Ez sokat segít azoknak, akik annyira nem járatosak a 20. század második felének történéseiben. A kötet szerkesztői – érezhetően és kimondva – nem akarnak se pro, se kontra pálcát törni sem Mindszenty, sem a kötetben szereplő többi személy felett, éppen ezért, gyakorlatilag külső szemlélőként vezetik végig az olvasót a történelem eme látszólag nagyon rövid (mindössze 15 évről beszélünk), mégis nagyon intenzív szakaszán. Ez alól egyedüli kivétel a kötet végén található „Záró gondolatok” rész, ahol megengednek maguknak némi értékelést, véleménynyilvánítást. Végigtekintve, végigolvasva a kiadványt, ekkor már az olvasónak is minden bizonnyal van véleménye, vannak gondolatai, amelyekre ez a pár tucat oldal jól reflektál, további gondolatokra serkent, esetleg vitákat gerjeszt. Ez azért is lényeges, mivel Mindszenty személye, alakja mindmáig – méltán – foglalkoztatja az utókort. Az, hogy Mindszenty miben döntött jól, és esetlegesen miben tévedett, annak eldöntése a történészek, de kisebb mértékben az olvasók feladata is. Ez a forráskötet pedig segíthet ebben a folyamatban.

A kötet több melléklettel zárul, amely segíti az olvasót, a történelmi folyamatok megismerésében. Végignézhetjük általa, hogy vatikáni diplomaták mikor és milyen körülmények között látogatták meg Mindszentyt, számadatokat kapunk az elküldött (s esetleg nem kézbesített), illetve a beérkezett levelek számáról, s számos, a kötetben szereplő, fontos személy rövid életútját is megtudhatjuk a mellékletből. A forrás- és irodalomjegyzék, valamint a névmutató komoly segítséget nyújt a további – esetleg konkrét személyekre, vagy történésekre irányuló – kutatásokhoz.

A két kötetet áttekintve az olvasó nyugodtan kijelentheti, hogy bár még mindig sok mindent „tükör által homályosan látunk” Mindszentyvel kapcsolatosan, mégis egy picit tisztult a kép. Közelebb kerülhetünk a bíboroshoz, mint emberhez, aki ugyanúgy örült és szomorkodott, reménykedett és elkeseredett, mint bármelyik ember. S az, hogy a szerzők bizonyos értelemben „lehozták” Mindszentyt az ember szintjére, segíthet abban, hogy a „történelmi szereplőt” jobban megérthessük.

Befejezésként engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Nagy öröm volt számomra, hogy ezt a két kötetet olvashattam és ez által jobban megismerhettem Mindszentyt. Még gyerek voltam, amikor először kezembe kerültek az Emlékiratai. Csodálkozva olvastam végig, sok minden nem volt számomra világos benne. S amikor ezeket a köteteket forgatom, valamint a szerzők számos, Mindszentyvel foglalkozó további írásait olvasom, egyre inkább kezdem megérteni, hogy ki is volt az az ember, ki is volt az az érsek, bíboros, hercegprímás, akit Mindszenty Józsefnek hívtak. Ezért a szerzőknek, ill. szerkesztőknek, Somorjai Ádám OSB-nek és Zimmer Tibornak csak a mély tiszteletem és köszönetem jár.

Dudás Róbert Gyula

Az ismertetett kötet(ek) adatai: 

Correspondence of Cardinal József Mindszenty with the Holy See from the American legation, 1956-71. Sel., pref. and notes by Adam Somorjai OSB, Tibor Zinner). Sankt Ottilien, EOS Verlag, 2017. 770 p.

A Szabadság térről Washingtonon át a Vatikánba – és vissza. Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek követségi levelezése az Apostoli Szentszékkel, 1956–1971. Szerk. Somorjai Ádám OSB, Zinner Tibor. (VERITAS Könyvek 4.) Budapest, Magyar Napló Kiadó, 2016. 766 p.

Ezt olvastad?

Adott egy lelkes fiatalemberekből álló zenekar a hetvenes évek elején, amely akár világsikert is elérhetné, ha nem a szocialista Magyarországon